HTC Touch Diamond - tényleg majdnem

Külső

Az eszköz a hátlapjáról kapta a nevét, pontosabban a Diamond jelzőt. Nagy divat ez mostanában, amit a Nokia indított el a Prism sorozattal, a Sony Ericsson pedig a Z555i-vel lovagolta meg, szintén sikeresen. A HTC tehát egy kitaposott ösvényen haladt tovább, épp csak annyit tettek hozzá a dologhoz, amennyit kellett, az eredmény pedig egy különleges, mégsem túl hivalkodó masina lett, legalábbis ami a hátlapot illeti, elölről ugyanis lemaradtak a geometriai formák.


[+]

Csillogni viszont az is csillog, minek következtében az ujjlenyomatokat is erősen gyűjti. Bár mint előbb említettem, "gyémántok" errefelé nincsenek, a dizájnelemekről azért nem kell lemondanunk. Már a telefonhangszóró kialakítása is nagyon látványos, a fémből készült rács mélyen ül, ami mondjuk használhatóság szempontjából nem valami szerencsés, mivel állandóan belemegy mindenféle szösz. A 2,8 hüvelyk átlójú, VGA felbontású (480 x 640 pixel) kijelző körül szürkés színű keret található, mely lenyúlik egészen a kezelőszervekig - bizonyos szögből nézve egyébként feketének látszik. A megjelenítő képminőség szempontjából nagyon ott van, tényleg gyönyörű, színhűsége még az E-TEN hasonló megoldásainál is jobb. A plexi borítás kemény, ujjal való használatra lett tervezve, ahogy azt a Touch széria gépeinél már megszokhattuk. Alul terpeszkednek a fő kezelőszervek, azaz négy gomb és egy öt irányú navigációs pad. Első ránézésre érintésérzékenynek tűnnek, de csak a kiválasztógomb az, aminek fényképezéskor van szerepe. A fent lévő funkciógombokat elég határozottan kell megnyomnunk, mert elég nagy a leütési útjuk. A háttérvilágítás látványos, bejövő hívás vagy elmulasztott teendő esetén a d-pad körül körbe-körbe fut a fény, ezzel is figyelmeztetve a felhasználót, hogy valami van.


[+]

A stylus silója teljesen újszerű, külön bekezdést érdemel. Mágnesesen rögzül, emiatt egyrészt nem lötyög, másrészt igen látványos, a cerkát visszahelyezve a gép ugyanis szinte "magába szippantja" azt. A dologra rátettek egy lapáttal a mérnökök, a Diamond ugyanis érzékeli, ha eltávolítjuk az átlagos méretű cerkát, készenléti állapotban ilyen módszerrel bekapcsolhatjuk a gépet, hívás közben pedig a jegyzettömböt indíthatjuk el. A mágnesességből adódan a gép magához húzza a cerkát, ha nagyon közel (~1-2 centiméter) tesszük le hozzá.


[+]
Fotó a kijelzőről / a gép oldalához "ragadt" stylus

A masina egyébként igen kompakt méretű, zsebben is simán hordható. 110 grammot nyom, 102 x 51 x 11,5 mm-es, ekkora tudást ekkora méretbe belezsúfolni tényleg nem semmi, mondhatni példa nélküli. Az anyaghasználat szintén példásan jó, a csillogás következtében viszont a masina mindegyik része gyűjti az ujjlenyomatokat. Mint az a képeken is látszik, a sarkok le vannak csapva.


[+]

Felül a mélyen ülő bekapcsológomb társaságában lelhetünk rá a kihangosító hangszóróra. Bal oldalra kerültek a hangerőszabályzó gombok, alattuk egy felirat olvasható: HTC innovation.


[+]

Az ellentétes oldalra szintén egy felirat került, mely a belső tárolóhely kapacitását hirdeti. Alul találjuk a HTC ExtUSB csatlakozót, melybe fülhallgatót és szabványos miniUSB kábelt dughatunk, utóbbit értelemszerűen szinkronizálás miatt.


[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés