Anycool V868 - fejre gyúrt

Bevezető

Nem fogynak el a kínai készülékek, csak a Neodigi kínálatával meg lehetne tölteni egy komplett portált, de mi inkább csak az érdekesebb modellekből szemezgetünk. Az Anycool névre hallgató, s eredetileg a Samsung által létrehozott Anycall márkából átkoppintott gyártó jelentős szereplő a kínai piacon, bár hogy konkrétan az adott telefont Shenzen melyik környékbeli nádasában bugázzák össze, azt senki sem tudja.

Anycool V868
[+]

A most zsákmányolt telefon 45 lepedőt kóstál, ennyiért már lehet híresebb gyártó fémes, kétkártyás modelljére is szert tenni (Samsung C5212), illetve szóba jöhet még az általunk is bemutatott MyPhone eszköz is. Ez viszont tévés, persze nem DVB-H, hanem sima analóg, földi adókat befogó antenna húzható ki belőle.

Anycool V868
[+]

A múltkor egy igazi elborult arccal találkoztam a cseh sörfesztiválon, ott villogott a két téglányi méretű, szintén kínai, szintén Dual-SIM, s szintén tévés telefonjával, hogy apám, mondjál bármi mást, ami ezt a két tulajdonságot hozza 25 lepedőért. És én csak azt tudtam neki mondani, hogy te egy komoly elmebeteg vagy, de ő láthatóan teljesen meg volt elégedve a fröccsöntött műezüst rettenettel, s mélyen hitte, hogy a létező legjobb készülék van a kezében. Szóval van célcsoport.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés