A Mercedes A-osztály fedélzeti rendszere

A fiatalosabb célcsoportnak szánt A-osztály kapta meg a Mercedes megújult fedélzeti rendszerét először, amely tényleg teljesen más alapokra került, mint a korábbi megoldás. És elég jó is lett.

Mercedes Me

Miután van SIM, ezért kézenfekvő, hogy távolról is el tudjuk érni az autót. Ehhez pedig a Mercedes Me nevű alkalmazást tudjuk használni, amely ingyenesen letölthető, de ahhoz, hogy ténylegesen működjön is, hozzá kell rendelni az autót, amit a helyi képviselet segítségével tudunk megoldani. Egy fiókhoz több kocsi is tartozhat, de ez fordítva is adott: egy autóhoz több felhasználó is hozzáköthető. Hogy ezt aztán mire tudjuk használni, az nagyban függ attól, hogy milyen autónk van és milyen csomagot rendeltünk meg hozzá.

[+]

Hirdetés

Ami mindenképpen adott minden egyéb költség nélkül, az elsősorban a karbantartás és a diagnosztika vonalán mozog, tehát szól az app, ha jön a szervizelés ideje, foglalhatunk időpontot, láthatjuk, hogy milyen állapotban vannak a kopó-fogyó alkatrészek (ilyen mondjuk a fékbetét) és ezeken felül a segélyhívó szolgáltatás is alap, erre mondjuk hamarosan jogszabály is kötelezi a gyártókat. Van a belső visszapillantó előtt SOS gomb, amit megnyomva rögtön mennek a GPS-koordináták is a segélyhívó felé.


[+]

Ha hajlandóak vagyunk évi 13 ezer forintot kifizetni pluszban, akkor érünk el más, inkább kényelmi jellegű szolgáltatásokat. Ebben benne van a különböző sofőrökhöz tartozó profilok kezelése, a jármű állapotának és helyének lekérdezése, illetve a távolból történő nyitás-zárás. Ez utóbbi kapcsán elég hasznos, hogy ha eltávolodunk az autótól, de azt nyitva felejtettük, akkor küld erről notifikációt az alkalmazás.

[+]

Nem minden modell tudja, de lehet az ablakokat és napfénytetőt is üzemeltetni távolról, az A-osztály erre pont nem volt képes, ezért amikor az alkalmazás azt mondta nekem, hogy az egyik ablak nyitva, akkor nem volt mit tenni: le kellett mennem az autóhoz erről meggyőződni. És igaz volt: az anyósülés melletti ablak fél millimétert lentebb volt, magamtól észre nem vettem volna, az biztos. Lekérhetjük a legutóbbi út adatait is (idő, távolság, fogyasztás), valamint azt is látjuk a távolból, hogy mennyi van még a tankban.

[+]

Vannak még további távoli funkciók, de ezek már nem minden modellben érhetők el. Az A-osztály például nem húzza fel az ablakot, de a drágább kocsikban ez is opció. Előre be tudjuk táplálni a gyári navigációba is az úticélt, így nem a fedélzeti rendszert kell babrálni indulás előtt. Előre fel is lehet fűteni bizonyos modelleket, illetve ha az ügyfélnek lopásvédelmi csomagja is van, akkor sérülés, lopás, vagy elvontatás esetén is riaszt az alkalmazás.

Az egyik leglátványosabb dolog viszont az E, S és CLS osztályú autókhoz elérhető Remote Parking funkció, amihez viszont már nem a Mercedes Me alkalmazást kell használni, ez egy külön app, hiszen nem mobilhálózaton keresztül kommunikál, hanem Bluetooth kapcsolatot létesít az autóval. A lényege, hogy az autó mellett állva a telefonunk segítségével megkérhetjük a járművet, hogy lassan haladjon előre, illetve igény szerint hátra mindaddig, amíg a telefonunkon a kijelzőt körkörösen simogatjuk. Ez nyilván akkor jöhet jól, ha szűk helyre kell manőverezni és mondjuk annyira közel van a fal, vagy a többi parkoló autó, hogy nem tudunk beszállni és kiszállni.


[+]

Mindent egybevetve eléggé jól látható, hogy az MBUX bevezetésével (amit azóta már az új G-osztály is megkapott) teljesen új alapokra helyezte a Mercedes az infotainment berendezéseket. A hagyományos műszerfal rövid időn belül kikopik a gyártó autóiból, a több kijelzőből álló rendszer pedig nem csak elég átgondolt és megfelelően gyors, hanem redundánsak kezelhető (érintés, hang, tapipad), hogy ne legyen senki belekényszerítve egyféle beviteli megoldásba. Az is látszik, hogy ad teret a Mercedes annak is, hogy a jövőben újabb és újabb alkalmazásokhoz férjenek hozzá az ügyfelek, a SIM jelenléte biztosítja nem csak a segélyhívással kapcsolatos biztonsági vonalat, hanem az autó végig online tud lenni, eléri a navigációs frissítéseket, új szolgáltatásokat, mi pedig az autót érjük el a távolból. Ez a megközelítés pillanatnyilag elég időtállónak látszik, egy dolog miatt lehet a Mercedes vásárlóinak rossz szájíze: az Android Auto és az Apple CarPlay extrának számít, amiért fizetni kell, más rendszereknél viszont alap. Egyéb tekintetben az MBUX egy korszerű, moduláris, bővíthető, reszponzív rendszer, ami valószínűleg még évekig szolgálni fog a gyártó autóiban.

Bog

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

  • Mercedes EQC menetpróba

    Még egy elektromos hajtású SUV, ami nem lesz tömegautó, de a Mercedes is megmutatja, hogy miképp képzeli el a közeljövőt.

Előzmények

Hirdetés