Apple iPad 2 - mint a kortárs művészet

Hardveres változások

Ahogy azt sejteni lehetett, az iPad második kiadása komoly előrelépést hozott hardveres fronton. Kétszeres sebességbeli előrelépés a kétmagos processzor miatt, ennyit tudtunk meg a bejelentéskor, az Apple-nek ugyanis nem szokása a geekek érdeklődését is teljes mértékben kielégítő technikai információkkal és specifikációkkal dobálózni az egyes termékek bejelentésekor, ez hozzátartozik a vállalat üzletpolitikájához. Ennek megfelelően az iPad 2-ben debütáló Apple A5 processzorról nem is tudunk túl sokat, de amit igen, azt most megpróbáljuk összeszedni.

iPad 2

Az újságírók egy része ugyanis nem érte be annyival, amennyit az Apple elmondott nekik, az efféle dolgokban otthonosan mozgók (és azok, akik korán kaptak tesztpéldányt az iPad 2-ból) szétszedték a masinát, majd nekiálltak méregetni és számolgatni. Spekulációikat persze nem szabad készpénznek venni, mindenesetre nagyon érdekes dolgokra derült fény. Magáról a processzoról kiderült, hogy órajele a terheltségtől függően dinamikusan változik, azonban maximálisan nem 1000, hanem 900 MHz körül mozog, tehát nem egy "valódi" 1 GHz-es chipről van szó; nem mintha ez sokat jelentene, hiszen a teljesítményt nem csak az órajel határozza meg. Bár logikusnak tűnne, hogy az A5-ös egy ARM Cortex-A9 megoldás, ez egyelőre nem nyert megerősítést, csak az biztos, hogy nyers teljesítménye hasonló szinten mozog, mint "más kétmagos ARMv7 architektúrára épülő megoldásoké". Az ARMv7 architektúra ugyebár a jelenleg használt legfejlettebb megoldás, erre épül a Cortex-A8 és Cortex-A9, valamint a Qualcomm Snapdragon is.

A grafikus chipnél a spekulánsok egy szintén kétmagos PowerVR SGX543MP2 kódnevű chipre gyanakodnak, mely nem meglepő módon felmossa a padlót az első iPad és a piacon lévő többi táblagép megoldásaival. Viszont a kilencszeres sebességbeli növekedés túlzás, a GLBenchmark nevű 3D-teszterben ugyanis 57,6 képkockát tudott másodpercenként kifacsarni magából, ami nagyjából háromszor jobb eredmény, mint az első iPad 17,6 képkockája, az összehasonlítási alapként használt NVIDIA Tegra 2-es táblagép 26,7-es eredményénél pedig kicsivel több, mint kétszer jobb. Mindenesetre így is elképesztő teljesítményről beszélhetünk. A RAM mérete elvileg 512 MB, a belső tárhely pedig kiszerelés kérdése, 16, 32 és 64 GB-os modell létezik. Memóriakártya bővítőhely az új generációs modellen sincs. Hardveres újítás az előző oldalon már említett két darab kamera megléte is.

iPad 2

Bár az első iPad sebességével sincs semmi gond, az új modell még annál is érezhetően gyorsabb. Azaz nem is gyorsabb, csak simábban működik, pont ez az, ami a jelenlegi androidos gépek közül a legtöbből hiányzik; és akkor még az asztali Windowst futtatókról nem is beszéltünk. Az iPad 2-t jó használni, nem akad meg, azt csinálja, amit mi akarunk, átlátható, letisztult, egyszerű. Valószínűleg ezért is volt ennyire sikeres az előd és ezért fogják vinni az új generációs képviselőt is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés