Külső
A külsővel kapcsolatban egy dolog egészen biztos; az Alcatelnek soha korábban nem volt ennyire minőségi külsejű készüléke. Elég gyakran fordul elő, hogy az egyes gyártók munkatársai rajtunk keresztül csodálhatják csak meg a konkurens készülékeket egy-egy találkozó alkalmával. A One Touch Idol Ultrát megtapogatva gyakorlatilag mindenki csak annyit mondott; ez igen. Mert tény ami tény, nagyon kellemes érzés kézbe venni az újdonságot, ami elsősorban a kiemelkedő összeszerelési minőségnek, a jól eltalált, tényérbe tökéletesen illeszkedő formáknak, valamint a nagyon kellemes tapintású, enyhén gumiszerű műanyagnak köszönhető, amit a hátlapon használnak. A 115 grammos tömeg tökéletesen passzol a 134,4 x 68,5 x 6,45 milliméteres kiterjedéshez, aki pedig attól fél, hogy a világ legvékonyabb okostelefonja esetleg túlságosan is vékony, az megnyugodhat: a használatot ez nem befolyásolja negatív irányba.
Mivel a napokban fedeztem fel, hogy a szerkesztőségben van egy tolómérő, úgy gondoltam, hogy felavatom és megnézem, hogy az Alcatel One Touch Idol Ultra tényleg 6,45 milliméter vastag-e. Igazság szerint nem is az érdekelt, hogy van-e pár századmilliméteres eltérés, hanem az, hogy a világ legvékonyabb okostelefonjánál mennyire van... hogy is mondjam; kicentizve ez az eredmény. A válasz az, hogy nagyon. Több oldalról is méregettem a készüléket, rendre 6,5-6,6 milliméteres eredményeket kapva. 6,45 millimétert csak úgy tudtam elérni, hogy tényleg nagyon rászorítottam a mérőt a készülékre. Érdekességként megnéztem pár olyan szerkesztőségben lévő telefont, melyek nem akarnak efféle koronát viselni, azoknál pedig tökéletesen egyeztek az adatok a gyárilag megadottakkal. Amikor például a mérőt olyan erősen nyomtam, mint az Idol Ultra 6,45 milliméterénél, a Huawei Y300 lazán fogyott 0,2 millimétert.
A vékonysággal kapcsolatban jópofa történet, amit pár napja az egyik kedvenc pizzériámban éltünk át. A teraszon ültünk és megjött az ételünk, a kissé instabil asztalon pedig nem akartam kockáztatni, hogy a tesztkészülék megmártózzon a limonádémban, ezért letettem az egyik üres székre, melyen párna is volt. Pár perc múlva egy lány lépett oda hozzánk és elkérte az egyik széket, amit nyugtázásomra el is vitt. Legalább 20-25 perc telt el, mire keresni kezdtem a telefont, de eszembe jutott, hogy a fekete színű székpárnára tettem, a lány pedig valószínűleg rajta ül. Életem egyik nagy dilemmáját éltem át; odamenjek és visszakérjem, vagy megcsörgessem a készüléket? Végül előbbi mellett döntöttem, az asztalnál pedig lett nagy nevetgélés, amikor a lány realizálta, hogy közel fél órája úgy ül egy 4,65 hüvelykes kijelzőjű okostelefonon, hogy észre sem vette.
A kijelző ugyanis ekkora méretű, felbontása pedig 720 x 1280 pixel. A készülék egyik legerősebb pontjáról beszélünk, ami az AMOLED-technológia nyújtotta gyönyörű színeknek, napfényben is tökéletes olvashatóságnak és nagy betekintési szögnek köszönhető. Szerencsére nem az Alcatel az egyetlen gyártó, amelyik ennek köszönhetően nagyot lépett előre kijelzők tekintetében, de az biztos, hogy a hagyományos TN megjelenítőknek az efféle AMOLED és IPS-panelek mellett egyre kevesebb létjogosultságuk van. A megjelenítő alatt három darab érintésérzékeny gomb kapott helyet, melyekkel kapcsán mindenképp pozitívum, hogy a két szélső billentyűt a tervezők nem tolták ki a keret széléig, ami csökkenti annak az esélyét, hogy mondjuk játék közben véletlenül megnyomjuk valamelyiket. Felül egy apró, ezüst színű rács rejti a telefonhangszórót, plusz van egy 1,3 megapixeles előlapi kamera is, mely 720p felbontásban tud mozgóképet rögzíteni.
A hátlap kialakítása némileg emlékeztet a HTC One S-nél látottakra, de mivel egy gyönyörű formatervről beszélünk, ezt nem feltétlenül szabad felróni az Alcatelnek. Persze nem is holmi másolatról van szó, inkább az a minimalizmus szembetűnő, amit az említett tajvani készüléken megjelenésekor annyian csodáltak. A felül található, 8 megapixeles kamera kicsit kiemelkedik a síkjából, tőle balra található a ledes villanófény. Középen egy ezüstös onetouch felirat foglal helyet, alulra egy diszkrét Alcatel logó és egy ormótlanul nagy CE1588 felirat is került egy áthúzott kuka mellett, ami finoman szólva is rombolja a dizájnt. Alul a kihangosító hangszórója látható, más érdekesség nincs a teljes mértékben egybeöntött hátlapnál, mely egyébként nem is eltávolítható, úgyhogy akkumulátorcserére nincs lehetőségük a tulajdonosoknak.
Felül a bekapcsológombot és a fedlappal takart microUSB-csatlakozót láthatjuk, míg alul a mikrofon árválkodik. Az ezüstszínű hangerőszabályzó gombok pont jó helyre kerültek, mert kényelmesen hozzájuk tudunk férni az eszköz bal oldalán, míg jobbra egy kipattintós ajtó mögött találjuk a microSIM helyét. Ez utóbbi a készülékház egyetlen gyenge pontja, egyrészt azért, mert a kártyát segédeszköz (mondjuk egy másik kártya) nélkül nem tudjuk se berakni, se kivenni, másrészt azért, mert az ajtó egy picit talán lazán van a helyén és akkor is ki tud nyílni, ha mindenféle erőkifejtés nélkül érünk hozzá a pöttyel jelölt feléhez. Érdekes módon ez a probléma a nem végleges példánynál nem fordult elő, úgyhogy annak is fenn áll a lehetősége, hogy egyedi esetről van szó.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
