Külső, kezelés, üzemidő
Xiaomi karkötők egykori gyártójaként a Huami szép pályát járt be: előbb rangos partnere, majd Amazfit óráival a rajongók bizalmát nyerte el. Pár éve megvették az amerikai Zeppet, és erre a névre változott a vállalat, a mobilapp, az operációs rendszer és az egész ökoszisztéma: a Zepp Coach edzést tervez és segít regenerálódni, a Zepp Flow AI asszisztens az órán (magyarul hivatalosan nem tud), a Zepp Aura pedig alvási és pihenési tanácsadó előfizetéses opcióval. Szépszámú az Amazfit termékpaletta a gyűrűtől kezdve a kijelző nélküli karperecen át a különféle órákig, és amíg a Bip az olcsó és szögletes, az Active a tiszta dizájnú kerek, a T-Rex pedig a szívós és ütésálló vonalat képviseli, a Balance az utóbbi kettő között lavíroz, egyensúlyt teremtve az erősség és az elegancia között. Az órát a teszthez az mStore adta kölcsön, náluk 139 990 forintért lehet megvásárolni.
A Balance 3-at légáteresztő órának is nevezhetném, mivel a szíj és az órarészt körülvevő acélkeret is annyi lyukat kapott, hogy átjárja a szél, és remekül szellőzik ekkora batár nagy órák között amit megháláltam kánikulában. Viszont az extra keretet akár le is spórolhatták volna, mivel a zafír kijelző üveget nem öleli körbe, így edzésszerhez csapva nem védi meg. Az ezüst változat nem túl sportos és előnyös magánvéleményem szerint, és én az 51,4 mm-es tokozást, illetve az 1,5”-es kijelzőhöz tartozó 81,1 grammos tömeget már kényelmetlenül nagynak éreztem ingujj alatt és éjszaka. A szilikonpánt erős és 22 mm-en könnyen cserélhető, és ennyi lyukkal nem volt gond a futás izzadtságát elvezetni.
A Balance négy gombot szórt szét két oldalon, igaz azzal, hogy a jobb felső egy lenyomható korona, a baloldali kettő nyíl gomb és érintőképernyő is van, hirtelen három módon tudunk lépdelni, ami felesleges redundancia. Cserébe sok gomb gyorsfunkció beállítható, így azonnal indul a készülék tetején lévő zseblámpa és az órafizetés. Elég erős a fény, hogy éjjel az aszfalton lássunk magunk előtt valamit a sötétben és minket is lássanak, ahhoz viszont nem, hogy erdei terepfutáson minden bukkanót észrevegyünk. A Zepp Pay több magyar bankkal és a Curve-vel is együttműködik, úgyhogy gond nélkül fizettem a termináloknál, csak felesleges pluszlépés az app indítása után a fizetés megerősítése az óráról.
Alul mikrofon, jobbra hangszóró, hátul pedig optikai pulzoximéter van két pines töltőporttal – 140 ezer forintért elvártam volna a vezetékmentes Qi szabványt. Legalább nem rögzítették a kábelt a töltőbölcsőhöz, ami USB-C portot kapott, a csomagolás zsinórt viszont nem, csak leírást, bigyót és órát tartalmaz. A Balance 3 házába hatalmas, 658 mAh-s akkumulátor került az Amazfit szerint 21 napos működéssel és 41 óra műholdhasználattal több csatornán, hat konstelláción, ami takarékos módban 84 órára nyújtható. Ez éppúgy rendkívüli, mint az én rutinommal, részletes egészségkövetéssel és 2-3 naponta GPS edzéssel kalkulált kéthetes üzemidő, ami kevesebb műholdas edzéssel kinyújtható, mindig aktív órával viszont megfelezhető. Soha többet egynapos okosórát!
![]()
A Forerunner 970 a Balance 3 balján [+]
A Balance 3 10 ATM védelmet kapott és 45 méterig szabad vele búvárkodni, hőmérő is besegít. Van gyorsulásmérő, giroszkóp, iránytű, barometrikus magasságmérő és a 480 x 480 pixeles AMOLED kijelzőhöz fénymérő. A 3000 nit sajnos papírérték: napfényben, tiszta képernyővel is nehéz róla leolvasni az adatokat függetlenül az automata és kézi állítástól. Úgyhogy, ha még izzadság és kosz is van rajta, nehéz látni. Sokkal fényesebb a Garmin Forerunner 970, viszont elég nagy az 1,5”-es képátló, hogy ne legyenek az adatok túl aprók.
Az óra Bluetoothon csatlakozik a mobilhoz 5.2-es verzióplafonnal, WiFi és NFC van, eSIM és EKG nincsen. Bár WiFi-n gyorsabb kellene legyen a térkép- és zeneátvitel a 64 GB-os tárolóra a Bluetoothnál, egy albumnyi zene negyed órán, 1 GB-es frissítőcsomag egy órán át vánszorgott át.
Beállítás, szoftver
A beüzemelés pillanatok kérdése: feldobod a Zeppet iPhone-ra vagy Androidra, bejelentkezel, ha kell megadod a testadatokat és az engedélyeket, és az óraképernyő QR kódjával indulhat a beállítások sora. A Zepp rendszer és alkalmazás magyar nyelvű, de AI fordította: a csatlakoztatható pulzuspántok „testmozgáskiegészítő” néven futnak, a viselő kéz „viselési irány”, az edzésterhelés „megerőltetés-terhelés”, a kalóriaégetés „kalóriafogyasztás”, a kalóriabevitel „megenni”, a napi formaértékelés „mai bejelentkezés”, a talajérintési idő „földi érintkezési idő”, és olyan üzenetek is jönnek, hogy „érezd az égetést 200%-on!” Az is furcsa, hogy amikor 1-10 között kell értékelnem egy edzés nehézségét, a 3-as érték „közepes” az 5-ös „nehéz” és a 7-es a „nagyon nehéz” néven fut – ha átlagosan terhelőnek éreztem egy futást akkor most 3-as vagy 5-ös értéket válasszak?
Ez persze nem nagy dolog és örömhír, hogy minden órabeállítás elérhető a telefonon, az app- és edzéslista átrendezését beleértve. Innen telepíthetünk egyszerű, fapados alkalmazásokat és játékokat, és bár teljes mértékben hiányoznak a komoly watchOS / WearOS alkalmazások, a Google mélyintegráció, az okosotthon kezelése és sok zeneszolgáltatás, majdnem mindent tudd a Zepp OS, ami a csuklón fontos. Összehangolható az órával a naptár és a ne zavarj üzemmód, letölthető offline térkép célirányos és útvonalon végigvezetett navigációval. A bal- és jobbkezes viselés éppúgy kiválasztható, mint az, hogy mely alkalmazások küldjenek értesítést, és ahol lehet, ott válaszolhatunk listából, hangulatjellel, billentyűzettel és diktálással magyarul. Olvasónk jelezte: 2026 júniusától ráadásul a válaszadás iPhone felé is működik, ami ritka nem Apple márkás termékeknél. Az óra jelezhet hanggal és rezgéssel, az erős mód elég erős.
Temérdek számlap közül válaszhatunk az óráról és százával telepíthetünk az áruházból ingyenest és fizetőst, egyszerűt és információval telepakoltat, szépet, csúnyát és egyénileg összeállítottat. A számlapokon lévő adatra bökve felugranak a widgetek, amelyek egyébként felpöccintve érhetők el és a legtöbb praktikus információt közlik. Fentről pattannak le az értesítések, balról az edzések, jobbról az alkalmazások. Az egészségügyi és sportfunkciók mellett van időjárás, térkép, hívásfogadás és indítás a mobil felől (csendes szóbában működik, városi zajban nem az igazi), ébresztő, naptár, zenelejátszó (TWS füles könnyen csatlakozik, a mobilos lejátszó is irányítható), iránytű, magasságmérő, légnyomásmérő, naptár, ciklusnaptár, hőmérő (ami nem lázmérő), stopper, visszaszámláló, teendőlista, hangjegyzetelő, világóra, meditáció, telefonkereső.
Érdekes, hogy a Zepp Flow magyarul ért és egyes esetekben (milyen lesz az időjárás honap Budapesten?), angolul válaszol. A legtöbbször mégis azt mondja angolul, hogy ez a nyelv nem támogatott és magyar nyelvű kérdésnél gyakran csak vártam és nem érkezett semmiféle válasz tehát ezen még lehet reszelni. Angolul viszont jól ért és irányítja az óra kapcsolatait és funkciót a parancsomra. Friss információra online keres rá, azt viszont nem árulta el, milyen modellelt használ (korábban az OpenAI-ról lehetett hallani) és nem mindentudó. Amikor például ötkilométeres útvonal tervezésére kértem angolul, csak 5 km-es edzést indított, szakaszt nem tervezett, és amikor pizzériát kerestettem a környéken, csak a térképet nyitotta meg, találatokat nem adott. A mobilt vagy az okosotthont nem kezeli, cserébe egy egyszerű, tiszta rendszeren fut, ami nem zabálja fel 24-36 óra alatt az energiát.
Sport, végszó
Az Amazfit órái sportközpontúak, a Balance 3 pedig nem csak 180 mozgásforma követésében erős, a Zepp Coach egy rakás futó és egyéb edzéstervet, adatelemzést és konditermi segítséget is nyújt. Ugyanígy edzésvezetést sport közben, Hyrox edzésmintákat, ami a specialitása, illetve 25 edzőtermi mozgás és 8 sportág automatikus felismerését, amit nem próbáltam. Rendben csatlakozik pulzuspánt és biciklis szenzor, ahogy TWS füles a zenehallgatáshoz, a búvárkodást hőmérő segíti. Szinkronizálhatjuk az adatokat a Runna, a Strava, a TrainingPeaks, az Apple Egészség, a Google Fit és az Intervals.icu rendszerébe, menthetők az órára és exportálhatók a GPS-es útvonalak.
Még magassági korrekció is kérhető online adatbázisból, ami jó, mert pontatlan a beépített magasságmérő. Beállíthatók állóképességi, erőnövelési, laktátküszöb és versenycélok, temérdek adatot elemez edzésenként és forma alapján az óra. HybridCharge néven fut a Zepp saját összesített napi energiaszint számlálója, amibe az alvás, az edzések, a forma, a stressz, a HRV állapot, a fáradtság és egyénileg beírva a hangulat, a betegség és az alkoholfogyasztás is beleszámít. Nem volt rajtam annyit az óra, hogy ennek a következetes megbízhatóságát megítéljem, illetve addig sem, hogy az óra maga számolja ki VO2Maxomat és tejsavküszöbértékemet, amit a Garmin alapján írtam be a következetes összevetésért.
Séta és futás közben a HRM 600-as pulzuspánt, a Forerunner 970 és a Balance 3 nagyon szorosan követte egymást kijelzett pulzusértékben – a pánt jelezte a változást a leghamarabb, néha 15-20 mp késéssel az Amazfit a leglassabban, de a maximumokat, a zónákat és a csökkenést jól követte. Sík terepen tekerve pontos volt a pulzusmérés, kátyús és erdei terepen, illetve súlyzós edzés közben már komoly előnyben volt a pánt, az óra akár 10 bpm-mel is mellé számolt és késett a kijelzéssel. Korrekt volt a véroxigén-mérés pontossága gyógyszertári ujjbegyes mérővel összevetve, HRV állapotban viszont nagyobb a szórás, mint a Garmin vizsgálatában.
Átlag feletti az útvonalkövetés pontossága. Locus Mapsben visszaellenőrizve egy 6,81 és egy 6,88 km-es bicós szakaszra a Forerunner 970 6,8 és 6,88 km-t, a Balance 6,74 és 7,27 km-t mért – utóbbi esetben öt perccel a célba érés után állítottam le a két órát, és szobabelsőben a Garmin csak azt a pár lépésnyi extra távolságot adta hozzá, amit valójában megtettem, az Amazfitnél viszont ugrált a GPS jel, így sokkal többet. Nagyítóval nézve a Forerunner gyakrabban és az ösvényeken, visszafordítokon valamivel akkurátusabban rögzítette a koordinákat, ám nem voltak a Balance-nak nagy letérései. Terepfutáson például a Garmin 4,87, 5,22 és 4,83 km-t mért, az Amazfit pedig 4,87, 5,19, illetve 4,84 km-t, nagy szorosan követve a Locus referenciaértékeit. Viszont csak a budai hegyekben futottam, mély völgyben és magas házak között, ahol nehezebb az órák dolga, nem.
Az edzések során és utána a szokásos, részletes adatok mellett megkapjuk az emelkedőeloszlást, a valós idejű teljesítményt (szerintem itt a Garmin volt az algoritmus referenciája), az edzéshatékonyságot, az edzéskapacitást, a regenerálódási időt, idővel a VO2Max-ot és laktátküszöböt, a virtuális tempót, plusz versenyelőrejelzést. Mára tehát szépen kinőtte magát a Zepp ökoszisztéma, bár azért a Huawei szintje még nincs meg, kifejezetten sportban pedig a Garminnál az előny. Abszolút sportcélra a Corost és Suuntót és pontossága miatt az Apple-t is előbbre venném.
Az alvást részletesen követi az óra, jól találja el a fekvés és kelés időpontját, a saját rendszerében következetes a szakaszok lebontása, a kiértékelés és a saját alvásérzetemmel egybecsengett. A hosszútávú alvásmutatók vizsgálják az alváshossz mellett a következetességet, az alvásszakaszok hatását, a pulzusszámot, a légzésszámot és a HRV-t, az alvás is beleszámít HybridCharge töltöttségünkbe. A stresszkövetés következetes, nem érzékeltem kilengést a magam által megítélt stresszhez képest. Van még erőfeszítési mutató, HRV állapot, fáradtsági szint, forma, fittségi szint és napi HybridCharge betekintés, tehát szépszámú adatból gazdálkodhatunk.
A Balance 3 nagy tudású és méretű okosóra többhetes üzemidővel, itthon is működő órafizetéssel, edzéstervekkel, Hyrox móddal, sokrétű adatrögzítéssel és átlag feletti pontossággal. Mivel egy ilyen terméknél a külső és a kényelem is sokat a nyom a latba az ár és a tudás mellett, zárójelbe téve mondom, hogy nekem az ezüstszínű, acélrácsos forma nem nyűgözött le és az órát túl nagynak találtam. Viszont vérprofin összerakták, meggyőzött az üzemidő és hatékony a szoftver. Azért 140 ezer forint az Amazfittől merész árazás, és ebbe az EKG-nak és a Qi töltésnek feltétlenül bele kellett volna férnie. Van viszont offline térkép, navigáció, nagy kijelző, AI asszisztens, hívásfogadás és diktálható, gépelhető értesítésválasz. Az összkép alapján már pakoltam is volna a plecsnit a teszt végére, ám napfény alatt túl alacsonynak találtam az AMOLED fényerőt, és egy terepre tervezett sportóránál ez pont rossz irányba billentette a mérleg nyelvét. Sebaj: már csuklómon a remek ár/érték arányú Bip Max és az Amazfit esélye a visszatérésre.
Bone123
Az órát az mStore adta kölcsön tesztre és itt lehet megvásárolni




