Hirdetés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok ismét. Tegnap szép áztató eső rombolta a hangulatomat. Inkább ez mint a szél. Azért egész jól haladtunk a szerkezetépítésben. Ma nem oda megyünk mert nagy elmaradást kell behoznia a kollégának. Most egy másik tetőnél bádogozásban fogok segíteni neki. Majd meglátjuk mi lesz. Még holnap tudok neki segíteni mert szombaton pihenni fogok. Vasárnap kezdődik a saját melóm és nem szeretnék totál hullán odaesni.
    Nagyjából sikeres volt a korai ovibamenéses tesztüzem édeseméknek. Még pár percet faragni kell az időből de menni fog. (kell) Azt elfelejtettem lejegyezni hogy a logon Edina nénitől el akarták venni a mi kis Boldizsárunkat de ő nem engedte! Minden gyereket elvettek tőle és újakat kapott helyettük de a mi kis cicaborsónkért harcolt. Ő volt eddig az egyetlen ember aki "szóra" bírta idegenben. Nem engedhetjük meg magunknak hogy egy olyan embertől elvegyék aki be tudott férkőzni a bizalmába és megnyílt előtte. Kedden pl. kártyákon képekre kellett zsetonokat tenni amit úgy szerezhetett meg ha a fejlesztő könyvben lévő ábrára mondott valamit. De a fő motiváció az volt hogy a kártyán lévő képnek a hangja magnóról szólt amit Ő kezelhetett. Azt a gombmániás mindenit neki! A gombnyomásért mindent megtett. Edinának ilyen szuper ötletei vannak hogy szóra bírja Boldit. Elképesztő!
    szép napot mindenkinek.

Aktív témák