Blaupunkt FM 01 - régi idők csúszkája

Hirdetés

Doboz, külső

Kissé ciki volt, hogy kivettem a terméket a dobozból, megpróbáltam bekapcsolni, de nem sikerült. Úgyhogy rátettem töltőre, de nem történt semmi és akkor csaptam a homlokomra, hogy ez még masszívan az a korszak, amikor az akkumulátort külön csomagban kapja a júzer és a hátlap alá neki kell betennie. De még mielőtt ezt megtesszük, érdemes egy SIM-et (vagy kettőt) is elhelyezni, plusz egy microSD is idefér. Utóbbinál mondjuk érdemes tudni, hogy a kapacitás nem lehet túl nagy, a 64 GB-os kártyát már ignorálja, egy 16 GB-os verzióval viszont tudott kapcsolatot teremteni. És azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a termék nem nanoSIM-et, de még csak nem is microSIM-et fogad, hanem a klasszikus méretű, egyébként miniSIM néven futó kártyák férnek ide be, szóval mi is nekiálltunk átalakítót keresni.


[+]

A dobozban amúgy van egy kábellel egybeépített töltő, aminek microUSB a vége. Ha arra vetemednénk, hogy adatkábelt használjunk, akkor is lesz opciónk, mert külső tárhelyként is látszik a számítógép számára a telefon, illetve akár modemként is használható, bár ez leginkább a “minek” kategóriája, ugyanis maximum vonalkapcsolt (CSD) tempót lehet belőle kifacsarni GSM-en (9,6 kbps), ami nyilvánvalóan teljesen értelmezhetetlen manapság és talán már a szolgáltatók sem támogatják. Mert GPRS sincs, nem hogy EDGE, 3G, vagy egyéb jóságok.


[+]

Viszont ha elengedjük ezeket a modern hívságokat, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a kis Blaupunkt eszméletlen jól össze van rakva. A csúszka mechanikája abszolút kifogástalan, rugó húzza a két végpontba a fedlapot, fémesen csattan, egy jottányit sem lötyög, konkrétan stabilabb, mint a Mi Mix 3 megoldása, persze jóval kisebb területet kell mozgatni. És jó az anyaghasználat is, az előlapot puha tapintású plasztik veszi körbe, a gombok körül szálcsiszolt felületre hajazó berakással fogunk találkozni, a hátlap pedig elég vicces, mert műanyagból sikerült megformázni egy varrott bőrre emlékeztető formációt, ami egyébként kissé érdes, tehát nem fog kiesni a termék a kezünkből.


[+]

Szétcsúszás után kapjuk meg a számgombokat fehér háttérvilágítással, kissé mütyürkézős és műanyag az egész, de érezhető nyomásponttal és némi visszaszokós gyakorlás után egész jól lehet ezeken gépelni. A kijelző mondjuk nem egy nagy eresztés, az LCD panel felbontása 240 x 320 pixeles, a betekintési szögek relatív szűkösek, a fényerő is csak-csak elég, de ezen az árszinten alapvetően oké. A 2,4 inches megjelenítő pedig a funkcionalitás ismeretében elegendő. Az alatta levő gombhalmazt nem nehéz átlátni, navigációs gomb, két hívásindító, egy hívásmegszakító, két funkciógomb és egy gyorsbillentyű a zenelejátszóhoz, ez bőven elég. A szétcsúsztatás még egy dolgot láthatóvá tesz, ez pedig egy egészen pici kamera a fedlap hátsó részén, illetve egy hasonlóan csöppnyi LED.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Frissítve! Blaupunkt TX01 - névleges teljesítmény

    A németek belépő kategóriás mobiljának vannak kellemes tulajdonságai, az összkép viszont sokkal árnyaltabb és nem is feltétlenül a könyörtelen konkurencia miatt.

Előzmények

  • Blaupunkt FXS 01 - telefonkártya

    A Blaupunkt extrém apró mobilja elég érdekes képződmény, de biztosan van olyan szituáció, amikor jól jön, ha a telefonálásra alkalmas eszköz nem nagyobb, mint egy bankkártya.

Hirdetés