Apple iPhone megateszt - a bűnbeesés almája

Zene, film

Steve Jobs a gép bemutatóján azt mondta, hogy ez az eddigi legjobb iPod. Ebből sejteni lehet, hogy a gép multimédiás képességei igen fejlettek.

A multimédiás részt a már említett iPod gombbal lehet elérni. Itt találhatók a zenék és a filmek is, a felépítésbe nem szeretnék belemenni, mivel az alant található videón kiválóan látszik minden. A legnagyobb durranás a cover-flow nevű nézet, amit úgy érhetünk el, hogy zenelejátszásnál vízszintesbe forgatjuk a gépet.

Az iPhone-ban ugyanis érzékelők is helyet kaptak, szám szerint három: a fényérzékelő a mért fényhez mérten állítja a háttérvilágítás erősségét (kikapcsolható), ez a telefonhangszóró mellett, rejtve található. Itt van egy távolság-érzékelő is, ez elvileg leveszi a kihangosítást, ha a fülünkhoz emeljük a kütyüt (a Nokia 7650-ben ezek már megtalálhatók voltak). A harmadik érzékeli, hogy hogyan tartjuk a gépet (giroszkóp), aminek függvényében forgatja el a kijelzőt. Ez szintén nem újdonság, a Canon kompakt fényképezőgépeiben már régóta megtalálható, de azért jó móka, még ha néha nem is működik tökéletesen. (Az a dolog trükkje, hogy a földhöz képest függelegesen kell forgatni, mert az érzékelők erre gerjednek. Ha kicsit döntve van már a gép, akkor nem mindig akarja az igazságot. - Bog) Visszatérve a cower flowra: nagyon látványos, 50 album felett viszont nem biztos, hogy ez a legkényelmesebben használható nézet.

Fülesből csak a gyárit lehet használni, mivel más vezetékes fülest nem tudunk rákötni a gépre, A2DP pedig nincs. Már régóta iPod tulajdonos vagyok, volt első és második generációs fülessel ellátott gépem is, ezek minősége erős közepes. Az iPhone-hoz egy második generációs, mikrofonnal kiegészített fülhallgató (azaz headset) jár, kényelmes viselet, nem aszimmetrikus kialakítású, de ami a legfontosabb, hogy nagyon jól szól, jobban, mint az iPodomé, amit megdöbbenéssel és örömmel konstatáltam. A kihangosító viszont gyenge közepes minőségű (bár az iPodok után az is csoda, hogy egyáltalán van), 60 százalékos hangerő fölött a mélyek recsegnek, a maximális hangerő is elég halk. FM rádió nincs az eszközben, szomorú.


Multimédiás képességek

A filmlejátszó kettős érzélmeket váltott ki belőlem. A képminőség gyönyörű, az iPhone simán vetélytársa a hordozható DVD lejátszóknak. A fájltámogatással kapcsolatban viszont van némi gond: csak a H.264-et, valamint az MPEG4-et támogatja, nincs se DivX, se WMV, sőt, még MOV sem, pedig az Apple szabvány. Utóbbiakat az iTunes képes átkonvertálni, viszont nagyon lassan, a 3000+-os Bartonomon a 3 perces Transformers trailer átalakítása nagyjából 40 percet vett igénybe. Persze ez csak nálunk gond, az Egyesült Államokban meg lehet venni a filmeket az iTunes-ról, úgy minden tökéletes. Mókás dolog, hogy a filmek végén a gép felajánlja, hogy szabad hely felszabadítása végett törli azt - elképzelésem sincs, hogy mondjuk a vonaton mi szükségem lenne hirtelen x megabájt helyre, amikor iTunes híján úgysem tudok mit a helyére másolni. Idegesítő, hogy ez a funkció sem kikapcsolható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Hirdetés