Hirdetés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem aludtam valami fényesen. Este picit meg kellett nyugtatni édest hogy minden rendben van mert kiborult. Ennek egyik okozója én voltam másik pedig cuncika. Sajnos a két nap az apjánál kicsit sok volt. Vagyis gondolom a jól sikerült farsang után lehetett ott valami példabeszéd amitől cuncika elfordult tőlünk és egy sírós hazaérkezést produkált amit nehezen emésztettünk mindketten. Én még csak csak túlléptem rajta de édes kiborult. Én is betettem a lelkének előző nap azzal hogy számon kértem mit csinált itthon a főzésen kívül. Tulajdonképpen nem számonkérés akart lenni inkább csak megbeszélés de mivel túl nyers vagyok nem tudtam úgy előadni a dolgot. Nagyon sajnálom és szégyenlem magamat emiatt!!!!! Szerencsére este meg tudtuk beszélni és lehiggadt édes is. Velünk semmi probléma nincs csak egy pillanatra úgy érezte hogy rossz anya és rossz háziasszony. Mindkettőt tételesen cáfoltam és ez idő volt.
    Amúgy a tegnap semmi érdekeset nem hozott. Mostam 2 adagot és mosogattam. Takarítottam és a konyhába pakolgattam. Ettől én nem vagyok jobb csak ha itthon vagyok inkább csinálok valamit mint fetrengjek a gép előtt.... Édes délelőtt dolgozott és délután egy közös durmink volt. Szükség van ezekre az összebújásokra.
    Ma nehéz napja lesz mert délutános és leltároznak is egyben..
    Mi nem dolgozunk. Ma dől el hogy megnyertünk e egy kisebb munkát. Majd telefonálok hogy döntöttek ez ügyben.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák