Bevezető

A Doro márka nem túl ismert idehaza. Pedig van weboldaluk is, ahol kiderül, hogy nem csak mobiltelefonokkal foglalkoznak, hanem vezetékes készülékekkel és egyéb elektronika kütyükkel is (headset, fm transmitter, stb). Először egy Handleplus 324-et akart küldeni a GSM Takács, de miután azt már ITT Easy5 néven teszteltük, ezért a HandleEasy 326-ot kaptuk meg, ami első ránézésre komolyabb eszköznek tűnik, mondjuk elsősorban azért, mert nem csak öt gomb van rajta.

Mindkét készülék egyfajta megoldást akar adni a könnyen használható mobiltelefonok örök problémájára, advanced nagymamák a gyártó szerint (s a weboldalon található kép alapján) erre nyergelnek át, ha a vonalas készüléknél modernebb – de legalábbis hordozhatóbb – eszközre vágynak. Ugyanezen elv mentén az óvodából kinövő gyermek is célcsoport lehet, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy ebben a korban már igen innovatívan használják a fiatalok a bonyolultabb telefonokat is.

Maradjunk tehát az idősebb korosztálynál, s próbáljuk magunkat beleképzelni a gyártó helyébe. Mire van szüksége ennek a célcsoportnak? Valami egyszerűre, könnyen használhatóra, de talán a legfontosabb: jól látható készülékre. Ezt a Doro nem feltétlenül teljesíti tökéletes hatékonysággal, mert bár a gombok, illetve a felaratok hatalmasak, a kijelző viszont 5-6 évvel ezelőtt lowend Motorola készülékek világát idézi vissza. Mi fontos még? Hosszú készenléti idő, primitív menürendszer, könnyű tárcsázási lehetőség és izmos hangerő. Tüstént megvizsgáljuk, hogy ezekből mit tud nyújtani a Doro HandleEasy 326.

Külső

A készülék jókora zöld dobozban érkezik, pedig a tartozékok listája nem éppen bőséges, csupán egy töltő és egy sztereó füles lapul a csomagban. Illetve itt figyel természetesen a meghökkentően hatalmas, tepsiszerű, fehér telefon a maga valójában, amely bármennyire is ijesztő első ránézésre, valahogy mégsem okoz harsány röhögést. Van valami a formatervben, amitől az ember inkább úgy van vele, hogy igen, ez tényleg arra van, hogy könnyen lehessen kezelni.

A fehér eszköz akkora, mint egy tetszőleges tévé távkapcsolója, csak szélesebb annál. Viszont meglepően vékony, bár így sem mondhatni a penge irányzat képviselőjének, de az „arcához” képest csekély a mélysége. Az előlapi fehérségtől jól elütnek a gumiból készült, hatalmas, fekete gombok, amelyek katonás rendben sorakoznak. A kijelző alatt A, B, C és D feliratú, kör alakú billentyűk kaptak helyet. A négyzetes számgombok fölött pedig két nagy, széles billentyű segítségével kezelhetjük a hívásokat. A világítás pazar, szép, fehéres fény költözött a gombok alá, sötétben is könnyen eltalálható akármelyik billentyű.

A Doro bal felén van a „menü” gomb, illetve a hangerőt szabályozó billentyűk, jobbra csak a headset és a töltő közös bemenete árválkodik, amely nagyon hasonlít a microUSB szabványra, de igazából tökmindegy, mert számítógéphez úgysem fogjuk kapcsolni. A hátlapon egy hangszóró látható, az akkumulátort fedő hatalmas műanyag alatt pedig csakugyan ott a telep, ami alá a SIM kártya betehető.

Kijelző, használat

A konstrukció gyenge pontja a képernyő. Természetesen nem színes, ráadásul okosan invert módon dolgozik: a háttér sötét, a feliratok világosabbak. Ám egyrészt a képernyő mérete nem túl ütős, másrészt a feliratok sem tűnnek megfelelően nagynak – a gombokhoz képest mindenképpen apróak, bár gyanítom, hogy akármit is csináltak volna, ilyen kiterjedésű billentyűzet mellett egy óriásplakát is bélyegnek tűnik.

A menü úgy néz ki, hogy rövid megnyomásra feljön egy 50 neves lista, amelybe mi magunk írhatunk számokat (a SIM kártyán esetlegesen megtalálható nevekre nagy ívben tesz a szoftver), hosszú tehénkedésre pedig a csengőhangok, az óra és a dátum állítható. Ennyit tud a menü. A képeken már látszik, hogy a számgombok feliratai csupán számokra terjednek ki, betűk nincsenek, így aztán az SMS szolgáltatás sem tartozik a funkciók közé, annyira nem hogy be sem jön az üzenet. Ez azért már túlzás, legalább egy read-only felületet kaphatott volna a nagyanyó, mint az Ericsson GH198 esetében.

Az A, B, C és D gombokhoz gyorsszámok rendelhetőek, a kettőskereszt billentyű rezgő üzemmódra kapcsol, míg a csillaggal a billentyűzár aktiválható és oldható fel. A Doro alapvetően két tulajdonságban erős: egyrészt a hangerő kapcsán csak kapkodja az ember a fejét, bár ha elkezdjük felfelé nyomni, akkor egy idő után igencsak torzzá válik, illetve igen izmos készenléti időt nyújt a 700 mAh teljesítményű telep is, amellyel az egy hetes készenléti idő valósággá válhat.

Miután jelenleg nem vagyok nagymama (és remélhetőleg nem is leszek, esetleg a nagypapa státusz jöhet majd szóba), ezért nem tudom megmondani a frankót a készülék használhatóságával kapcsolatban. Ám véleményem szerint a Doro elsősorban a gyengécske kijelzővel bukhatja el a potenciális vásárlókat, illetve saját nagyanyámból könnyedén kinézem, hogy az SMS fogadása sem okozna lelki traumát a számára. A külső kialakítás viszont telitalálat, ezt felhasználva össze lehetne dobni valami tényleg korrekt kis készüléket nagyjából a Nokia 1112 funkcionalitására építve.

Még egy dolog: a Doro jelenlegi áráért majdnem három alap Nokia vásárolható. És ekkora árkülönbségért szerintem még a nagyi is megtanulna kezelni egy alapvetően szintén pofonegyszerű telefont, mint a 1112.