HTC One V - legenda csak egy one

Bevezető

Amikor Barcelonában bemutatkozott a HTC idei szériája, a három tagot számláló készülékcsalád minden eleme tartogatott valami egyedit, vagy érdekeset. A bivalyerős One X és a kerámiaburkolattal vagánykodó One S mellett azonban szerintem sokak szívét megdobogtatta a One V is, amely nem elsősorban technikai adataival, hanem formatervével tudott meglepni mindenkit, hiszen a HTC visszanyúlt egyik korábbi androidos sikermodelljéhez, s a mára már ikonikus Legend formavilágát mentette át a 2012-es modelltrió legolcsóbb darabjához.

HTC One V
[+]

A Legend pedig a maga idejében frankó kis masina volt, a jellegzetes, alul felfelé csapott unibody készülékház miatt a mai napig összetéveszthetetlen bármivel, illetőleg a One V-vel ezért az avatatlan szem össze tudja keverni, pedig messziről kiszúrható az eltérés: az újdonság sokkal sötétebb árnyalatú burkolatot kapott. Mindenesetre én a magam részéről örömmel üdvözöltem, hogy szó szerint újraéleszti a HTC a legendás formatervet, de természetesen a mai kor elvárásainak megfelelő hardvert bújtattak az alumínium testbe.

HTC One V
[+]

A Speedshoptól kapott One V ettől még nem egy különösebben olcsó masina, 90 ezer forint körül juthatunk hozzá kártyafüggetlenül, ugyanakkor azt is érdemes róla tudni, hogy a belső inkább a tavalyi modellek szintjét hozza, persze ahol lehetett, ott megpróbáltak tolni az egészen a mérnökök. Ez most egy középkategóriás masina, prémium minőségű anyagokból összerakva, friss és ropogós 4.0-s Androiddal és a Sense felület kissé különös darabjával, amely ugyan szintén a 4.0-s verziószámot viseli, de nem teljesen ugyanaz, mint ami a nagyobb testvérekben dolgozik. Mérete, tudása és ára miatt nem érdemes a csúcsgépekhez hasonlítani, egy egyedi, stílusos, megbízhatóan működő telefont használtam az elmúlt napokban, amelynek legfőbb vonzereje, hogy a fenti tulajdonságok miatt könnyen megszerethető.

Külső

A formaterv tehát alapvetően adott volt, de a One V külseje minden ponton új, a Legend csak mintaként szolgált, meg sem próbálták ugyanabba a házba beletenni a frissebb hardvert. Ez a masina nagyobb, de vékonyabb, a kijelző a korábbi 3,2 inches képátló helyett 3,7 inches mérettel büszkélkedhet, felbontása 480x800 pixel. Az SLCD panel kiválóan látható, a kontraszt tökéletes, a betekintési szög szinte 180 fokos, nem lehet rá panasz. A készülék tetején levő hangszóró elegáns, egyedi kialakítást kapott, az előlap aljáról viszont hiányzik a Legend optikai egere. Bár a telefonban a 4.0-s Android dolgozik, a mérnökök meghagyták a különálló vezérlőgombokat is, vissza, home és a futó appok listáját érjük el a fehér megvilágítású érintőgombokkal.

HTC One V
[+]

Az egybeöntött alumínium készülékház most is megadja a szétrobbanthatatlanság érzését, nagyon minőségi, nagyon masszív benyomást kelt. Felül jack kimenetet találunk, itt ül a kijelző lezárására és feloldására alkalmas billentyű is. A telefon bal felén csak a microUSB fedetlen csatlakozója töri meg a burkolat simaságát, a jobb oldalra kerültek a hangerőt szabályozó gombok. Alul teljesen sima a készülék, a hátlap pedig az újkori HTC-k kialakítását hozza, azaz a kamera és a vaku körüli rész készül plasztikból, illetve a levehető, alsó szegmens. Itt tudjuk a normál méretű SIM-et beleküldeni, valamint a microSD-t. Az akkumulátor azonban nem szedhető ki.

HTC One V
[+]

A SIM kapcsán megjegyzendő, hogy aki már váltott a kisebb méretű microSIM-re, az bizony most szívhatja a fogát, mert az adapter pont annyival húsosabb, hogy külön sebészeti procedúra lesz beletenni a lapkát a helyére, ráadásul a visszapattintott műanyag takarólemez sem fog ennek örülni, kicsit eláll ilyenkor ez az elem az alumínium ház többi részétől.

HTC One V
[+]

A hátlapon pirossal olvasható a Beats audio felirata, de ne keressünk a dobozban speciális fülest, ez az írás csak arra utal, hogy az equalizerben vannak extra opciók. Hogy egyébként a csomagban még mi van, azt egyelőre csak tippelgetjük, a hozzánk eljutott eszköz ugyanis nem a végleges dobozban ült, de töltőfej és microUSB kábel azért járt hozzá így is. A One V esetében talán külön mondani sem kell, hogy mind az anyaghasználat, mind pedig az összeszerelési minőség a prémium kategóriába emeli a készüléket.

Hardver, menü

A csodás külső átlagos hardvert takar. Az 1 GHz-es Qualcomm MSM8255 már régi ismerős. A második generációs Snapdragon CPU még 2010-es termék, az ARMv7-es architektúrájú mag 45 nm-es csíkszélességgel büszkélkedhet. Ez dolgozik egy sereg tavalyi masinában, szinte az összes Sony Ericsson gépben, házon belül a Radar említhető, de ugyanez van a Huawei Vision burkolata mögött is, vagy az LG Optimus Sol házában. A GPU egy Adreno 205-ös modul, a RAM mérete 512 MB, a belső tárhely 4 gigabájtos. Ha nem fut semmi a háttérben, akkor nagyjából 150 megabájtnyi memória marad szabadon, a többit felzabálja a 4.0-s Android és a Sense.

Teljesítmény-tesztek
Benchmark HTC One V HTC One X Mot. MOTOLUXE Sams. G. Ace+
AnTuTu Benchmark 2546 pont 10154 pont 2656 pont 3226 pont
Linpack for Android (single) 33,52 MF. / 2,5 s 51,813 MF. / 1,62 s 20,462 MF. / 4,1 s 24,356 MF. / 3,44 s
Linpack for Android (multi) 31,444 MF. / 5,36 s 144,778 MF. / 1,16 s 18,142 MF. / 9,3 s 22,149 MF. / 7,62 s
Smartbench 2012 Prod. 762 pont 4249 pont 540 pont 708 pont
Smartbench 2012 Games 1624 pont 2648 pont 1526 pont 2266 pont
Smartbench 2011 Prod. 1307 pont 6085 pont 848 pont ?
Smartbench 2011 Games 1350 pont 2523 pont 1441 pont ?
Quadrant 2.0 2101 pont 4302 pont 1017 pont 2404 pont

A fenti táblázat jól mutatja, hogy a One V nem kel, nem is kelhet versenyre a csúcsmodellekkel. Ettől persze még nem egy lassú, döcögős gép, egyrészt a Sense jól fedi el az apróbb döccenéseket, másrészt pedig azért ez a vas másfél éve abszolút a csúcsot jelentette, tehát nem érdemes temetni. Az alapfunkciók tekintetében maximálisan helytáll a One V, de vannak olyan helyzetek, amikor láthatóan küzd a hardver a feladatokkal, ilyen például egy komplexebb weboldalon való görgetés, vagy a galéria fotóiban való tempós haladás esete. Hogy egyébként nincs para, azt az alábbi videón demonstráljuk.

A 4.0-s Androidra ráültetett Sense elvileg szintén a 4.0-s verziószámot viseli, de ez nem teljesen ugyanaz, mint amit dr. Kind bemutatott a felületről írt cikkében. A menü itt is oldalra lapozható, de nem fordul el egy virtuális kockára feszítve. A kezdőképernyők száma ezúttal öt, a widgetek között is talán kevesebb van, bár még így is közel 50 minialkalmazás pattintható rá bármelyik oldalra. Mappázni természetesen lehet, de csak a főképernyőkőn. A menü alsó három füle közül kettő eltakarítható (de minek?), újat nem lehet felvenni. Az ikonokat lehet ide-oda pakolni a fülek között, illetve rendezhetjük őket betű és dátum szerint is.

HTC One V HTC One V

A testreszabással kapcsolatos beállítások sokrétűek, színsémákról és komplett menüelrendezésekről van szó, erről esett szó a 4.0-s Sense bemutató írásában. A futó alkalmazások listája azonban megmaradt a Google eredeti elképzelései szerint, nem mintha ez rosszabb lenne, csak nem olyan látványos, mint a teljes képernyőre kitett, cover-flow jellegű HTC-s megoldás. Az aktív, információkat megjelenítő lezáró képernyő itt is visszaköszön, ahogyan a feloldás gyűrűje is, amit vagy simán feltolunk, vagy belehúzunk egy ikont a lezárt képernyőről, s akkor instant odaugrik a szoftver, ahová elő vagyon neki írva.

HTC One V HTC One V

A Sense még ebben a kissé herélt verzióban is odacsap. Nagyon sokoldalú, jól paraméterezhető, ízléses és logikus felület, továbbra is a legnagyobb király az Androidra épített gyári felületek között. Minden apróságra gondoltak a mérnökök, letisztultabb lett az értesítési sáv is, nem akarom ismételni a nagy tudású kolléga szavait, de igen nehéz belekötni a HTC munkájába.

Alapfunkciók

A One V esetében - mint minden androidos HTC-nél - a Sense nem csak a főoldalakat és a menüt érinti, hanem az összes alapfunkciót. Ennek megfelelően az Emberek névre hallgató telefonkönyv is kicsit más, mint egyéb telefonokban. Ez nem csak a kinézetét érinti, funkciókban is gazdagabb, remekül szervezi össze a különböző forrásokból érkező bejegyzéseket, ráadásul a megjegyzés rovatba (amit nemigen használunk egyébként) bele is írja, hogy mivel kötötte össze a SIM, a FB-fiók, vagy a Google account adatát, így másik HTC-be költözve nem kell újra nekiállni a kézzel történő rendezésnek. Ha nem HTC-ről költözünk, akkor a gyártó az Átvitel nevű okosságot kínálja, amely Bluetooth segítségével próbálja átrámolni a régi készülék adatait.

HTC One V HTC One V

Az üzenetkezeléssel egyetlen bajom volt: a SIM-ről embertelen lassan olvassa be az SMS-eket a rendszer, emiatt aztán megdöbbentően sokat mélázik a telefon, mielőtt listázza az üzeneteket. Nyilván az a megoldás, ha az ember a SIM-en nem tárol ilyesmit, de azért ezt valahogy más készülékek ügyesebben oldják meg. A Sense által módosított billentyűzet viszont továbbra is frankó, bár az elrendezést meg kell szokni - egyszer. A félreütéseket magyar prediktív javítja, amely meglehetősen intelligens. Az email kliens beállítását egy varázsló segít végigvinni, a felület ízléses és jól használható.

A naptár a szokásos funkcionalitással bír, az ébresztővel kombinált világóra is elegáns felületet kapott. Itt van stopper és időzítő is. A dokumentumok kezelését a Polaris Office látja el, a számológép ismeri a tudományos műveleteket is. Azapróságok sorát gyarapítja a Zseblámpa, a Hangrögzítő, az Időjárás, a Twitter és a Friend Stream, amely ismerőseink közösségi oldalakon történő tevékenységét hivatott követni. Nem elhanyagolható, hogy minden HTC tulajdonos kap 25 gigányi helyet a Dropbox szolgáltatásán, az ezt kiszolgáló kliensprogram természetesen a repertoár része.

HTC One V
[+]

A Car névre hallgató ikon mögött bújik meg a HTC spéci felülete, amelyet autós felhasználásra szánnak. Itt egy ordas nagy óra veszi át a főszerepet, kapunk időjárás információt, illetve nagy ikonok képében tárcsázót, navigációt, zenelejátszót és rádiót. A HTC saját navigációs szoftvert is kínál, ez a Locations, amely 30 napos próbaverziót jelent, ezek után meg kell venni a licenszet. De mivel ott a Google Maps, ezért ezt - pláne itthon - kevesen fogják kihasználni.

Multimédia

A HTC nagyon büszke a kamerára, ami érthető is. A szoftver baromira rendben van, hiszen ritka sok beállítási lehetőséget kapunk igen jól szervezve, de az eredmények már kevésbé jók. A kereső képén balról húzható elő egy effektező menü, a jobb oldalon vannak a lényeges opciók, ahol minden állítható. ISO, fehéregyensúly, arc- és mosolyfelismerés, geotagging, expozíció-korrekció, kontraszt, telítettség és élesség is. Ezen felül vn HDR mód, panorámafotózás, ráadásul ez a HTC is képes arra, hogy elképesztő sebességű sorozatfelvételt készítsen, majd a listából mi választhatjuk ki a szerintünk legjobban sikerült fotót. Plusz videózás közben is lehet öt megapixeles képeket lőni - ez ugyanis a kamera maximális felbontása. Az autofókusz folyamatos, mozgóképet lassítva is felvehetünk, a felbontás 720p.

HTC One V
[+]

Meglepően jók a képek. Eleinte valamilyen paranormális okból a szoftver úgy gondolta, hogy nekem arra van szükségem, hogy a fényerő, a kontraszt és a telítettség is túl legyen húzva, de miután visszatettem középre minden paramétert meglepve tapasztaltam, hogy milyen kiegyensúlyozottan jó képeket készít a One V. Persze ez sem tökéletes, hiszen a vonalélességgel van némi gond, kicsit túlságosan is rajzosak az apróbb részletek, de az 5 megapixeles, androidos mezőny egyik legnormálisabb produkciója az, amit kapunk.

HTC One V HTC One V

Zenei fronton klasszisokkal jobb a helyzet, mind kihangosítva, mind pedig fülessel. A lejátszó remek, könnyen kezelhető, az equalizerben megtaláljuk a beats audio beállításait is, azonban akárcsak korábban a One X esetén dr. Kind, én is azt tapasztaltam, hogy ez inkább hangerőt és basszust tol bele a hangzásképbe, amit egyébként manuálisan is kis játszadozás után meg tudok tenni én is. Ettől még a zenei produkció frankó, de extrák nélkül is az lenne. Hab a tortán az FM-rádió és az integrált SoundHound.

Adatávitel, akkumulátor

Hogy a HSDPA modul milyen sebességre képest, azt homály fedi, a mi tippünk minimum 7,2 Mbit/s letöltési tempó. A böngésző igen kulturált, flash támogatás természetesen van, tökéletesen tördeli a bekezdéseket az általunk húzott méretre, ráadásul automatikusan teljes képernyős módban működik, ameddig nem érünk a kijelző felső részéhez. A korábban már említett erőforráshiány összetettebb weboldalakon való gyors görgetésnél jelentkezik, ahol bizony néha várni kell arra, hogy újrarenderelje a képet a rendszer.

HTC One V HTC One V

A HSDPA mellett van WLAN, a Bluetooth 4.0-s verziószámú (gyorsabban öregszik, mint én), DLNA viszont nincs, ahogyan az NFC is hiányzik. MicroUSB kábellel a géphez kötve egyrészt természetesen tölt a készülék, másrészt pedig mind a belső memóriát, mind pedig a microSD tartalmát egy-egy külső meghajtóként láthatjuk. A telefonból nem hiányzik a GPS sem, ez gyorsan talál műholdat és stabilan tartja is a pozíciót.

HTC One V
[+]

A hátlap alatti akkumulátor kivehetetlen, névleges teljesítménye 1500 mAh. Ez nálam pont két napos készenléti időt eredményezett, ami jóval kedvezőbb, mint a csúcsmodell One X esetében. Mindenféle beállítást eszközölhetünk a takarékosság jegyében, de szignifikánsan csak akkor fog változni a készenléti idő, ha éjszakára kikapcsoljuk az eszközt, illetve leugrunk a 3G-ről és/vagy a WLAN hálózatokról.

HTC One V
[+]

Értékelés: HTC One V
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 10 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 8 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 6 pont
Hogyan értékelünk?

Összegzés. A One V egy stílusos, jól összerakott, prémium anyaghasználatú készülék, amely elsősorban egyedi formatervével és a Sense felület segítségével lophatja be magát a szívünkbe. Nem olcsó, nagyjából 90 ezer magyar valutát kell érte az asztalra tenni, amiért cserébe kiváló hangminőség és szerethető kezelőfelület a jutalmunk. Ugyanakkor számos apróság hiányzik, egyrészt a hardver bizonyos funkcióknál kissé kevésnek bizonyul, másrészt manapság egy DLNA elvárható lenne, illetve egy előlapi kamerát is elviselt volna a masina. Látszott, hogy a HTC mérnökei alaposan átgondolták azt, hogy milyen módon lehet a legjobban a felhasználó kedvére tenni a fotós funkciók kapcsán, s ezt az eredmények is igazolják. Minden más tekintetben is ez egy korrekt, jól működő, átgondolt okostelefon, amely a középkategória felsőbb részeibe tehető, az árcédula szokás szerint magasabb, mint más gyártók hasonló masináinál. Mindenkinek el kell döntenie, hogy kiad-e ennyivel több pénzt mondjuk egy Xperia ray ellenében, amely ugyanezt a hardvert vonultatja fel, máshogy vonzó, de egyáltalán nem rosszabb. A HTC mellett szól a unibody készülékház és a kiváló Sense felület, valamint az érzés, hogy egy prémium kategóriás okostelefon lapul a kezünkben. A legenda nem éled újra, ahhoz a hasonló formatervnél jóval több kellene, ettől függetlenül megérdemli a One V a Tetszett plecsnit, pláne, ha kicsit esik az ára is.

HTC One V

Bog

A tesztkészüléket a Speedshop biztosította, köszönjük! Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a T-Mobile 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

HTC One V
HTC One V Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 120,3 x 59,7 x 9,2 milliméter
Tömeg 115 gramm
Színvariációk fekete, barna
SIM-foglalat normál SIM
Kijelző
Kijelző átlója 3,7 hüvelyk
Kijelző felbontása 480 x 800 pixel (252 ppi)
Kijelző típusa kapacitív S-LCD érintőkijelző
Színárnyalatok száma 262 000
Hardver
SoC típusa Qualcomm MSM8255
Processzor típusa 1 GHz-es
Processzor csíkszélessége 45 nanométer
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Andreno 205
RAM mérete 512 MB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Szabadon felhasználható belső tárhely 1 GB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 7,2 Mbps(?) / 5,76 Mbps(?)
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP is)
WiFi 802.11 b/g/n
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok némaüzem
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.0 - Sense 4.0
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok Teeter + letölthetők
Valutakonverter nincs
Extra szoftverek Polaris Office, SoundHound, Car, Zseblámpa, Locations, TuneIn
Multimédia
Fő kamera 5 megapixeles, autofókuszos, ledes vaku
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel van (max. 720p-s felbontás)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 1500 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő ? óra
Beszélgetési idő ? óra
Egyebek
fényérzékelő, giroszenzor, alumínium unibody ház
  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

  • HTC One S - acéloS

    Noha papíron gyengébb nála, a HTC One S esetenként még a csúcsmodellnél is jobb teljesítményt nyújt, ráadásul igen szépre és vékonyra sikerült.

  • Mobilarena TV: A Legenda újratöltve

    A mai adásban a HTC One paletta legkisebb tagját, a One V-t mutatjuk be.

  • HTC One X - egy telefon mind felett

    A One széria csúcsa jött, látott és győzött: prémium anyaghasználat, ütős formaterv és előremutató hardver jellemzi a HTC újdonságát.

  • Sense 4.0 bemutató

    A One szériában debütált a HTC saját felhasználói felületének legújabb verziója; az Andriod 4.0-ra épülő új Sense ergonomikusabb, letisztultabb és okosabb lett.

Hirdetés