Huawei P10 Lite - csak a szokásos

A Huawei aktuális csúcsmodelljének kalóriaszegény kiadása idén sem okoz csalódást, a kivitel, a felhasználói élmény és az árazás is összhangban van. Egyébként semmi izgalmas nem történik.

Bevezető, tartozékok

Hagyománynak tekinthető, hogy a Huawei aktuális csúcsmodelljei egyrészt továbbfejlesztett Plus, másrészt középkategóriásított változatban és árcímkével is elérhetőek, így volt ez a P8 és a P9 esetében is. Majd jött egy középszéria, ami először P8 Lite (2017) néven bukkant fel, majd Honor 8 Lite megnevezéssel, majd P9 Lite (2017)-ként, majd Nova Lite néven. Ez mind ugyanaz. A P10 Lite viszont egyértelmű, az idei csúcsmodell szerényebb kiadása, aminek a dobozán valamiért mégsem ez szerepel, hanem Huawei PX Lite. De hivatalosan P10 Lite, és egyébként is, az X a 10-et jelöli a római számozás szerint.


[+]

Összességében pedig a Huawei P9 Lite (2017) frissített kiadása. A P10 Lite főleg adatkommunikációs szempontból fejlődött, a hardver hasonló képességű, de frissebb verzióra váltott, míg az összméret minimálisan csökkent megegyező képátló és akkumulátorkapacitás mellett. Belső tárhelyből is ab start több jut, valamint a szoftver is a lehető legmodernebb, mind az Android főverzió, mind a Huawei saját felhasználói felületét tekintve.


[+]

A doboz kialakítása is hagyománykövető, a bontatlanságot biztosító matricák felszaggatása után a már ismert fakkos megoldással szembesülünk. A készüléket közrefogó fiókok közül a vastagabb rekesz tartalmaz lényegében mindent, ami microUSB töltő- és adatkábelt, 2 amperes, gyorstöltésre felkészített hálózati töltőfejet, SIM-tűt, valamint mikrofonos sztereó fülhallgatót jelent. Dokumentáció a tesztpakkban nem volt, a végleges csomagolásban valószínűleg lesz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Huawei P10 Plus - több lett, maradhat?

    Ebben a modellben van igazán előrelépés, a P10 nagyobb testvére nem csak méretben múlja felül a kisebb verziót, hanem gyakorlatilag mindenben. Nyilván az árat is beleértve.

  • Huawei P10 - pisztácia nem is volt

    Nagyon jól sikerült a Huawei új, kompakt csúcsmobilja, az előd eleve nagyon magasra tette a mércét, a változások pedig olyan pontokon érkeztek, ahol szükséges is volt.

  • Még kétszer bemutatkozott a Huawei P9 Lite (2017)

    Lehullott a lepel (és a sokadik bőr) a Honor 8 Lite és a Huawei Nova Lite névre átcímkézett, egyébként P8 Lite 2017 és P9 Lite 2017 néven már futó eszköz(ök)ről.

  • Huawei P9 Lite (2017) - nevezzük nevén

    Új modellszámozási rendszer első eleme lehet ez a középkategóriás termék. Itthon is kapható lesz, hozza a gyártóra jellemző stílusjegyeket és minőségi elvárásokat, plusz Android N-t futtat.

Hirdetés