Hirdetés

Asus R600 - az entek borotvája

Hatalmas villanyborotva, vagy navigációs eszköz- netán mindkettő?

Hirdetés

Bevezető, csomagolás

Újabb navigációs eszköz érkezett. Bővítsük egy kicsit szókincsünket. Ha eddig azt hittük, az átlag navi egy PNA, akkor most megtanulhatjuk, hogy az Asus PND-t (Personal Navigation Device) gyárt. Ezekból mindjárt három található honlapjukon, az R300, az R600 és az R700. Jelen tesztünk alanya a középső modell, melyet tavaly augusztusban jelentettek be, de sajnos csak mostanra jutott el hozzánk. Az Asus nem PND-iről nevezetes, hanem elsősorban notebookjairól és PDA készülékeiről. Természetesen rengeteg mindent gyárt még emellett, a mobiltelefonoktól az LCD monitorokon át egészen a szerverekig, vagy akár a hangkártyákat, alaplapokat is megemlíthetem, tehát keményen benne van a pörgés kellős közepében. Ha azt mondom: Asus, akkor általában olyan asszociációk ugranak be, mint szép, minőségi termékek gyártója.

Asus R600

A cég sokat meg is tesz ennek a nimbusznak a megtartásáért, így a márkanév meglehetősen jól cseng. Járt már néhány eszköz szerkesztőségünkben a taiwani gyártótól, és eddig meglehetősen jól teljesítettek. Nem okozok hát meglepetést, ha azt mondom, hogy az R600 beleillik a sorba, a nálam töltött napokban meglehetősen a szívemhez nőtt.

Asus R600

A cég egyébként elég komolyan gondolta, hogy különválasztja a navikat a PDA-któl, hiszen egyrészt külön elnevezést visel, másrészt egyértelműen céleszközről van szó, egyáltalán nincs olyan érzésünk, mintha egy öszvért tartanánk a kezünkben (huhh, ez aztán a morbid hasonlat). Az R600 az autó szélvédőjére termett, nem tud és nem is akar több lenni, de amit tud, azt bizony vérprofi módjára teszi, így nemcsak egy a több ezer dzsunka félhomályában készülő kétes minőségű darabokból, hanem egy megkérdőjelezhetetlen minőségi termék - ennek fényében kiváló ár-érték aránnyal megáldva.

Külső

Az R600 dobozában a készüléken kívül hálózati töltőt, szivargyújtó töltőt, passzív tartót, adatkábelt, némi papírokat lelünk. A passzív tartó a merev, több helyen rögzíthető csuklóval ellátott darab, így egyrészt betonstabil, másrészt gyakorlatilag minden szélvédőre passzol, legyen az egy Ferrari, vagy akár egy panorámás Neoplan. A szivargyújtó kábele a telefonzsinóros rendszer szerint rugalmas, de egy kicsit rövidnek találtam. A kütyü miniUSB-n keresztül táplálkozik, így a töltés semmilyen helyzetben nem okozhat gondot, ha pedig elhagyjuk az adatkábelt, akkor digitális fényképezőgépünk madzagját simán használhatjuk hozzá.

Asus R600

Az R600 nem kicsi. Hanem nagy. Ezen a lekerekített vonalak sem segítenek, így is batár a cucc. Mindez persze nem baj, de ezt nem fogjuk a kocsiból kiszállva egy római hétvégén gyalogos városnézéshez zsebrevágni. Nem baj, ott úgyis van egy hátizsákunk szalámis zsemlékkel, paprikával, mackósajttal meg citromos limonádéval, ezek mellé befér bőven. A méret hatalmas kijelző beépítését tette lehetővé, ez a gyakorlatban egy 4,3" méretű, 480x272 pixel felbontású, 65 ezer színű (a Windows úgysem tud töbet) TFT-ben nyilvánul meg. Az igazi durranás a kijelző felett lévő fényérzékelő, ami a külső fény mennyisége alapján szabályozza a kijelző fényerejét, ezzel rásegítve az iGO nappali/éjszakai színeire. Én mindebből annyit tapasztaltam, hogy mindig jól látható volt a kijelzőn megjelenő információ. Jobbra a megjelenítőtől egy házikó jelű gombocska található, ez mindig a főmenübe repít, alatta pedig egy 5 irányú joystick, ezzel a kezelőszerveket nagyrészt le is tudtuk. Felül a ki/bekapcsoló gomb található. Alul a reset lyuk, bal oldalon pedig a hangszóró van, amely átütő hangerőre képes jó hangminőségben, igaz, ennek az az ára, hogy a készülék asszimetrikus kialakítást kapott. Az R600 bal oldalán egy nagy bumszli található, gondolom a hangszórónak kell a hely. Erről elsőre egy villanyborotva ugrott be, de méretei miatt ez nyilván egy hatalmas lény szőrirtója lehet, entek előnyben.

Asus R600

Jobb oldalon felül a kártyafoglalat, ez SD illetve MMC kártyákat eszik akár 4 GB tárkapacitásig. A csomagban egy 1 GB-s SanDisk van, de nincs rajta feltüntetve, hogy ez a térképek hordozója, így lehetőleg ne erre pakoljuk fel a zenéinket becsukott szemmel. A foglalat alatt szabvány 3,5 mm-es headsetbemenet, alatta pedig a miniUSB port. Nincs stylus, a kalibrálást is kézzel érdemes végrehajtani, hiszen minden funkciót az ujjainkal fogunk kezelni - ehhez a rendszer igazán partner lesz. A hátlapon egy antenacsatlakozó is megbújik, illetve a főkapcsoló, amellyel teljesen kikapcsolhatjuk az R600-at.

Asus R600

Belső

Az R600 szíve egy S3C2443-as Samsung processzor, amely 400 MHz-en dobog. Ez egy viszonylag új proci, nagyon jó hatásfokkal hajtotta a gépet. Az operációs rendszer Windows CE Net 5.0 Core, ez ismerős lehet rengeteg egyéb naviból, itt sem volt vele különösebb gond. A naviban egy 20 csatornás SirfStar III vevő dolgozik, gyorsan és pontosan biztosította a megfelelő vételt - belvárosban, magas házak között sem torpant meg egy pillanatra sem. A legfontosabb funkciót tekintve egy iGO klón fut az R600-on, és igazán jól sikerült a tesztreszabás, nem találtam különösebb anomáliákat, mindössze egyet: minden bekapcsolásnál 100%-os hangerőre kapcsolja magát Moha bá, így a szomszédoknak sem kellett hangos "Jóreggelt!"-el köszönni, elég volt bekapcsolni a cuccot. A magyar térkép májusi, a frissítésről az Asus honlap mélyen hallgat, igyekszem ennek a forgalmazónál utánajárni, és frissítem majd a tesztet az információval.

Asus R600

Asus R600

Asus R600

A készülék menüje mindenhol szép nagy ikonokat, illetve "gombokat" rajzol ki a menüben bóklászáshoz, a virsliujjakkal rendelkezőknek sem lesz gondja a kezeléssel. Az általános sebesség kiváló, és a kijelző pontosságára sem lehet panasz. Nemcsak navigációra képes, hanem bluetooth kihangosítóként is üzemelhet, ehhez először össze kell ismertetnünk telefonunkat az Asussal, innentől kezdve automatikusan csatlakoznak egymáshoz bekapcsoláskor. A beszédminőség megfelelő volt, visszhangot, illetve a távolvégi zajcsillapítás kellemetlen mellékhatásait nem tapasztaltam, nem akadozott a hang. Természetesen egy beépített autósszett némileg jobb hangminőséget produkál, de annak kötöttsége és plusz költsége nem feltétlenül éri meg, ha van egyszerűbb megoldás is.

Asus R600

Asus R600

Asus R600

Az R600 ezeken kívül képnézegetésre, zenehallgatásra és videonézésre is használható, de a belső memória szűkössége (64 MB) miatt ajánlott ezeket az anyagokat memóriakártyán tárolni. A gyári csomagban kapott kártyán mintegy 70 megabájt szabad hely van, így érdemes erre egy külön kártyát beszerezni és adott esetben cserélgetni a készülékben.

Egyebek, összegzés

Az R600-ban beépített akkumulátor kapacitása 2200 mAh, sajnos csak szervízben cserélhető. Nagyjából két óra alatt lehet teljesen feltölteni és 6 óra folyamatos üzemet ígér egy töltéssel. Méréseim ezt nem támasztották alá, de a tesztidőszak alatt a Lítium-Ion akkumulátor nem tudta elérni a teljes kapacitáshoz szükséges töltésszámot, így elképzelhető, hogy ezt az adatot hozni tudja.

Asus R600

Az általános összeszerelési minőség méltó az Asus nevéhez, tökéletes.Megnyomorgatva sem lehet kicsikarni belőle semmilyen nyikorgást, ez bizony minőségi áru.

Asus R600

Asus R600

Végszóként azt tudom mondani, hogy nagyjából 80 ezer forintért, teljes Európa térképpel, ebben a minőségben és ezzel a tudással "Különösen ajánlott"-nak kellene lennie, az egyetlen ok, ami miatt csak "Ajánlott"-at kap az az, hogy 2008-ban ugyanezt a tudást más gyártók képesek voltak kisebb, kecsesebb tokba belepakolni, az R600 a kényelmesnél egy picit nagyobb. Ha ezen az úton haladnak, a következő modellt semmi sem mentheti meg a legjobb plecsnitől, ez is csak kevéssel maradt le róla.
Asus R600

Gubro

A tesztkészüléket a RRC Hungary DiFO üzletág biztosította. Köszönjük.

Hirdetés

Google Pixel 9a - A Google AI-ban rejlő erő

PR Most ajándék Pixel Buds A fülhallgatóval

Advertisement
  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények