Hirdetés

Honor 20 Pro - megkésve bár, de törve nem

Végre ideért a Honor aktuális csúcsmodellje, ami tud újat mutatni még a Huawei néven futó termékek mellett is, árban pedig most is kicsit kedvezőbb.

Hirdetés

Multimédia

Összesen négy kamerát kapott a Honor 20 Pro hátulra, valamint egyet előre, a kijelző bal felső sarkába. Ez 32 megapixeles fotókat tud csinálni mindenféle szépítési effektekkel is megtápolva, illetőleg Full HD-ban, 30 fps-sel képes videót rögzíteni. Mint általában, most is az a helyzet, hogy a dinamikatartomány szűkösebb, mint amit a hátlapi kamerákból ki tudunk hozni, de mozgókép esetén még valamiféle elektronikus stabilizálás is adott, ami miatt akkor sem lesznek túlságosan remegősek a képek, ha felvétel közben haladunk is valamerre, alant egy videós példa, emitt pedig szelfit találhat az olvasó.

A lényeg a hátsó kameráknál keresendő, Leica felirat nélkül: itt a Sony IMX 586-os szenzort tették a főkamera mögé. Ez egy 48 megpixeles, quad Bayer elven működő szenzor, amely négy pixelt fog össze, tehát a legjobb eredményt 12 megapixelen szállítja az eddigi tapasztalatok alapján, de a Honor csavart egyet a történeten. Mert az egy dolog, hogy kérhetünk 48 megapixeles felbontást (és ilyenkor nincs opció a másik két látószögre átkapcsolni), de van egy AI Ultra Clarity nevű üzemmód, ami gyakorlatilag a Huawei-nél eddig is remekül működő éjszakai módnál ismert algoritmust ülteti át nappali környezetbe azzal, hogy hosszan exponál, készít egy raklapnyi fotót, majd a gépi tanulási megoldás ezekből kiprésel valamit, ami az alap 48 megapixeles fotónál részletgazdagabb és dinamikában is jobb. Ehhez pedig az iparágban először F/1,4-es apertúrát használnak, ami valóban rengeteg fényt enged be, ez főleg gyengébb fényviszonyoknál jön jól, de nappal puhábbak lehetnek a fotók, ami viszont nem ideális, viszont a képfeldolgozás során lehet rajta segíteni. Az alábbi képpárokon a “sima” 48 megapixeles fotók vannak balra és az Ultra Clarity módszerrel készített változatok jobbra.

Mindenképpen az a legfontosabb, hogy ha jók a fényviszonyok, akkor a fotók is jók, de a quad-bayer szenzor hátrányait azért észre lehet venni. Ugyanakkor valóban jobbak a több képből történő feldolgozás eredményei, de ezeket csak ott tudjuk ténylegesen használni, ahol nincsenek gyorsan mozgó dolgok a képen, mert azokkal nem mindig tud mit kezdeni az algoritmus. És nem minden témánál lesz feltűnő az eltérés, de ahol vannak feliratok is a fotón, ott eléggé látszik 100%-os méretet nézve, hogy van értelme a többelemes képfeldolgozásnak. Ha visszaváltunk 12 megapixelre, akkor mindhárom látószög elérhető, sőt. A telés lencse háromszoros zoomot nyújt natívan, ebben is van OIS, szóval nem lesznek elmosódottak a fotók, de ezt megfejelték még egy ötszörös zoommal is, amit a főkamera információiból táplálkozva állít elő a szoftver és még itt is egész jó eredményeket érhetünk el. Ez egy ez egyben hiányzik a sima Honor 20-ból, alapvetően ez a legfontosabb eltérés a két termék között. A nagylátószögű modul ugyan kissé gyengébb a vonalélesség kapcsán, dinamikában is szűkebb, de ez általánosságban jellemző ezekre a megoldásokra, ahogyan az is, hogy hamarabb lesz szemcsésebb a kép gyengülő fényviszonyok mellett, mint amit a főkamera produkál. Az alábbi fotók ugyanarról a témáról készültek négyféle látószöggel:

És nem maradt ki a jól sikerült éjszakai mód sem, ez minden látószög mellett elérhető, de itt is a főkamerával fogjuk a legjobb eredményt elérni, plusz ugye ez is több felvételből rakja össze az eredményt, ezért relatív stabilan szükséges tartani a terméket, de kézből is lehet csinálni korrekt képeket, de mint ahogyan az a lenti példákból látszik, itt a főkamerával érhetjük a legtöbb eredményt (de azért az algoritmus túlságosan elkeni a részleteket), a nagylátószögű modul nagyon mosott lesz, a zoom esetében pedig az ötszörös érték sokszor életlen és szemcsés.

A Honor 20 Pro negyedik kamerája egy speciális modul, egy fixfókuszos, 2 megapixeles szenzor, ahol a tárgytávolság körülbelül 4 centiméter, ezt kifejezetten makrókhoz ajánlja a Honor. Mivel F/1,4-es apertúrával a közeli dolgokat nem bírja élesen tartani a főkamera, ezért rakták mellé ezt az apró szenzort, amellyel tényleg lehet jóféle közeli képeket csinálni, de a felbontás valóban csekélyke, mindenesetre el lehet vele játszogatni:

Videós fronton kissé egyszerűbb a képlet, a maximális felbontás 4K, 30 fps-nél többet ebben a felbontásban nem tud. A főkamera és a zoom modul kapott optikai stabilizációt, mutatunk pár felvételt nappali, beltéri és esti szcenáriókkal, hogy látható legyen a minőség, amely sokat javult a korábbi szinthez képest, de a Samsung által szállított videózási képességek még mindig jobbak. Főleg akkor szokott baj lenni (fókuszvesztés, szemcsésedés), ha nem tökéletes fényviszonyok között használjuk a zoom lencsét, ahogyan ez lentebb is látható, videós területen még van lemaradása a Honornak a legjobbakkal szemben:

[+]

Zenében is van egy-két extra, de ha csak simán beledugunk (átalakítóval) egy jobb headsetet, akkor is érezni, hogy egész ügyes a Honor. A vezeték nélküli világ trendje viszont olyannyira elérte a gyártót, hogy saját Bluetooth chipet ütöttek össze, amely érzékenyebb és nagyobb hatótávolságú, mint amit általában a mobilok tudnak. Mindezek mellett tud 9.1-es virtuális Surround megoldást is, amely bármilyen fülessel működik, meglepően érdekes, zenéhez inkább felesleges, de játékoknál és videóknál vannak olyan esetek, amikor hozzá tud tenni ez a technológia valamit az audiovizuális élményhez. FM-rádió viszont nincs, ahogyan sztereó hangszórókat sem kapunk, csak a telefon alján levő rácsból áramlik ki a hang, viszont ez egész korrekt minőségben történik, nem rezonál, nem gerjed, viszont tud hangos is lenni. Ugyanezt egyébként a beszédhangszóróról is elmondhatjuk, a hívás közbeni produkció teljesen érvényes.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Előzmények

  • Honor 20 - jobb későn, mint soha!

    Különösen igaz ez a Honor 20-ra, ami remek felszereltséggel és kiemelkedő ár/érték aránnyal mutatkozott be, de már a piacra kerülése is bizonytalan volt.

  • Bemutatkozott a Honor 20 és 20 Pro

    A vállalat legkomolyabb eladásait hozó, számozott széria legújabb tagjai újfenn csúcsmodelles adottságokkal és kedvező árakkal érkeznek. Azt viszont még mindig nem tudjuk, hogy Magyarországra-e!

Hirdetés