Hirdetés

Alcatel One Touch Idol 2 mini S - kisebb, de nem kevesebb

Bevezető, tartozékok

A kedves olvasónak feltűnhetett, hogy az elmúlt hónapokban számos Alcatel készülék megfordult szerkesztőségünkben, ami nem véletlen, ugyanis a kínai székhelyű cég az elmúlt másfél évben európai piac egyik fontos, androidos mobilgyártójává lépett elő. A trendeket követve az egykoron francia cég is igyekszik minél több telefonnal előrukkolni, hogy az összes szegmensbe jusson versenyképes termék, és hogy a kesztyűt sikeresen fel is vehessék, készülékeik mellé kedvező árcédulát csapnak. A középkategóriába szánt One Touch Idol sorozatból a februári MWC-n egyenesen négy típust is bejelentettek, ezek közül mi kettőt tesztelhettünk: a középkategória felső részébe pozicionált Idol 2 S-t, valamint kistestvérét, az Idol 2 mini S-t. Mindkettő széleskörű adatkapcsolatokkal rendelkezik, beleértve a Cat.4 típusú LTE-t és NFC-t.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S
[+]

Egy év a mobilpiacon sok idő, egy 4,5 inches kijelzővel bíró telefonra manapság simán rányomják a „mini” bélyeget, ami parányi konstrukció helyett inkább egy magasabb árú készülék olcsóbb és némileg butított változatát jelöli. Igaz ez tesztkészülékünkre is, ami az Idol 2 S számos jó tulajdonságát magán viseli, viszont HD-s megjelenítő helyett qHD-s felbontást, 5 inches képátló helyett pedig 4,5 incheset kapott, tízezer forinttal kedvezőbb áron. A hardveres tudás abszolút korrekt, jelentősen felturbózva a tavalyi Idol mini szerény specifikációját: WVGA kijelző, MediaTek processzor, 512 megabájt memória és 4 gigabájt belső tárhely helyett négymagos Snapdragont, 1 gigabájt memóriát és 8 gigabájt eMMC-t kapunk.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S
[+]

A küllemre sem lehet panasz, a műanyag konstrukció hátlapja kékes ezüst festésével és a csiszolt fémet imitáló oldalkeretével kifejezetten tetszetős, és a készülék méretei és súlya is ideálisnak mondható. A mini S fehér dobozban érkezik a felhasználóhoz a megszokott kiegészítőkkel: találhatunk a csomagban egy hálózati adaptert az energiaellátáshoz, egy USB kábelt töltéshez és adatátvitelre, egy fülbedugós sztereó headsetet, egy SIM-cserét segítő eszközt, valamint némi papíralapú olvasnivalót.

Külső

Amikor először vettem a kezembe a mini S-t, meg kellett kopogtatnom, hogy nem fémből van-e a szemrevaló burkolat, a telefon kinézetre ugyanis az elegáns és finoman megmunkált készülékek formavilágát idézi. A lekerekített sarkak és élek, az enyhén ívelt hátlap és a szolid csillogás bizony a kategória legszebb telefonjai közé emeli az Alcatel készülékét, és a fogásra sem lehet panasz: a 129,5 x 63,5 x 8,5 milliméteres méret és a 116 grammos súly kényelmes tartást és használatot biztosít. A tapintás azért hamar elárulta, hogy a felhasznált anyag plasztik, és ha kukacoskodni akarunk, a hátlapot megnyomkodva enyhe recsegést is hallani, de ez nem zavaró mértékű, az összeszerelés tehát rendben van.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S
[+]

Az előlapon a 4,5 inches, 540 x 960 pixel felbontású kijelző a főszereplő, 245 pixel/inches képpontsűrűséggel, ami elfogadható. A képernyő fényereje átlagos, árnyékban és belső terekben jól látható, napfény alatt viszont eléggé nehezen. A betekintési szögek az IPS technológiának megfelelően rendben vannak, bár oldalra fordítva jelentősen csökken a fényerő. A panellal nekem két problémám is akadt: a mini S színei meglehetősen hűvösek, a kalibráció jobban is sikerülhetett volna, ráadásul a feketék az átlagosnál nagyobb fényerővel bírnak. Emellett az érintésérzékelő pontossága sem tökéletes.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S
[+]

Kijelző-teszt
Mérés Alcatel OT Idol 2 mini S Motorola Moto G LG G2 mini Sony Xperia M2
Fehér fényerő 451 nit 420 nit 316 nit 484 nit
Fekete fényerő 0,59 nit 0,58 nit 0,41 nit 0,48 nit
Kontrasztarány 764:1 726:1 771:1 1009:1
Színhőmérséklet 13275 K 7755 K 12355 K 10490 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Hirdetés

A képernyő fölött a hangszóró, a 2 megapixeles előlapi kamera, a fehér színt tudó állapotjelző LED, valamint a fény- és közelségérzékelő szenzor kapott helyet. Alulra kapacitív androidos érintőgombok kerültek (vissza, home, menü) intelligens háttérvilágítással, érzékenységük rendben van. Az előlap védelmét Dragontrail típusú karcmentes üveglap biztosítja, ami ujjlenyomat-csökkentő réteget is kapott, hogy kevésbé maszatolódjon.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S
[+]

Mivel a hátlap zárt, a microSIM és microSD kártyafoglalatok a keret baloldalán kaptak helyet, zárható ablakok mögött, a SIM cseréjéhez a mellékelt segédeszközre szükségünk lesz. A bekapcsoló/feloldó gomb jobboldalt helyezkedik el, fölötte a hangerőgombokkal, tapintásuk és visszajelzésük rendben van. A 3,5 milliméteres jack csatlakozó fölül, az USB 2.0 pont alul keresi, várja csatlakozóját. A 8 megapixeles, autófókuszos kamera és a ledes villanó a hátlap felső részén, középen helyezkedik el, alatta alcateles terméklogó. A hangszóró alulra került, széles, perforált kivitelezéssel. A hátlap nemcsak tetszetős és jó tapintású, a matt festés miatt nem is csúszós, úgyhogy a készülék stabilan ül a kézben.

Hardver, szoftverek

A mini 2-t a megbízható négymagos Snapdragon 400 hajtja (MSM8926) 1,2 gigaherzes órajelen, a grafikai munkát az Adreno 305 végzi. Rendszermemóriából 1 gigabájtot kapunk, belső tárhelyből pedig 8 jut, amiből 5,41 felhasználható. MicroSD kártyából legfeljebb 32 gigabájtosat helyezhetünk be. A benchmark tesztek alapján a készülék a kategória elvárható szintjét ugyan hozza, azonban a telefon átlagosnál jelentősebb melegedése miatt intenzívebb használat mellett gyakran belefuthatunk megakadásokba. A játékok mellett ez a böngészés és a kameraszoftver sebességén is megmutatkozik, a jelenség töltés során még intenzívebb.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Alcatel OT Idol 2 mini S Motorola Moto G LG G2 mini Huawei Ascend G6
Quadrant Standard 8460 pont 8655 pont 8871 pont 8698 pont
Linpack for Android (single) 85,024 MF. / 0,99 s 89,184 MF. / 0,94 s 85,256 MF. / 0,98 s 90,047 MF. / 0,93 s
Linpack for Android (multi) 227,928 MF. / 0,74 s 263,064 MF. / 0,64 s 259,887 MF. / 0,65 s 272,082 MF. / 0,62 s
Smartbench 2012 Prod. 5301 pont 5354 pont 5017 pont 5302 pont
Smartbench 2012 Games 3786 pont 3253 pont 3670 pont 3826 pont
AnTuTu 4.x Benchmark 17879 pont 17462 pont 17511 pont 17619 pont
Geekbench 3 (single) 344 pont 341 pont 343 pont 344 pont
Geekbench 3 (multi) 1171 pont 1160 pont 1158 pont 1168 pont

Az Alcatel nem választott radikális utat a szoftveres felület saját képmásra szabásával, nem kapunk bonyolult menüket vagy különleges megoldásokat, így a kezelés és eligazodás könnyű. Applikációból viszont akad bőven, mintha a fejlesztő stáb találomra szórta volna be az áruházas tartalmakat, minél több, annál jobb alapon. Kezdőképernyőből összesen hetet használhatunk 4 x 5-ös ikonkiosztással, két képernyőt speciális widget tölt ki. Az egyik többelemes, függőlegesen gördíthető widgettel rendelkezik, rajta a kereső, a Facebook, a naptár, a zenelejátszó, a rádió, pár ikon és néhány kedvenc névjegy kapott helyett, a másik egész képernyős lapozható galéria widget. Ezek a kezdőoldalak nem törölhetők, viszont elrejthetők. Az állapotsáv átlátszó, egy ujjal lehúzva az értesítőpanel, kettővel pedig a kapcsolók érhetők el, összesen tizenöt. A Google asszisztens a home gomb, az alkalmazásváltó pedig a menü gomb hosszú érintésével hívható elő. Az Alcatel felületének ikonjai a mai divathoz igazodva flat stílusúak.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S screen shot Alcatel One Touch Idol 2 mini S screen shot

A zárképernyő alapból csúsztatós fajta, balra húzva a kezdőképernyőre, jobbra pedig a kameraalkalmazásba lehet jutni. Védelemből mintás, PIN-kódos, jelszavas és arcalapú állítható be. A zárképernyőre widgeteket nem helyezhetünk, igaz a zenelejátszóé megjelenik használatakor, viszont olyan információk megjeleníthetők, mint az idő, időjárás vagy naptáresemények. A zárképernyőn két koppintással is túljuthatunk, ezt a kézmozdulatok menüből aktiválhatjuk, innen beállítható még telefonlefordítós trükk bejövő hívások és az ébresztő elnémítására, illetve automatikus hívásindítás, ha egy névjegy böngészésekor a készüléket a fülünkhöz emeljük. Az Alcatel házi funkciója az egyujjas zoom, aminek a lényege, hogy ha az ujjunkat a duplakoppos nagyítás végén a képernyőn hagyjuk, le-föl mozdulattal egy ujjal zoomolhatunk. A tárcsázó és a kontaktok a hagyományos Androidos vonalat követi, a névjegyeket lehet csoportosítani és rendezni ABC, vezeték- és keresztnév alapján, a gyakran hívottak a kedvencek fül alatt jelennek meg. Az SMS és email kliens alaptudású, jól használható. Billentyűzetből jár gyári androidos, Google hangalapú és Swiftkey magyar szótárral és szójavaslatokkal, az utóbbi tudja a swype azaz ujjhúzogatós beviteli módszert is.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S screen shot Alcatel One Touch Idol 2 mini S screen shot

A telefonhoz mellékelt applikációk két részre oszthatók: gyáriak (beleértve a Google szoftverpakkját, értsd térkép, Hangouts, YouTube, Gmail, Chrome, fotók, zene, Drive, Google+ és Play alkalmazások), valamint az áruházban is megtalálhatók. Az előbbiek közül megemlítést érdemel a beállítási varázsló, amivel alapadatainkat vihetjük be, így Gmail fiók, WiFi adatok, időzóna stb., ezt egyébként az első indításkor is megtehetjük. A Smart Live az Alcatel saját alkalmazásboltja szoftver- és játékjavaslatokkal, a Smart Suite a gyártó PC-s szinkronizációs programja.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S screen shot Alcatel One Touch Idol 2 mini S screen shot

Rendszermentést a Cloud Backuppal végezhetünk, az adatokat a telefonra, illetve a Box, Dropbox vagy Drive szervereire is menthetjük, vagy onnan állíthatjuk vissza. A vezetékmentes megosztást és perifériális kapcsolatokat a Hotspot, WiFi Transfer és Media Share (DLNA) appokkal kezelhetjük. Kapunk még alcateles számológépet, valutaváltót, telefonkeresőt, ha elhagynánk mininket, valamint médiafájl böngészőt és súgót.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S screen shot Alcatel One Touch Idol 2 mini S screen shot

Külsős applikációból annyi jár, hogy azokat az Alcatel külön mappákba rendezte a kezdőoldalon. Irodai alkalmazásból szerkeszteni is tudó Kingsoft Office és szerkeszteni nem tudó Adobe Reader és Office Suite jut, valamint Evernote és jegyzetfüzet. Multimédiásból Deezer és PicSay, utóbbival képeinkre látványos feliratokat rakhatunk. Jár még hangrögzítő, elemlámpa, iránytű, időjárás-jelentő (AccuWeather) és Trigger, utóbbival idő, akkumulátorszint, Bluetooth, NFC és WiFi kapcsolat alapján automatizálhatjuk telefonunk működését, fényerőt, hangerőt, elérhetőséget vagy applikációk futtatását kötve eseményekhez. Kapunk még útvonalrögzítőt, Facebook, Twitter, WhatsApp, Viber, Shazam, és CamCard (névjegykártya) appokat, játékból pedig Asphalt 7, Danger Dash, Real Football 2014, Little Big City, Texas Hold’em Poker 3 és Green Farm 3 jár. A rendszer szoftveres védelmét az AVG Antivirus PRO biztosítja.

Multimédia, kamera

A mini S 8 megapixeles, autofókuszos hátlapi kamerát kapott, amivel maximálisan 4:3 képarányú, 3264 x 2448-as felbontású fotót tudunk rögzíteni. Alapból szélesvásznú, 3264 x 1836 pixeles fotók készülnek, legnagyobb felbontásra a menüből, a „teljes képernyő” opcióra lépve válthatunk. A videó maximális felbontása fullHD, azaz 1920 x 1080 pixel, ezt szintén a menüben kell beállítani a „nagyon jó minőségű kép” lehetőséget kiválasztva. A kameraszoftver alaptudású érintőfókusszal. Az élőképen válthatunk videóra vagy a 2 megapixeles előlapi kamerára, ki- és bekapcsolhatjuk a ledes villanót, a beállítások közül pedig kiválaszthatjuk valamelyik kameramódot (HDR, sport, mosoly, este és QR-kód olvasó). Kézi beállítások közül expozíció kompenzációt, ISO-t (100-1600) és időzítőt (3-10 másodperc) választhatunk. Exponálni a kameraikonnal és a hangerőgombokkal is lehet, sorozatkép hosszú lenyomásra készíthető, akár húsz darab is néhány másodperc alatt. ki.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S
[+]

A képek minősége nappal közepes. A vonalélesség a jól megvilágított részleteken a kategóriaátlagot hozza és a fehéregyensúly általában pontos, az árnyékos területeken és nagyobb kontrasztok esetében viszont már megjelenik némi színes zaj és részletveszteség. A dinamikatartomány elfogadható, bár magas kontraszttartalmú témák esetében a szoftver fél fényértékkel alulexponál. A HDR-mód intenzív munkát végez, ami néha hasznos, máskor viszont természetellenesen rávilágosít a sötétebb részletekre, az ilyen többexpozíciós fotók ráadásul minőségveszteséggel is járnak. HDR-módban egyébként a fényképező a nagydinamikájú fotó mellett ment egy hagyományosat is, így később kiválaszthatjuk, amelyik az adott témáról jobban sikerült. Ezt a megoldást más gyártónál is szívesen látnánk.

Esti viszonyok között gyorsan romlik a képminőség. 1/5 a leghosszabb záridő, magasabb érzékenység mellett intenzív a színes zaj és a részletveszteség. A ledes villanó ereje átlagon felüli, 3-4 méterig képes minőségi fényt biztosítani, az általam tesztelt készüléken azonban, talán a hátlap illesztési hibája miatt, a LED fénye becsillant a lencsegyűrűn, fényfoltot hagyva a fotókon. Makrofotót 5 centiméterig lőhetünk, ehhez külön módot nem kell választani, viszont a kézi élesítés nem mindig pontos. A videofelvételek részletgazdagsága nappal elfogadható, a csúcskészülékek minőségét persze ne várjuk, viszont zavaró, hogy a kamera kisebb mozgásoknál is újraélesít, a fókuszmotor működése ráadásul hallatszik a felvételeken. Ám ennél is nagyobb gond, hogy amikor a készülék túlmelegszik, ami a nyárias időjárás mellett gyakran előfordulhat, 2-3 perc után csökkenni kezd a képkockasebesség, érezhetően szaggatottabb videót rögzítve a tökéletesnél. Esti videózásnál se számítsunk sok jóra, a zaj, képkockahiány és újraélesítés hatványozódik. A mozgóképanyagok hangminősége közepes, a felvétel egycsatornás és kissé halk. Nappali videó itt, éjszakai felvétel erre tekinthető meg.

LG L70 screen shot LG L70 screen shot

A zenelejátszó egyszerű és sallangmentes. Zenéinket csoportosíthatjuk előadók, albumok és dalok szerint, illetve összeállíthatjuk saját listáinkat. Kapunk hangszínszabályzót, mélyhangkiemelési lehetőséget, illetve 3D-hatás csúszkát. A lejátszóhoz jár kezdőképernyős, zárképernyős és értesítőpaneles widget is. Az app az mp3 és flac formátumokkal gond nélkül megbirkózik, a wma típusú fájlokkal viszont már meggyűlik a baja. Nem maradhatott ki az FM-rádió RDS támogatással és minialkalmazással, antennaként a füles szolgál. A mellékelt headset hangminősége egyébként nem váltja meg a világot, zenehallgatáshoz javallott saját füles használata, a hátsó hangszóró viszont szépen és jó erővel szól, bár maximum hangerőn már fellép némi torzulás. A videolejátszó sok izgalmat nem rejteget, viszont van lehetőség ablakos módban futtatni, alkalmazásaink előterében. Az app H.263, H.264 és MPEG-4 kódolásokkal akár 1080p-ig is megbirkózik, viszont az Xvid és DivX tömörítésű fájlok lejátszása már gondot okoz neki, ezen áruházas alternatívák segíthetnek.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

A mini S az adatkapcsolatok széles tárházával rendelkezik. Mobilinternetből GPRS, HSPA és Cat.4 típusú LTE érhető el, akár 150 Mbit/s letöltési sebességgel. WiFi-ből 802.11 b/g/n szabvány jár WiFi direct, hotspot, DLNA és WiFi display funkciókkal, a modem érzékenysége átlagos. USB-ből 2.0 került a minibe, internetmegosztás USB-kábelen keresztül lehetséges, Bluetooth-ból pedig 4.0 A2DP-vel, megosztás ezzel is működik. A helymeghatározáshoz a GPS és GLONASS műholdak jeleit is használhatjuk, az A-GPS pedig a WiFi és mobilhálózatok segítségével gyorsít a pozíciószerzésen, ami a napi használat sorát villámgyors. A telefonban NFC chip is található.

LG L70 screen shot LG L70 screen shot

Két böngésző jár a mini S-hez: a gyári AOSP alapú, és a Google Chrome. Az előbbi képes 16 ablak kezelésére, az aktuális oldal mentésére offline olvasáshoz, valamint gyorsváltásra mobilos és asztali nézet között. A böngészés sebessége közepesen komplex oldalak esetében még rendben van, ilyenkor megakadás görgetéskor vagy nagyítás esetében nem jellemző, komolyabb tartalmú oldalak, illetve a telefon felmelegedése viszont már megakadásokkal jár. A SunSpider 1.0.2-es webes teljesítményteszt 1278,3 milliszekundum értéket mért. Zoomalapú sortörés nincs, a Flash tartalmak nem támogatottak.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S
[+]

A kínaiak 2000 milliamperórás, lítium-ionos akkumulátort mellékeltek a készülékhez, ami méretben hozza az átlagot, teljesítményben viszont kevésbé. Használatom során az Android rendszer a szokásosnál többet fogyasztott, rányomva a bélyegét a készenléti időre, és a képernyő is bátran használta az energiát. A készülék problémás hőelvezetése is a telep ellen dolgozik, így Google-szinkronizálás, WiFi- és adatkapcsolat, valamint intenzívebb használat mellett a nap végén biztosan töltőre kerül a mini S, visszafogott használat mellett másfél nap kihozható. Üzemidőt energiatakarékos móddal próbálhatunk nyerni, bekapcsolásával elzárhatjuk a nagy fogyasztókat a teleptől, így a a WiFi-t, Bluetooth-t, GPS-t vagy adatkapcsolatokat, de korlátozhatjuk az appok értesítési funkciót, a szinkronizálást és persze a képernyőfényerőt is.

Értékelés: Alcatel One Touch Idol 2 mini S
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 9 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 9 pont
Hogyan értékelünk?

Az Alcatel One Touch Idol 2 mini S sokkal kevésbé bonyolult telefon, mint azt a neve sejteti, és ez a javára szolgál. Küllemre egy kifejezetten szép, a plasztik anyaghasználatot feledtető készüléket kapunk, a mérete és súlya ideális, a fogása kényelmes, és az összeszerelés is rendben van. A szoftveres felület is tetszetős a maga egyszerűségében, igaz kapunk tucatnyi felesleges applikációt. Hardveres oldalról vegyes a kép: a qHD-s kijelző rendben van, bár az érintésérzékelő lehetne pontosabb is, papíron a Snapdragon 400-as SoC teljesítménye is megfelelő, azonban az átmenetek és görgetések nem tökéletesen folyamatosak, ami a készülék felmelegedésekor észrevehetőbb. Talán éppen ezért az akkumulátor is gyorsabban merül a vártnál. A kamera nappal elfogadható képeket készít, este már sok a zaj, a videofelvétel pedig gyakori újraélesítéstől szenved. A mini S kezdőára viszont gyógyír a sebekre, kártyafüggetlenül 60 000 forinton nyit, és GSM boltos ára hamar eshet, de az 50 000 forintos feltöltőkártyás ár is abszolút versenyképes. A riválisok közül megemlítendő a nagytestvér: az Idol 2 S egy tízessel drágább, és hasonló hardver mellé 5 inches, 720p-s kijelzőt kapunk, de ott van a Huawei Ascend G6 is, ami kiegyensúlyozottabb teljesítményre és hosszabb üzemidőre képes, viszont jóval magasabb a kezdőára. Ugyanez igaz az LG G2 minire és a Sony Xperia M2-re is, a remek HTC Desire 816 pedig még drágább. A jó árazás miatt a mini S akár még a Motorola Moto G-vel is felveheti a versenyt, így a tetszett plecsnit mindenképpen megérdemli, de azért remélhetőleg az Alcatel orvosolni fogja a melegedési problémákat.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S

Bone123

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Alcatel One Touch Idol 2 mini S
Alcatel One Touch Idol 2 mini S Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 129.5 x 63,5 x 8,5 milliméter
Tömeg 116 gramm
Színvariációk Fehér, ezüst
SIM-foglalat micro SIM
Kijelző
Kijelző átlója 4,5 hüvelyk
Kijelző felbontása 540 x 960 (245 ppi)
Kijelző típusa IPS kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon MSM8926
Processzor típusa 1,2 GHz-es négymagos Cortex-A7
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Adreno 305
RAM mérete 1 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 8 GB (5,41 GB elérhető)
Memória bővíthetősége microSD (32 GB-ig bővíthető)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900
UMTS 850/900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps
LTE van
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi hotspot, display, direct
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS van
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.3 (JellyBean)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok vannak
Valutakonverter van
Extra szoftverek Smart Live, Smart Suite, Cloud Backup, Media Share, Kingsoft Office, Adobe Reader, Office Suite, Evernote, jegyzetfüzet, Deezer, PicSay, diktafon, zseblámpa, iránytű, időjárás, Trigger, Facebook, Twitter, WhatsApp, Viber, Shazam, CamCard, Asphalt 7, Danger Dash, Real Football 2014, Little Big City, Texas Hold'Em Poker 3, Green Farm 3, AVG Antivirus
Multimédia
Fő kamera 8 megapixel, autófókusz, LED segédfény
Másodlagos kamera 2 megapixel
Videófelvétel 1080p @ 30 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 2000 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 2G, 3G: 400 óra
Beszélgetési idő 2G: 9 óra, 3G: 13 óra
Zenelejátszási idő 35 óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés