Archos Diamond Alpha+ - csak belül nőtt

Tavaly nyáron teszteltük a Nubia Z17 minit, most másik márkanévvel, de ismét megérkezett, még több memóriával és tárhellyel.

Hirdetés

Bevezető, külső, kijelző és tartozékok

Több mint fél év telt el azóta, hogy elhagyta szerkesztőségünket a Nubia Z17-széria első, legkisebb tagja, ami bár itthon nem lett túl sikeres, kimondottan pozitív felhanggal tudtunk róla írni, hiszen egy kiváló anyagokból remekül összeszerelt, gyors, stabil, a felső-középkategóriás elvárásokat minden szempontból megugró eszköz volt, amiért a 110 ezer forint sem tűnt irreálisnak. A 2017-es IFA kapcsán találkozhattunk először az Archos-variánssal, most pedig megérkezett tesztre is a Snapdragon 653-as, 6 GB RAM-os, 128 GB-os tárhellyel szerelt változat, ami teljesebben lefordított szoftverrel kecsegtet, de testvérmodellje hátrányait nem vetkőzte le.

Nem változott sokat a korábbi Nubia, csak a márkajelzése új
Nem változott sokat a korábbi Nubia, csak a márkajelzése új [+]

Amikor arról beszélünk, hogy ez egy Nubia Z17 mini, akkor nem csak arra gondolhatunk, hogy nagyjából hasonló rajta minden: kívülről csak a márkajelzés különbözteti meg őket egymástól, de még szoftveresen sincs érdemi eltérés: a bootanimációtól kezdve a kezelőfelületen át a szoftveres felszereltségig ugyanaz a két mobil, így aki ezzel a mobillal szemez, mindenképp olvassa el eredeti tesztünket, most csak az eltérésekre próbálunk fókuszálni, és természetesen összehasonlítjuk az Archos árát is a jelenlegi piac alternatíváival.

Némi pirossal van feldobva az aranyszínű hátlap
Némi pirossal van feldobva az aranyszínű hátlap [+]

A fekete/arany változatot kicsit bazárinak éreztük a Nubia kapcsán, a fehér változat jóval visszafogottabb, a hátlap jóval kevésbé rikító, noha a matt arany/piros kombináció sem mindennapi. Kimondottan jó a készülékház fogása, az ujjlenyomat-olvasó és az oldalsó gombok jó helyen vannak, noha ez utóbbiakból minimális zörgés azért érkezik. A fehér előlap hangsúlyossá teszi a vaskos kávákat, 16:9-es képarány mellett is jóval visszafogottabb alsó és felső sávot is csinálhattak volna neki, enyhén múltidéző hatást kelt, cserébe a kijelzőt teljes értékűen használhatjuk, érintőbillentyűkkel érhető el a szokásos három, androidos funkció: a home, a visszalépés és alkalmazásváltóba ugrás, utóbbi kettő tetszőleges sorrendben. Az alsó érintőgombba integrált ledes visszajelzés továbbra is adott, a piros szín kimondottan különlegessé és egyedivé teszi, amikor pulzálva villog.

Kijelző- teszt
Mérés Archos Diamond Alpha+ Sony Xperia XA1 Honor 8 Nubia Z17 mini
Képátló 5,2 hüvelyk 5 hüvelyk 5,2 hüvelyk 5,2 hüvelyk
Felbontás 1080 x 1920 720 x 1280 1080 x 1920 1080 x 1920
Technológia LTPS LCD IPS LCD LTPS LCD LTPS LCD
Fehér fényerő 436 nit 549 nit 495 nit 492 nit
Fehér fényerő (min.) 2,4 nit 8,2 nit 2,2 nit 4,2 nit
Fekete fényerő 0,30 nit 0,48 nit 0,36 nit 0,33 nit
Kontrasztarány 1453:1 1144:1 1375:1 1490:1
Színhőmérséklet 8164 K + kézi 6715 K + kézi 8432 K + kézi 8327 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

5,2 hüvelyken már egy normál HD panel is teljesen használható, az ebben lévő Full HD, azaz 1080 x 1920 pixeles LTPS LCD panelre pedig kimondottan jóleső érzés ránézni, nem csak a 428 ppi-s képpontsűrűség, hanem a kiemelkedő kontraszt és szaturáció is vonzza a szemet. Éjszaka elég alacsonyra tudja magát szabályozni a fényerő, maximumon pedig komolyabb napsütésben is látható marad, de nincs rózsa tövis nélkül: az automatika néha hektikusan és lassan működik, az előző tesztkészüléknél észlelt fényszivárgás pedig ugyanúgy észrevehető volt az Archos jobb alsó sarkában is, szóval szinte biztos, hogy annál és ennél sem egyedi a probléma. Mindazonáltal ez így is egy átlagon felüli panel, remek betekintési szögekkel, kiváló érintésérzékeléssel és markáns 2.5D lekerekítésekkel a négy szélén.

A fehér küllem miatt hangsúlyosak a kávák
A fehér szín miatt hangsúlyosak a kávák [+]

A megjelenítő fölötti felső sávon természetesen a 16 megapixeles szelfikamera, az érzékelőpáros és a beszédhangszóró képviselteti magát, alulra jutott a normál hangkeltő, a mikrofon és természetesen a Type-C csatlakozó. Fent egy 3,5 milliméteres jack csatlakozó kapott helyet a zajszűrő mikrofon szomszédságában, bal oldalról ránthatjuk elő a SIM-tálcát. Továbbra is hibrid megoldás van itt: egy nanoSIM és egy microSD vagy másik nanoSIM kerülhet a kártyahelyekre.

Jól felszerelt a doboz
Jól felszerelt a doboz [+]

A kamerapúp minimális, ugyanakkor az egész hátlap ívelt, tehát a billegést nem ússzuk meg, az asztali használat erősen akadályozott. A dupla kamerarendszer mellett szimpla vaku van, meleg színhővel, átlagos erőteljességgel. A mobil dobozában 1,5 A-es, hagyományos töltőfejet, Type-C kábelt és egy EarPods-formájú, illeszték nélküli earbud headsetet találunk, szimpla vezérlőgombbal.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés