Asus Zenfone Go - nyugtalan árazás

Bevezető, tartozékok

Az Asus egy ideje már létezik a mobilos piacon, de csak 2015-ben jutottak el arra a szintre, hogy egy igazán széleskörű palettát tudjanak mutatni a vásárlóközönségnek a belépő kategóriától a felső-középkategória csúcsáig. A 4 gigabájt RAM-mal szerelt Zenfone 2 még mindig egy érvényes ajánlat a százezer forint körüli kategóriában, de a kisebbik testvére is jól sikerült, a Zenfone 2 Laser és a Zenfone Selfie készülékek pedig egy-egy tulajdonságukkal kilógnak a középkategóriás mezőny átlagából, ami manapság egyre ritkább.

Asus Zenfone Go elölről
A szálcsiszolt alumíniumra emlékeztető plasztik betétről már messziről meg lehet mondani, hogy egy Zenfone hever az asztalon. [+]

Tesztünk mai alanya az egyik legszerényebb hardverrel és felszereltséggel ellátott Zenfone, specifikáció alapján a Doogee X5 mellé lehetne állítani, ugyanaz a MediaTek MT6580 dolgozik benne 1,3 GHz-es, négymagos processzorral és 720p felbontású HD kijelzővel, viszont az Asus memóriája több, küllemre pedig magasan veri a Doogee-t, így mindenképpen érdemes volt megkaparintunk egy teszt erejéig, még akkor is, ha tudtuk, hogy az árazása nem annyira megnyugtató, mint amennyire a neve sugallja.

Az Asus Zenfone Go doboza
[+]

A dobozt kinyitva a telefont látjuk meg elsőként, az alatta lévő rész pedig három fakkra oszlik, ebből sajnos csak kettőben találunk bármit: az egyik egy töltőfejet, a másik egy microUSB kábelt rejt, fülhallgató jó eséllyel nem lesz az itteni régiós példányokhoz, mi sem kaptunk hozzá. Színek terén széles a választék, bár az előlap minden esetben fekete, hátlapból választhatunk fehéret, pirosat, kéket, aranyszínűt és feketét. Kijelzővédő fólia nincs rajta gyárilag, ezt utólag kell beszereznünk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés