Előszó, külső, kényelem
Amikor egy termék jó áron ígér kiváló szolgáltatáskínálatot és minőséget, az emberek jelentős részében megszólal a vészharang: itt valami biztosan nem stimmel, ingyen ebéd nincs, valahol kompromisszumot kell kötni. Olyan példát sajnos nem is tudunk hozni, amivel ezeket az állításokat cáfolni tudnánk, de időről időre azért kerülnek hozzánk olyan készülékek, amelyeknél tényleg nagyítóval kell keresnünk, hogy hol is van az a bizonyos kompromisszum: úgy tűnik, hogy az EarFun nevű gyártó termékeinek egy része azonban szerencsére ilyen. Bár egy 2018 végén alapított kínai vállalatról van szó, ez a nyolcadik termékük, amelyet ki tudtunk próbálni, úgy igazából pedig soha nem voltunk csalódottak, a tavalyi csúcsmodelljüket is pozitívan értékeltük. Most pedig megérkezett az utód, úgyhogy nem meglepő módon nagyon kíváncsian álltunk neki a tesztelésnek.
A doboz dizájnja, minősége nem változott, hozza azt az enyhén bohókás stílust, amellyel a cég honlapján is találkozhatunk. A kiegészítők mennyisége azonban nőtt, ezúttal 3 helyett 6 pár gumiharangot kapunk, amelyek "A" és "B" szériákba vannak sorolva: az sajnos semmilyen dokumentációból nem derül ki, hogy mi a különbség közöttük, de amúgy csak annyi, hogy a "B" típusúak kicsit "harangja" kicsit nagyobb, de amúgy mindkét betűjelnél kicsi, közepes és nagy méret áll rendelkezésre. A harangok minősége javult az elődmodellen lévőhöz képest, de ugyanez sajnos nem mondható el a töltőbölcsőről, az ugyanis egy kicsit gyengébb minőségű műanyagból készült, viszont tölthető vezeték nélkül is. A csomag része még egy C-típusú USB-s töltőkábel, illetve némi dokumentáció is.
A fentiekből már kiderült, hogy a kialakítás továbbra is in-ear, egy aktív zajszűréses fülhallgatónál ez mondjuk nem is lehetne másképp. A formavilág viszont változott, sokkal közelebb áll hozzá az EarFun Air, mint a közvetlen elődnek tekinthető EarFun Air Pro, azonban mindkettőnél kecsesebb. Ez utóbbinál ráadásul kicsit kevésbé is ül be a fülbe a műanyag része, ami nekem sokkal kényelmesebb használatot biztosított, miközben a stabilitás nem változott, ha sportoláshoz nem a legjobb, de életképes választás az eszköz, főleg, mert IPX5-ös cseppállósági védelemről is beszélhetünk, tehát egy kis izzadság vagy eső nem kezdi ki, de fürdőzni nem szabad benne.
A Free Pro 2 tokja mellett [+]
A dizájn nem hoz semmi újat, de valószínűleg erre nincs is szükség, visszafogott, kultúrált külsőről beszélhetünk. Ami kevésbé érthető, az a színválaszték teljes hiánya egy olyan gyártónál, aminek még a nevében is benne van a móka, illetve én személy szerint teljesen értetlenül állok az EarFun logó elhelyezése kapcsán, ugyanis mindkét fülrészre ugyanúgy nyomták ezt rá, ami azt jelenti, hogy a baloldali részen fejjel lefelé lesz, amikor berakjuk a fülünkbe. Persze ez valószínűleg kevesebbet nyom a latba, mint az automatikus behelyezés-felismerő funkció, ha kivesszük a fülünkből, leáll a zene, ha visszarakjuk, folytatódik, ez egy nagyon kellemes szolgáltatás. A vezérlés két darab érintésérzékeny felületen keresztül valósítható meg, ami mindenképp igényel némi megszokást, de pár nap használat után magabiztosan kezelhető, ráadásul a hangerőszabályzástól kezdve a számváltáson túl a híváskezelésig minden megvalósítható a fülrészek simogatásával, ami nem csak sportolás közben jöhet jól, hanem minden helyzetben. A zajszűréses, normál és környezeti hangokat beengedő módok között is ilyen módon tudunk váltani, hogy épp melyik aktív, azt bemondja a fülünkbe a kütyü, de ezen információközlés hangereje nem igazodik a zenéhez, tehát néha kénytelenek leszünk leállítani a muzsikát ahhoz, hogy tudjuk, épp melyik módot aktiváljuk.
Hirdetés
Hangminőség, extra funkciók, összegzés
A dinamikus meghajtó az elődmodellben alkalmazotthoz hasonlóan ezúttal is 10 milliméteres, az anyaghasználat viszont változott, titán-kompozitról van szó, ami érezhetően befolyásolja a hangminőséget is, a hangzás ugyanis egy kicsit fémeses, precízebb, amit alapvetően meghatározza a jó minőségben hallgatható zenei stílusokat. A hangolás a gyártó többi modelljéhez hasonló, a mély- és a magas tartományok rendkívül erőteljesek, az említett fémes jelleg miatt ezek rendkívül feszesen, de összességében azért nem borzasztóan tolakodó mértékben jelennek meg a hangképben. A középtartomány kevésbé hangsúlyos, hallgató, de a háttérbe szorul, ez pedig kirajzolja az ebben az árkategóriában gyakran megjelenő V-karakterisztikát; ez a hangzásvilág kimondottan jól áll modern zenéknek, és itt nem kell csak az elektronikus műfajokra gondolni. A semleges, tiszta hangvisszaadást igénylő műfajok viszont kevésbé élvezhetők az EarFun termékén, igazság szerint még egy podcastot sem feltétlenül jó élmény hallgatni rajta, mert ez a mély és magas hangok által dominált, feszes, fémes hangzásvilág fárasztóvá teszi a sima emberi beszéd hallgatását is. Hangsúlyozni kell viszont, hogy a modern műfajok kimondottan élvezhetően szólalnak meg az újdonságon keresztül, a hangminőségről pedig általánosságban az azt mondhatjuk, hogy az árkategóriáján belül nagyon is kellemesnek mondható.
Ami viszont nem jellemző ebben az árkategóriában, az az aktív zajszűrés, amin az elődmodellhez képest jelentősen sikerült javítania a gyártónak. Papíron annyi a változás, hogy a technológia neve mögé bekerült a 2.0-s jelző, illetve 38 helyett 40 dB erősségű tompításról beszélhetünk, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy érezhetően kifinomultabb a rendszer, bár így sem tökéletes. Egyrészt száz százalékos hatékonyságról nem beszélhetünk, egy nagyon erős tompításról azonban igen, amely zene mellett gyakorlatilag tökéletesen ellátja a funkcióját, de önmagában az Air Pro 2 füldugóként nem állja meg a helyét. A zajszűrésnek van egy nagyon enyhe alapzaja, ami zenehallgatás közben szerencsére még alacsony hangerő mellett sem érezhető. A zajszűrés mellett van egy környezeti hangokat erősítő és egy normál üzemmód is, amelynek használata extra üzemidőt is ad, egy töltéssel ugyanis bekapcsolt zajszűrés esetén 6, normál módban pedig 7 óra használati idő érhető el. A töltőbölcső 10 perc alatt 2 órányi szuflát tud átnyomni a fülhallgatókba, a komplett üzemidő zajszűrés esetén valamivel 30 óra alatt marad, kikapcsolt zajszűrés mellett viszont elérhető a 34 órát is, ami egy kiemelkedő érték. Játékra nem használható az Air Pro 2, ugyanis 300 ms körüli válaszidőt tud, és hiányzik belőle a Free Pro 2 testvérmodellből ismert funkció, amelynek segítségével 80 ms alá lehetne csökkenteni a késleltetést.
Mikrofonokból összesen összesen 6 darab van, oldalanként 3-3 egységről beszélhetünk: bár a gyártó kiemeli, hogy a beszédminőség kiemelkedő, ez sajnos elég messze áll a valóságtól. Bár a szélzaj szűrése valóban nagyon kellemes, összességében nem túl jó a hangminőség, beszélgetőpartnereink dobozosan, távolról fognak hallani minket, függetlenül attól, hogy a mondandónk érthető és jól kivehető lesz. Ügyfélszolgálati munkához nyilván egyáltalán nem ajánlott a termék, de az azért csak pozitívum, hogy összességében ilyen funkció is elérhető. A zajáteresztő mód sem tökéletes egyébként, a környezeti zajok kevésbé tisztán és kicsit fényes-csengős-fémes orgánumban jönnek át, lehetséges, hogy ez is a mikrofonokból jön; működni azért működik.
A konklúzió előtt nem árt tisztázni, hogy tökéletes fülhallgató nincs. Az emberek más típusú zenéket hallgatnak és sokszor még az azonos műfajban is más hangzásvilágot keresnek, nem lehet tehát olyan terméket gyártani, ami mindenkinek kielégíti az igényeit. Ha ennek figyelembevételével közelítjük meg az EarFun Air Pro 2-t, akkor bizony azt mondhatjuk, hogy ez egy nagyon jó termék azoknak, akik modern zenéket hallgatnak, szeretik a mélyebb tartományokat és a feszes hangzásvilágot. A hangminőség ebben az árkategóriában a különféle extra funkciók nélkül is könnyedén megállná a helyét, azonban ezen túlmenően kiemelkedő üzemidőről és egy jól használható aktív zajszűrésről is beszélhetünk a korrekt körítés és a cseppállóság mellett. Ezek fényében senkinek sem lehet egy szava sem, amiért az átlagos Bluetooth-hangminőségen túlmutató kodekekről, AptX-ről nem beszélhetünk, valószínűleg a közepes telefonos hangminőségen sem fog senki fennakadni, illetve a dedikált alkalmazás hiánya sem okoz majd problémát. Az elődhöz képest hallható az előrelépés, az ár pedig nem változott: jelenleg a gyártótól listaáron 80 USD, azaz körülbelül 26 000 forint környékén lehet hozzájutni a termékhez, de egy 20%-os kuponkód megszerzése szinte biztos, hogy a jövőben sem lesz probléma, azzal pedig inkább egy bő 20 000 forintos árcímkéről beszélhetünk. Ha ezt a hangzásvilágot keressük, ennyiért nem valószínű, hogy találunk jobb ajánlatot.
![]() |
EarFun Air Pro 2 |
Bocha