HTC Snap (S521) - szerényen, a BlackBerry ellen

Levelezés és telefonálás

Hát kérem, a levelezés az a rész, amin egy picit újított a HTC, vagy legalábbis szeretett volna újítani. Véleményem szerint botorság ilyesmivel próbálkozni a BlackBerry-k ellen, de persze azért próbálkozni szabad, a végeredményt jelen esetben Inner Circle-nek, azaz Belső Körnek hívják. Miről van szó? A levelezőkliens adott, mint minden Windowsos készüléken, itt is az Outlook látja el az ezzel kapcsolatos összes teendőt, teljesen jól működik. Az Inner Circle tulajdonképpen nem más, mint egy szűrő, amit a billentyűzet jobb alsós csücskében lévő gombbal érhetünk el — elindul egy átskinezett Outlook, melyben csak azok a levelek jelennek meg, amelyek küldőit előzőleg hozzáadtuk a belső körhöz. Ezt félszakmai körökben "szerző szerinti szűrés" néven emlegetik, itt külön funkció, mely a HTC szerint így meg úgy új szintre emeli az elektronikus levelezést, szomorú, hogy már ők is ezeket a marketing zagyvaságokat szórják. Persze a laikusok ennek be is dőlhetnek, volt olyan ismerősöm, aki odáig volt ettől a funkciótól — bennem felmerül, hogy miért szűrné valaki a leveleit, aki elvileg mindig elérhető akar lenni, elvégre ezért vesz ilyen kialakítású masinát.

HTC Snap (S521) HTC Snap (S521)

Egyébiránt az Outlook teljesen jól teszi a dolgát, boldogul a csatolt fájlokkal és a hitelesített IMAP szerverekkel is. Az üzenetekért is ő felel, SMS, MMS, nem okoz gondot. A kontaktlista is ebben a szoftverben tárolódik, új emberek felvitelekor rengeteg extra mezőből választhatunk, de ennél is jobb, hogy a névjegyzék kapacitása nincs korlátozva, annyi ismerőst viszünk fel, amennyi elfér a memóriában — ez a gyakorlatban végtelen sok bejegyzést jelent.

HTC Snap (S521) HTC Snap (S521)

Telefonálás közben sem a hangminőséggel, sem a térerővel nem volt problémám, a Snap a legnagyobb megelégedésemre betonstabilan működött. Kihangosítva is meglepően jó minőségben lehetett vele kommunikálni, ebből a szempontból nem érheti szó a ház elejét.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés