Allview E3 Jump - nem ugorja meg

Az Allview strapatelefonja lényegében a gyenge hardveren esik orra, egyébként korrekt, a rendszer viszont lassú, és ismét a kijelzőn spóroltak egy kültérre szánt eszközben.

Bevezető, tartozékok

Egészen egyértelmű, hogy strapatelefonra mint termékkategória és meghatározott képességek kombinációja, szükség van, noha a gyártók nem erőltetik halálra magukat a diverzifikált kínálat kialakításával. Sajnos ezen speciális képességek közé a legritkább esetben tartozik a megfelelő hardver, pedig igény az éppenséggel lenne rá. Mármint a középkategóriában. A felsőben meg aránylag ritka jószág a mindenálló készülék, de azért akad.


[+]

A Samsung Galaxy S széria Active változatai hardveresen és egyéb tekintetben is hozzák a szintet, a CAT konstrukciói is helytállóak, innentől viszont van egy akkora szakadék a kínálatban, amit a masszív burkolat sem biztos, hogy kibírna. Mintha a strapabíró kialakítás összeegyeztethetetlen lenne a legalább olyan erős, de legalábbis elfogadható hardverrel, pedig ilyen esetben még a formatervet vagy kevésbé áramvonalas kivitelt sem szoktuk számon kérni, csak funkcionális legyen.


[+]

Ehhez képest az általában vaskos és már ránézésre is bizalomgerjesztő matériába rendre gyenge komponenseket pakolnak, a multimédia abszolút elhanyagolt a kategóriában, pedig több szempontból is indokolt lenne például a megfelelő képalkotó képességek megléte, akár a csúcstámadást szeretnénk megörökíteni, akár a munkafolyamat kívánja meg az elfogadható minőségű képi dokumentációt.

Az Allview durvább bánásmódra felkészített készüléke szintén nem egy erőmű, a hardver alig üti meg a közepes szintet, a hang egész jó, a fényképező éppen elfogadható, ennek tetejébe pedig a teljes egészében plasztik anyaghasználat és visszafogott forma miatt nem is tűnik olyan nagyon masszívnak. Cserébe kevésbé néz ki úgy, mint egy illegális önvédelmi eszköz. Az IP67-es minősítés lényegében alapkövetelmény, viszont a jóval komolyabb ellenállóságot bizonyító US Military Standard besorolásról nem nyilatkozott a gyártó, erős a gyanúnk, hogy konkrétan azért, mert nincs.


[+]

A csomagolás viszont korrekt, az E3 Jumpot valamiféle vizes sziklák, vagy kövek közé szorulva ábrázolja, ami egyértelműen a felhasználási területre utal. A dobozt kinyitva máris előkaphatjuk a készüléket, ami alatt az IMEI matricával ellátott 2 évre szóló garanciajegyet találjuk. A készüléktálcaként is szolgáló karton térelválasztó elemet kiemelve egy használati gyorstalpalót, egy vaskosabb, többnyelvű használati utasítást és a tartozékok szűkös kínálatát tudjuk kibányászni. Az 1 amperes hálózati töltőfejhez hagyományos csatlakozókialakítású microUSB töltő- és adatkábel jár, valamint egy igen jó kiállású, in-ear típusú, mikrofonos sztereó headset. Gumiharangból csak egy szett áll rendelkezésre, tiszta szerencse, hogy nekem pont kiváló méretben, de esélyes, hogy ez általánosságban kicsinek számít.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés