Okostelefonos kamerateszt (2016)

Kilenc mobil száll versenybe a legjobb okostelefonos kamera címéért. Vajon a nagy nevek szoros csatáját hozza az összecsapás, vagy fű alatt kúszik be a győztes?

Hirdetés

Bevezető, látószögek

Két éve jelentkeztünk utoljára kamerateszttel, és most jöhetnénk azzal, hogy sosem jött el egy pillanat, amikor a szükséges idő és eszközök összegyűltek, vagy nem fejlődött annyit a mobilfotózás. Nem a fenét, viszont főleg az előző 12 hónap volt izgalmas ilyen téren, gondoljunk csak a pixelszámot növelő iPhone-ra, a fotózást komolyabban vevő HTC-re és Google-re, a hátlapi kamerára ráduplázó LG-re és Huawei-re, a fókuszpixeleket megkétszerező Samsungra vagy a legfrissebb PureView rendszert felvonultató Noki... Microsoftra, úgyhogy eljött a pillanat a legrelevánsabb összehasonlításra. Ne feledkezzünk meg a legtöbb gyártó szenzorbeszállítójáról, a Sony-ról és a hibrid autofókuszról sem, bónuszként pedig bedobjuk az egyik-másik rivális árának feléért kapható OnePlus 3-at, illetve referenciaképpen a Samsung NX3000-es, cserélhető objektíves fényképezőgépet (20,3 megapixeles CSC, APS-C méretű szenzorral).

Nokia Lumia 1020
Az előző győztes: a legendás Nokia Lumia 1020 [+]

A szereplők:

Sony Xperia X
Huawei P9
Microsoft Lumia 950
HTC 10
LG G5
Samsung Galaxy S7 edge
OnePlus 3
Apple iPhone 6s Plus
Google Nexus 6P

Sosem egyszerű ennyi telefont egyszerre beszerezni egy teszthez, most egész flottul ment, egyedül az iPhone 6S Plus volt nyögvenyelős, hiába kértünk az Apple-től, nem tudtak adni, nem volt készleten egyik kiskereskedő partnerünknél sem, végül a Telenor segített ki minket, noha nekik ehhez nem sok tényleges érdekük fűződött. A többi eszközt a gyártók és ügynökségeik biztosították, köszönjük.

Azt viszont gyorsan szögezzük le: nem a dedikált fényképezőgép vs. mobilkamera témára megyünk itt rá, mert ezek eltérő termékek, és az elmúlt két évben a piac eldöntötte: nem trendi a vastag, méretes Lumia 1020-féle vonal vagy a K Zoom / Zenfone Zoom hibrid, amelyek megpróbálják felvenni a kesztyűt. A vásárlói kedv alapján a felhasználó elsősorban egy vékony, jól összerakott és gyors telefont szeretne, és másodsorban az ehhez elérhető legjobb fotós minőséget, ebbe pedig a szó szoros értelmében nem fér bele 1/1,5 hüvelykes PureView szenzor és a méretes lencse. El kell fogadni: nem váltják le az okostelefonok a komolyabb fotózásra szakosodott masinákat, viszont egyre kevésbé akarják, lásd a megapixelszám növelésének stopját, vagy épp csökkentését. Azért ne sajnáljuk le a mobilos fotózást: a hagyományos fényképezőgéppel nem lehet komolyabban szerkeszteni, retusálni, feliratozni, vágni, effektezni, a netre feldobni és online/offline albumokat készíteni. Amikor ugyanis az Instagram és társai milliárdszámra ontják a fotókat, és még az élő YouTube közvetítés is előfordul opciókén, a legpraktikusabb eszköz az, amelyik a képet elkészíti, és egyből meg is osztja.

A kilenc versenyző egy rakáson
A kilenc új versenyző egy rakáson

A gyártók vaskos kamerarendszerek betuszkolása helyett egyre kreatívabban próbálnak a szenzorokra mind több fényt juttatni. Mondjuk kiemelkedően nagy fényerejű lencsével (Galaxy S7 edge, LG G5, HTC 10, Lumia 950), nagyobb szenzor - kevesebb pixel kombinációval (Nexus 6P, HTC 10) vagy épp a lencse és a befogott fotonok megduplázásával (a Leicával megalkotott P9 másodlagos, monokróm szenzora még több fényt enged át). Maradibb az 1/3 hüvelykes szenzornál megragadó iPhone 6s Plus (állítólag erre a 7 Plus rádupláz), míg a Sony Xperia X (1/2,3 hüvelyk) és a Microsoft Lumia 950 (1/2,4 hüvely) kitart a méretesebb szenzornál és a nagyobb pixelszámnál, helyet találva a kamerarendszernek az így sem túl vastag készülékházban.

Egy csúcstelefont, valaki?
Egy csúcstelefont, valaki? [+]

A kreativitás más fronton is folytatódik. A Dual Pixel technológiával az S7 edge mind a 12 millió fényérzékelő pontja fókuszálásra fogható, elterjedt a lézeres (G5, HTC 10, Nexus 6P) és a hibrid autófókusz (Xperia X, P9) is. A G5 egy másodlagos, nagylátószögű kamerát dob be extraként, a HTC pedig előlapi optikai képstabilizátort. Ez utóbbi egyébként egyre elterjedtebb a hátlapon (G5, OnePlus 3, Lumia 950, HTC 10, 6s Plus, S7 edge). Az biztos, hogy manapság a gyártók mindent megtesznek azért, hogy a kameraminőséget növeljék, és igaz ez a kézi beállítások folyamatos bővítésére is. Itt viszont nincs elég hely minden technológiát és szoftverfunkciót részletesen bemutatni (ehhez ajánljuk készüléktesztjeinket a fenti linkeken), itt az alábbi táblázatra redukálnánk a legfontosabb tudnivalókat.

A kilenc versenyző alapinformációi (kattints a táblázat kiterjesztéséhez!)
HTC 10 Huawei P9 Apple iPhone 6s Plus LG G5 Microsoft Lumia 950 Google Nexus 6P OnePlus 3 Samsung Galaxy S7 edge Sony Xperia X
Felbontás (pixel) 4000 x 3000 3968 x 2976 4032 x 3024 5312 x 2988 és
3840 x 2160 (nagyl.)
4992 x 3744 4032 x 3024 4640 x 3780 4032 x 3024 5520 x 4140
Felbontás (megapixel) 12 11,8 12,19 15,87 és
8,29
18,69 12,19 16,15 12,19 22,85
Szenzorméret (hüvelyk) 1/2,3 1/3 1/3 1/2,6 és
1/3,2
1/2,4 1/2,3 1/2,8 1/2,6 1/2,3
Pixelméret (mikron) 1,55 1,25 1,22 1,12 és
1,12
1,12 1,55 1,12 1,4 1,12
Szenzor típus Sony IMX377 2 x Sony IMX286 iSight (Sony?) Sony IMX234 és
Sony IMX268
PureView Sony IMX377 Sony IMX298 Sony IMX260 vagy
Samsung S5K2L1
Sony Exmor RS
Rekeszérték f/1,8 f/2,2 f/2,2 f/1,8 és
f/2,4
f/1,9 f/2 f/2 f/1,7 f/2
Autofókusz lézeres hibrid PDAF lézeres kontrasztalapú lézer PDAF Dual Pixel (PDAF) hibrid
Optikai képstabilizátor igen nem igen igen igen nem igen igen nem
Vaku (LED) kéttónusú kéttónusú kéttónusú igen háromtónusú kéttónusú igen igen igen
Videofelbontás (legnagyobb) 3840 x 2160 @ 30 1920 x 1080 @ 30, 60 3840 x 2160 @ 30 3840 x 2160 @ 30 3840 x 2160 @ 30 3840 x 2160 @ 30 3840 x 2160 @ 30 3840 x 2160 @ 30 1920 x 1080 @ 30, 60
Előlapi kamera (megapixel) 5,04 7,99 4,92 7,99 5,02 7,99 7,99 5,04 12,98
Rekeszérték f/1,8 f/2,4 f/2,2 f/2 f/2,4 f/2.4 f/2 f/1,7 f/2
Kétlépcsős exponálógomb nem nem nem nem igen nem nem nem igen

Mielőtt a startpisztolyt elsütnénk, érdemes tisztázni a céljainkat. Nem csak a legjobb képminőségű mobilkamerát keressük (spoiler: egyik sem nő fel egy drágább fényképezőgépekhez, vagy az előző győztes, a Lumia 1020 szintjéhez). A szoftveres és hardveres gyorsaság, az automatika megbízhatósága és a lehetőségek tárháza legalább ennyire fontos szerintünk, hiszen hiába tűéles egy kép, ha kékesek a fehérek, lemaradunk a momentumról a lomha működés miatt, félrefókuszál a mobil vagy belenyúl az eredményekbe a túlbuzgó képfeldolgozás. Ezért sem biztos, hogy egyféle választ tudunk adni a kérdésre: melyik a legjobb versenyző a mai mobilpiacon, a lehetőséget pedig igyekszünk biztosítani, hogy a mellékelt képek és videók ki-ki levonja a maga konklúzióját.

A kameraszoftverek (ahol van kézi mód, ott azt kaptuk képernyőképre)
A kameraszoftverek (ahol van kézi mód, ott azt kaptuk képernyőképre)

Szoftverinformációk (kattints a táblázat kiterjesztéséhez!)
HTC 10 Huawei P9 Apple iPhone 6s Plus LG G5 Microsoft Lumia 950 Google Nexus 6P OnePlus 3 Samsung Galaxy S7 edge Sony Xperia X
Érintőfókusz igen igen igen igen igen igen igen igen igen*
HDR igen igen igen igen rich tone HDR+ igen igen igen
Önkioldó (mp) 2, 5, 10 2, 5, 10 3, 10 3, 10 2, 5, 10, 5 másodpercenként 2, 10 3, 5, 10 2, 5, 10 0,5, 2, 10
Módok Zoe (kép + videó)
panoráma
hiperlapse
lassított
szelfikép
szelfivideó
mosolyexpozíció
hangvezérlés
monokróm
szépített videó
éjjeli
panoráma
fénnyel festés
lassított
time-lapse
vízjel
3 Leica filmtónus
hangvezérlés
vízszintezés
négyzet
lassítás
time-lapse
panoráma
live fotó
effektek
kép a képben
multi-nézet (3 kamera)
lassított
time-lapse
panoráma
pattintás
effektek
hangvezérlés
rich tone
fotóklipek
panoráma
körpanoráma
életlenítés
lassított
time-lapse
lassított
panoráma
effektek
mozgó fénykép
AF követés
panoráma
szelektív fókusz
videokollázs
élő adás
virtuális felvétel
étel
hyperlapse
sport
animGIF
arcszépítés
dual camera
kiváló automatikus
tárgykövetés
mosolyexponálás
szín, fényerősség
kreatív effekt
hang és kép
portré stílus
kiterjesztett valóság
arc a képben
panoráma
time shift
matrica
szcénák
Fehéregyensúly (K) 2300 - 7500 2800 - 7000,
4 séma
- 2300 - 7500 4 séma csúszka, 4 séma
(Manual Camera)
4 séma 2300 - 10000,
4 séma
4 séma
Expozíciókorrekció (Fé) +- 3 +- 4 csúszka +- 2 +- 3 +- 2 csúszka +- 2 csúszka
Érzékenység (ISO) 100 - 3200 50 - 3200 - 50 - 3200 50 - 3200 100 - 6400 100 - 3200 50 - 800 50 - 3200
Záridő (mp) 1/8000 - 2 1/4000 - 30 - 1/3200 - 30 1/16000 - 4 1/64000 - 1/5 1/8000 - 30 1/24000 - 10 -
Kézi fókusz csúszka csúszka - csúszka csszka csúszka csúszka csúszka -
Mentés DNG-be igen igen - igen igen igen igen igen -
Camera2 API (katt ide) igen igen - igen - igen igen igen nem

Kezdjük mindenekelőtt a látószögekkel. A G5 az egyetlen, amelyik 16:9-es képarányú (szélesvásznú) szenzorokkal rögzít, és a tesztmobilok közül nyilván a másodlagos kamerájának a legnagyobb a látószöge (narancssárga színnel jelölve a fenti képen), amit az Xperia X követ (fekete), már 4:3-as (keskeny vásznú) képaránnyal. Szűkösebb, de gyakorlatilag megegyező a Nexus 6P, a HTC 10 és a Galaxy S7 edge perspektívája (sötétkék). Ezeknél is kevesebbet lát a térből P9 (türkizkék), majd a OnePlus 3 - Lumia 950 duó (lila), aztán a G5 (zöld, 16:9-es képaránnyal), végül a 6s Plus (piros), magyarán az iPhone látószöge a legszűkösebb. A rekeszértékeket (a kisebb F utáni szám jelent több szenzorra jutó fényt), a szenzorméreteket (minél nagyobb, annál jobb), a szenzorpixeleket (minél nagyobb, annál több fény jut egy fényérzékelő pontra) a táblázatból tessék kiolvasni.

Látószögek

Narancssárga: G5 (nagylátószögű). Fekete: Xperia X. Sötétkék: HTC 10, Galaxy S7, Nexus 6P. Türkizkék: Huawei P9. Lila: OnePlus 3, Lumia 950. Zöld: LG G5 (főkamera). Piros: iPhone 6s Plus
Narancssárga: G5 (nagylátószögű). Fekete: Xperia X. Sötétkék: HTC 10, Galaxy S7, Nexus 6P. Türkizkék: Huawei P9. Lila: OnePlus 3, Lumia 950. Zöld: LG G5 (főkamera). Piros: iPhone 6s Plus [+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés