Hirdetés

ASUS ROG Phone II - túlnövi a feladatot

Reneszánszukat élik a játékra kihegyezett mobilok, a ROG márkanevet működtető ASUS-tól pedig el is várjuk, hogy komolyan vegyék a műfajt: de vajon tényleg ez ma a legjobb gamer mobil?

Hirdetés

Előzmények, gamer-mobilok, bevezető

Számomra kissé meglepő volt, hogy az ASUS egészen tavalyig várt a játékosoknak szóló ROG Phone első generációjával, de persze valahol érthető a kivárás: PC-s vonalon több mint 12 év munkája volt már ekkorra a gyártónak a prémium árazású, tehetős játékosoknak szóló ROG almárka felfuttatásában, és teljesen egyértelmű, hogy mobilból sem tehettek volna le egy közepes próbálkozást az asztalra.

Időből viszont nem végtelen állt rendelkezésükre, hiszen a piaci kínálat időközben telítődött: tavaly már a Xiaomi piacon volt az első Black Sharkkal, nagyon erős versenyzőként láttuk a Nubia Red Magicet, ár/érték arányával tarolt a Honor Play, és még a PC-s vonalról, frissiben érkező konkurens, a Razer is mobilgyártásba fogott. Így aztán az ASUS-nak egy lehetősége maradt: ha már a legolcsóbb és a leggyorsabb nem tud lenni, meg kellett csinálni a legjobbat.

Igyekeztünk a lehető legalaposabb tesztnek alávetni a stabilnak és hűvösnek várt ROG Phone 2-ket
Igyekeztünk a lehető legalaposabb tesztnek alávetni a stabilnak és hűvösnek várt ROG Phone 2-ket [+]

Ebben a szellemben jutott el hozzánk a tavalyi év végén a ROG Phone, amivel kapcsolatban már csak az alaphangon 300 000 forintos árszint miatt is magasak voltak az elvárásaink, ám szerencsére a végeredmény nem volt csalódást keltő. Az akkori, alapos tesztem után ki merem jelenteni, hogy a ROG Phone akkor a legátgondoltabb gamer mobil volt, és az ASUS szerint ez meglepően jó eladási számokat is tudott eredményezni, viszont hibátlansággal nem lehetett vádolni: csomó gyermekbetegségén éreztük, hogy van még hova fejlődni (többek közt kamera, hűtés, IP-védelem), éppen ezért is ért véget úgy a teszt, hogy a 2019-es folytatást nagyon várjuk. Nem is kellett túl sokáig, 10 hónappal az eredeti ROG Phone kézbevétele után most a második szériával tudtam eltölteni egy szokásos, néhány napos tesztidőszakot.

Íme a teljes csomag, ezzel fog találkozni a felhasználó is
Íme a teljes csomag, ezzel fog találkozni a felhasználó is [+]

Ezúttal nem egy hatalmas bőröndöt (bár ez is érkezik hamarosan) kaptunk, hanem a végfelhasználói kiszerelést, matt hátlappal, 512 GB belső tárolóval, tartozékok szempontjából pedig USB Type-C-s gyorstöltőfejjel, a hátlapra csatolható külső külső ventilátorral és egy filigrán, de jól illeszkedő műanyagtokkal.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

  • Mitől jó egy gamer telefon?

    Egyre több gyártó készít kimondottan játékosok számára okostelefonokat. A növekvő kínálat hatására végiggondoltuk, hogy szerintünk mitől jó egy efféle termék.

Hirdetés