Garmin nüvi 310 - a pók hálójában

Hirdetés

Belső

Ha azt mondom, hogy ugyanaz, mint a 660, csak kisebb kijelzőn, akkor mindent elmondtam. Egyébként nem 100% az egyezés, ugyanis az extrák menüpont elemei ezen listásan kerülnek felsorolásra, és nem ikonokban találhatóak. Még egy apróság, hogy ebben a készülékben eggyel több fajta kisautóval helyettesíthetjük a nyilat, mint a nagyobb testvér esetében.

A készülék egyébként többféle térképpel kerül forgalomba, nekem egy Magyarországgal szerelt változathoz volt szerencsém, amely a dobozban lapuló SD kártyán figyelt. Behelyezés után pikk-pakk működésbe lépett, az első bekapcsolás után a műholdakat kicsit lassacskán, mintegy másfél perc alatt találta meg az eszköz, azonban a további bekapcsolásoknál már ennél jóval jobban teljesített.

A NaviGuide-ot valószínűleg sosem fogom szeretni. Ennek az egyik oka az, hogy az egész megjelenítés plasztikus. Kicsit olyan, mintha egy számítógépes játék beépített navirendszere lenne, de mégsem az. Ezen felül valahogy a részletességgel is baj van. Több állásban lehet ugyan állítani, de a nagyításnál nem sikerült eltalálnom a tökéletest. Kicsit kizoomolva csak a nagyobb utakat mutatta, visszatérve pedig egy pókhálón találtam magam. Ráadásul az elnyújtott nyilakkal való útjelzés sem bizonyult tökéletesnek, ennél jóval fejlettebbnek tartom az iGO zoomolását a kereszteződésekre.

A magyar nyelv kiejtéséből adódó hibákról eleve nem beszélnék sokat, az egyetlen érdekesség, amit megemlítenék, az a nulla hiánya. A készülékben, ha mérföldben navigálunk (én ezt is ki szoktam próbálni), akkor nem „nulla egész öt tized mérföld” múlva kell balra fordulnunk, hanem „egész öt tized mérföld” múlva. Eleinte csak pislogtam, azután már csak hangosan nevettem, mert szórakoztató volt.

Nem ejtettem még szót a Bluetooth kihangosítóról, azonban megéri beszélni róla. Remekül használható ez az opció, hiszen a POI-kat egy kattintással felhívhatjuk, valamint a bejövő hívásokat is ezen fogadhatjuk, ha a telefonunkat össze tudjuk párosítani a készülékkel. Ezen felül TMC vevő is csatlakoztatható az eszközhöz, de ehhez még az kell, hogy elinduljon a szolgáltatás itthon is, amit néhányan már tűkön ülve várunk. El sem hiszem mennyire jó lesz, amikor nem fogok balesetekbe, esetleg útlezárásokba futni. Az lesz a navigáció aranykora.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés