Hirdetés

Keresés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre van PH! Tegnap reggel nem tudtam belépni ezért szépen ki is maradt a naplóbejegyzésem. Már nem is tudom mi volt tegnap előtt. :F A háziorvost intéztük el. Még nem volt itteni orvosa édesnek mert amióta ide költöztünk nem kellett. Nem az a táppénzcsaló alkat. Ő is szeret dolgozni és nem szeret lógni. Már a pennyben elkezdett érdeklődni hogy kihez kellene leadni a tb. kártyáját. Kiderült hogy sok nővérke és aszisztens jár a pennybe vásárolni. Ez a dokinál derült ki. Édesre rögtön rácuppantak és pillanatok alatt szép kis női pletyka alakult ki. Nagyon sajnálják hogy elmegy szülni mert az egyik legjobb eladó megy el. (mondták ők) Ez nem olyan nyalifali volt hanem így gondolják. Beérett az a sok éves munka amit édes itt eltöltött. A vevők észre veszik ha kedves és nem bunkózik. Jól eső érzés ez édesnek és nekem is. Persze ahogy ő áll a vevőkhöz úgy viszonyulnak ilyenkor hozzá is. Nagyon kedvesek és segítőkészek. Már nem csak cunci hanem édes is kezd igazán gyökeret verni ebben a kisvárosban. Én velük együtt örülök mert miattam költöztek ide távol az otthonuktól és végre itt is otthon érezhetik magukat. Imádom őket!
    Tegnap dolgoztam. Lekúpoztam pár élt és még egy kis csatornát is tettem fel. Édes egész nap pihengetett. Jól esett neki hogy nem kellett kimozdulnia, nekem pedig igazán jól esett a munka.
    Ma megyünk reggel orvoshoz. Terheléses cukor vizsgálat lesz a program vérvétellel össze kötve. Csak az ilyenkor szokásos laborvizsgálatokat kell letudnunk. Nem is megyek dolgozni. Megyek vele de amúgy sem mentem volna mert a srác akinél dolgozok nem ér rá. Majd hétfőn vagy kedden folytatom. Nem égetően fontos a munka.
    Cunci már fent van. Odabújt édeshez. Ilyen egy igazi cicuska.
    Szép napot mindenkinek!

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elszaladt ez az éjszaka is. 2x felkeltett minket cunci és hajnalban már jött hozzánk. Most is itt kukorékol. Ebből már tuti nem lesz alvás. :N
    Tegnap voltunk vérvételen. Terheléses cukorvizsgálat volt a legfőbb oka, de ha már levettek egy vödör vért elvégeznek minden vizsgálatot amit ilyenkor kell. Ilyenkor éhgyomorra vért vesznek majd be kell venni a gyógyszertárból vett direkt erre a célra való cukrot (halkan megjegyzem hogy ezt nekünk kell megvennünk mert az államnak nincs rá pénze, de szaporodjon a magyar és focira milliárdokat b@szhatunk el :((( ). Miután betolták a cuccot dacolva a hányással 2 óra éhezés következett. 10-re mentünk vissza újabb vérvételre hogy megnézzék rendesen dolgozott e a szervezet. Édes amikor kilépett a rendelő ajtaján első szava a "KAJÁT" felkiáltás volt. Persze készültünk erre és pár pizzás cuccot vettünk a fornettinél. Mostanában csak akkor van jól ha fekszik vagy akkor ha eszik. ;]
    Délután elmentünk cunciért az oviba és itthon matattunk. édes főzött én pedig mosogattam és felsöpörtem. Ma nincs ovi. Cunci rendet fog rakni a szobájában és lebontjuk a karácsonyfát. Utána takarítás felmosással! Szép tiszta rendnek kell lennie.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végig aludtam az éjszakát. Szerintem cunci sem volt fent mert akkor biztosan megébredtem volna. A csajok még durmolnak és ez így van rendjén. Mindkettőjüknek és a kis mazsolának is kell a pihenés. Nagyon nehezen viseljük a terhességet. Nem tudom eldönteni hogy én viselem e szarabbul vagy édes. Ő a rosszullétek miatt amik menetrend szerint érkeznek délutánonként, én pedig azt viselem nehezen hogy emiatt változik édes és kicsit háttérbe szorulok. A rosszullétek remélem majd elmúlnak én pedig hozzá szokok ahhoz hogy most ez a helyzet. Mi akartunk gyereket! Viselnünk kell az ezzel járó viszontagságokat.
    Tegnap leszedtük a karácsonyfát és kihajítottam a negyedikről. Nagyon szépen repült. Végre rendesen össze tudtunk takarítani a nagyszobában is. Amíg édes segített cuncinak rendet raknia a szobájában addig én elmosogattam. Majd a fenyő lehajítása után porszívóztam édes pedig főzött. A végén felmosás és már csilli villi is lett a lakás. Valahol az elején még kitakarítottam a wc.-t és a fürdőt csak elfelejtettem lejegyezni.
    Ma sok pihi és és némi filmnézés. Persze azért sétálunk is mert nem tunyulhatunk el.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Fáj a hátam. Elfeküdtem az éjszaka és ez azt mutatja hogy keveset mozgok. Mivel nem szólt a srác hogy mehetek hozzá ezért a mai napot kihagyom. Nem szeretnék pofára esni hogy odaautózok és nem lesznek otthon. A 400+ benzinnel nem autózgatunk 100Km-t feleslegesen.
    Tegnap csak a szokásos semmittevős, pihengetős napunk volt. Édes főzött én pedig mosogattam. Lecsúszott egy szomszédok is ha már a tévét néztük. Édes már kiakad a discovery-n zajló folyamatos autófelújításokról. Ráadásul olyan pénzösszegekkel dobálóznak amik itt álomkategóriába tartozik az emberek nagy részének. Egyébként ha valaha túljutunk a szomszédokon. (4. évad végén járunk) akkor már szedem is le a "nők a pult mögött" remek Csehszlovák sorozatot. :DD
    Ma elvisszük oviba cuncit és hazafelé feladunk minden csekket. Holnap albit kell fizetnünk és addig rendeznünk kell a számlákat.
    Jut eszembe ma jelenik meg a 7970-es ati vga. :Y Az olvasott tesztek alapján nagyon jó kis kártya lesz. Remélem a driver is megfelelően támogatni fogja. Persze én álmodni sem álmodhatok ilyenről mert nincs rá pénzem. Ha lenne is rávalóm akkor sem vennék mert nem játszok és felesleges pénzkidobás lenne. Bezzeg régen összekuporgattam a pénzt került amibe került. ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap teljesen átlagos semmittevős napunk volt. Sok pihenés volt és némi szomszédok. Persze pici szinten tartó takarítás volt a szokásos konyhai kötelező feladatokkal. Ma később indulunk oviba mert megyünk a védőnőhöz is. Végre kiállítják a terheskönyvet . Nem tudom ezt 1 hete miért nem lehetett megtenni... :F
    Holnap megyek dolgozni erre ma leesett a hó. Ilyen az én formám. :W
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon szarul aludtunk! Cunci fent volt többször is és nem hagyott minket aludni. Lehet szoktat a picúrhoz minket amikor úgysem tudunk majd aludni mert 2 óránként kelni kell hozzá.
    Tegnap pár telefont megejtettem munka ügyben. Úgy néz ki sikerrel jártam és lehet hogy a bádogos sráccal meg tudtam úgy egyezni hogy alkalmiba oda mehetek mellé. Nem adom fel a függetlenségemet de a téli munkanélküliséget talán ki tudom nála húzni. Ez heti pár napos munkát jelenthet.Még nem biztos hogy minden héten lesz munka de komoly jel van arra hogy így legyen. Egy másik munkát is tárgyaltam nyár közepére ahová árajánlatot kell adnom. Legalább megmozdult valami...
    Ma megyek dolgozni. Ma és holnap befejezem a munkát amit már tavaly év vége óta csinálok. Kis kúpozás és némi bádogozás. Már ideje lesz dolgozni mert teljesen elszokok a munkától.
    Édes szépen gömbölyödik. Egész kismamás formája van már. Lebeszélte párjával hogy a babakocsit elhozzuk ami cuncié volt de nem biztos hogy össze jön mert nem tudjuk megvan e a tároló kulcsa ahol jelenleg van a kocsi.
    Tegnap kiállították a terhességi kiskönyvet. Régen ez egy színes borítójú könyvecske volt ami mára pénzhiány miatt sima fehér fedlapossá degradálódott. Túléljük de érdekes. Ami még szíven ütött minket hogy van egy nagyon fontos ultrahangos vizsgálat amivel komoly születési rendellenességet lehet kiszűrni. Ez eddig ingyenes volt, de most 9 rugóba fáj. Hiába! Spórolnunk kell az új fradi és loki stadionra. No comment! :(((
    Este nagyot társasoztunk a saját társasunkkal. Nagyon élveztük. Picit duzzogott cunci hogy 1x sem nyert de talán kezdi felfogni hogy nem a győzelem a lényeg hanem az hogy jól érezzük magunkat közben.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már vagy egy órája fent vagyok. Nagyon szarul érzem magam amit egy neocitránnal próbálok agyonütni. Egy nap munka elég volt ahhoz hogy megfázzak. Nem bírja a cigány a szántást... :DDD ;]
    Mivel nem jött meg az anyag ezért nem tudok ma dolgozni. Legközelebb hétfőn megyek majd mert állítólag addigra lesz meg minden anyag. Tulajdonképpen teljesen mindegy mikor fejezem be a munkát mert látóhatáron belül csak ígéretek vannak de munka az nincs. Addig is édessel leszek. Közösen várjuk a lurkót. Az esti rosszullétek nagyon durvák! Már szinte szokásos a hányás amit nehezen viselünk. Jövő hét kedden dokihoz megyünk újra időszakos UH.-ra. Remélem minden rendben lesz.
    Leeset az állam mit produkál ez a 7970-es ati vga. Majd ha gazdag leszek beruházok egyre. Kár hogy szinte mindent fejlesztenem kellene hogy rendesen hasítson. :O
    Megyek és odabújok édeshez még egy picit. Lehet előtte felköszöntöm üzenetben a fiamat. Ma 16 éves. Komoly nagyfiú már!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Pocsék éjszakán vagyunk túl. Már éjfél óta csak forgolódunk édessel. Tegnap délelőtt aludtunk és lehet ez tette be a kiskaput. Muszáj volt pihiznem mert nagyon vacakul voltam. Úgy néz ki mára minden rendben van. Kell is hogy javuljak mert holnap megyek dolgozni. A bádogos srác szólt hogy kellenék neki egy kisebb munkában. Most már valahogy csak kihúzom a telet.
    Már számolgattam hogy tudnék átkeveredni 4 magra. Az eredmény siralmas. :D
    Lehet jobban járnék ha megtartanám ezt a gépemet és inkább építenék egy újat.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásos nemjólalvós éjszaka ment le. Szerencsére megúsztuk a péntek 13-at jelentősebb gond nélkül. Az egyedüli zavaró tényező az volt hogy tálti féke befogott ismét mint mikor össze raktuk. Érthetetlen hogy ennyi használat után ismét szarakodik. Szétszedtem és nyomtam rá bőven wd40-et és most ismét jól működik. Remélem nem lesz vele gond. Ez azért is volt elég ciki mert Épp Pest felé robogtunk cuncival és nem tudtam mi az isten van hű fegyverhordozómmal. Azért hazaevickéltünk vele gond nélkül. Ezen a hétvégén az apjánál van cunci.
    Ma dolgozok a bádogos srácnál. Kinézve az ablakon be fog fagyni a seggem. Nem érdekel mert legalább van munka. Ha szerencsém van kitart hétfőn is. A másik tetőt befejezni bármikor mehetek a január folyamán. Különben is akarok venni táltiba egy használt cd.-s rádiót és ezért nem árt ha keresek hozzá egy kis pénzt.
    Édes pihenget. Ma biztosan sokat fog feküdni mert ő is nagyon szarul alszik éjszakánként.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ismét 2 szakaszban telt az éjszaka el. Fél 12-kor felébredtem és jó egy órát tévéztem mire újra el tudtam aludni. Bevallom erre számítottam is mert ha nagyon fáradtan fekszek le aludni akkor általában nem alszok reggelig. Tegnap ez történt. Piszkosul elfáradtam! Idejét nem tudom mikor dolgoztam ennyit utoljára. Rengeteget kellett létráznom ami rendesen égette a kalóriát. Egy családi házról lelopták a ráz csatornát és azt pótoltuk sima acélra. A tolvajok nagyon szakszerűen bontottak ezért szerencsére nem kellett a tetőt javítgatni. Azért a tulaj nem örült neki hogy a biztosító nem fizetett semmit ki a cirka 400 rugós kárából. A bádogossal megbeszéltem hogy így alkalmanként eljövök hozzá segíteni de véglegesre nem. Szerintem ez most neki jobb is így. Valahogy nem jön be nekem ez a bádogos szakma, Muszájból elvégzem de nem rajongok érte annyira hogy nap mint nap ezzel foglalatoskodjak. Ez a tegnapi nap megerősített ebben az elhatározásomban. Na nem az hogy elfáradtam hanem az hogy nem tetszik. :P
    Édes finom ráhatására letettem (egyelőre) arról hogy vegyek táltiba egy cd.-s rádiót. Igazat adok neki viszont rendeltem egy thermosztátot amit már ősz óta meg akarok javíttatni és eljutottam arra a pontra hogy magam fogom megcsinálni. Motorszám alapján rendeltem meg és szerintem nem nagy kunszt kicserélni. A cserénél a hűtőrendszert is át fogom mosatni mert szerintem a hőfokaim a télhez képest kicsit magasak akkor ha pl. 1 órán át araszolok mondjuk Pesten. Nem melegszik túl a motor de azért télen szerintem nem szabadna e ventilátornak elindulnia. Mi lesz itt nyáron? Ezt jövő héten egy füst alatt megszerelem.
    Ma pihi és hétfőn még megyek a bádogosnak segíteni ide ahol most voltunk.
    Édes még durmol. Mindenképpen le akarom fotózni a pocakját hogy mekkora és ebből egy albumot készíteni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre átaludtam az éjszakát de ehhez az is kellett hogy későn aludtam el. A tegnapi napunk pihengetéssel telt el.Délelőtt amíg édes főzött én gyorsan felporszívóztam és a vizesblokkot kitakarítottam. Épp csak a szinten tartással foglalatoskodtam. Majd ebéd után lefeküdtünk. Édes megpróbált aludni én pedig újra néztem a transformers 3-at. Még mindig magam alá vizelek a gyönyörűségtől milyen király az a film. Persze édesnek a haja hullik tőle. :DD
    Este a híradóban volt hogy a GYES összege csökken jelentősen az adóváltozások miatt. Bevallom eddig nem is foglalkoztam ezzel mert nem érdekelt. Elmentem egy kalkulátor oldalra és édes fizetéséből kiszámoltattuk augusztusi születéssel. Az hogy leesett az állam az nem fedi a valóságot! :Y A gyermek másfél éves koráig még csak csak adnak valamennyit de utána?! Gyakorlatilag 25 rugó jár ami számunkra éhhalállal egyenlő. Tehát már most tudjuk hogy bölibe kell adnunk. Borzalmas hogy erre a szociális rendszerre akarnak az emberekkel gyereket vállaltatni? :W Még jó hogy számunkra fontosabb volt a lurkó mint az hogy mennyiből jön ki. Azért ezt még emésztenem kell...
    Ma megyek dolgozni. Befejezzük a lefolyókat a csatornánál. Remélem időben végzünk és esetleg a közeljövőben lesz még munka a srácnál.
    Cunci este tért vissza hozzánk. Nagyon jó hangulatban volt! Érezni lehetett rajta hogy hiányoztunk neki. Sokat ölelgetett és puszilgatott minket ami igazán szívmelengető volt.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Késésben vagyunk. Este volt egy kis nézeteltérésünk édessel mert tovább maradt szülői értekezleten mint megbeszéltük és ez nem tetszett. Ez persze kihatott az éjszakánkra is. Most kussol mert tudja hogy igazam van... Nálam első az adott szó! Ha megbeszélünk valamit akkor annak úgy kell lennie vagy venni kell a fáradtságot és telefonálni kell hogy muszáj maradnia. No comment!
    Tegnap szerencsére rövid napom volt. Nem is értem hogy miért nem lehetett úgy elosztani a munkát hogy 2 laza nap legyen belőle mint 1 megszakadós és egy héderezős. Megbeszéltük hogy ha valami adódik hívni fog. Ma orvoshoz megyünk édessel. A babát nézik meg egy általános vizsgálaton hogy minden rendben van e. Remélem nem lesz gond.
    Tegnap kaptam egy mailt hogy a táltosomba megrendelt termosztát jelenleg nem beszerezhető de ugyanebben az árban tudnak küldeni egy ford transit termosztátot. EMBER! Miért nem inkább egy trabant kipufogódobot küldenek? Nemhogy az adott típuson belül egy más gyártó termékét ajánlanák, küldenének egy kisteher termosztátot mert azonos árban van. :W :W :W
    Muszáj volt rákeresnem a neten egy Fehérvári ford alkatrész kereskedőre aki mára meghozza a termosztátot és hozzá tömítéseket is rendeltem. 5 perc alatt lerendeltem és kész. Érdekes. Olyan ember ült a vonal végén aki értett hozzá. Doki után kiszaladunk érte a boltba és hazafelé veszünk hűtőtisztító adalékot és még fagyállót. Kell olaj is mert az olajcsere óta lenyomott közel 8000 kilométeren megevett fél litert. Nem is rossz egy 23 éves autótól. Nemsokára újra olajcsere esedékes. Oda kell figyelnem rá és költeni kell a szükséges dolgokra mert kiesik alólam. Sok a megtett kilométer és ehhez képest nem költök rá csak tankolok bele. Ezzel a mai akciómmal a hűtőrendszert rendbe szedem. Még a váltóban kellene az olajat kicserélnem mert ha fagy van le van dermedve rendesen és alig lehet váltani.
    Holnap elmegyek befejezem a kúpozást mielőtt leszakad a hó amit annyira ígértek. Azután nem nagyon van kilátás. Pár telefont megejtek és meglátjuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit később vagyunk mert bealudtunk. Nincs jelentősége mert a tegnapi hóesés miatt amúgy sem megyek dolgozni. Sajnos most is esik aminek nagyon nem örülök.
    Tegnap reggel elvittük cuncit oviba és bementünk a nőgyógyászatra. Megnézték édest és megállapították hogy minden rendben van. 33mm a picurkánk. Mondták hogy menjünk ki a kórházba bejelntkezni a 12 hetes ultrahangra. Nem értem a rendszert! Nincs egy ablak ahol be lehetne jelentkezni hanem ott kell állni az ajtó előtt és ha kijön a nővérke akkor rá kell mozdulni és ha jó kedve van akkor segítőkész is lesz. Na tegnap nem az volt. :((( Azért bekerültünk de mint a kutyával úgy bántak mindenkivel. Ráadásul le is cseszték édest hogy még korai lesz az UH. mert 2 hét múlva lesz esedékes. Szerintük magunktól mentünk oda? Elképesztő. Persze a 9 rugós csekket a markunkba nyomták hogy 2 hét múlva amikor jövünk elvégzik a dawn vizsgálatot is. Persze befizetjük de azért némi kis kedvességet elvárna az ember. Na nem kell hogy kinyalják a seggünket de ne egy utolsó megvetendő senkiként bánjanak velünk (és mindenkivel). Erősen gondolkodunk hogy ezért felesleges bejárnunk Fehérvárra. Azért jelentkeztünk be ott mert azt hallottuk itt bunkók a nőgyógyászaton. Na ezért nem fogunk bejárni... Ha már ott voltunk megnézték a picit ott is. Szép nagy golyó feje van édes szerint. Akkor ezek szerint már most rám hasonlít. :DD :DDD ;]
    Kórház után elugrottunk tálti alkatrészeiért. Ezt szeretem! Leadom a megrendelést és amikorra ígérik ott van. Nem is volt drága. Még vettem hűtőtisztítót és egy desztvizet amivel pótolhatom az 5 liter fagyállót amit még a múltkor vettem. Természetesen nem álltam neki szerelni tegnap. Most jött a telefon hogy mehetnék befejezni a tetőt mert ott eső esett és lemosta a havat. Na akkor ma szerelek és holnap megyek befejezni.
    Édessel délután kibékültünk. Muszáj volt a régi dolgokhoz vissza térni. Leültünk a 2 gép elé és messengeren átbeszéltük a dolgot. Mindketten elmondtuk mi nyomja a szívünket és kölcsönösen elnézést kértünk. Megegyeztünk abban hogy sűrűbben beszélgetünk így mert könnyebben kijön aminek ki kell jönnie.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Többször fent voltam az éjszaka. Cunci se aludt jól és édes is óránként felkelt hol cuncihoz hol wc.-re.
    Tegnap reggel kicsit később indultunk az oviba mert csizmát kellett vennünk a régi helyett cuncinak. A régi teljesen szétment pedig azt sem rég kapta és be is ázott már. Szerencsére kaptunk olcsó és jót. Nagyon büszkén csapattunk az ovi felé az új szerzeményben.
    Oviból hazafelé bevásároltunk és itthon jól bereggeliztünk. egy pihentető szomszédok után némi hancur ( :B ) majd mentem táltit szerelni.
    Beletöltöttem a tisztítószert és járattam 10 percig a motort. Majd mikor leengedtem a vizet nekiestem a termosztátház leszerelésének. AZ első mozdulatommal letéptem a 3 csavar egyikének a fejét. Gondoltam jól kezdődik a szerelés. Szerencsére a maradék 2 könnyen kijött. Azután mikor levettem volna a házat kiderült hogy nem jön le az elszakadt csavarról. mozgott de nem jött le. Szerintem vagy beragasztották mert korábbi csavarfej leszakadást leplezték vagy úgy törött el hogy valami sorja beékelődött. Lényeg az hogy az istenért nem tudtam lefeszegetni. Mikor vésővel a blokk és a ház közé nyúltam és megütöttem elrepedt a ház csavar felöli része. Lejött de kitörött egy darab. Szerencsére ettől még fog a csavar. Tovább bontva újabb vért izzadós akadály következett. A biztosítógyűrű ami befogja a házba a termosztátot úgy be volt gyógyulva hogy csak ezredminiméterenként lehetett kifeszegetni. Ettől jól elhajlott amit kínkeservesen tudtam csak kiegyengetni hogy újra használható állapotba kerüljön. Ha ezt tudom veszek egy ilyen gyűrűt is. Végre kipecáztam és kicseréltem a termosztátot. Megjegyzem óriási szerencsém hogy vettem tömítéseket mert mindkettő cafatokra esett miközben szétszedtem. Összeszerelés már zökkenőmentesen ment. Feltöltöttem fagyállóval és indítottam. Szerencsére nem eresztett sehol (remélem így is marad). Sajnos nem melegedett fel teljesen. Mentem vele egy kört de nem ért a normál sávba hanem alatta maradt. A hűtőt taperolva együtt melegedett a vízzel amit nem értek. Elvileg csak akkor szabadna nyitnia ha már üzemi hőfokon van a motor. Valamennyit használ a csere mert mentem egy kört vele és nem esett vissza a hőmérséklet a menetszél hatására. Majd ma reggel kiderül hogy szuperál mert kemény fagyok vannak odakint. Bevallom hagytam magamat rábeszélni egy utángyártott termosztátra a gyári helyett. Ez 1500 pénz volt az pedig 3800 lett volna. Ha valóban rossz időpontban nyit akkor majdnem mintha semmit nem csináltam volna. :W Majd ma lesz a fő teszt.
    Megyek dolgozni mert állítólag ott eső esett és elmosta a havat. Szerintem ma többé kevésbé szerintem végzek a tetővel. Viszek fotómasinát ha nem felejtem el.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk 70 hónaposak! :DD Az első olyan fordulónk amikor tudjuk már biztosra hogy egyel többen ünnepeljük. Nagyon boldog vagyok! Imádom A csajokat!
    Tegnap majdnem teljesen elkészültem a tetővel. 6 db. kúpcserép hiányzik és a csatornát kell végigraknom mert csak a sarkokra tettük be a szegleteket hogy a kúpot ne kelljen bolygatni. Hamar végeztem is. Készítettem pár képet amit még nem tettem fel a gépre. Majd ma szakítok rá időt. Táltinál beigazolódott a gyanúm. Rossz hőfokon nyit a termosztát. Ennyit az olcsó utángyártott cuccokról. :W Annyi szerencsém még van hogy azért nem folyamatosan van nyitva és többé kevésbé bemelegszik a víz és ezáltal van normális fűtésem de nem áll be középre szépen a mutató hanem a "NORM" felirat alatt megáll. Egy fél lépéssel közelebb kerültem a végleges megoldáshoz. Májusban műszakis lesz a lelkem és lehet nem tudom majd áttoloncolni, akkor pedig minden fillér amit ráköltöttem kárba vész. De azért bízok benne hogy még 2 évig hű fegyverhordozóm lesz. :B
    Az éjszakám teljesen nyugodtan elsuhant. Egyszer sem ébredtem fel ami nagyon nagy szó! Még mielőtt ide ültem elmosogattam közben édes kamillateát főzött. A torkom be van gyulladva teljesen és valahogy ki kell kúrálnom magamat. Természetesen a herpesz is azonnal rámtámadt ezért még megcsókolni se csókolhatom meg a szerelmemet ezen a szép napon! :W :W :W
    Ma nincs ovi sem és senki nem dolgozik ezért igazi hétvégi napunk lesz. Pár társas biztosan lecsúszik és gondolom szomszédok is lesz. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Túlaludtuk magunkat. Vagyis inkább eltolódott az éjszaka mert én éjfélig nem tudtam elaludni. Sajnos tegnap nem voltam épp fitt ezért egy hosszabb délutáni alvás lecsúszott ami ki is lőtte az esti alvásomat.
    Tegnap nyugalmas, boldog napunk volt. Pont olyan mint a többi. :D Édes sokat volt cuncival én pedig unalmamban csupa lényegtelen dolgot csináltam. Este jött az apja a kislányért és elvitte. Vasárnap reggel megyünk érte. Nagyjából ennyi történt.
    Teszek fel 3 képet a munkámról.
    1
    2
    3
    Sajnos a csatorna csak oda van feltéve ahol bajos lenne kúpozás után feltenni. A többire egyelőre nincs pénze a srácnak. Majd valamikor februárban folytatja.
    Ma takarítani kell. Amíg édes megfőz én gyorsan össze porszívózok hogy rendben legyen a keco.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma korábban keltünk mert nemsokára indulunk cunciért Pestre. Sajnos szakad az eső amit nem nagyon szeretek. Amíg sötét van és esik az eső nem épp ideális az autózás de nincs mit tenni. Hazafelé beugrunk apámhoz kicsit dumcsizni.
    Tegnap a verőfényes napsütésben reggel is és délután is nagyot sétáltunk. Igazán jól esett ahogy a napocska simogatta a fejünket. Igazi D-vitamin bomba volt amire már nagyon rég vágytam!
    Lefotóztam az imádott közös pocakunkat. Dokumentálni fogom hogy mikor mekkora. Most épp 40mm körül járhatunk és 10. hét vége.10. hét :B :))
    Tegnap még a lakást is rendbe szedtük. Igazi rendrakás csak ilyenkor jöhet szóba amikor nincs itthon a kis szétpakolóművészünk. ;] Persze fel is porszívóztam hogy tökéletes legyen a rend. Édes főzött és mosott 2 adagot. 2 szomszédok is lecsúszott. Ott tartunk hogy meghalt a közös Bhöm. Elképesztő látni hogy ugyan azokkal a problémákkal küzdenek 91-ben mint most mi 21 évvel később. Ezek az áremelések és a növekvő szegénység. Sokat nem léptünk előrébb.... :F
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtunk az éjszaka amin meg is lepődtem. Csak 4-kor ébredtem fel és utána már csak forgolódtam. Ezt egész 5 óráig bírtam és akkor döntöttem úgy hogy elkezdődött a mai nap számomra.
    Tegnap reggel korán indultunk Pestre cunciért mert ez csak egy feles hétvége volt. Fele ott fele pedig nálunk. Idejét nem tudom mikor volt utoljára ilyen. Az úton semmi gond nem volt táltival. Se a fék nem rendetlenkedett se a vízhőfokkal nem volt probléma. Miután cuncit felvettük elmentünk a régi babakocsijáért. Megkaptuk volt párjától ezért ezt sem kell venni. Szuper kis járgány! Már ki is mostuk a huzatját és lemostam a vázról a 3 éves port. Egész újszerű és jó állapotban van. Az egész váz alu ezért nagyon könnyű. Simán el fogja bírni édes. Persze cuncival is elbírta ezért nem aggódok mert tud vele majd rendesen közlekedni. Az egyik nagy hibája épp az hogy alucsőből áll a váz és ezért amikor használat közben a fogantyú lenyomásával az elejét emelte meg édes ez a központi cső kicsit elhajlott. Nem vészes de elgörbült. Nem értem hogy 2db 40 centi körüli fél colos csőről van szó. Oké hogy spóroltak a súllyal de azt az alkatrészt amit ilyen komoly terhelésnek tesznek ki miért nem acélból készítik? Az annyival nem növelné a tömegét. Megpróbálom finoman kiegyenesíteni vagy kitalálni rá valamit hogy kibírjon még egy gyereket. Lehet felesleges az aggodalmam de nem szeretném akkor reparálni amikor már totál elhajlott.
    Hazafelé megálltunk apámnál és picit beszélgettünk vele. Nem sok ember van a családból aki tartja velünk a kapcsolatot ezért azt a keveset meg kell becsülnünk. Mielőtt haza vettük volna az irányt a mekiben ittunk egy italt. Én kávéztam a csajok pedig jeges csokit ittak. Készítettem képet is de édes mobilján van amiről nem tudom lehalászni. Délután semmi különös nem történt. A babakocsi játékba került. Cunci az anyuka és a nagybaba a gyermeke. Őt tologatta és éjszaka is nála volt a kocsi mert ezt szerette volna.
    Ma körbetelefonálom azt a 3 helyet ahonnan esetleg valami munkára számíthatok. Remélem valakinél lesz meló, mert ha nem akkor jön az idegtépő várakozás a tavaszra.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Viszonylag nyugodtan aludtam ami annak köszönhető hogy a tegnapi telefonálgatások talán eredményre vezetnek. 3 helyet hívtam fel és abból az egyik még a hétre munkát ígért a másik is erős ígéretet tett a harmadikat pedig szerdán kell vissza hívnom és ha nem kever be a rokona akkor ott is várható munka. Nagyon örülök hogy legalább kilátásban van valami. :DD Tavaly ilyenkor még csak ígéret se nagyon volt csak a szokásos leszerelő válaszokat kaptam a telefonbeszélgetések alatt.
    Tegnap semmi érdekes nem történt. Össze raktam a babakocsit és rájöttem hogy nem nagyon piszkálhatom az elhajlott vázat. Elég masszívnak tűnik így is és nem szeretném ha nálam menne tönkre. Már nézegettem apródon gyerek ágyat is. Teljesen meglepődtem hogy nem is olyan drága az ára. Nyilván használtat nézünk. Mivel vannak édesnek olyan kolléganői akiknél épp mostanában nőtték ki az ágyukat körbekérdezi hátha valakinek nem kell és olcsón oda adja nekünk. Még ráérünk...
    Ma várakozást folytatom. Apám felhívott hogy bedöglött a számítógépe. Ha arra járok elviszem a fadobozos gépemet neki hogy ne maradjon gép nélkül és elhozom az övét hátha meg tudom javítani.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szépen bealudtunk! Nyilván ebbe belejátszik az hogy 3 és 5 között fent voltunk utána pedig elkumtunk.
    Tegnapi napról nincs mit írnom. A kis fadobozos gépemet próbáltam Imrebácsi kompatibilissé tenni. Ez annyit jelent hogy édes által létrehozott mail-t és facebook profilt jelszóval együtt beállítsam és a könyvjelzőkhöz az összes politikával és sporttal kapcsolatos oldalt felvegyem. Használom pár napig közben lefrissíti magát az XP. is és nem fog apám percenként hívni mit kell tennie. Majd elhozom az ő beszart gépét és megpróbálom megjavítani addig meg ellesz ezzel a masinával.
    Ma meló ügyben visszatelefonálok arra a helyre ahol kétséges volt hogy csinálhatok e egy kisebb munkát vagy sem. Remélem megnyerem a munkát.
    Holnap édessel megyünk a házidokijához. Elvileg keddtől újra munkába áll de ez még attól is függ hogy hétfőn a 12 hetes ultrahangon mindent rendben találjanak.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem tudom mit írjak a tegnapomról. Sajnos nem én kaptam azt a munkát amire nagyon számítottam de sebaj. Lesz ez még jobb is. Délelőtt egy nagyot sétáltunk édessel a napsütésben és közben jót beszélgettünk.
    A postás hozott egy 25 rugós villanyzárót amit nem nagyon értünk. Megnézzük üzemel e még itt az e-on ügyfélszolgálata ha nem akkor hétfőn Fehérváron becammogunk és megkérdezzük hogy hogyan jött ez nekik ki. Sok mindent nem tehetünk max annyit hogy részletfizetést kérünk rá vagy a kaukciónkból kifizettetjük egy részét a főbérlővel.
    Ma dokihoz megyünk délután. Sima háziorvosi rendelésre a táppénzes papír lezárására és tájékozódni itteni nőgyógyász után.
    Telefonról átszedtem pár képet.Vasárnap a mekiben a szerelmeim
    Idei első játszózás
    Első hóban egy hóangyalka
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már egy ideje fent vagyok. Nem tudok mit írni a naplómba mert teljesen eseménytelenül telnek a napjaink. Talán annyit érdemes lejegyezni hogy voltunk dokinál hogy lezárják édes táppénzes papírját. Sokan voltak de szerencsére a kismamákat előre veszik ezért nem kellett sokat várnunk. Voltunk a helyi e-on irodán is és sikerült részletfizetést kérnünk. Na ez a komoly részletfizetés azt jelenti hogy nem egyben hanem kettőben kell kifizetni a 25 rugót. Tehát csak ebben a hónapban lesz könnyebb mert következő hónapban fel kell adni a másik felét is plusz egy 10 rugós résszámlát is. Ez is több mint a semmi.
    Ma cunci ovi után megy a barátnőjéhez . Nagyon be van zsongva. :DD
    Nekem munka ügyben semmi kilátás egyelőre. :(
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Mostanában szétszakadnak az éjszakáink. Na nem most ébredtünk de már 1x fent voltunk éjjel 2.-kor. Cunci nagyon erősen köhögött ezért készíttettem édessel kamilla főzetet amivel meggőzöltük magunkat cuncival. Szerencsére használt neki az inhalálás és szinte teljesen elmúlt a köhögési rohama. Ezután már nem volt gond az elalvással. Érdekes hogy a több száz éves gyógymódok hogy hatnak a mai napig. ;)
    Tegnap megnéztünk délelőtt egy filmet édessel és ezzel múlattuk az időt. Nagyjából ez volt az össz dolog ami történt velünk. Délután nagy csajos bulira voltak hivatalosak cunciék. Képek lesznek csak a hajamat tépem hogy a picassára lett feltöltve az összes kép és nem tudom lementeni őket, pedig van közte olyan amit szívesen feldobnék a naplómba. Majd megkérjük hogy csomizzák be az egészet és dobják fel valami szerverre ahonnét le tudjuk szedni. Vagy viszünk egy pendrivot és arra rátöltetjük.
    Ma feladjuk a 9 rugós dawn vizsgálat árát hogy hétfőn már ne legyen erre gondunk hanem egyenesen mehessünk a 12 hetes ultrahangra. Hazafelé bevisszük apámnak a tartalék gépemet és elhozzuk az ővét hátha meg tudjuk javítani. Majd meglátom mit lehet kihozni belőle. Azt mondta mielőtt meghalt amperszagot érzett. Lehet behalt az alaplap vagy a táp.
    Majd meglátjuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sokat köhögött ismét cunci az éjszaka pedig este gőzöltem vele. Érthetetlen mi lehet vele. Belenéztem a torkába és egyáltalán nem volt piros neki. Lehet valami allergiás köhögés, bár szedi azt a szirupot amit erre írtak fel neki. :F
    Tegnapi nap különösebb esemény nélkül telt el. Talán az egyetlen említésre méltó esemény az volt hogy össze futottunk a volt kollégámmal aki épp akkor ment volna el otthonról de nem indult az autója. Lemerült az akksija és segítettem táltival bebikázni. Nagyon megköszönte és elkérte a töltőt hogy fel tudja tölteni az akut de azóta se jött érte. Biztosan talált más megoldást vagy a felesége durcázott és letiltotta ezt a segítséget. Ennyi. Én segítettem és ezzel letudtam a sima emberi kötelességemet.
    Amúgy a nap eseménytelenül telt el. Lement az első hét amin nem dolgoztam egy percet sem és ez aggasztó. Ha jövő héten sem dolgozok akkor már elég szomorú leszek. Megfordult a fejemben hogy eladom a gépemet és abból szerzek némi pénzt de egyelőre azért nem ilyen súlyos a helyzet.
    Mára nincs semmi tervünk. Szívem szerint elmennék valahová csavarogni de elég drága a benzin.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már fél4 óta az óracsörgésre várok. Ólomléptekkel ment el az az egy óra amíg végre megszólalt a rádiós ébresztő. HA dolgoznék nyugodtan végig tudtam volna gondolni mi a mai napi teendőm de sajnos munka nélkül csak forgolódtam és mindenféle zöldség jutott eszembe.
    Tegnapi napról nem tudok sok mindent lejegyezni. Kitakarítottuk a lakást és picit szereltem. Betömtem a szellőzőcsövet a wc.-ben és a fürdőben mert valaki alattunk a szagelszívóját belekötötte a rendszerbe és iszonyat kajaszag volt sokszor a lakásban. A mosógép fiókját is kiszereltem és kitakarítottam mert elég kemény lerakódások voltak benne.
    Ma elvisszük cuncit oviba és megyünk be Fehérvárra a 12 hetes ultrahangra. Viszünk pendrivot hátha kapunk képet róla vagy édes lefotózza mobillal a monitort. Már szeretnék én is valami képet látni a pindurról. :B
    Édes szépen gömbölyödik. Egész kismamás alakja van. ;) :D
    Hazafelé bedobjuk apámnak a cseregépet és dumcsizunk pár szót vele. Nem hagyhatom hogy kivülálló legyen az 5. unokájának érkezésekor.
    Ha hazaértünk telefonálok munka ügyben hátha akad valami...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon nyugodtan aludtam végig az éjszakát. 4-kor ébredtem és vártam hogy fél 5 legyen amikor végre megszólal az ébresztő óra.
    Tegnap elvittük cuncikát oviba és hazajöttünk reggelizni. Miután megreggeliztünk indultunk is a kórházba a vizsgálatra. Szerencsére kibírható volt a várakozási idő. Minden rendben volt! Gyönyörű szívhang és 55mm hossz. Édes látta a monitoron ahogy a kezét a fejéhez emelgeti mintha az ujját szopizná. Kaptunk képet is (1000ft :F :U :((( ) Első kép róla. :B :DD A feketében a fehér folt volna ő. A hátán fekszik és keze-lába égnek mered. Ezek szerint lány lesz. ;]
    Hazafelé beugrottunk apámhoz és beüzemeltem neki a fadobozkámat. Elhoztam a gépét és megszerelem. Mától az lesz majd a tartalék gépem. Apámnak teljesen mindegy hogy egy intel vagy amd gépe van. Neki csak az a lényeg hogy elinduljon és tudjon netezni.
    Sajnos ma már édes megy dolgozni. Megpróbálja hogy bírja e a munkát mert nem nagyon élnénk meg ha nem dolgozna. Nyilván a legapróbb fájdalomra már hagyja is abba mert nem szeretném ha bármi gond lenne!
    Én tegnap telefonáltam a főnökömnek de semmi munka. Ma telefonálok a bádogosnak de nem hinném hogy ott is lenne bármi. A tél betesz. Január és február totál halott ügy az építőiparban. :(
    Reggel közösen visszük cuncit oviba és onnan megy dolgozni édes.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hányattatott éjszaka múlt el. Édesnek 3x fel kellett kelnie cuncihoz ami rendesen szétszabdalta az alvásunkat. Ráadásul 1x álmában beszélt és fent sem volt.
    Tegnap édes megkezdte a munkát. Nagyon aggódtam érte de szerencsére ment neki . Pénztárban volt és talált egy olyan pózt amiben megtámaszkodott és nem pocakból pakolta a cuccot. Sajnos a háta megfájdult de ez már szinte szokásosnak mondható. Ma délutánra rendelték be dolgozni. Ez picit bosszant mert esténként rosszul van és nem tudom hogy fogja bírni. Majd alakul.
    Én a lakást rendezgettem és apám gépét szereltem. A táp kinyúvadt, a proci és vgahűtő bekrepált és az alaplapi hang beszart. Nem is tudom érdemes e egyáltalán még foglalkozni vele. Ha össze tudom olcsón vakarni akkor megjavítom de ha nem akkor kuka. Neki most van gépe és nekem is van még 2 működő.
    Ma délelőtt édessel foglalkozok és miután elment dolgozni majd takarítok.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kutya hideg lehet odakint az ablakon kinézve. Eldöntöttem hogy ma kiveszem az aksit táltiból és csak akkor szerelem be amikor megyek vele mert ez a várható mínusz ezer fok tutira csontra leszedi a naftát belőle. Vasárnap megyünk majd Pestre cunciért és nem szeretnék úgy járni hogy elfordítom a kulcsot és meg se nyekken az önindító.
    Tegnap lényegében a szokásos semmittevést műveltük édessel. Csak az alap dolgokat végeztük el. Amíg ő főzött én elpakoltam és felporszívóztam. Kitakarítottam a wc-t is és elmosogattam. Ma lehet fel fogok mosni hogy minden rendben legyen.
    A rohadt hideg és a hó ígérete azt jelenti hogy jövő héten még tutira nem lesz munkám. Ez nem jó hír de valahogy túl fogjuk majd élni. Édes nagyon nehezem bírta a délutános szakot mert van aki egyáltalán nincs tekintettel arra hogy terhes. És naná hogy nő az illető nem férfi. No comment... :(((
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál hullák vagyunk édessel! Fél 3 óta fent vagyok mert cunci felébresztett minket. 3 után már átjött hozzánk aludni és pont óracsörgés előtt aludtam el. Most totál kóma vagyok, de kis hisztizsák az egész ágyat magának tudva békésen durmol. :DDD ;]
    Édes nemsokára megy dolgozni. Ma 6-ra megy mert délután farsang az oviban.
    Tegnap elég mozgalmas napom volt. Először is elvittük oviba cunót és édes hazafelé ment dolgozni. Én itthon ettem és nekiláttam rendet rakni édes polcain. Tudtam hogy eljön ez az idő is de megfelelő nyugalomba kellett kerülnöm hogy neki tudjak a feladatnak állni. A hajam kihullott! Ilyet még nőtől nem láttam. A ruhák 98%-a kifordítva, behányva a polcokra. Na nem ezért szerettem bele! :Y :W Most rendet raktam és átválogattam azokat a rucikat amik a pocakja miatt már nem megy rá. Kíváncsian várom meddig tart ez a rend. :DDD
    A rendrakás után kiszereltem táltiból az aksit és felhoztam. Vissza kértem a töltőt volt kollégámtól mert végül másnap mégis elkérte miután segítettem neki elindítani az autóját. Amikor vissza adta beszélgetésbe elegyedtünk. Másfél év után először. Úgy látszik megtört a jég. Egész jól eldumáltunk. Mondta hogy 2 hét múlva kezd egy nagyobb munkát amibe besegíthetnék én is nekik. Mondtam hogy ezt rohadtul át kell gondolnom. Majd alakul. Nem szeretek senkivel haragot tartani, bármi is történt...
    Apám gépét kezdem összelapátolni. A procira egy amd hűtést barkácsoltam rá. Ideiglenesen jó lesz rá amíg eldöntöm mi lesz . ;] :P
    Ma nagy nap lesz! Farsang az oviban amire cunci nagyon készül. Ha jól tudom tündér lesz. (lehet inkább boszinak kellene lennie :DDD ) Ó már fent van a kis drágám. :P
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Teljes nyugalomban telt az éjszaka. Cunci az apjánál és ezért édes is nyugiban aludt. Persze amikor kipattant a szemem az első dolgom az volt hogy odavágtáztam az ablakhoz (ez inkább vánszorgás volt :DDD ) és kilestem mennyi havat kaptunk az ítéletidőből. Semennyit! :Y Egy árva hópihe sem hullott nálunk aminek kimondhatatlanul örülök. Remélem ez így is fog maradni. Hideg lehet csak hó ne essen.
    Tegnap délelőtt mostam és villanyt szereltem. Az egyik szobába bedöglött a lámpa és azt cseréltem ki egy sima foglalatos izzóra. Itt jó lesz ez a megoldás is. Édes korán végzett és 2 után már indultunk is a farsangi mulatságba. Nagyon szuper volt. Először Évikével előadtak magyar mondókákból és dalocskákból egy előadást majd Bea nénivel egy német mondókás, énekes előadást. Szuper volt! Az egész végén nagy óvodai össztánc volt hívott zenésszel.
    Képekben-
    Készülődés.
    A mi kis hercegnőnk.
    Évikéről egy totál. (szijja ;] )
    Közös tánc.
    Örök szerelmeim. :B
    A szokásos képfeltöltőt megváltoztatták. Remélem ez is működni fog.
    Ma nagyokat pihenget édes mert a háta elég rendesen fáj neki. Nem nagyon bírja a pakolást.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar ébredtem fel mert nagyon érdekelt a hóhelyzet. Ébredés után azonnal az ablakhoz mentem és kinézve nagy kő gurult le a szívemről. Szerencsénk volt mert nem havaztunk be annyira mint a délen élők. Ma mennünk kell délután cunciért és egy munkát is meg kellene néznem Pesten ha már ott vagyunk de ha nagyon behavaztunk volna akkor az egész út kútba esik. Nálunk olyan 5-10 centi hó eshetett de nehéz megítélni mert a szél hol tisztán hagyta az utat néhol pedig odapakolt egy kis kupac havat.
    Tegnap még a hóesés előtt felmentünk a pékhez kenyérért és elmentünk boltba is . Akkor még csak a szél fújt de a hó még nem esett. Igazából itt többnyire porhavat hordott a szél ami nem tudott úgy össze állni hogy az nagy vastagságot érjen el. Még ez a szerencsénk. Most is eseget de nem olyan vészes. Ha minden igaz ma délelőttre befejeződik a hóesés.
    Napközben nem csináltunk semmi extrát. Megnéztünk 2 filmet és pihentünk. Este édest felhívta az anyukája. Mióta megtudta hogy állapotos a lánya aktívabb lett. Hetente felhívja és beszélgetnek. Jó látni hogy édes újra rátalál az anyukájára. Végre van valaki a családjából aki komolyabban tartja vele a kapcsolatot. Amikor elköltözött otthonról az apja nagyon megharagudott rá. (nem együtt élnek az anyjával) Azóta sem jött rendbe a kapcsolatuk és ez valszeg így is fog maradni. Eleinte kapálózott édes hogy rendbe hozza de belefáradt és már annyira nem izgatja a dolog. Anyukája is komolyabban csak az újévi látogatásunk óta próbálja építgetni a mélypontra zuhant kapcsolatukat. Édes megkérte hogy menjen be majd vele szülni mert én rosszul lennék ha be kellene mennem. Egyik gyermekemnél sem voltam bent és ezt a hagyományt megtartom.Nagyon izgatott és boldog lett a felkéréstől. Kezd már most olyan nagymamás lenni.
    Más most nem jut eszembe. Édes még alszik. :F
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég szar volt az éjszakánk mert cunci sokat fent volt és nem hagyott minket aludni. Nem tudom mi lehetett a baja hogy nem tudott aludni.
    Tegnap délelőtt kitakarítottuk a lakást hogy szép tisztaság legyen mire cuncit haza hozzuk. Na nem mintha nagy kosz lett volna egyébként. Ebédeltünk és elindultunk. Kicsit be voltam tojva milyenek lesznek az útviszonyok de szerencsére nem volt sehol gond. A legrosszabb körülmények az egész úton nagy megrökönyödésemre pont Fehérváron volt! Nagyjából leszarták hogy mi van és semmit nem takarítottak. :F
    Mielőtt felvettük cuncit előtte megnéztem egy munkát. Majd meglátjuk mi lesz belőle.
    Cunci nagyon vidáman tért vissza. Érezni lehetett rajta hogy igazán boldog ott is és itt is.
    Ma édes 7-re megy dolgozni és én viszem oviba a kis drágát.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Édes nem nagyon aludt mert nagyon fájt a háta. Számított rá hogy ez lesz mert cuncival amikor terhes volt akkor is nagyon fájt a háta végig. Sajnos megint esik ez a mocsok hó. :W Amíg hó van addig esélytelen bármiféle munka az építőiparban. Eladok ezt azt ami felesleges hogy hozzá járuljak a családi költségvetéshez. Mindennek a teteje hogy édesnek eltolták a táppénzes papírját és 2 napos elírás miatt csak 6 napot fognak elszámolni januárban. Képzelem milyen vastag fizetést fog kapni. Pont most amikor minden fillérre szükségünk van. :W Ma megyünk munka után dokihoz kijavíttatni a táppénzes papírt és ha mákunk van akkor egy hóközi kifizetéssel megkapja azt a pénzt is.
    Tegnap reggel elvittem cuncit oviba és egész délelőtt szinte alig csináltam valamit. Mostam egy adagot és elmosogattam. Ma is mosok és ma már takarítanom is kell. Ha tudnék főzni akkor ezt a terhet is le tudnám venni édes válláról de ezt nem vagyok hajlandó elsajátítani.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem is tudom mit jegyezzek le. Csendben telnek a napjaink. Édes ma délutános lesz aminek nem nagyon örülünk.
    Én folyamatosan imádkozom hogy végre tavaszodjon és megmozduljon az építőipar mert totál meg van állva. :(
    Cunci szépen növekedik és nagyon vidám. Mi is vele együtt örülünk! :D
    Édes szépen gömbölyödik aminek szintén nagyon örülünk. :DD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Édes megkapta a frenetikus 22 ezres fizetését! :W Jól jártunk... Az biztos hogy a főbérlővel első alkalommal kell egyezkednünk az eddigi közel két és fél év alatt hogy később fizethessünk.
    Nekem van egy halvány esélyem hogy talán kapok valami munkát. Édes kolléganőjének a férje itt helyben valami napelem összeszerelőben dolgozik és ha szerencsém van akkor oda be tudnak nyomni. A semminél ez is jobb. :U Elvileg ma kapok telefonszámot amit felhívhatok.
    Tegnap délelőtt együtt voltunk édessel mert délutánra ment dolgozni. Szerencsére este olyan "korán" ért haza hogy meg tudtam várni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Többé kevésbé rendben vagyunk. Sajnos a munka nem azonnali kezdéses és van egy olyan sanda gyanúm hogy a sors úgy fogja rendezni hogy egyszerre kell majd mindenhová mennem, addig meg vegetálhatunk. :(
    Ha nem lenne hó még egy munkalehetőségem lenne de így? Tegnap unalmamban elkezdtem játszani a hard resettel. Egész jól fut a gépemen. Lehet unaloműzőnek játszani fogok ha már itthon minden rendben van.
    Elvileg ma cunciért jön az apja és mi vasárnap reggel megyünk érte. Ha nem így lenne akkor mi visszük holnap reggel és vasárnap este jön haza.
    Ma beszélnünk kell a főbérlővel hogy csúsztassuk a fizetést. Remélem nem lesz szőrös szívű.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma picit később ébredtem mert este tovább néztük a tévét mint amúgy szoktam. Épp azon gondolkodom ha ma elrendelik Pesten a riasztási szintjét a szmogriadónak akkor holnap hogy tudok bemenni táltossal a városba. Cuncit este elvitte az apja és most egy fél hétvége az övé de valahogy vissza kell hozni. Édes nincs olyan jól még hogy buszozni tudjon ezért valamit ki kell találnom rá. Vagy kihozatjuk párjával Pest határáig és nem megyünk be, vagy kérnem kell kölcsön egy olyan verdát ami közlekedhet. Apám kocsijára gondoltam de nem tudom téli gumi van e rajta és hogy milyen környezetvédelmi matrica figyel a rendszámon.
    Mondjuk még nem biztos hogy elrendelik de készülnöm kell erre az eshetőségre is.
    Tegnap a szokásos semmi történt. Takarítottam, mostam és mosogattam. Talán azt jegyezhetném le hogy levittem a bartonos gépet ide a számtek boltba és keddrekitalálnak egy árat a fél konfigra. Ha elfogadom akkor sikerült túladnom azon is.
    Ma délelőtt beszél édes a főbérlővel halasztás ügyben. Feladjuk a legfontosabb számlákat és majd a lakbért hóközben oda adjuk ha kifizették édesnek. Itt jegyezném meg azt a fontos dolgot hogy kellemes meglepetésünkre a penny market teljes egészében kompenzálta az adójóváírás összegét és egyszerre emelt 13800ft-ot. Nyami! Persze mellépeltek egy pr. levelet amiben kicsit benyalósan közölték hogy ennyire fontos a penny számára az ön munkája stb. stb. Örülök neki mert ha elmegy édes szülési táppénzre akkor többet fog érni az a 60% mint ami volt. (lábjegyzet: tavaly még 70% volt ez az összeg de a szeretett kormányunk lehúzott 10%-ot hogy rohadjanak meg! :((( )
    Ma édes nagy pihenést tart. A pocakja látványosan növekedik. Ha el nem felejtem ma is lefotózom az én kis pocak Pankámat. Már félig meddig megegyeztünk hogy ha lány lesz akkor Völgyi Katica Boglárka lesz, ha fiú akkor Völgyi Zsombor. :DD
    Már a 6. évadnál járunk a szomszédokban. (1992) Elképesztő hogy 20 év alatt még nem jutottunk túl azokon a problémákon ami akkor volt. Mostanra úgy kellene néznünk hátra dőlve hogy azokban az időkben milyen nehéz volt, bezzeg most már csak egy rossz emlék. Vajon mikor következik ez a fellendülés be? :F
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nemsokára indulunk cunciért Pestre. Szerencsére apámtól kölcsön kaptuk az autóját. Neki zöld a matricája és bemehetünk vele a városba.
    Tegnap semmi különös nem történt. Édes főzött én meg nem is tudom mit csináltam. Olyan téblábolás féle volt. Délelőtt beszél édes a főbérlővel és elrendezte hogy később fizethessünk. A villanyt és a tévé törlesztőjét feladtuk a többit pedig a hóközi kifizetés után fogjuk. Sajnos ez most így alakult. Jó volna pár napot dolgozni és nem itthon üldögélni.
    Hétfőn újabb telefonálgatásba kezdek. Van pár ötletem kit hívhatnék fel. Majd alakul...
    Ma viszem a tv tuneremet eladásra és ha minden igaz kedden kapok ajánlatot a barton magos cuccomra is. Ha nagyon égni fog a ház a vga.-mat is eladom. Szerencsére még nem ennyire vészes a helyzet de nem szeretnék az utolsó pillanatban kapkodni az eladással. Ilyenkor irigyelem azokat akinek a hozzátartozói segítő kezet nyújtanak és nincsenek magukra hagyva mint mi.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Éberkómában ülök itt a gép előtt. Alig tudtam felébredni mert éppcsak elaludtam. Cunci jóvoltából fél 2-kor ébredt mindenki és elég hosszúra nyúlt a fentlét. :W A kávé lassan de biztosan hat.
    Tegnap reggel az utolsó pillanatban lemondták a Pesti szmogriadót ezért táltossal is mehettünk. Azért beugrottunk apámhoz lemondani az autóját ha már felkelt vasárnap hajnalban. Elpasszoltam a tv tuneremet és az nagyjából fedezte is az útiköltségünket.Cunci rendben volt. Nagyon vidáman tért haza hozzánk aminek kifejezetten örültünk.
    Ma 10-re megyek tárgyalni munka ügyben. Elvileg van egy kisebb munka amit meg lehet kaparintani. Nem szeretném elkiabálni. Ha már úton leszek hazafelé bemegyek még egy helyre munkáért kuncsorogni hátha kapok. Jó volna már dolgozni mert szétnyom az unalom és a pénz is jól jönne.
    Édes ma 7-re megy dolgozni ezért én viszem cuncit oviba. Nem lesz ezzel gond mert már hozzám szokott. Amióta nem dolgozok én viszem és közösen megyünk érte. Persze van hogy édes 8-ra megy és akkor reggel ő is velünk jön az oviba.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    3 óra óta fent vagyok és már szét dolgoztam magamat fejben. Tegnap szinte ráment a délelőttöm a munkát megnézni és az anyagra árajánlatot kérni. Le is adtam az árat és elvileg már ma reggel meg is tudom hogy megnyertem e a munkát. Ettől függetlenül hajnalban az óracsörgésig 2x fejben felépítettem az egészet. Jó volna már dolgozni kicsit és itt nem csak a pénz miatt hanem unatkozok. Egy egyszerű kis könnyűszerkezetes szétszedhető 5m2 körüli alapterületű házikó lesz polikarbonáttal a tetején. Talán 2-3 napos munka lehet.
    Ma Valentin nap van! Édest már megölelgettem ez alkalomból. Mára szabit kért mert mennie kell a védőnőhöz és egész véletlenül pont a szerelmesek napjára esett. Imádom őket! Nem nagyon tudjuk meglepni egymást mert nem telik rá de azért biztosan sok meghitt pillanat lesz a mai napon.
    Haza hoztam a tetőcsomagtartómat volt anyósomtól mert meg kell javítanom. Utoljára amikor használtam ráhajlott tálti tetejére a nagy súlytól amit szállítottam rajta. Meg kell erősítenem mert ha elnyerem a munkát újra szükségem lesz rá.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Éjszaka 1x voltam fent de akkor is azért mert édes idegből kipattant mellőlem. Cunci sokadszorra zaklatta és eldurrant az agya. Mostanában nem mehet egész éjjel a tévéje mert nem szeretnénk újra 25 rugós villany zárót fizetni és ez nem tetszik neki.
    Tegnap nagyon szépen telt a Valentin napunk. Reggel elmentünk védőnőhöz. Persze megint aggódott hogy édes dolgozik. Ezen a környéken ahol szinte mindenki a bányászatból él/élt alap dolog hogy ha egy lány teherbe esik akkor az otthon marad. Egy bányászfeleség ezt meg is teheti lazán mert iszonyat pénzeket keresnek, de mi télen keményen vegetálunk. Addig fog édes dolgozni amíg bírja és nekem nem lesz folyamatos munkám. Még legalább 2-3 hónapot ki kellene bírnia.
    Tegnap megerősítettem a tetőcsomagtartómat. Remélem elég masszív lett és kibírja a faanyagot amit vinni szeretnék vele. Visszaszóltak hogy lehet kezdeni azt a munkát amit hétfőn megnéztem. Pénteken megyek anyagot venni és hétvégén össze dobjuk azzal a sráccal aki szerezte a melót. Végre valami! :DD
    Ma be kell ugranom a számtek boltba ahol hagytam a bartonos gépet hogy mennyit adnak érte. Tegnapra ígérték a választ de nem szóltak vissza. Jó volna egy kis pénz mert ovit kell fizetni. Az is szerény 6500Ft. :U
    Édes 7-re megy dolgozni én pedig viszem cuncit az oviba. Ha picit jobb idő lesz akkor felszerelem a tetőcsomagtartót is. Apámtól létrát is kell szerválnom mert ugye az enyémet ellopták...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Bitang szél fúj odakint és ez meghatározta az éjszakánkat is. Cunci nem tudott aludni és sírva jött át hozzánk. Édes egy idő után megelégelte és áthozta a vendég betétet. Azon aludt utána a kis drágánk.
    Tegnap nagy unalmamban kitakarítottam a hűtőt és az edény csepegtetőt. Most szép tiszta mindkettő. Olyan ítéletidő volt hogy a tetőcsomagtartót nem szereltem fel. Nem jártam jól mert ma a viharos szél miatt még szarabb az idő de ma már nincs választásom és fel kell szerelnem. Édessel délelőtt a belgyógyászatra megyünk vizsgálatra. Remélem minden rendben lesz vele. Sajnos nem kapott szabit mára ezért cserélnie kellett. Délutános szakban lesz azért hogy dokihoz tudjunk menni.
    Bevette a számtek bolt a barton konfigomat. 9 rugót kaptam a prociért, lapért és 2x512 mega ramért. 10-ért hírdettem itt a PH.-n és kutyát sem érdekelt. Ennek tükrében szerintem jó ár volt érte a 9. Ebből tanulva lehet hogy ha valami eladó motyóm lesz majd ide viszem le először és meglátjuk mit kínálnak érte.
    Jut eszmbe! Hétfőn amikor voltam tárgyalni két helyen voltam. Az egyik az a hely ahol 1 éve a napozót készítettem. Lenne ott is meló de ez a piszok hó és hideg miatt nem kezdhetem. Jó volna most egy meleg áramlat ami elolvasztja a havat és végre meglendíti az építőipart. :W
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap reggel nem volt PH. ezért mindenki jól járt mert nem tudtam megírni hogy semmi nem történt velem előző nap. ;] Az egyedüli dolog az volt hogy felszereltem a tetőcsomagtartót és a szokásos takarítást letudtam. Ha itthon vagyok rend és fegyelem kell honoljon a lakásban. :P
    Tegnap iszonyat időre ébredtünk. Csak amíg elindultam leesett 10 centi hó. Csak araszolni tudtam Fehérvárig majd a kúton nem indult be tálti. Az aksim haldoklik szépen. Egy bikázással életre kelt és utána már nem volt ilyen gond vele. Kimentem a pénzért és bejöttem a fáért és a polikarbonátért. Szépen kibírta azt a pár száz kilót a csomagtartó de még a felfogatáson erősítenem kell. Annyira meg kell erősíteni hogy tonna körül elbírjon. ;] Mindent beszereztem. Hazafelé még az összes csavart és pántot is megvettem. Ma már nincs más dolgunk mint dolgozni. Még bele sem fogtunk de már egy újabb kisebb munkát kell itt csinálni. Végre van munka! :DD Nagyon vidáman ébredtem. Természetesen fejben még 1x átgondoltam az egész munkát hogy nehogy belefussak valami szívásba.
    Ma édes cuncival mennek iskolalátogatóba. Nyílt nap lesz a suliban ahol megpróbálnak minél több ovist odacsábítani. Szerintem mi is engedünk és oda fogunk járni. Ez egy pici iskola ahol elég családias a légkör.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásos 3 órás ébredés utáni kómában vagyok. A másfél órát amíg az óra nem csörgött elég nehezen töltöttem ki. Jobbára fejben dolgoztam. Átgondoltam ma mire kell odafigyelnem hogy ne hibázzak. Még legalább 2 csavart is kell túrnom itthon mert az ajtópánthoz elfelejtettem venni. Tegnap egész jól haladtam a munkámmal bár eléggé be voltam rozsdásodva. Sajnos tegnap egy nagy veszteség ért. Totálisan bedöglött a kézi körfűrészem. Valami csapágyféle elszabadult benne és a forgó motorba vágódott. Nagy durranás és füst után kampec lett neki. Szerény másfél évet bírt ki az átkozott. :W
    Itthon minden rendben zajlott nélkülem is. Édesék iskolalátogatóban voltak. Nagyon jól megszervezett program volt ahol műsorral és közös játékokkal várták a leendő iskolásokat. Cunci nagyon élvezte a dolgot! Szerintem ide fogjuk beíratni. Kicsi családias iskola kevés tanulóval. Édes teljesen oda volt érte. Persze az is nagyot nyom a latba hogy Évike (szijjja ;] ) anyukája és nővére is itt dolgozik.
    Ma megpróbálok időben végezni hogy még picit jusson nekem is a vasárnapból. Még össze kell számolnom egy másik munka anyagát is itt amit jövő héten fogunk csinálni. Jó hogy végre van valami munka és hozzá jó idő is volt. Mi kell még? Itt ül mellettem a csajom a többit ő rendezi. ;] :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk 71 hónaposak életem NAGY SZERELMÉVEL! SZERELMES VAGYOK BELÉTEK! :B :R
    Annyira boldog vagyok! Tegnap este a naplóban pont a boldogságról volt egy riport és ha valaki rákap a boldogság ízére sok mindenben képes változtatni hogy el ne eressze magától. Ezt tapasztalatból mondom. Persze nekem kellett hozzá a megfelelő leányzó is hogy felhőtlenül boldog legyek de ez nem feltétel. Lehet csak úgy magában is szépnek látni az életet mindenféle segédeszköz nélkül is. Kicsit pironkodok amint leírtam ezeket a mondatokat mert ezzel majdnem azt sugallom hogy esetleg nem boldog házasságban éltem és nincs két imádnivaló nagy gyermekem onnan akikkel szintén nagyon boldog vagyok, dacára annak hogy már 2 hónapja leszarják a fejemet. Ennek ellenére én mindig itt vagyok nekik és csepp harag sincs bennem irányukba. :U
    Meg kell emlékeznem újra a sorsszerűségről pár szóban. Lehet valami hívőnek néznek de nem vagyok az és ezek ténykérdések. Sokáig nem volt munkám és eladtam olyan dolgokat amik feleslegessé váltak és inkább a megélhetésünkre fordítottuk. Picit húztunk a nadrágszíjon és szoros költségvetéssel kezdtünk élni. Pont mikor már aggasztott volna az anyagi helyzetünk a sors küldött nekem munkát. Lehet csak én képzelem bele de tavaly is akkor lett munkám amikor eladtam olyan dolgokat amire nem volt igazán szükségem. Akkor a szuper gépemről kellett lemondanom azért mert vannak fontosabb dolgok is az életben mint az. Mondjuk ott az év elején kaptunk ennél keményebb pofonokat is. (babánk elvesztése)
    Tegnap befejeztem azt a pici munkát amit pénteken kezdtem és ugyanitt még egy hasonló munka lesz. Nagyon bízom benne hogy azt is megnyerem és akkor egész jól állunk majd. Szerencsére piszok gyorsan olvad a hó ami talán felébreszti az építőipart csipkerózsika álmából.
    Ez évre a tervem az hogy az ideinél nagyobb tartalékot képezzünk a télre. Vannak olyan dolgok amikre viszont majd költenünk kell. Ilyen a cicusunk születése és táltit is le kell műszakiztatni májusban.
    Ma és holnap édes szabin van én össze szedem az anyagra az árajánlatot és leadom. Holnap közösen elmegyünk a nőgyógyászatra időszakos vizsgálatra és AFP beutalót kérni.
    Olyan boldog és szép napot mindenkinek mint az enyém!

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugalmasan telt az éjszaka. A tegnapi napunk nagyon jól telt. Sokat pihiztünk és bújtunk édessel. Méltó módon ünnepeltük meg a jeles napot.
    Ma reggel megyünk a nőgyógyászatra az időszakos vizsgálatra. Édes ma még itthon van szabin. de holnaptól délutános szakban lesz. Szerencsére csak 3 napot kell lenyomnia az imádott szakból.
    Én tegnap leadtam telefonon az árajánlatot a következő kisebb munkára és most várok. Ha ma vissza szólnak hogy rendben van akkor holnap megyünk anyagért és csütörtökön már kezdjük is a munkát. Találtam a vaterán körfűrészt. Nem túl drága és átvág 75mm-t. Pont olyan amilyen nekem kellene de egyelőre nem veszek. A mostani munkához nem kell még. Majd ha kell akkor veszek. Ma szétszedem a régit hátha javítható de azt kétlem azután a robbanás után.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hajnali 1-kor nagy veszekedésre riadtam fel. Édes pörölt cuncival mert nem akart aludni. Hozzá szokott a kis drágánk ahhoz hogy egész éjszaka megy nála a tévé és ő úgy alszik de a 25 rugós villanyzáró után ezt megpróbáljuk beszüntetni kisebb nagyobb sikerrel. Persze neki ez nem tetszik és ebből vannak éjszakai hisztik. Sajnos édes pont olyan mint én alvás ügyben. Ha felébresztik piszok nehezen alszik vissza ha egyáltalán vissza tud aludni. Most nem sikerült ez neki. Majd délelőtt kum egy pótlást hogy bírja a délutános szakot.
    Tegnap visszaszóltak hogy mégsem kell csinálnunk azt a munkát amire ajánlatot adtam. Kicsit elszomorodtam mert azzal egész jól helyre billentünk volna. Az hogy édes a januári hónapra 30 rugóval kevesebbet kapott a táppénz miatt nagyon megviselte a kasszánkat. Majd alakulnak a dolgok. Bizakodó vagyok mert szépen tavaszodik és már alig van hó ami azt is jelentheti hogy elindulnak az építőiparban a dolgok.
    Tegnap felhoztam a körfűrészemet és megpróbáltam szétszedni. A motor előtt ugrott szét egy golyós csapágy és a motor mögötti is szétment ezáltal a motor mozgás közbeni halála annyira berágatta az állórészbe a forgót hogy gyakorlatilag nem jött szét. Összeégett az egész egybe. :Y
    Ma még feladjuk az internetet és édes mobilszámláját hogy ne legyünk elmaradva.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy néz ki cunci le fog betegedni. Éjszaka torokfájásra panaszkodott és folyik az orra. Reggel egy neocitránt itatunk vele és úgy visszük oviba. Láza nincs ezért megpróbáljuk házilag kikúrálni.
    Tegnap elfelejtettem lejegyezni hogy nőgyógyászaton mi történt. Tulajdonképpen nagy semmi volt. Meg sem vizsgálták édest csak beutalót kapott AFP.-re amire márciusban kell mennie. Szerencsére nem voltak sokan és ezért egész gyorsan végeztünk. Már most bejelentkeztünk április 3.-ra hogy biztosan legyen időpontunk. A mai világban soha nem lehet tudni... :D
    Tegnap szinte semmi nem történt. A kellemes időben elsétáltunk a postára feladni 2 csekket. Ezzel letudtuk a kifizetendőket.
    Az elmúlt nap szenzációja az hogy édes először érezte az apróságunkat mozogni! :C :C :C Persze még csak ő érzi, de én akkor is nagyon büszke vagyok rá! :DD
    Mára sincs különösebb tervem. Takarítás, főzés, mosás. Csak a szokásos. Ha jó idő lesz akkor egy pici séta.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Eseménytelen csütörtökön vagyunk túl. Tegnap reggel volt egy kis összezördülésünk cuncin. Történt hogy neocitránt kellett volna innia de kiverte a szokásos hisztit amin elszállt az agyam és rákiabáltam. Ettől persze édes kiakadt. Szerencsére meg tudtuk beszélni utána és cunci se haragudott meg. Jobban kell vigyáznom mert terhesen sokkal érzékenyebb édes mint amúgy.
    Ezzel tulajdonképpen el is meséltem a napunkat. Édes délután dolgozott. Picit húzódik a hasa és folyamatosan fáj a háta de amíg fűtésszezon van és havi 100 rugó a megélhetésünk addig nem maradhat itthon. Ha lenne munkám akkor lehet más lenne a szitu de sajnos még nincs semmi. Kilátások sokasodnak ahogy tavaszodik de realitása kevés még.
    Nemsokára indulunk Pestre. Cuncit visszük az apjához. Mivel itthon vagyok ezért autózunk. Majdnem annyiból kijön mint ha buszoznának és édesnek sokkal kényelmesebb. Hazafelé beugrunk apámhoz mert vissza akarom adni a létráját. Pár szót beszélgetünk is ha belefér. Ez azon múlik hogy érünk haza mert édes megy délutánra dolgozni.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit később ébredtünk. Édessel este végignéztük a megasztárt. Szerintem jó szar volt.
    Tegnap reggel korán indultunk cuncival Pestre. Fél 11 körül már apámnál voltunk Fehérváron. Csak pár szót beszélgettünk és már jöttünk is haza. Előtte egy gyors pizza a plázában mert már nagyon éhesek voltunk. Nagyjából ennyi volt ami említésre méltó. Édes délutánra elment dolgozni én pedig itthon rendezkedtem.
    Ma pihizik édes. A munkában nagyon megfájdul a háta. Nagyon sajnálom hogy egyelőre nem élvezheti felhőtlenül a terhességét de a sors még nem engedi nekünk. Masszív gyerkőc lesz ha sokat kell még dolgoznia édesnek.
    Mára tálti kiporszívózását terveztem de nagyon nagy szél fúj odakint ezért lehet elmarad. Majd meglátjuk.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák