Hirdetés

Keresés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon hulla vagyok! Este nem tudtam elaludni addig amíg nem ért haza édes a munkából. Tegnap leltározott és fél1 után ért haza. Nem sokat aludtunk.
    Elég lehangolóan indult a tegnapi napom. Cuncika ugyan nem vészesen sírt az oviban de a munka nem úgy jött össze ahogy szerettem volna. Már reggel tudtam hogy csak 2 napig kellek ami inkább másfél nap de még délelőtt megtudtam hogy a másik két munkalehetőség is csúszik ami számomra egyenlő lett volna azzal hogy el kell adnom a gépemet mert felkopik az állunk. Akkor ott úgy éreztem a sors nagyon keményen büntet valamiért. Azután délután rám mosolygott a szerencse. Felhívtak a transit ügyében és este meg is nézték .Nyélbe is ütöttük az üzlete és vitték is. Engedtem az árból talán többet is mint szerettem volna de legalább hamar elkelt. Most van egy kis lélegzetnyi pénzünk amíg elindulnak végre a munkáim. Cuncika este teljesen rendben volt. Szinte azonnal elaludt amint ágyba bújtunk.
    Ma még megyek segíteni a bádogosnak és rohanok haza cunciért az oviba.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Írnom kell naplót mert teljesen leszokok róla. Nagyon kevés dolog történik velem és ezért nehezen szánom rá magamat az írásra. Tegnap előtt dolgoztam fél 3-ig és rohantam haza cuncikáért az oviba. Annyira boldogan fogadott! A nyakamba vetette magát és ott ölelgettük egymást hosszú pillanatokon keresztül. Nagyon megható volt. Este sem volt vele semmi probléma. Édes dolgozott mi pedig szépen elvoltunk.
    Tegnap már nem volt munkám és mivel szabadnapos volt édes is ezért cunci nem ment oviba. Bementünk Fehérvárra közösen. Apámnak vissza vittem a gépét amit rendbe hoztam és addig a lányok vásároltak pár rucit . Kapott cunci 2 nacit és 2 pár cipőt. Kedden egy hosszú ujjú pólót is vett neki édes mert mindenét kinőtte.
    Én végre valahára szereztem egy vga-t. Egy 9800GT-t vettem 1 gigás verziót.alap 3dmark06 Kellemesen csalódtam benne mert sokkal gyengébbre számítottam. Egy darabig biztosan meglesz ha más nem fizikát számolni egy jövőbeli GTX460 mellé. ;]
    Ma cuncit elvisszük oviba és bemegyünk Fehérvárra. Én picit dolgozok addig édes körbenéz magának naci ügyben. Délután sietek haza cuncihoz mert én hozom haza az oviból. Édes dolgozni fog viszont holnap egy újabb közös napot töltünk el édes hármasban.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon bealudtam és nagyon elkanászodtam. Kellett volna tegnap is naplót írnom de lusta voltam ezért ma kell pótolnom.
    Szóval tegnap előtt reggel elvittük közösen cuncit oviba és bementünk édessel Fehérvárra. Én dolgoztam délelőtt ő pedig nézelődött. Nacit keresett magának. Délután dolgozott én pedig mentem cunciért az oviba. Az este teljes nyugalomban telt. Kislányunk egészen visszatért hozzánk! Azt beszéltük édessel hogy ilyen talán 2 hónapja volt utoljára hogy ennyire mélyen velünk volt. Sajnos ez a nyári szünetes 2hét itt 2 hét ott nagyon belezavart a szépen kialakult rendszerünkbe. Nem is lett volna semmi baj vele ha nem fűtik a túloldalon. Szerencsére túléltük ezt is.
    Tegnap szabadnapos volt édes és nem vittük cuncit oviba. Egy nagyot kirándultunk T.bányán. Amikor a transitba mentünk akksiért oda eldöntöttük hogy közösen is vissza jövünk ide mert érdekes város. Nagyon jól éreztük magunkat! Reggel felkeltünk és miután vásároltunk egyből el is indultunk. Voltunk a két plázában (az omega halott) és játszottunk is egy nagyot egy szuper játszó téren. Persze megnéztük a Turult is és a kilátóba is felszenvedtük magunkat. Benéztünk az expora is és az ősrégi ikarusokra felszálltunk. Lépekben mindez:
    Épp a buszra szállunk. :D
    Buszon a kiskacsák :P
    A szupi játszón :C
    Játszanak a gyerekek :DDD
    A kiskacsa lefotózta a nagykacsát. ;] ;] ;]
    A kilátón :B
    A visszaúton kicsit muszáj volt neki vetkőzni. :P
    Kicsit életlen de mi vagyunk... :B
    Persze a kötelező shopingolás is megvolt. :DD
    Hihetetlen jól éreztük magunkat! Ez a képeknek csak töredéke.
    Tegnap derült ki hogy hétfőtől újra dolgozhatok végre! A sors megkegyelmezett nekem.
    Ma csak pihizünk. Édes délután dolgozik.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem volt valami nyugis éjszakánk. Fel kellett kelnünk cuncikához mert felébredt és nem tudott vissza aludni mert félt. Persze ezek után én is alig bírtam újra elaludni. Kicsit hulla vagyok de már éledezek.
    Tegnap délelőtt gyors vásárlás után itthon ténykedtünk. Ráncba szedtük a lakást és a kisgépre tettem egy sima XP-t. Sajnos a win7 nem nagyon futott el rajta.
    Délután édes dolgozott és kettesben voltunk cuncival. Minden rendben volt vele. Ma is kettesben leszünk 2-ig mert édes dolgozik. Majd valahogy kihúzzuk. Elmegyünk a pékhez és viszünk édesnek valami ennivalót. Ezzel elég sok idő elmegy. Délután majd valami közös kis programot kitalálunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem aludtam jól. Először nem értettem mi a probléma majd édes elmesélte hogy rosszat álmodott és rögtön rájöttem hogy emiatt aludtam én is szarul. Azt álmodta hogy mamim visszacsábított tőle. Ezt a baromságot! :Y Ezek a nők?!
    A tegnapi nap szépen lecsordogált. Délelőtt szépen elvoltunk cuncikával amíg anyácska dolgozott. Egy durmi is volt ebéd után és mire felébredt már itthon volt édes is. Majd megnéztük a megasztárt közösen. Elballagtunk a boltba bevásárolni és szinte már este is volt. Elrepült ez a vasárnap.
    Ma már szerencsére dolgozhatok! Az unokatesóm megkapta az engedélyt a javításra így most hetekre előre van melóm. Nagyon örülök neki! A vga. meglepően jól teljesít. Már azon gondolkodom hogy veszek mellé egy ugyanilyet mert ez nem olyan drága mint a 460-as GTX. Esetleg beruháznék egy 3D vision szemcsibe meg körbe nézünk 120Hz monitor ügyben. Ahogy néztem már van 78-ért sansung. Na jó! Most beleért a bilibe a kezem és felébredtem. Ebből valszeg csak a 2. vga fog megvalósulni. Majd 1x....
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Jól aludtunk. Végre hűlt a levegő és egy paplan alatt durmoltuk végig az egész éjszakát.
    Tegnap nem volt valami nagy hőség de tudtam dolgozni. Egyedül voltam egész nap. Néha picit szenvedtem de végülis kibírható a dolog. Ma már ott lesz az unoka tesóm. Később megyek kicsit mert vennem kell egy körfűrészt. Sajnos a régi elromlott és azt pótolnom kell. Ezzel ugrott is az SLI lehetősége egy időre. Ez van. A munka fontosabb!
    Itthon minden rendben volt. Édes két nap szabados ezért cunci sem megy oviba. Holnaptól végre nem összevont csoportban lesznek hanem a sajátjukban. Már nagyon várja a barátnőit akik nem voltak a nyáron oviban. Cunci és köztem minden a legnagyobb rendben van. Teljes a nyugalom. Édessel is dúl a szerelem. Most igazi nyugodt család életét éljük. Tegnap kifizettük a lakbért bár még majd 10-én kellett volna csak oda adni. A transit eladásából megvolt rá a lé és nem akartam hogy elköltődjön. Nagyon hosszú idő óta ez az első eset hogy nyugodtan tudunk spórolgatni a jövő havi lakbérre. Sokszor az utolsó pillanatban tudtuk csak össze kaparni a pénzt de most rendben vagyunk anyagilag. Nem dúskálunk a pénzben de pici lélegzetvétel van. Most hogy dolgozok újra talán sikerül picit félre tennünk a télre. Persze ehhez az kell hogy ne kelljen állandóan valamit vásárolni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Pocsék időre ébredtünk. Szépen esik az eső odakint és hozzá fúj a szél. Nyami! Itt a lehetőség hogy dolgozzak erre esőben kell nyomnom. Igazán örülök neki.
    Tegnap reggel vettem egy szuper körfűrészt. Szerintem veszek rá egy nagyobb korongot mert most 66mm. ér át és én el szeretnék vágni vele 75mm-t. Sok vékony lécet kellett vágnom a lambériázásra amivel a fóliát fogattam le. Nagyjából délig tudtam dolgozni mert eleredt az eső. Azért még belül tudtam 2-ig dolgozgatni de olyan messzire nem jutottam. Remélem hamar eláll az eső és végre tudok rendesen haladni. Sok még a munka.
    Itthon minden rendben van. Ma már kezdődik az ovi. Az első nap hogy nem összevont csoportban lesz cunci hanem a sajátjukban. Kíváncsi vagyok hogy a régi barátnők egymásra találnak e újra. Közösen visszük oviba édessel és ovi után kiteszem édest a pennynél. Megy dolgozni délelőttre.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap elfelejtkeztem egy nagyon fontos dátumról! Tegnap volt a napja hogy kereken 1 éve össze költöztünk édessel! Hogy repül az idő?! :Y Szerencsére ő is elfelejtette. Este néztük a tévét és valamiért egyszerre jutott eszünkbe. Nem vagyok egy nagy megemlékező de azért ezek az apró kis megemlékezések nagyon melengetik a szívemet. Eltelt egy év és semmi nem változott. Ugyan úgy IMÁDOM őket mint előtte és ugyan olyan csóró vagyok mint voltam. :D
    Tegnap iszonyatos szélvihar volt. Majdnem levitt a tetőről. Szerencsére mire fóliázni kellett megjött a rokon. Egyedül nem tudtam volna befedni azt a részt amit javítottam mert elvitt volna a viharos szél.
    Hazafelé beugrottam a gyermekeimhez mert Imrus nem tudta elindítani a GTA sa.-t. Persze mégis sikerült neki mire oda értem. Azért beszélgettünk pár szót mamival is. Jó hangulatban voltak. Biztosan azért mert most van pénzük.
    Ma elvileg kapok egy segítséget és ott lesz Szabolcs is. Tehát ma ketten fogják nézni mit csinálok.
    Korán reggelre megy édes dolgozni és én viszem cuncikát oviba. Nagyon jól sikerült az első napja. Igazán boldog volt. Ennek nagyon örülök. Így talán nem lesz gond nálam sem. Picit izgulok emiatt....
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit hulla vagyok. Tegnapi munka jól lefárasztott. Eléggé kimerítő hogy fél napokat tök egyedül dolgozok. Fel a tetőre, le a tetőről. Ez a lótifuti pedig szépen felemészti az erőmet. Na nem panaszkodom mert legalább van munkám.
    Lassan körbe érek az alsó tetőn a javítással. Van még egy felső rész is és egy kis előtető amit szintúgy javítani kell. Utána van egy kis oldalfal lambériázás és az egész tető becserepezése. Nagyjából jövő héten meglesz a javítás és szerintem még pár nap lesz az oldalfal lambériázása is. A cserepezés is egy hetet tutira elvisz. Remélem lesz ezek után is munkám. Még van 2 kisebb meló amit meg kell csinálni de utána hogy mi lesz azt nem tudom.
    Itthon minden rendben. Sajnos mivel este hulla voltam nem tudtam úgy foglalkozni édesékkel mint szerették volna. Persze ilyenkor rögtön azt hiszik hogy már nem szeretem őket. Ezek a nők!....Agyam eldobom tőlük! :Y
    A kisgép is kékhalálozik. Ki kell derítenem mi a baj vele. Majd hétvégén.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Jól aludtunk. Lassan kezdek visszaszokni a munkába. Kell is a kis regenerálódás. Minden izmom eltunyult. Ma is megyek. Kell a pénz.
    Tegnap körbeértem az alsó tető javításával 95%-ban. Ma befejezem és nekiállok a felső tetőnek. Az a baj hogy a felső résznél oldalfal lambériázás is lesz tehát ott párhuzamosan azt is kellene csinálni de semmi anyag nincs még hozzá. Ma lebontok szinte minden lécet arról a részről és hétfő reggelre előkészülök. Akkor mindenképpen el kell menni anyagért mert megáll az élet.
    Reggel én vittem cuncikát oviba. Nagyon ügyi volt! Nem sírt. Már nagyon hiányzott neki hogy a kis barátnőivel legyen. Mivel vannak új kiscsoportosok vannak új barátnők is. Ő olyan kis anyáskodó típus. Felkarolja és rendezgeti a gyámoltalan kisebbeket. Ebéd után édes ment érte. Vitte az apjához. A mostani hétvége az övé.
    Édes szabados hétvégén van. Holnap együtt leszünk csak mi ketten.
    Tegnap isiből hazafelé meglátogattak a gyermekeim is. Mamival jól elbeszélgettünk. Elpanaszolta az életét. Már nem annyira boldog a párjával. Vannak súrlódások bőven. Javasoltam neki hogy zavarja el a francba és keressen mást. Egy csepp káröröm sincs bennem. Inkább aggódok hogy megtalálja az igazit mert kihathat a gyerekekre is ha nincs rendben a pasijával. Majd alakulnak.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szépen bealudtunk! Ez nem baj de ha túl sokat alszok akkor megfájdul a hátam. Persze a bealvás oka az esti tévézés volt. Beleszaladtunk a megasztár őrületbe és végig néztük édessel az egész adást. Nem vagyok egy nagy tévénéző de édessel valahogy ez is jó.
    Tegnap teljesen egyedül dolgoztam egész nap. 3 után úgy telefonáltam rá az unokatesómra hogy kijönnek e. Nem a munka hőse... Leszedtem a felső tetőről majdnem az összes lécet és le is kezeltem tetollal. Még az alsó tetőn volt egy kis befejezni valóm azt is megcsináltam. Eddig tudtam elhúzni mert állványt kellett hozzá építenem és ehhez nagyon nem fűlt a fogam. Főleg egyedül. Azért meg tudtam oldani.
    Elkezdtem keresni a 9800GT-m párját. Szeretnék egy SLI-t össze dobni olcsón.Ez az alapja is lehet egy 3D visionnak. Állítólag ez a "rendszer" imádja az SLI-t. Majd apránként alakul.
    Ma megyünk be Fehérvárra édessel. Szerencsére jó idő ígérkezik. Elsétálgatunk kéz a kézben. Néha szoros ölelés fenékmarkolással. Csakhogy a nagykacsa nehogy elkanászodjon... ;] :P
    Estefelé érkezik haza cuncika. Remélem nem esett vissza nagyon. Szerintem rendben lesz minden mert az ovit nagyon imádja. Van miért vissza jönnie. Persze azért itt vagyunk mi is akik imádattal várjuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég szarul aludtunk. Ez többrétű. Egyfelől édessel volt egy kis szerelmi civódásunk másfelől cuncika hazatért és kicsit betegen jött vissza. Elképesztő hogy elvisszük makk egészségesen és visszakapjuk betegen. A tököm kivan! Most ez kicsit lehangolt. Arról nem is beszélve hogy így néz ki szűk 1 ott töltött nap után a zoknija. Az emberben felmerül milyenek lehetnek ott a higiéniás feltételek. Lehet túl magasak az elvárásaim de óhatatlanul az jut eszembe ilyenkor hogy ez és a lebetegedés között szoros kapcsolat van. Vagy lehet csak túl sok House-t néztem? :F
    Amúgy nagyon jól telt a tegnapi napunk. Reggel bevásároltunk és reggelizés után megnéztük az X faktort. Nehogy azt mondja bárki is hogy részre hajlóak vagyunk. Utána bementünk Fehérvárra nézelődni. Vettünk édesnek egy szuper nacit. Már nagyon kellett neki. Tulajdonképpen sokat nem időztünk el mert elég zavaró volt a nagy szél.
    Jöttünk haza és pihiztünk. Mármint szex után.. :P
    Megpróbáltam rendbe hozni a kisgépet de nem tudtam. A vinyó rosszalkodik. Majd ma délután kiszerelem mert vannak rajta képek amik sehol máshol és azt meg kell menteni.
    Reggel közösen visszük cuncikát oviba. Édes délutános így én megyek cunciért az oviba.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugis éjszakán vagyunk túl. Teljesen kipihentem magamat bár az ébredés picit nehéz volt.
    Tegnap reggel közösen vittük cuncikát oviba. Picit izgultunk hogy talán a megfázásból gond lesz de semmi nem volt. Az egész csoport tüsszög így nem lóg ki a sorból. Én elmentem dolgozni édest pedig kitettem a péknél. Ő délutánra ment.
    Egész délelőtt egyedül dolgoztam. Már megszoktam hogy egyedül szenvedek. Délre megjött Szabi és a műszaki vezető. Megbeszéltünk pár dolgot ami mára már fontos lesz. El is mentek anyagot vásárolni amit elvileg még tegnap oda szállítottak. Én korábban jöttem mert cunciért siettem az oviba. Nagyon örült nekem. Szeret oviba járni de azért a jóból is megárt a sok.
    Hazafelé és este is lementünk édest meglátogatni a boltba. Itthon minden rendben volt. Cunci 2x megnézte a csipkerózsikát és belekezdett a hamupipőkébe is. Hiába! Nő...
    Ma ugyanez lesz mint tegnap. Vagyis tegnap még isiből hazafelé oda ugrottak a gyermekeim és oda adtam nekik a megírt filmeket amit kértek. Elhozták tálti súlyadós csekkjét is amit fel kell adni a héten.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma picit bealudtunk.Ez annak köszönhető hogy este megvártuk édest cuncival. Mielőtt hazaért már 1 órával előtte elkezdtem melegíteni a tűzhelyen vizet mert nem volt meleg víz. Kukim kivolt hogy mennyit fizetünk a meleg vízért és még nincs is?!
    Tegnap oldalfalra ragasztgattuk a cárt cellás szigetelőt hogy tudjuk készíteni a lambériának a vázszerkezetét.Sajnos elfogyott minden anyagunk és ezért ma nem kell mennem. Ennek nem nagyon örülök. Megyünk be Fehérvárra édessel mert venni kell egy olcsó fúrógépet amivel 100-as csavarokat tudok behajtani mivel ami van erre a célra azt szinte teljesen kinyúvasztottam. Ha már bent vagyunk veszünk ramot is a kisgépbe. Nagyjából megjavítottam de kevéske a ram benne és így elég lomha. A piacra is benézünk ha már ott vagyunk.
    Ma van cuncika névnapja. Viszünk az oviba kekszet hogy meg tudja kínálni a barátait. Szerencsére van neki elég sok barátnője. Már a kiscsoportosok közül is akik most kezdték az ovit. Szerintem nagyon örülnek az óvónénik hogy akiket felkarolnak a nagyobbak azokkal kevesebb a beilleszkedési gond.
    Ha nem tudok párt venni a 9800GT mellé akkor lehet cserélem nagyobbra. GTX260/280-ra. Most épp ezt találtam ki. :D
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Lement a tegnapi nap is. Semmi érdemleges dolog nem történt. Bementünk Fehérvárra és vettünk ezt azt. Nekem kellett egy olcsó erősebb fúrógép amivel be tudok hajtani 100 hosszú csavart és cuncikának a névnapjára vettünk egy szép kardigánt. Ja! És vettem a kisgépbe 512 mega ramot amitől megtáltosodott.
    Délután én mentem cunciért az oviba. Nagyon aranyos volt. Amikor odaértem odaszaladt és felkéretszkedett az ölembe és oda bújt hozzám. Sajnos ezen a héten keveset van édes vele a beosztása miatt. Ez nem jó mert pénteken viszi az apjához és megint vele lesz egész hétvégén.
    Ma szerencsére már tudok menni dolgozni. Van mit csinálgatni ott. Azt sem tudom minek álljak neki.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi reggel nem épp úgy indult mint szerettem volna. Elég búbánatos idő volt és épp azon tanakodtam hogy akkor most inkább haza megyek amikor egycsapásra elállt az eső. És 1 röpke órácska múlva már sütött is a napocska. Nagyon jó kedvem lett ettől és annak ellenére hogy bontanom kellett egész boldogan dolgoztam. Volt némi tanakodás az oldalfal lambériázás meddig érjen le és persze visszább kellett vágnom a vázszerkezetet aminek nagyon "örültem" de kit érdekel ilyenkor ez amikor süt a napocska. Ma ezt a részt fogom lelambériázni. Az egyedüli bosszantó dolog hogy ki-be kell hurcolnom az állványt mert kölcsönben van és éjszaka nehogy ellopják be kell tenni a házba.
    Itthon minden rendben volt. Cuncika köhögése miatt nem ment oviba. Ez nem is volt baj mert édessel alig voltak együtt a délutános szak miatt. Hiányzik nekik az együttlét. Pont mint én. Úgy szenved mindenki ettől a délutános szaktól hogy csak na. Ráadásul ma szabadnapos és ma viszi cuncit az apjához. Ez a hét annak ellenére elég gyengusz volt hogy nagyon jól kijöttünk cuncikával. Majd a következő 2 hétben jobb lesz a helyzet.
    Egy halvány esély van arra hogy elcseréljem a vga-mat egy nagyobbra. Persze édes "nagyon" örül ennek. Tulajdonképpen nem is tudom miért cserélem el mert egyáltalán nem játszok. Ez valami belső kényszer nálam. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem aludtunk jól. Édes zöldségeket álmodott én pedig emiatt nem aludtam jól.
    A tegnapi napom egyszerűen szar volt! Áztunk és fáztunk. Vagyis délután már egyedül áztam és fáztam. Valamennyire védve voltam a rag alatt ahogy lambériáztam és szigeteltem az oldalfalat de azért kaptam én is az esőből ami egész nap esett. Úgy nézem ma is kapok a nyakamba egy kis vizet. Már nem érdekel! Dolgozni kell mert kell a pénz és nincs nyavajgás. Azért egy napos idő becsúszhatna. Mondjuk olyan mint tegnap előtt.
    Cuncikát elvitte édes az apjához. Most hétvégén ott lesz. Állítólag minden rendben volt vele. Reméljük a hazaérkezésnél nem lesz sírás hanem boldogan jön ide is haza.
    Már nagyobb Nv. kártyát is keresek ennek a kártyának a beszámításával. Ha jön egy jó ajánlat akkor cserélek. Ha nem akkor marad minden a régiben.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Remélem végre nem eső áztatta napra ébredünk. Már nagyon elegem van a rengeteg vízből! Az ember dolgozna de hátráltatja az égi áldás rendesen. Kukim kivan már!
    Tegnap eseménytelenül telt a napom. Szigeteltem és picit lambériáztam. Ripsz ropsz el is ment a nap. Édes is dolgozott.
    Mivel a héten 1 napot voltam már itthon és ma édes is egésznapozik ezért én is megyek dolgozni. Majd akkor ráérek haza jönni mikor édes jön haza a munkából. Persze pont ilyenkor kerül polpozícióba Alonso. Na mindegy. Majd meghallgatom az eredményt rádióból. Az előző futamot sem láttam pedig akkor itthon is voltam.
    Gőzerővel próbálom elcserélni a vga-mat de nem nagyon megy. Még pár napot adok a hirdetésemnek és vissza vonom. Megmarad az a kis pénzecske és elköltjük másra.
    Szép esőmentes napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugis durmi utáni kényszerébredés. Édes 6-ra megy dolgozni és úgy vagyunk belőve hogy ne keljen kapkodni indulás előtt másfél/két órával előbb kelünk. Ebbe minden belefér. Pici netezés naplóírással, kávézás, az én szendvicseim elkészítése, egy kevéske beszélgetés és ha úgy alakul a szex is. ;]
    Tegnap egyszerre indultunk dolgozni. Kitettem a pennynél én pedig mentem tovább Fehérvárra. Egész szépen haladok a tetőjavítással. Végre van egy oldal ahová nem kell az állványt többet felépítenem. Ha minden igaz ma egy újabb oldalt tudok így befejezni. Ez nem azt jelenti hogy a tetőn ne lenne még munka de az oldalfal lambériázással elkészültem és a ragalját is kijavítottam. Fél4 után eljöttem mert elég volt ennyi. Persze pont a tegnapi futam volt jó. Biztosan azért mert nem láttam.
    Tegnap visszatért cuncika is. Végre hosszú idő után nem hisztivel nyitott . Volt pár csepp könny de azt az apja csalta ki a szokásos "ne sírj" szöveggel amitől persze egy dacoló gyerek azonnal sírni kezd. De idefent már minden rendben volt. Mint megtudtuk a lakáshitel be fog dőlni és már csak idő kérdése mikor kezdik vonni édes fizetésének 33%-át. Nyami! Ez van. Beszélgettük édessel hogy a nagyon hisztis hazaérkezésekkor benne lehetett az hogy az apja a bedőlni látszó hitel miatt ellenünk hergelte a gyereket és mostanra higgadt le annyira hogy beletörődött . Nem tehetünk mi sem mást, beletörődünk és kész. Volt férje könnyen ugrál mert családi vállalkozásban 4 órás létminimumra van bejelentve amiből nevetséges összeg amit lefognak.
    Ma én viszem cuncit oviba. Szerintem nem lesz gond.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hulla vagyok. Tegnap későn értem haza és ilyenkor amikor felborul az esti menetrend akkor nem tudok jól aludni. Fáradt is vagyok és ki kell kapcsolnia az agyamnak hogy rendesen tudjak pihenni. Ehhez jön még hozzá hogy éjjel sokat köhögött cunci ami nem segítette az alvást.
    Tulajdonképpen eseménytelen volt a tegnapom. Reggel én keltettem cuncit mert én vittem oviba. Édes 6-ra ment dolgozni. Persze beugrottunk hozzá a boltba ovi előtt. Vett egy csokit a saját pénzén. Nagyon büszke volt rá.
    Munkahelyen semmi érdemleges nem történt. Befejeztem az elejét a háznak és ma már a hátuljával fogok foglalkozni. Este még elugrottam az egyik PH.-s archoz megnézni egy beázást. Szerencsére csak egy cserép volt lecsúszva amit megigazítottam és szerintem ezzel el is hárítottuk a hibát.
    Ma édes szabadnapos. Megy fodrászhoz. Már ráfér mert hosszú a haja és én a rövid hajú csirkéket szeretem. Vagyis kacsákat. :D
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hulla vagyok! Nehezen heverem ki a tegnap előtti napot pedig tegnap időben eljöttem haza. Szerintem ma sem maradok sokáig. Messze még a szombat délután amikor végre pihizni tudok picit. Vasárnap lehet elmegyünk valamerre ha jó idő lesz. Remélem nem lesz eső ahogy jósolják.
    Tegnap semmi érdekes nem történt. Oldalfal lambériázást csinálgattam. Még a héten ez be fog tartani szerintem. Majd meglátjuk. Utána még van egy kis lécezni való és szigetelni is kell a plafont plusz még 2 velux ablakot is be kell építeni. Szóval van még mit csinálgatni.
    Ma én viszem cuncikát az oviba mert édes reggeles lesz. Nem szeretem amikor ilyen korán megy de neki ez így jobb mert akkor korábban végez. Holnap szabadnapos lesz és valszeg jönni fog velem be Fehérvárra. Ki kell takarítani táltit mert nagyon piszkos szegényke.
    Tegnap volt fodrásznál édes. Nagyon csini lett a frizurája. Már nagyon ráfért egy vágás.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy érzem kipihentem végre valahára magamat valamennyire. Bár már 7 napot folyamatosan mentem és kezdek picit fáradni. Elsősorban fejben kezdek kicsit kitikkadni. Ezt azon érezni hogy több ideig kell gondolkodnom bizonyos dolgok megoldásán mint általában. Még ezt a 3 napot ki kell bírnom és utána a vasárnap csak a miénk. NYAMI!
    Nem is tudom mit írjak a tegnapi napomról. Reggel én vittem cuncikát az oviba. Minden rendben volt vele. Sőt! Nagyon rendben volt. Szerencsére szeret oviba járni és nincs nyafi ha én viszem akkor sem. A reggeli kelésnél is kidolgoztam egy taktikát ami úgy néz ki működik. Elég későn keltem de nem annyira hogy azért még egy reggeli ne férjen bele ha netán éhen akarna halni. Ébresztgetem finoman és amikor felébred és pont elkezdené magát sajnálni/sajnáltatni hogy neki milyen szar az élete mert fel kell kelnie, otthagyom és kijövök. Ha valamit akar akkor ki kell jönnie utánam. Ilyenkor már túlteszi magát ezen az önsajnálatos dolgon. Ebben az apjára ütött.
    A munka dögunalmas bontás és szigetelés volt. Természetesen egyedül voltam megint. Ezt már le sem írom mert ez a természetes. Ha nem lenne a rádió biztosan begolyóznék. Mondjuk van hogy magamban beszélek de ez még nem vészes.
    Itthon amikor hazaértem nagy játék folyt. Édes kitalálta hogy hajtogat tátikát és a gyermekkori játékunkat játsza cuncival. Mindenki emlékszik rá. Kívül számok, belül színes pontok és a pontok alatt feladatok. Ilyesmi dolgokat írt bele édes. Guggolj 5x le vagy épp adj 1 puszit. Na persze nekem is beindult az agyam és megcsinálom az én magam kis tátikáját egy 18+ os feladatokkal. Szerintem jövő hétvégén ha kettesben leszünk nagyot fogunk játszani vele. 8 feladatot lehet beírni és én úgy gondoltam 1 édesnek fog kedvezni, 2 közös élvezet és 5 az én kényeztetésemet fogja szolgálni. Szerintem ez így igazságos. ;]
    Ma ha nem lesz túl rossz idő édes bejön velem Fehérvárra és kiporszívózza táltit. Ráfér egy kis fényezés.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit késésben vagyok mert játszottam. Telepítettem a Battlefield bad campanyt és egészen elragadott. Már ki kellett lépnem mert nem akartam nagyon ideragadni. Érdekes hogy a battlefield sorozatot nem igazán szerettem mert ez a 200 a 200 ellen nekem unalmas volt és azt hittem ez a rész is ilyen. A GTX460-as topikban keltették fel az érdeklődésemet és gondoltam mit veszthetek. Hát elég fini játék és azt kell mondjam egész játszható is a kártyámon. 1x aa és minden high beállításon folyamatosan 30fps minimum felett vagyok ami bőven jó. Igaz vissza kellett vennem a felbontást 1360-ra de játékok alatt nem zavaró ha nem tű éles a kép.
    Tegnap nagyon jó napunk volt! Reggel elvittük cuncit közösen oviba és utána mentünk be Fehérvárra. Édes kitakarította az autót és ott maradt nekem segíteni. Még a tetőre is feljött velem. Rendet rakott a ház körül és amiben tudott segédkezett. Nyami! Ma is szabados és jön velem megint. Mondjuk most nem végig lesz velem mert a mobiljába akksit néz.
    Korai ébredéssel indítottuk a napot. Cuncika rosszat álmodott és 1 órával óracsörgés előtt átjött hozzánk. Na annyi is volt a mi alvásunknak is. Ekkor még csak fél4 volt. Azóta vissza se aludt. Most épp a kisgépen játszik a Traff-fal. Szépen átszokott a korai kelésre. Olyan lesz mint mi vagyunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugis éjszakával zártuk le a tegnapi pocsék napot. Reggel elvittük édessel cuncit oviba és eljött velem dolgozni. Egészen délig kibírtuk mert szarrá áztam és nem nagyon tudtunk mit csinálni már. Amit lehetett elkészítettünk. Most megint esik. Ha nem áll el mondjuk 9-ig akkor nem megyek dolgozni mert teljesen felesleges. Azért bízom abban hogy javul az idő mert már közel állok ahhoz hogy kész legyen a javítás és cserepezés előtt még el kell mennem máshová is dolgozni amit egy ideje már halogatok.
    Cuncika rendben van. Nagyon boldog és ettől mi is boldogok vagyunk. Mi meg alapból nagyon boldogok vagyunk! Szóval teljes a családi idill. :DD
    Szép esőmentes napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Késve ébredtünk mert későn ért haza édes és mindenképpen meg akartam várni. Ha nem vagyok hulla fáradt akkor inkább vele együtt alszok el és nem külön.
    Sajnos csak reggel esett tegnap az eső és utána kisütött a napocska. Én pedig arra számítva hogy egész napos lesz az esőzés nem mentem dolgozni. Most sajnos nem döntöttem jól. Vagyis munka szempontjából nem döntöttem csak jól mert nagyon jó volt édessel és cuncival egy meghitt délelőttöt eltölteni. Ma nem dolgozik édes és folytathatjuk a tegnap megkezdett közös hétvégézést. A mai program virágátültetés lesz. Még tegnap vettünk egy nagy virágtartót amibe átültetjük az aloe veránkat ami a jelenlegi cserepéből igencsak kinőtte magát. Szerintem jó buli lesz.
    Úgy néz ki jövő hét végén el tudom cserélni a vga-mat egy GTX260-ra. Édes nagyon nem örül neki! Persze megértem őt is és magamat is. A muszáj nagy úr! ;] :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Először is ma vagyunk 54 hónaposak édessel! Még fél év és elérjük az 5 évet! Na az aztán már szép szám! Igaz ebből az időből sokat éltünk külön egymástól de akkor is így számoljuk.
    A tegnapi napunk szép csendben lecsorgott. Semmi komolyabb dolog nem történt. Talán annyi hogy átültettük az egyetlen növényünket nagyobb edénybe.
    Az előkészületek :)
    Ültetünk mint állat... ;]
    Mi az ültetés után. (Igaz a növény lemaradt) :D
    Édessel megnéztük a tehetségkutatókat igaz a megába belealudtunk. Nagyjából ennyi történt tegnap. Cunci jól érzi magát velünk és ez így van rendjén. Szombat este úgy néztük a tévét hogy a hasamra hajtotta a fejét és simogatnom kellett. Mindig forgott attól függően hol szeretné a kényeztetést. Hasa, háta, keze, lába is sorra került. Majd elaludt.
    Ma közösen visszük oviba és sietek dolgozni. Most 2 nap kimaradt ami elég bosszantó. Szerencsére ma nem fog már esni az eső ami nagyon jó hír. Kelleni fog az a pár nap száraz idő hogy be tudjam fejezni a javítást és el tudjak menni máshová is picit dolgozni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hulla vagyok! Édes 2-kor ért haza éjjel mert leltár volt. Egész nap szinte nem is találkoztunk. Persze ez a nemszeretem hét a délutános.Ráadásul péntekig folyamatosan megy pénteken pedig cuncikát viszi az apjához. Talán hétvégére jönnek a gyerekeim hozzánk. Ez még nem biztos.
    A tegnapi nap sok minden nem történt. Reggel közösen vittük oviba cuncikát én utána pedig tekertem is dolgozni. Rövid napom volt mert jönnöm kellett cunciért haza. Előtte még le kellett tudnom egy faválogatást mert a héten bele kell kezdenem egy terasztetőbe. Legalább van munka.
    Kicsit vontatottan tudok csak írni mert párhuzamosan édessel beszélgetünk. Asszem be is fejezem a naplóírást.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma picit előgépeztem magamat hogy több időt lehessünk együtt édessel. Ez a délutános szak egyszerűen katasztrófa! Alig tudunk egymással lenni. Sajnos ki kell bírni mert nincs más lehetőségünk. Szóval 4-től gépeztem fél5-ig mert akkor csörgött az óra. Édes finoman letolt hogy nem tettem még oda a kávét tehát az volt az első. Beszélgettünk egy picit mi történt tegnap vele és most ide ültem naplót írni.
    Nekem a tegnapom egész jó volt. Tapinthatóan gyorsabban haladok a napos meleg időben. Ha szerencsém van holnap végzek. Ez már egy jó hír! Már nagyon várnak a következő helyen.
    Én meg nagyon várom már a GTX260-am! Elvileg szombaton megkaparinthatom. ;]
    Cuncikával minden a legnagyobb rendben van. Már nem kell félni a délutános szaktól mert tökéletesen elvagyunk. Beállt a napirend amit mindenki betart. Kell is az állandóság.
    Megyek is édeshez.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugodt éjszaka után vagyok. Sajnos csak én mert édes megfázott és nem tudott aludni. Amúgy is későn ért haza mert megbolondultak a pennyben a főnökök és orrba szájba túlóráztatnak. Persze ettől édes teljesen kipurcan. Én remekül haladok. Ma ha minden jól megy befejezem annyira a javítást hogy már csak cserepezni kell vissza jönnöm. Illetve még 2 tetőablakot be kell építenem de azt nem most. Szerencsére ez a napos idő sokat segít abban hogy gyorsan haladjak.
    Nem is tudom mit írjak még. Talán annyit hogy kezdeni érezni cuncikán hogy hiányzik édes neki. Az hogy esténként én vagyok vele közel sem egyenértékű azzal amikor édes is itthon van. Még ma kell kibírnia mert holnap nem megy oviba. Édes szabadnapos és viszi az apjához. Picit legalább együtt lesznek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamarabb keltünk mert előbb indulok dolgozni. Már 6-kor útra kelek mert 7-re mindenképpen oda akarok érni a melóhelyre. Új munkába kezdek mert sikerült végre befejeznem unokatesómnál a javítást.
    Tegnap semmi különös nem történt. A nap fénypontját cuncika jelentette azzal hogy hiába mentem érte az oviba munkából hazafelé nem akart velem hazajönni. Kint játszottak az udvaron és nagy átéléssel homokozott a barátnőjével. Ott guggoltam a homokozó mellett és nem tudtam rábírni cuncit hogy jöjjön velem. Nagyon nem is erölkődtem inkább hazajöttem fürödni és ruhát váltottam utána pedig visszagyalogoltam érte. Pont időben érkeztem mert akkor vitték el a barátnőjét is. Nagyon hálás volt ezért hogy hagytam még játszani. Egész este ment az ölelgetés és a dorombolás. Igazi kiscicus.
    Munkában semmi érdekes nem volt. Tököm kivolt már ezzel a javítással. A hátam közepére nem kívánom ezeket a munkákat de meg kell valakinek ezeket is csinálni. Nem vagyok abban a helyzetben hogy válogathatnék a munkák között. Szerencsére ma új tetőbe foghatok. Igaz csak pár négyzetméteres de legalább új!
    Megyek mert édes vár rám.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Fáradt vagyok! Éjszaka felébredtem 3/4 11 körül és fél2-ig nem tudtam elaludni. Meg is látszódik rajtam. Egyszerűen nem értem mi lehet az oka. Pedig végigdolgoztam a napot és úgy érzem minden rendben is van velem és mégis felébredtem. Hmmm... Lehet az időjárás változás vagy az hogy édesnek 1 hete késik vagy az hogy talán kedden már lesz egy új vga.-m? Nem is tudom.
    A tegnapi napom jól telt. Szép idő volt és egy új munkába kezdhettem. Segítségem is volt aminek nagyon örültem. Sajnos korán elindultam és nem tudtam cuncitól elbúcsúzni rendesen. Sőt! Semennyire. Mostani hétvégét az apjánál tölti. Hozzánk lehet jönnek a gyerkőceim. Már rég jártak nálunk és nagyon örülök amikor itt vannak. Jobban örülnék neki ha cunci is itthon lenne de valahogy nem tudnak Adrival mit kezdeni. Ő persze megy velük játszani de Imrusék nem tudnak vele játszani. Ők már kamaszodnak.
    Ma megyek dolgozni és ameddig tudok csinálom. Nagyon ígérték az esőt amiből remélem nem lesz semmi. Nem örülnék neki!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Korán ébredtem ma is. A megszokás nagy úr! Tulajdonképpen nem is érzem magamat fáradtnak. Persze megint esik odakint az eső. Ma amúgy sem dolgoztam volna de attól még nagyon rühellem hogy esik. Édessel azt terveztük hogy bemegyünk Fehérvárra picit vásárolgatni ami meg is fog történni csak nem mindegy hogy esőben megyünk vagy simogató napsütésben.
    Már szinte biztos hogy jövő héten érkezik az új kártyám. Egy Zotac GTX280SMP! lesz. Már nagyon várom! Rengeteg engedményt kaptam az eladótól mert régóta ismer. Beszámította a kártyámat de majd csak akkor adom fel ha már én megkaptam az övét. Mivel egy estém tutira lesz úgy hogy itt lesz mindkét kártya ki fogom próbálni azt hogy PhisX-re beteszem a 9800GT-t a GTX mellé. Kíváncsi vagyok Maffia2-ben hogy fog menni.
    Munkában haladgatok. Volt egy elég jelentős szintezési eltolás ami az amatőrségből fakadt és azt valahogy ki kell javítanom majd hétfőn. Rosszul jelölték a slagvízmértékkel a szintet és ebből jött össze a hiba. Bosszús voltam de javítható.
    Este összebújva néztük a Megasztárt édessel. Át átkapcsoltunk az X faktorra de szerintem az egy szar. Az hogy a Bodnár Attila fiát azért juttatják tovább mert a fókuszban milyen király riportok lesznek belőle (gondolom mert nem a tehetsége viszi előre) az kicsit kiakaszt. Persze már leszedtem a teljes adást és délelőtt megnézzük a kiruccanás előtt nehogy úgy alkossak véleményt hogy nem is láttam.
    Mondjuk végig a megasztárt se bírtam mert elaludtam. Felvettük a pózt és durmi. A nagykacsa hatása.. ;] :D
    Este jön haza cunci! Már nagyon várom! Remélem nem síros hazaérkezés lesz. Amikor átadta édes az apjának ugyan olyan sírás volt mint nálunk szokott lenni. Legalább ő is szokja....
    Szép napot mindenkinek!

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Teljesen kialudtam magamat. Éjszaka egyszer sem ébredtem fel. Kicsit tompa vagyok még. Nem is tudom mit írjak.
    Tegnap reggel megnéztük az X faktort és én megnéztem a House.-t is majd beültünk táltiba és berobogtunk Fehérvárra. Gyakorlatilag bementünk a 2 nagy hípermarketbe és egy praktikerbe. Elmentünk még oda ahol dolgozok mert ott felejtettem az irataimat és jogsi nélkül nem nagyon vezetnék ha nem muszáj. Fél1 felé már itthon is voltunk. Gyorsan ebédeltünk és durmoltunk egy keveset. Pont úgy ébredtünk fel hogy a forma 1 végét láttam. Mivel nem vagyok már egy fanatikus rajongó ezért annyira nem izgatott a dolog. Utána elballagtunk édessel még a boltba és vártuk haza cuncikát. Meg is érkezett nemsokára. Rendben volt minden vele. Nem nagyon volt sírdogálás. Örült annak hogy hazatért. Az ovi és a barátnői nagyon ide kötik ami jó.
    Ha minden jól megy ma már nem fog esni az eső és tudok rendesen dolgozni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon hulla vagyok! Szinte végig dolgoztam álmomban amit tetézett egy 3 előtti ébredés fél4 utáni visszaalvással és negyed 5-kori keléssel. Szóval nem éppen fitten ülök itt a gép előtt. Még ébredezek.
    Tegnap semmi érdekes nem történt. Kifejezetten jól haladtam aminek nagyon örülök. A héten legalább be kell fóliáznom a tetőt hogy ne ázzon többet a terasz. Szerintem ha ilyen tempóban haladunk sima ügy lesz. Pénteken el kell ugranom felfúrni egy fát oda ahová mennem kell elötetőt készíteni. Remélem ez nem kavar bele ebbe a munkába. 2 hónapja várok legalább erre hogy végre elkezdhessem ezt a nyomorult elötetőt erre tegnap felhívnak hogy azonnal menjek. Hát nem! Nem ugorhatok azonnal amikor nyakig vagyok egy másik munkába.
    Itthon minden rendben van. Édes szabadnapos volt. Ez most pont jól jött ki mert szülői értekezlet volt az oviban. Cuncikáról csak jót mondtak! Nem kell logopédiára járnia mert minden rendben van vele. Felmérőt készítettek vele ami nagyon jól sikerült. Közel maximum pontszámot ért el amitől dagadt rendesen édes mellkasa. ;]
    Ma reggeles lesz. 6-ra megy én pedig viszem cuncit oviba. Kicsit később kezdek amit majd ledolgozok. Annyival tovább maradok amennyivel később érkezek. Sietnem kell és a pénz is kell. Remélem mihamarabb megjön a vga-m. Jó volna ha ma feladnák...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem alszom jól! Ma is felébredtem már fél3-kor és nem tudtam vissza aludni. Megfigyeltem ha sokáig dolgozok mint pl. tegnap is akkor nem tud kikapcsolni az agyam és szinte álmomban is dolgozok ami korai ébredést eredményez. Nagyon kivan a kukim ettől! Holnap lehet tartok egy rövidebb napot. Még meglátom mert a pénz nagy úr.
    Tegnap reggel én vittem cuncit oviba. Nem volt semmi gond vele pedig összevont csopiban voltak még a korai érkezés miatt. Szeret oviba járni aminek nagyon örülök! Sajnos az egyik barátnője beteg ami nem jó de van szerencsére másik barátnője is akivel jól elvan.
    Én szépen haladtam a munkámban. Ma lesz egy szívósabb rész ahová állványt kell építeni de ha minden jól megy meg tudjuk oldani. Még meglátjuk. Majd alakul.
    Elvileg holnap érkezik meg az új vga.-m. Már nagyon várom de ha ennyit dolgozok nem sokat fogom élvezni egyelőre.
    Ma elviszem annak a srácnak akinél dolgozok azt a kalapácsomat aminek kitörött a nyele mert szerinte ő meg tudja csináltatni bent a cégnél az esztergályosokkal. Nagyon örülnék neki mert imádtam azt a kalapácsot!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Teljesen kipihent vagyok . Végre normálisan tudtam aludni az éjjel. Igaz fél2-kor felébredtem de szinte azonnal vissza is aludtam.
    A tegnapi nap egész jól alakult. Szinte az egész tetőt be tudtam lécezni. Illetve azt a részt beléceztem ahol már kész a szerkezet de még a feljáró lépcső fölé egy tetőrészt csinálnom kell amit ezzel a terasztetővel össze kell dolgozni. Ezt a részt ma fogom csinálni. Reggel még gyorsba el kell mennem fáért és utána állhatunk neki.
    Szerencsére édes délelőttös és úgy jár dolgozni hogy közösen el tudjuk vinni cuncikát oviba. Ennek nagyon örülök de ha egyedül kellene vinnem akkor se lenne gond mert már teljesen sírásmentes az oviba járás.
    Izgulok hogy ma megjön e végre az AMP! Már nyomnék egy kis BC2.-t normális sebességen. :DD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ultrapihent vagyok! Szerintem mostanra szoktam vissza a komolyabb fizikai igénybevételre. Remélem hogy nem lesz kényszerpihenő mostanában. Jó volna folyamatosan dolgozni.
    A tegnapi nap szenzációja hogy elindították végre a fűtést! Már ideje volt mert rohadt hideg volt idebent a lakásban. Fürdés után nem leszáradt a víz rólunk hanem ránk fagyott... Kukim kivolt teljesen ettől! Bár lehet a bornapok miatt indították csak el a fűtést. Jut eszembe mától Móri bornapok van. Vasárnap almakoncert cuncikával! :DD
    Tegnap reggel közösen vittük cuncit oviba. Szerencsénkre ott volt már az egyik kedvenc csoporttársa ezért vidáman ment be az összevont csopiba. Remélem ma is ott lesz valaki akivel jól elvan. Ovi után mindenki ment dolgozni. Én közepesen jól haladtam. Ma már csak lécezek egy részen és szegést csinálok körbe karikára. Holnap bádogozni fogok és ha minden igaz hétfőn cserepezek. Ez még a jövő titka.
    Sajnos nem jött meg az új VGA.-m pedig nagyon vártam. Talán ma de már cseppet sem vagyok biztos ebben .
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Mostanában igencsak jól alszunk. Ennek nagyon örülök! Este korán lefekszünk és már durmolunk is. 4 előtt felébredek és bevárom az óracsörgést. Ma is így történt.
    Tegnap reggeli menetrend ugyan az volt mint napok óta. Közösen visszük cuncikát oviba majd kirakom édest a pennynél és zúzok dolgozni. Reggel még beugrottam a bádogoshoz és megrendeltem tőle azt a kevés bádogot amit ma fel kell ütnöm. Úgy számolom hogy a nagyon hajtós napok után ma egy lazább következik. Na persze ha laza napra számítok azok szoktak a legerősebbek lenni.
    A tegnapi nap extra eseménye az hogy megcsináltatta a srác akinél dolgozok azt a kalapácsomat amivel 17 éven keresztül dolgoztam de kitört a nyele. Nagyon szuper lett!! Nemcsak meghegesztette hanem egy köracél darabot is esztergáltatott a nyelébe erősítésnek. Remélem most újabb 20 évet kihúz. Nagyon imádtam azt a kalapácsot és amikor tönkre ment nagyon szomorú lettem. De ez már a múlté mert újra itt van velem! :DD
    Édes ma délutánra megy. Haza kell érnem legkésőbb fél4-re. Szerintem sima ügy lesz.
    VGA. tegnap lett feladva ezért legkorábban hétfőn lesz belőle akármi is...
    Hihetetlen hogy már több mint 1 éve együtt élünk édessel és még egyáltalán nem csökkent a szerelem bennünk. Sőt! Sajnos cicus most sem jött össze. Próbálkozunk tovább...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit bealudtunk. Nagyon jól aludtunk az éjjel. Későn is aludtunk el mert megnéztük a megasztárt. Illetve édes a végére érkezett haza mert dolgozott .Tulajdonképpen én egyik tehetségkutatót se láttam igazán mert kapcsolgattam össze vissza. Most reggel fogjuk megnézni az X faktort. Jó lesz ébredezéshez.
    Ma kimegyünk a bornapokra. Már csütörtök óta tart de még ki se szagoltam. Kb. ennyire hoz lázba ez az egész hajcihő. Érdekes látni hogy vannak olyan lokálpatrióták akiknek ez az év fénypontja. Talán még a karácsonynál is fontosabb. Minket csak az Alma együttes koncertje érdekel semmi más. Persze körbe is nézünk picit de csak olyan lájtosan.
    Tegnap egész nap bádogoztam. Kész se lettem vele egészen. Majd hétfőn befejezem és még cserepezek is egy kicsit. Már nem merek jóslatokba bocsátkozni de talán még a vga. is megérkezik. TALÁN!
    Az idő elég vacak odakint. Hamar beállt idén a tél. Kukim kivan vele!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egy szuper nap utáni picit betegecske ébredés. Cunci lebetegedett sajnos most reggelre. Szerencsére édes a héten szabin van ezért nem olyan vészes a helyzet.
    Tegnap nagyon jól éreztük magunkat! Reggel megnéztük az X faktort és elmentünk a boltba. Reggeliztünk és picit összebújtunk még. Nem akartunk túl korán indulni a koncertre nehogy elunja magát cuncika. Persze elegendő időt szerettünk volna hagyni előtte hogy körbe tudjunk nézni rendesen az árusoknál. Nyilván ha már bornapok akkor jár neki is valami vásárfia. Imádjuk az arcfestést és a mostani nagyon jól is sikerült!kettesben édessel
    Az almakoncert nagyon jó volt bár az elején csak üldögélt a padon. Sajnos mire elkezdte volna élvezni a dolgot véget ért a koncert.így bulizott. :D
    Miután kijöttünk a sátorból picit körhintáztunk és dodgemeztünk. Hazafelé menet még megnéztük a gyermekrajz kiállítást a szemközti suliban. 2 művét is kiállították cuncikának! Nagyon büszkék vagyunk rá!Anyácskával
    Késő délután még vissza mentünk megnézni az Alba regia táncegyüttes előadását ahol cuncika felszabadultan ropta a talpalávalóra. :DD
    Nagyon jól éreztük magunkat de ennyi elég volt!
    Ma már vissza zökkenünk a hétköznapi kerékvágásba. Reggel még egy kis bádogozással indítok utána pedig cserepezés lesz. Ma fel kell szórnom azt a cserepet ami otthon van a tulajéknak hogy tudják mennyit kell még hozzá venni.
    Este édes azt mondta hogy néha azt érzi a vga. fontosabb mint ők. Hihetetlen! Hogy honnan veszi ezt?! Kiakadok tőle....
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Előbb ébredtem mint az óracsörgés és édest is én ébresztettem igaz közel voltunk már ahhoz hogy jelezzen az óra.
    Cunci beteg bár mintha megfordult volna rajta ez a kórság. Tegnap belázasodott és itthon kellett maradnia. Így nem mehet oviba. Most itt durmol nyugisan. A sötétben mehezen is látom a billentyűt.
    Tegnap cserepeztem. Elhasználtuk szinte az összes cserepet ami volt nekik de még venniük kell hozzá 750db.-ot. Jó szar idő volt. Fújt a szél és néha ráeredt az eső is.
    A vga. megérkezett. Jó nagy darab. Még ismerkedünk. Nem nagyon volt még időm komolyabban foglalkozni vele csak beszereltem és futtattam egy tesztet. 3dmark06
    Ma végre mehetek az előtetőt csinálni. Meggyalulok és felfúrok a falra egy fát. Nagyjából ennyit terveztem mára.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kései kelés volt mert nem megyek dolgozni. Tegnap felfúrtam egy szelement a falra és azt szigeteli ma körbe a kőműves. Hagyom dolgozni és nem lihegek a nyakába. Amúgy pedig esik is az eső és tegnap eleget áztam ahhoz hogy ma ne akarjak. Nem most keltem fel de nem jutottam el a naplóírásig mert azon szenvedek hogy rábírjam a vga-t hogy menjen 2D órajelen ne mindig Low 3D-be menjen amikor elég lenne egy alacsonyabb órajel is. Egyelőre nem jött össze. Elvileg csak 13W-ot spórolnék ezzel ami nem olyan sok de izgat hogy miért nem megy. Úgy látszik az Nv. is ugyan úgy hadilábon áll a driverekkel mint az ATI.
    Ma fodrászhoz is kell mennem mert a fejem már nagyon durva. Édes a héten szabin van és mivel cunci beteg közösen megyünk a hajvágásra.
    Édes nagyon oda figyel rám! Nem szeretné ha megint nagyon a gép rabja lennék ezért finoman ,majd egy idő után erősebben jelzi ha túl sok időt töltök a gép előtt.. Jól teszi hogy vigyáz rám!
    Tegnap megérkezett az első OTP-s lakáshitel felszólítása édesnek. Az apja szólt rá olyan hangnemben amit nehezen tolerálok. Még nem is tolta ide a képét és megpróbál beleugatni az életünkben. Legközelebbi esetnél én fogok beszélni vele és az én simulékony hangnememben el fogom küldeni az anyjába. (elnézést édes :U )
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma is picit később vagyok mert édessel úgy döntöttünk hogy ma se menjek dolgozni inkább legyek velük. Nincs égetően sürgős dolgom mert a kőművesre kell várnom addig amíg leszigeteli legalább azt a falat amire támaszkodik az a féltető.
    Tegnap pihiztünk. Annyi történt ami említésre méltó hogy elmentünk a fodrászhoz és megkopasztottak. Most egy darabig nem kell mennem.
    VGA-val még küzdök. Nem nagyon akar 2D-be kapcsolni amit nem nagyon értek. Nem teljes 3D-ben teker de mégsem tökéletes. Amúgy nagyon elégedett vagyok a teljesítményével.
    Ma van a hónapban az a nap amikor érés van szóval ma mindenképpen szex lesz. Vagyis ma is. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Időben vagyunk ma reggel. Kell is mert megyek dolgozni és édesék is jönnek velem mert cunci megy az apjához. Bejönnek velem Fehérvárig és onnan mennek Pestre. Hazafelé is erre jön édes és velem fog haza jönni. Ezzel spórolunk egy ezrest az útiköltségen.
    Tegnap semmi érdemleges dolog nem történt. Pihengettünk és élveztük egymás társaságát. Cuncinak vissza kellett mennie az orvoshoz hogy megkapja az igazolását erre a hétre. Talán ez volt az ami kilógott a szürke hétköznapi életünkből.
    Vga. rendben üzemel és feladtam ezt az órajelvisszavevős dolgot. Majd talán egy újabb driverrel menni fog rendesen. Valahogy az Nvidia sincs a toppon driver ügyben nem csak az ati. Egyik kutya másik eb.
    Ma az előtető külső oszlopsorát fogom felállítani ha minden igaz és bádogoznom is kellene egy keveset. Majd meglátom mi fér bele a mai napba.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Késésben vagyunk. Nem mondom hogy jól aludtunk de mégis túlaludtuk magunkat.
    Tegnap édes vitte cuncikát Pestre az apjához és ha már ott volt beugrott az apjához. Igazából az apja ikrek jegyű pont mint én ami azt jelenti hogy én szétfejelném néha a viselkedéséért amit valszeg ő is szívesen megtenne velem talán ezért nem találkoztunk még. Persze édes aki egy oroszlán jól bánik az ikrekkel. Állítólag jól sikerült a tali és kicsit közelítettek egymáshoz. Én mindenben édes mellett állok de azért nem lesz nagy jópofizás ha netán össze futok az apósjelöltemmel.
    Én addig amíg édes elvolt dolgozgattam. Sajnos még mindig útban vagyok a kőművesnek de nincs mit tenni mert a tulaj meg leszedi a fejemet. Ma csak a tetőanyagot fogom lepermetezni gombaölővel és kész. Édes elkísér és addig nézelődik a piacon. Pici bádogozás is lesz az előző munkámnál mert a srác megkért hogy tegyem fel.
    Most megyek picit tesztelni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Teljes nyugalomban telt az éjszaka azt leszámítva hogy fűtenek mint az állat. Kíváncsi vagyok hogy télen amikor -20 lesz hogy fog muzsikálni a fűtés. Tavaly majd szét fagytunk. Remélem idén nem fogunk fagyoskodni ezért a horror összegért amit fizetünk.
    Tegnap bejött velem édes dolgozni. Vagyis amíg én dolgoztam ő nézelődött a piacon. Csak egy kis bádogozás volt amit el kellett végeznem és le kellett permeteznem tetollal azt a tetőszerkezetet amit még a Zolival csináltunk. Jó szar egy meló volt. Egy zárt padláson abban a finom vegyszeres permetben cseppet sem volt egészségromboló. Ilyet se vállalok többet! Aki rovarmentesítést kér az szépen ki fogja fizetni a fatelepi áztatást ami 8rugó köbméterenként.
    Délután sétáltunk egyet a fini napsütésben és itthon pihiztünk. (csupa 18+os dolgot műveltünk) Ma édes dolgozik én pedig itthon serénykedek. Takarítani fogok miután megnéztem a forma1 futamot. Picit tesztelek is mert jövő hét elején fel kell adnom a 9800GT-t. Betettem csak fizikát számolni. Eredmény maffia2-ben. Csak GTX280 minden high apex medium 36fps. 9800GT-vel ugyanez 47fps. Mivel este tettem be a kártyát ezért a teszt többi része mára marad. Mintha BC2-ben 0% terhelést mutatott volna a társkártyán az MSI ab. Ma ezt le kell tesztelnem. Nem görcsölök külön PhysX kártya vételén ha rengeteg játékban nem is megy vagy csak elenyésző a gpu terhelése. Meglátjuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt!

    Először is azzal kezdem amiről tegnap elfelejtkeztem. Édes a múlt hónapban a legjobb pénztáros volt! Ez több dologból tevődik össze. Folyamatosan 100 alatti hiány és a legmagasabb scan átlag ami most olyan 50 körüli volt. Kifüggesztették a nevét az irodában és kapott egy tábla csokit. A verseny most indult és az első győztes ő lett. Mivel eddig is ő volt a királylány (így hívják a háta mögött mert utál pakolni de a pénztárban viszi a prímet) ezért nem lepődtünk meg rajta és remélem minden hónapban ő fog nyerni. Nagyon büszke vagyok a kacsámra. :C
    Tegnap is dolgozott (scan:51,9 ;] ) és én itthon serénykedtem. Csak a szokásos takarítás, mosogatás, mosás. Pékhez is elmentem és édeshez is beugrottam. Szerencsére rövid szakos volt és 2-kor végzett. Hazaérte után megnéztük az X faktort amin jól el is aludtunk mert annyira uncsi volt. Kicsit túl megrendezett és túl műanyag. Kicsit olyan érzésem van amikor nézzük hogy mindenek előtt van a nézettség és ezáltal olyanok is bekerültek akik nem feltétlenül jó énekesek de gigantikus bulvár értékkel bírnak. Na ez kell a magyaroknak!
    Este haza érkezett cuncikánk is. Szerencsére vidáman érkezett haza. Sokat mesélt miket kapott az apjától. Azért mi is készülünk mindig valami kis meglepivel. Most egy pólót kapott . Igaz édes apja vette neki amit el sem titkoltunk előle de mégis itt kapta meg. Mi egy pici hamupipőkés kéztörlőt vettünk neki. Sajnos az anyagi helyzetünk nem éppen rózsás. Vagyis inkább azt mondanám hogy a munkakilátásaim elég gyengék ami azt vonja maga után hogy ha nincs munkám nem tudunk megélni. Ennek első áldozata ismét a gép lesz. Szokásos vga. eladás és ha kell akkor minden egyéb kiárulása. A válság nagyon keményen pusztít az építőiparban. Sajnos ennek a szelét érzem én is. Mivel nem félek a munkától, sőt inkább igénylem azt hogy dolgozzak ezért bármilyen munkát el fogok végezni. Ha kell szart fogok merni csak megéljünk. Esetleg elmegyek kukásnak.
    Édes ma szabadnapos. Picit pihen. Jó hogy itthon tud lenni és cuncival tud foglalkozni. Közösen visszük cuncit oviba és sietek haza hozzájuk. Mondjuk csinálnom kell egy előtetőt amivel nem árt ha mielőbb végzek mert abból lesz legközelebb pénzünk.
    A vga. társkártya projekt megszakítva. Szinte alig használja valami játék az agyon istenített PhysX-et. Persze Maffia2 igen de azon kívül nagyon kevés. Ami fizika meg van a játékokban azt ki tudja számolni a 280-as is.
    Fehérvári topikban elindítottam egy mozgalmat a 90-es évek diszkóslágereinek felidézésére. Van pár arc aki csatlakozott és linkelt régmúlt jó számokat. Szerintem jó a hangulat bár akadhat olyan akinek nem tetszik.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit hulla vagyok. Nem aludtam valami jól. Este iszonyat bezabáltam! 2 adag gulyáslevest fojtottam le almával és egy sörrel. Egy nagy gombocban aludtam el ami igencsak megtépázta az éjszakámat. Édes sem aludt valami jól. Viszketett és le kellett újra fürödnie. Mint kiderült a szappan amit használ az okoz valamit amitől viszket.
    Tegnap közösen elvittük reggel cuncikát az oviba. Már nem közös csopiban volt mert ráértem később indulni dolgozni. Pont a jól kinéző óvónénije a délelőttös. Jobban szeretjük az Évikét. ;]
    A munkahelyen egész jól haladtam. Igaz a kőműves még mindig hátráltat. Ma elvileg befejezi azt a részt ami nekem kell. Édes 6-ra megy és én viszem cuncikát az oviba. Majd elmegyek lambériát venni és csak utána indulok dolgozni. Elvileg mire oda érek a munkahelyre készen lesz a kömi.
    Édes csütörtökön szabadnapos és aznap én sem megyek dolgozni. Lesz egy közös napunk. Mivel nincs annyi munkám simán ráérek 1 nappal később végezni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnapi napom nem volt túl jó. Reggel azzal kezdődött hogy a fatelepen rám kérdeztek nem vagyok e már gipszben... Elég bután néztem. Soha nem volt még semmim eltörve pedig estem már szép nagyokat. Zoli vetítette be a fatelepes srácnak valamiért. Nem tudom mi értelme van hantázni. Tudnék mesélni hogy mekkorákat hantáznak mindenfelé, mindenkinek, mindenről. Csak eddig nem rólam. Vagyis nem jutott vissza a fülembe eddig semmi. A srác mivel elképedve és zavartan kinyögtem hogy semmim nem volt eltörve és a kényszerű csendet valahogy meg akarta törni azt mondta hogy biztosan félre hallotta. Na persze......
    A munka rendben ment és szépen is haladtam. Hazafelé jövet megbüntettek mert lejárt a jogsim. A két gyerekre való tekintettel csak 5 rugóra de mivel az orvos is pénzbe kerül és a hosszabíttatás is ezért mindennel együtt 15 rugós mínusz a költségvetésből. Egyre jobban sodródunk a csőd felé. Hamarosan el kell adnom valamit a gépből hogy elkerüljük ezt.
    Édes is eléggé depis állapotban van ettől az állandó pénzhiánytól. Ez a válság teljesen padlóra küld. Eddig még valahogy elhúztuk de most kifogy minden és jön a tél is. Elég kilátástalannak tűnik a helyzetünk. Reméljük azért a sors segít kicsit. Legalább valami kis munkát sodorjon ide.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma szabadnapos vagyok. Vagyis összekötöm a kellemest a hasznossal. Édessel aki szabadnapos együtt leszünk de be kell mennünk Fehérvárra az okmány irodába mert a jogosítványomat meg kell hosszabbítani.
    A tegnapi nap teljesen eseménytelenül telt. Reggel elmentem dokihoz aki lerántott 6 rugóval a jogsi miatt. Utána beugrottam apámhoz dumcsizni picit. Tartom vele a kapcsolatot mert esetleg ha nagy bajba kerülök ki tud segíteni. Nyilván nem erre hajtok.
    Elhúztam melózni és gyorsba befejeztem a lécezést és a bádogozást. Időben haza is értem. Hazafelé beugrottam az oviba mert fotózás volt. Pont cuncikát fotózták. Igazi tündér! (a látszat néha csal ;] ) Teljesen el volt ájulva a fotós tőle. Persze édes nagyon büszke volt rá! És én is.
    Ma közösen visszük cuncit ismét oviba és utána irány Fehérvár.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák