A Mercedes E-osztály fedélzeti rendszere

Érintőkijelző nélkül igyekszik a német cég infotainment rendszert nyújtani, ami nagyon átgondolt és biztonságos addig a pontig, amíg telefont nem csatlakoztatunk hozzá.

SIM és app

Az E-osztályban már van eSIM. Egy beépített szolgáltatói kártya, ami alapvetően két dologra jó. Egyrészt baj esetén automatikusan segélyhívást kezdeményez (a baj többféle lehet, alapvetően bármiféle ütközés ide tartozhat, ami a légzsákok kinyílásával jár, de ha a vezető keze nincs a kormányon egy ideig és nem is reagál semmiféle figyelmeztetésre, akkor az autó lassít, majd vészvillog és megáll, ezután pedig tárcsázza a segélyhívót), másrészt pedig adatforgalmat biztosít a jármű rendszereinek frankó működéséhez.


[+]

Ez a SIM teszi lehetővé, hogy frissüljön a navigáció (sőt, a teljes szoftver is frissíthető adott esetben), legyen mondjuk időjárási adatok és elérhető legyen az autó távolról egy telefonos alkalmazással. Viszont valami probléma van a Mercedes és a hazai Vodafone együttműködésében, mert arra már nem hajlandó a megoldás, hogy a WiFi hotspothoz netet biztosítson, pedig a kocsi fedélzeti rendszere fel van erre készítve.

A Mercedes tulajdonosok előfizetési díj fejében használhatnak két alkalmazást is. Az egyik igazán menő és jövőbe mutató, az autó mellett állva a telefon segítségével lehet parkolási manőverekre kérni a kocsit (mondjuk akkor, ha olyan szűk helyre állunk ki-be, hogy nem tudjuk kinyitni az ajtót), ilyenkor a megfelelő autentikáció után az ujjunkat körkörösen mozgatva tudjuk arra sarkallni az autót, hogy haladjon lassan előre, illetve hátra. És nyilván ott kell állni mellette, a kapcsolat alapvetően Bluetooth segítségével épül fel. A másik app távoli elérést biztosít, megnézhetjük az autó helyzetét, állapotát (üzemanyag, keréknyomás), zárhatjuk és nyithatjuk az ajtókat, valamint ráküldhetjük a fedélzeti rendszer gyári navigációjára a következő úticélunk adatait, hogy aztán az autóba ülve már ne kelljen ezzel szöszölni. Előbb-utóbb a kulcs helyett a telefonunkkal is nyithatjuk majd NFC-t használva a járművet, de itt megint bejön a szolgáltatói autentikáció, ami itthon pillanatnyilag nem működik.

Összességében tehát az a tapasztalatunk, hogy adott egy remek logikával, grafikával és sebességgel megáldott, jól testreszabható felület, amit nem lehet érintéssel vezérelni. Noha ezt elsőre mi is kissé régimódinak véltük, az E-osztály rendszerének kezelése egészen odáig példás, amíg nem kell szöveget bevinni, de ez nem fordul elő annyira gyakran. Ha viszont kap egy telefont, akkor — főleg az Android Auto esetén — irgalmatlanul körülményessé válik a kezelés, mert a Google-nek senki sem szólt, hogy nem csak érintésvezérlés létezik a világon. Ami abból a szempontból talán érhető is, hogy a jelenlegi, Android Auto felületet biztosító márkák és modellek zöme a tapicskolás által kezelhető és inkább a Mercedes filozófiája tekinthető kuriózumnak. Az új A-osztállyal együtt debütáló NTD6-os rendszer az előzetes infók szerint már másképp fog működni, érdeklődéssel várjuk, hogy mit talál ki a német gyártó, ha a saját biztonsági felméréseikre alapozott irányelvekhez tartani óhajtják magukat.

Bog

Azóta történt

Előzmények

  • Úton az önvezető autók felé

    Csendesen zajlik az autóiparban az a forradalom, amelynek a vége a teljesen magától közlekedő autó. Hat márka biztonsági és kényelmi berendezéseit próbálhattuk ki.

Hirdetés