ASUS Zenfone 5 - a Zen hangja

Hirdetés

Doboz, külső

Kifejezetten gazdag a csomag tartalma. Nyilván benne van maga a telefon, de kapunk mellé szokás szerint adatkábelt (Type-C), töltőfejet (2A), hallójáratos fülest (három pár gumiharanggal), SIM-tűt és még egy áttetsző tokot is. Mindez ízlésesen, visszafogott borításban tálalva, amitől a júzer első találkozáskor azt fogja érezni, hogy tényleg kap ezt-azt a pénzéért.


[+]

És nem lesz elégedetlen a vásárló akkor sem, amikor a kezébe veszi a készüléket, hozzánk az ezüst verzió jutott el, ami roppant elegáns, nagyon össze van rakva, meglepően könnyű és ergonomikus. Az előlapot szépen kitölti a kijelző, 83,6%-os arányt érve el, ebbe csak a notch piszkít bele felül, ami ugyan nem olyan széles, mint a referencia iPhone X-nél, de mindenképp húsosabb, mint a P20 esetében. Viszont kifejezetten szépek a színek, remek a kontraszt, bőven elégséges a fényerő is. Nyilván vannak dolgok, amiket az ember szubjektíven ítél meg, engem speciel a notch mellett a sarkok markáns lekerekítése is idegesített, ránézésre mindkét oldalon felül ezzel további egy értesítési ikontól sikerült elvenni a helyet.

Kijelző-teszt (frissítve, a táblázat szétnyitható)
Mérés ASUS Zenfone 5 Samsung Galaxy S9+ PD Huawei Mate RS Huawei P20 Pro OnePlus 6
Képátló 6,2 hüvelyk 6,2 hüvelyk 6 hüvelyk 6,1 hüvelyk 6,28 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2245 1440 x 2960 1440 x 2880 1080 x 2244 1080 x 2280
Technológia IPS LCD Super AMOLED Huawei FullView OLED AMOLED Optic AMOLED
Fehér fényerő 464 / 560 nit 340 / 646 / 1000 nit 431 / 588 / 1149 nit 490 / 722 nit 422 / 600 / 804 nit
Fehér fényerő (min.) 3,4 nit 1,6 nit 1,8 nit 3,7 nit 2,1 nit
Fekete fényerő 0,32 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány 1451:1 végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 7155 K + kézi 7592 / 6414 K + kézi 7940 / 6606 K + kézi 7557 K + kézi 7653 / 6387 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

6,2 inch azért nem kicsi, ehhez képest viszont a Zenfone 5 egyáltalán nem érződik egy tepsinek, a 155 grammos tömeg pedig parádés és nem arról van szó, hogy tejfölösdobozból van a burkolat, sőt. Az alumínium ház mutatós, a kijelzőt Gorilla Glass védi, a hátlap alá pedig betoltak egy 3300 mAh-s telepet is, hiába érzi azt az ember, hogy bocsánat, nem maradt ki véletlenül onnan bentről valami? Az előlapon nincsenek gombok, a felül terpeszkedő szenzorszigeten kamerát és közelségérzékelőt fogunk találni, valamint értesítési LED-et és egy hangszórót, amit nem csak beszédre használ a masina, hanem zenét is szolgáltat rajta, méghozzá nem is rosszul.


[+]

Balról a hibrid SIM-tálca húzható elő, ha két kártyát használunk, akkor a memóriabővítés ugrott. Jobrra fedezhetjük fel a szokásos gombokat, amelyek ideális helyen vannak, viszont mintha kissé mozognának a helyükön, ami egyáltalán nem zavaró mértékű, csak azért tűnik fel, mert amúgy a termék összeszerelési minősége kifogástalan. Alul megvan a másik hangszóró, a Type-C interfész és a 3,5 mm-es jack csatlakozó is, felül pedig az antennakilépő csíkok mellett csak egy mikrofont fogunk találni, ami úgy egyébként egy roppant lényeges eleme annak, hogy a Zenfone 5 milyen minőségben vesz fel hangot és bonyolít hívást.


[+]

A hátlap nálam csak azért nem nyerte meg az idei év legjobb hátsójának járó díjat, mert ha tapogatjuk (ami ennél a hátsónál szükségszerű és nem fog rácsapni a kezünkre), akkor olyan intenzitással gyűjti az ujjlenyomatokat, hogy Horatio Kane is elismerően csettintene. Viszont úgy tud sallangmentes és letisztult maradni, hogy közben mégis egyedi, a körkörösre csiszolt, ASUS-motívum nem maradhatott ki, bármilyen szögből is nézzük a telefont, lesz rajta egy fénysugár, ami pont a kerek ujjlenyomat-olvasó felé mutat. A kettős kamerarendszert és a vakut a bal felső sarok felé tolták ki, velünk pedig annyiban toltak ki, hogy a lencsék kiemelkednek a hátlap síkjából, amitől az asztalra tett telefon billeg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés