Bevezető
Ez egy érdekes jószág. Akkora, mint egy normál telefon, mégis strapabíró. Úgy is néz ki, mint egy normál telefon, de mégis sikerült olyan formatervet rajzolni, amiből látszik, hogy ez mégis kicsit más. Vagyis a lengyel Hammer mérnökei terveztek egy strapabíró mobilt, ami rácáfol az összes sztereotípiára — legalábbis ami a külsőt illeti. Mert közben viszont tetten érhetők ezeknek a rétegmodelleknek is a jellemzői, ami általában a viszonylag vékonyka szoftveres supportot és a meglehetősen elhanyagolt kamerás képességeket szokták jelenteni, ám ezúttal nagyon sokat kommunikáltunk a teszt előtt a cég illetékeseivel, akiktől viszont (a kínai márkáktól zömmel megszokott) a zárkózottság helyett teljes nyitottságot tapasztaltunk és minden kérdésre szívesen válaszoltak.
De az egész dolog apropója nyilván az, hogy itt a Hammer Ventus 5G, van hazai forgalmazója, van hazai ára: 155 ezer forint. Ami nem kevés pénz egy jobbára középkategóriás képességekkel rendelkező masináért. Ezek a képességek viszont egész kiegyensúlyozottak, mert nem maradtak ki az olyan apróságok, mint az eSIM támogatása, egészen jó a magyar fordítás a menürendszerben, az általános céloknak megfelel a hardver és még egy éjjellátó kamerát is rábiggyesztettek a hátlapra. (Eleinte amúgy adnak mellé egy órát is ajándékba, link a cikk végén.)
Persze mind tudjuk, hogy az európai márkák is Kínában gyártatnak, jártam én is olyan üzemben ott, ami bérgyártást végzett, de ilyenkor mindig a minőségbiztosítás a kulcs. A lengyelek most azt mondták, hogy több partnerük is van Kínában, nem egy helyen készülnek a termékek, de a Ventus 5G teljes tervezése itt történik Európában, ahogyan a szoftvert is itt csinálják, ráadásul például a mellékelt BumpAir tok saját szabadalmat kapott, mert bár elsőre nem tűnik különlegesnek az áttetsző burkolat, de a sarkoknál légzsákok (légkamrák) vannak, amelyek a szokásosnál jobban csillapítják azokat az erőhatásokat, amelyek akkor érik a telefont, ha ezen a ponton kap ütéseket. Ilyet mondjuk már láttunk máshol is, ettől még hasznos.
Kialakítás
Ez a BumpAir tok természetesen a csomagolás része. Ezen kívül SIM-tű, mindkét végén C típusú kábel és energiacímke még a doboz tartalma. Kijelzővédő üveget azért nem adnak, mert a Ventust Schott üveg védi alapból. A csomagolásból előhámozott mobilról első ránézésre is az a benyomás, hogy remekül összerakták és meglepően karcsú ahhoz képest, hogy megvan az IP69K védettség és számos MIL-STD 810H tesztet is teljesített, de talán a legfontosabb, hogy a másfél méteres eséseket is bírja. A mellékelt tokkal valószínűleg többet is, de erre már nincs meghatározott érték, csak annyi, hogy ez is átmegy a MIL-STD 810H teszteken. Ezen a ponton persze elő lehet szedni, hogy számos hagyományos telefon is teljesít ilyen-olyan teszteket, de a Hammer dedikáltan úgy lett tervezve erős belső vázzal és komponensekkel, hogy az amúgy nagy és nehéz strapamobilok ellenállóságát hozza.
A Ventus csak 8,2 mm vastag, ami még a normál mobilok mezőnyében is korrekt érték. És hát egyáltalán nem ronda, az előlapot 95%-ban kitölti a 120 Hz-es AMOLED kijelző, ami 6,77 inches, felbontása pedig 2392 x 1080 képpont. Fénysűrűségben már nem ennyire határozott, a gyártó szerint pontszerű fehér felületen 4500 nitet lehet belőle kipréselni. Ilyen műszerünk nincs, mi egy 1x1 centis fehér négyzetet tudunk mérni, úgy viszont az extra fényesség opciót is bekapcsolva nem jutottunk 1330 nit fölé, ami még mindig simán elég ahhoz, hogy direkt napfény alatt is zömmel láthatóak maradjanak az információk akkor is, ha sötét háttérrel dolgozunk. És a strapatelefonok mezőnyében is kifejezetten jónak számít.
| Kijelző-teszt | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| Mérés | Hammer Ventus | RugOne Xever 8 | 8849 Shark 3 | Samsung Galaxy XCover6 Pro | Ulefone Armor 29 Ultra |
| Képátló | 6,77 hüvelyk | 6,5 hüvelyk | 6,73 hüvelyk | 6,6 hüvelyk | 6,67 hüvelyk |
| Felbontás | 1080x 2392 | 1080 x 2400 | 1440 x 3200 | 1080 x 2408 | 1080 x 2400 |
| Technológia | AMOLED | IPS-LCD | AMOLED | PLS-LCD | 10 bit AMOLED |
| Képfrissítés (max) | 120 Hz | 120 Hz | 120 Hz | 120 Hz | 120 Hz |
| Fehér fényerő (max) | 788 / 1330 nit | 583 / 697 nit | 586 / 717 nit | 471 / 570 nit | 500 / 1151 nit |
| Fehér fényerő (min) | 3,4 nit | 29 nit | 6,5 nit | 5,7 nit | 6,1 nit |
| Fekete fényerő | 0 nit | 0,31 nit | 0 nit | 0,32 nit | 0 nit |
| Kontrasztarány | végtelen | 2248:1 | végtelen | 1782:1 | végtelen |
| Színhőmérséklet | 6884 K + kézi | 7921 K + kézi | 7880 K | 7043 K | 6847 K + kézi |
Az ujjlenyomat-olvasó a kijelző mögött van, szerintem kicsit túlságosan lentre került a szenzor, de ha eltaláljuk, akkor megbízhatóan azonosít. A szinte kávamenetes kijelzővel az előlapon más formatervi trükk már nem is fért el, ezért a hátlapot tették úgy egyedivé, hogy egyszerre visszafogott, már-már elegáns, de van benne némi utalás a strapabíró képességekre is. A bronz árnyalattal meglöttyintett kameragyűrűk, illetve az akkumulátort fedő, méhsejt mintázatú panel felismerhetővé teszi a Ventust, de mégsem lett bazári. Az oldaléleken nincs meglepetés, a hangerőgombok és a ki-be kapcsoló is jó helyen vannak. Alul vízálló Type-C portot találunk, a SIM tálca egy darab nanoSIM-et fogad be, de van eSIM programozására is lehetőség. A bal oldalon van egy programozható gomb (egyszeri, dupla és hosszas nyomásra), amire bármi kiosztható, sima rendszerfunkciók is (néma mód, screenshot, kameraindítás), de akármelyik alkalmazás is.
Annak ellenére, hogy a telefon csak 172 grammot nyom a mérlegen, mégis van benne egy 5000 mAh-s akkumulátor, mert már a Hammer is ott tart, ahol a Samsung: váltottak szilícium-szén technológiára. A magam részéről az általános strapabíróságot némi hajigálással és egy nagyon speciális kerti csappal (VidaXL, a legótvarabb termék, amit valaha rendeltem bárhonnan, szóval százfelé megy belőle a víz) teszteltem, eddig kutya baja, de még egy karc sem esett rajta. Reméljük, hogy az ennél komolyabb igénybevételt is bírja.
Hardver, UI
A 155 ezer forintos ár eddig a pontig akár indokolt is lenne, ám a hardveres felhozatal már aláhúzza, hogy a strapa kialakításnak van extra költsége. Nem hervasztó a teljesítmény, hiszen a MediaTek Dimensity 7100 dolgozik benne 8 GB RAM és 256 GB, nem bővíthető tárhely mellett. Ez egy viszonylag friss, 6 nm-es chipset, ez van a Honor 600 Lite-ban is, csak éppen az most 100 ezer forint körül megy, vagyis a strapabíró kivitelnek van egy érezhető felára, amiben persze az is benne van, hogy mostanra a memóriaárak növekedésével egy olyan kis gyártónak bőven megugranak a kötségei, mint a Hammer. A nyolcmagos architektúra négy teljesítménycentrikus magja Cortex-A78-as, 2,4 GHz-en, a másik négy pedig 2 GHz-en ketyegő Cortex-A55, ezek vannak kisegítve egy Mali G10 MC2-es GPU-val.
| Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Benchmark | Hammer Ventus | RugOne Xever 8 | 8849 Tank 4 Pro | Ulefone Armor 28 Ultra | 8849 Shark 3 | Ulefone Armor 34 Pro |
| Rendszerchip | MediaTek Dimensity 7100 | MediaTek Helio G200 | MediaTek Dimensity 8300 | MediaTek Dimensity 9300+ | MediaTek Dimensity 8300 | MediaTek Dimensity 7300 |
| AnTuTu 10/11 | 806 209 pont | 518 336 pont | 1 604 734 pont | 1 576 021 pont | 1 226 351 pont | 699 995 pont |
| Geekbench 6 (single/multi) | 996 / 3017 pont | 726 / 2035 pont | 1438 / 4382 pont | 2092 / 9428 pont | 1384 / 4040 pont | 1023 / 3220 pont |
Ahogyan a pontszámokból is látszik, ez nem egy kefjezetten erős gép. Az alapfeladatok ellátása nem okoz neki gondot, a felületek gördítési sebessége és reszponzvitiása rendben van, de az alkalmazásváltás néhol komótos, nagy hardverigényű játékokat nem feltétlenül érdemes erőltetni. Fog érződni a viszonylag gyenge vas hatása a kamerás képességeken is, viszont a Hammer által az Android 16-ra összeütött felület meglepően jól optimalizált. Első blikkre egy elég stock Androidnak tűnik, de a beállításokba belépve kifejezetten bőséges mennyiségű és sokszor meglehetősen okos kis funkciók bukkannak fel. Éppen ezért kissé szomorú, hogy jelen pillanatban csupán egy főverziós frissítést ígér a gyártó, de öt évig biztosítja a biztonsági csomagokat.
A felületen nincsenek kéretlen alkalmazások, a szokásos Google-csomag virít a telefonon. Egy extrát tett hozzá a Hammer, ami “Kültéri Eszközök” néven fut, ez pedig egy alkalmazásgyűjtemény apró segédprogramokat listázva, mint amilyen az iránytű, a vízmérték, a szögmérő, a zajteszt, vagy éppen a víz alatti kamera. Ha viszont bekukkantunk a beállításokba, akkor lesz néhány meglepetés. Nem a programozható gomb, hiszen az logikusan megvan. A kettős koppintásos lezárás és feloldás sem számít extrának. De van lebegő gomb, ami vagy hosszú-rövid érintésekre csinál valamit, vagy kibont egy menüt. Ki lehet íratni az aktuális kijelzőfrissítést fejlesztői mód nélkül az óra mellé. Bekapcsolható, hogy a hátsó vaku villogjon bejövő hívás esetén. Dinamikus Ablak néven aktiválható egy Dinamikus Sziget másolat az előlapi kamera köré. Bluetooth fülhallgató esetén az azon történő duplaérintés aktiválhatja a kamerát. Lehet kérni oldalról elhőzható alkalmazásmenüt. És van lopás elleni riasztás, ami akkor aktiválódik, ha anélkül szedi le valaki a telefont töltőről, hogy feloldaná a kijelzőt, ha pedig valaki nem tudja feloldani a kijelzőt a mintával háromszor, akkor csinál róla egy fotót a telefon.
Ezen felül van Netless Chat néven egy offline kommunikációra alkalmas funkció, ami másik Hammer telefonnal működik Bluetooth és WiFi használatával akkor is, ha nincsen hálózati lefedettség. Nyilván a hatótávolság nem kilométeres, mint a Xiaomi cuccoknál, de adott esetben mégis jól jöhet. AI fronton viszont csak a minimumot hozza a telefon: karikázással történő keresés, minden máshoz külső alkalmazás kell majd, de valahogy most üdítő volt látni egy olyan telefont, amit nem a véleményes használhatósági faktorú mesterséges intelligenciára ráhúzott fura szolgáltatásokkal akarnak eladni.
Multimédia
A hátlapon három gyűrű van, ebből kettőben van kamera. A harmadik egy kombinált segédfény + infrafény modul, utóbbi a 8 megapixeles felbontású éjjellátó szenzornak kell, az infravörös fény visszaverődését hasznája a képalkotáshoz. Éppen ezért a használhatósága korlátozott, csak néhány méteren belüli témák feldolgozása lehetséges, mert messzebbre nem tud lőni az infra. Nyilván itt a minőség is körülbelül abban a tartományban mozog, hogy felismerem-e, hogy mi van a képen, ezt azért tudja kínálni. Mutatok pár példát, aztán haladunk tovább:
A főkamera 108 megapixeles. Az nyilván túlzás, mármint nem érdemes ekkora felbontásban fotózni, nem lesznek jobbak a felvételek. Inkább engedjük, hogy 12 megapixelre binnelje le az algoritmus a fotókat, még így is marad benne elvileg elég részlet, hogy a kétszeres zoom ne legyen rettentő. Ez egy Samsung szenzor (ISOCELL HM6), szóval papíron van benne potenciál még akkor is, ha csak F/2,2-es apertúra van előtte. Fotók:
Kétszeres zoom:
Nos, van itt egy óriási csalódás. Jelesül, hogy a kétszeres digitális zoom egy kamu maszatolás, fogja a már lebinnelt képet a rendszer és ráereszt egy visszanagyítást ahelyett, hogy csinálna a 108 megapixeles szenzorból egy vágást. Mutatom, alant az első képet a telefon maga csinálta 2x nagyítást választva, a második képet pedig a 108 megapixeles felvételből vágtam ki én. Ég és föld (és fa) a különbség.
Pedig a 12 megapixeles normál fotók nappal egyáltalán nem rosszak. Oké, nem lövi a Ventust a csúcskategóriába, de abszolút életképes az eredmény. Ha viszont rosszabbak a fényviszonyok (gyk: este van), akkor hamar fáradt lesz a produkció is, van ugyan deklarált éjszakai mód, de az leginkább csak a záridőt nyújtja meg, szóval stabil kéz és stabil téma esetén van értelme. Ezt a módot amúgy magától is kapcsolja a rendszer, nem kell külön figyelni rá. A kétszeres digitális nagyítás hiányosságai ilyenkor még inkább szembetűnőek. Alant a szelfi fotók:
Itt is lehet kétszeres nagyítást kérni, de nagyon látványosan pixeles lesz az eredmény. A normál látószöggel készült önfotókban is bőven találni hibát, kapásból felülexponál az automatika elég rendesen, szűk a dinamikatartomány, vagy a világos részek égnek ki, vagy a sötét területek lesznek kivehetetlenek. A háttérszeparációt viszont ügyesen oldja meg.
Felül vannak a nappali, alul az esti videók. Full HD mellett tud 60 fps-t, 2K felbontásnál már csak 30 fps a plafon, optikai stabilizációs nincs, EIS van, de külön be kell kapcsolni az opcióknál. Nappal még csak-csak, de este nagyon gyenge lesz az eredmény, ugyanez igaz az előlapi modulra is, ahol még a fotóknál látott túlexponálás is visszaköszön. Nem egy filmezős telefon.
Lejátszani viszont tudja a streamingen elérhető magas felbontású tartalmakat is (Widevine L1), az alsó hangszórónak besegít a felső beszédhangszóró is. Mélyek mondjuk nincsenek és 80% feletti hangerőn már torzít, de amúgy nem kellemetlen a hangja. Ráadásul még FM-rádió is akad, igaz, ehhez egy Type-C fülhallgatót kell bedugni, annak a zsinórja lesz az antenna.
Adatátvitel, üzemidő
Az 5G hálózati támogatás mellett 5 GHz-es WiFi modul is van a telefonban, de a WiFi 6 már nem fért be. Az NFC szintén adott, a programozható eSIM-ről is esett már szó, a Bluetooth 5.4-es verziószámú, a műholdas pozícionáláshoz pedig GPS, GLONASS, Galileo és BeiDou hálózatokat is használ a készülék. A közelségszenzor fizikailag is megvan, barométer viszont nincs a készülékben. Az alsó Type-C port viszont 2.0-s, vagyis a kábeles átviteli sebesség nem túl gyors. A beszélgetési hangminőségre nem volt panaszom, ugyanakkor a rezgőmotor lehetne kicsit erősebb és jobban paraméterezhető annál, minthogy ki/be.
A hátlap alatti akkumulátor 5000 mAh-s, szilícium-szén technológiát használ és 45 wattos vezetékes töltési sebességet képes elérni. A teljes töltési idő épp egy órát vesz igénybe, vezeték nélküli töltés nincs. Miután a strapatelefonoktól eltérően ebben a gépben nincs egy hatalmas telep, ezért az üzemidő sem lesz kiemelkedő, egy dolgos munkanapot simán kibír, hiszen viszonylag takarékos a hardver, de ennél többre ne számítsunk. Nyilván felületesen nézve azt is gondolhatnánk, hogy ha mások a Si/C telepből még ennél vékonyabb telefon esetén is ki tudnak hozni nagyobb kapacitást, akkor lenne még dolga a gyártónak itt is, de érdemes szem előtt tartani, hogy a megerősített háznak és burkolatoknak köszönhetően a hely itt a szokásosnál is kisebb volt, ebbe fért bele ez az 5000 mAh.
| Pro | |
|---|---|
| Por-, víz- és ütésálló, vékony strapaház | |
| A műfajhoz képest remek kijelző | |
| Sallangmentes szoftver, eSIM | |
| Extra tok a csomagban | |
| Kontra | |
| Árához képest nem túl erős hardver | |
| Rövid szoftvertámogatás | |
| Nem jól optimalizált kameraszett | |
| Csak átlagos üzemidő | |
| Pontozás | |
| Kialakítás, védelem | 9 pont |
| Kijelző | 8 pont |
| Sebesség | 7 pont |
| Szoftverfelület | 8 pont |
| Szoftveres támogatás | 5 pont |
| Fotózás, videózás | 6 pont |
| Hangminőség | 8 pont |
| Adatkommunikáció | 8 pont |
| Üzemidő | 7 pont |
| Ár/érték arány | 6 pont |
| Ár (8/256 GB, HUF) | 155 000 |
Összegzés. Jó ez a telefon, csak enyhén túl van árazva. Szerethető extrákkal, jól sikerült formatervvel, korrekt kijelzővel és kielégítő erejű hardverrel szerelték fel, csak ez a szett nem ütésálló kivitelben, valamivel jobb kamerákkal a Honor 600 Lite esetén jóval olcsóbb. És első blikkre nehéz indokolni ezt azzal, hogy de hát az nem strapabíró, mert úgy egyébként pont a Honor is azzal hirdeti a 600 Lite-ot, hogy elég sok dolgot kibír. És arra van 6 évnyi frissítés, kapott legalább egy ultraszéles kamerát, nyakon van öntve egy rakás AI bigyóval is. Plusz van a hasában egy irtó nagy akku. Persze borítékolható, hogy a Ventus jóval keményebb próbatételeket is kibír, a tokkal együtt aztán pláne, de a nagy kérdés, hogy kinek ér meg 155 ezer forintot. Nem kérdés, hogy abszolút van létező igény normális méretű, de a buflák nagy stapatelefonok védettségi szintjét hozni képes termékekre, ha annyi millióm lenne, ahányszor már hallottam azt, hogy “jó lenne egy strapatelefon, de túl nagy és nehéz”, akkor már rég nem azt csinálnám, amit most csinálok. Úgyhogy akkor most itt van, tessék. A kérdés inkább az, hogy vajon ezen ezen az árszinten milyen lesz a fogadtatása, a gyártónál nagyon magabiztosak abban, hogy a Ventus egy különleges termék, hogy aztán tényleg van-e egy olyan felhasználói réteg, aki örömmel vált egy eddig használt bumfordi cuccról Ventusra, vagy olyan, aki eddig tokkal-vonóval-üveggel védte a hagyományos telefonját azért, mert nem akart egy téglát cipelni, de a Ventus megoldás jelent, az majd eldől, mindenesetre most már létezik karcsú strapamobil is.
Bog
A terméket a gyártó biztosította, köszönjük. A MediaMarktban ajándékba jár hozzá egy Hammer Watch Ventus óra is.
Specifikáció
![]() |
Külső | |
|---|---|---|
| Méretek | 162,6 x 75,4 x 8,2 milliméter | |
| Tömeg | 172 gramm | |
| Készülékvédelem | IP68/IP69K, MIL-STD 810H | |
| Színvariációk | fekete-narancs | |
| Kijelző képátlója | 6,77 hüvelyk | |
| Képaránya | 19,5:9 | |
| Felbontása | 1080 x 2392 pixel (387 ppi) | |
| Típusa, frekvenciája | AMOLED, 120 Hz | |
| Értesítő LED | nincs, mindig éber kijelzés van | |
| Biometrikus védelem | kijelzőbe épített optikai ujjlenyomat-olvasó, 2D arcazonosítás | |
| Hardver | ||
| SoC típusa, csíkszélessége | MediaTek Dimensity 7100, 6 nm | |
| Processzor | 4 x 2,4 GHz Cortex-A78 + 4 x 2,0 GHz Cortex-A55 | |
| Grafikus chip | Mali G610 MC2 | |
| RAM, tárhely mérete | 8/256 GB (LPDDR5 / UFS 2.2) | |
| Memória bővítése | nem opció | |
| Adatátvitel | ||
| Technológiák | 2G / 3G / 4G / 5G | |
| Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25 LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66 5G n1/n28/n41/n77/n78 |
|
| SIM-foglalat | 1 x nanoSIM | |
| eSIM támogatás | van | |
| Bluetooth | 5.4 (A2DP, LE) | |
| WiFi | 802.11a/b/g/n/ac/ax (HotSpot, Direct, dual-band) | |
| USB | USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG) | |
| Navigáció | GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou | |
| NFC | van | |
| Infra | nincs | |
| Szoftver | ||
| Rendszer, felület | Android 16 | |
| Multimédia | ||
| Hátlapi kamerarendszer | 108 megapixel (f/2,2, autofókusz) 8 megapixel (éjjellátó) LED villanó |
|
| Előlapi kamerarendszer | 32 megapixel (f/2,5, fixfókusz) | |
| Videófelvétel | 2K 30 fps / 1080p 60 fps | |
| Jack kimenet | nincs | |
| FM-rádió | van | |
| Üzemidő | ||
| Akkumulátor | 5000 mAh szilícium-szén | |
| Vezetékes töltés | 45 watt | |
| Vezetékmentes töltés | nincs | |
| Egyebek | ||
| Gyorsulásmérő-, giroszenzor, iránytű, másfél méteres esésállóság, Bump Air tok a csomagban | ||





