Hirdetés

Aktív témák

  • Alteran-IT

    őstag

    válasz Intruder2k5 #7539 üzenetére

    Az oké, hogy az oldal üzemeltetése pénzbe kerül, de azért szerintem te se fizetnél valami olyanért, amit nem tudnál használni és nem hogy rendesen, szinte sehogy sem.
    Nem akarom megsérteni a stábot sem, csak építőjelleggel írom amit, de amit összehoztak az egy tákolmány, ráadásul nem csak elavult, de még visszafejlődést is sikerült elérni a funkciók megvonásával, illetve kihagyásával (link, képfeltöltés, utóbbit nem tudom hogy sikerült kihagyni, ehhez is sok ész kell, na mindegy), valamint az egyébként is kevésnek számító limitek még kisebbre vételével, gondolok itt a leírás maximális karakterszámára, meg hasonlókra.
    Akárhogy is nézzük, ez egy kókler munka, ráadásul hiába a tesztek meg a nagy felkészülés, félig se voltatok készen, még most is pótolgatjátok meg javítjátok élesbe, amit egyébként teszt időszak alatt kellett volna megtenni, elvégre azért van. Tudom most sokan fogják mondani, hogy "ha tudsz, csinálj jobbat", csinálnék is, de nem az én feladatom, másrészt nem azért mondom, de ha már eddig ráért, akkor igazán ráért volna még 1-2 hónapig, míg rendesen megcsináljátok, aztán lehetett volna egy zökkenőmentes átállás, persze egyszerűbb kapkodni, majd később gyorsba javítgatni a hibákat éles üzemben a felhasználók rovására, azt akkor még van merszetek előhozakodni a fizetős dolgokkal, mit mondjak van bennetek kurázsi :DDD
    Amúgy tényleg nem tudom mit akartok ezen eladni, de mindegy, összefoglalva az egészet én erre nem lennék büszke, eleve mint ha csak új kinézetet kapott volna az oldal, plusz egy csomó, főleg hasznos dologtól megszabadítottátok (azt se értem, a pontozási rendszerhez minek kellett hozzányúlni, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy minek kellett elbaszni, mikor abból látszott néhol, hogy az eladó/vevő melyik téren hogy produkált, szóval jó nagy hülyeséget csináltatok ezzel is, de mindegy), vagy éppen fizetőssé tettétek azokat, egyébként ugyan úgy egy bugos alap statikus, mindent újból betöltő lassan elavultnak számító oldal maradt (de tényleg, nem hiszem el, hogy minden kis lépésnél most is újra kell tölteni az egész oldalt, egy kis flash vagy html5 igazán elmehetett volna, főleg ha később úgy is telenyomjátok hasonló reklámokkal, de ti tudjátok, vagy éppen nem), csak talán most még több hibája van mint volt.
    Persze annak örülök, hogy végre legalább látni valami fejlődést, de azért lássuk be, ez valahogy nem egy pozitív fejlődés, de hát ez magyarország, már igazán megszokhattuk volna.

    [ Szerkesztve ]

Aktív témák