Hirdetés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nekiláttunk a tetőfelújításnak. Vannak szerencsés dolgok amik megkönnyítik az életünket és mint mindig vannak szívásos dolgok is. A hátsó oldalt mindenesetre nagyjából befóliáztuk. Előtte a magasítást ki kellett zsinóroznunk és kipaklizni. Elég szomorú látványt nyújtott a felékelgetett magasítás, de nincs mit tenni. A zsinór nem hazudik. Ma még az alját tesszük rendbe és belécezzük. Vinnem kell még létrákat és kompresszort a szegbelövővel.
    Édesemék óvoda előkészítőn voltak Boldival. Végighüppögte az egészet a mi kis drágaságunk. Ma logora mennek. Remélem megszólal mert múlt héten egyáltalán nem beszélt semmit. :(
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar elszaladt ez a hétvége. Szombaton délután elmentünk vásárolni az ósünbe. Csak pár cuccot vettünk és semmi nagybevásárlás. Vettem brigéciolt hogy a békámról a kifolyt olajat lemossam. Nem szeretnék nyakig olajos lenni amikor bepakolom a táltosomba. Miután hazaértünk le is csutakoltam.
    Tegnap siettem misére mert tartós élelmiszert vittem a rászoruló családoknak. Sajnos a gyűjtés a múlt héten véget ért ezért nem tudtam a templomban leadni. Majd ma itt leadja a családsegítő szolgálatnál szerelmem. Igazából várhattak volna még egy hetet a lezárással mert nagyjából az emberek zöme múlt héten kapott fizetést. Ez van. Majd legközelebb jobban igyekszünk. :(
    Mise után elmentem Adriért Pestre és hazafelé beugrottam tárgyalni a kenneles munkához mert egy elég nagy terasztetőt szeretne. Nagyjából akkorát ahová befér a mikrobuszával. Ez nekem csak jó.
    Délben értem haza és délután már nem csináltam semmit.
    Ma saját munkámba kezdek ami nagyjából bő 2 hétig be fog tartani.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma pihenőnapot tartok. Reggel időmérőt nézek délután pedig elmegyünk vásárolni közösen.
    Tegnap Befejeztem a tetőt és kicsit bontottunk egy födémzsalut.
    Adrit elvitte az apja ezért holnap mehetek Pestre érte mise után.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam. Tegnap mégis dolgoztam mert elállt az eső. Mondjuk nem Etyekre mentem hanem megpróbáltuk befejezni az előtetőt. Még van rajta egy pár órás cserepezés de már közel a vége. Reggel befejezzük és valszeg utána megyünk Etyekre.
    Boldi súlyáról nem nagyon írtam mostanában. Elég szépen eszeget de valahogy még mindig nem tudtuk elérni a 10 kilócskát. Ott lavírozunk alatta de csak nem tudjuk átlépni a bűvös határt. :(
    Húsvétra bejelentkeztek apósomék. Már érzi hogy közel a vég és ezért minél többet szeretne az unokáival tölteni. Jöjjenek ha jönni akarnak.
    Sajnos egyelőre elakadt a Hilti körfűrész projektem. Várom hogy átkerülhessek az ismerős sráchoz a szárazépítészet területre és esetleg valami engedményt kapni az elég vaskos árból.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szakad az eső ezért ma szerintem nem lesz meló. Tegnap bádogoztam egész nap. Nagyjából végeztem is de azért még maradt egy pár órás meló. Ma amúgy sem oda mentem volna hanem Etyekre előtetőt készíteni.
    Tegnap voltak Adrival ortopédián. A térde sokat fáj és kiderült valami porckopása van ami ilyen korban sűrűen előfordul. Ennyi. Valami kapszulát kell majd szednie rá.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy néz ki sikerült elhárítanom a békám olajszivárgását. Vasárnap óta emelem a pár száz kilós polcrendszeremet és nem ereszti az olajat. Azért megizzadtam a sikerért.
    Tegnap ismét tengi lengi napunk volt. Kis deszkázás után cserepeztünk. Ma ha eláll az eső befejezzük a cserepezést. Úgy nézem ezt a két hetet nem most fogják kifizetni. Nyilván nem ezt mondják de nagyon ez van a levegőben. Jó hogy jövő héten már sajtot készítek ahol fizetnek.
    Hazafelé beugrottam megnézni egy kocsibeállót. Ma ha lesz rá időm kiszámolom az anyagot és még a héten leadom az árajánlatot rá.
    Boldi nem volt hajlandó megszólalni logon. Teljesen használhatatlan volt a kis kukacos. Adri és csapata helyi csecsemőgondozási versenyt nyert ezért bejutottak a megyei döntőbe.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok. Tegnap semmitérő napom volt de a lábam piszkosul fájt a bakancsomban. Vetettem egy másikat mert elég volt belőle. Parkettát szegélyeztem és tetőt szegtem majd bádogoztam. Itt vakarózok és azokkal a munkákkal amik tényleg fontosak azzal nem haladok mert nincs rá anyagom. Lényegtelen mert csak ezen a héten vagyok itt és jövő héttől végre sajátot készítek.
    Boldival óvoda előkészítőn voltak szerelmem. Befelé sír, kifelé már mosolyog.Anita azt mondta bent már csak keveset sír és minden feladatot szépen elvégez. Jól lehet vele dolgozni. Ma logora mennek de előtte beugranak a fatelepre kifizetni a faanyagot ami jövő hétre fog kelleni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elszaladt ez a hétvége is. Tegnap mise után apámmal beszélgettem egy órácskát. Azután felvettem a következő munkám anyagára a zsét és hazajöttem. Itthon csak nem hagyott nyugodni ez a békaszerelés és nyugodtan átgondoltam mi lehet a baja. Józan paraszti ésszel rájöttem hogy a leeresztőszelep rúdja nem éri el az a golyót amit meg kellene nyomnia. Két lehetőség állt fent. 1: elhagytam egy alkatrészt szétszerelés közben. 2: levágtak 5mm.-t a szárból amikor a tömítést készítették hozzá. Úgy gondoltam hogy ezt a hézagot áthidalom egy golyóval amit rossz csapágy szétveréséből nyerek ki. Így a szelep szára egy golyót nyom ami az elzáró golyót eltolja. Láss csodát megjavult a kis emelőm. Azért nem működött mert nem tudtam légteleníteni. Ha bárki látott már ilyet szétszedve írja már meg priviben hogy ott valóban egy golyó van amit elhagytam, vagy egy teljesen más alkatrész pl. egy csődarab. :F Most a polcrendszeremet megemelve tesztelem a szivárgást.
    Délután lementünk a gyerekekkel kicsit a játszóra.
    Ma nem tudom hová megyek mert ezer félbehagyott munkám van itt amit be kellene fejeznem a héten. Jövő héten már megyek saját melót csinálni ami számomra a legjobb.
    Szerelmem korán megy tópartra óvoda előkészítőre.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok. Tegnap elég későn értem haza a munkából de nagyjából sikerült elvégezni amit szerettünk volna. Örülök hogy tudtam segíteni egy fórumtársnak.
    Ma reggeli mise után apámnál beszélgetek kicsit és találkozok a következő munkám tulajdonosával. Zsetont hoz anyagra amit a jövő héten szépen elköltök fára és bádogra. Cserepet elvileg tegnap bement és kifizette már.
    Itthon sok pihi után ha jó idő lesz akkor délután lemegyek a gyerekekkel a játszóra. Esetleg megnézem a békát hogy tudok e javítani rajta valamit.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma extrakorán indulok melózni mert messze megyek. Egy fórumtársunknak segítek kiiktatni 2 tetőablakot és visszajavítani a helyét.
    Tegnap lambériáztunk és egy oromszegélyt készítettünk. Délután picit eláztunk de nem vészesen. Sikerült megegyezni arra a munkára amit múlt hét szombaton néztem meg. Jövő hét utáni héten kezdhetem.
    Hilti körfűrészt jegelem egy kicsit mert a srác aki ott dolgozik megpróbál először magához átvenni és utána több kedvezményt is kaphatok rá általa. Sajnos én a szerkezetépítő részlegen vagyok náluk és egy másik emberhez tartozok. Ismerősöm a szárazépítészeten van és legnagyobb bánatomra nincs átjárás cégen belül a területek között. Most kell egy kis idő amíg áthoz magához. 2 főnök beleegyezése kell hozzá és aláírása. Majd meglátjuk. Jövő hét vasárnap mise után összefutok vele és átbeszéljük a dolgot.
    Édesem sebészeten júni.12.-re kapott időpontot csomóeltávolításra. egyszerre kettőt vesznek ki. Én már most rosszul vagyok. Még hallgatni sem bírom ezeket a dolgokat.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap meló után még el kellett ugranom tárgyalni a kutyakenneleshez mert akar készíttetni egy akkora terasztetőt ami alá még a böhöm nagy mikrobusza is elfér. Pár hét múlva csinálhatjuk majd azt is. Ezzel a tárgyalással nagyon sokára értem haza. Ma remélem lazább napom lesz a melóban mert kicsit pihennem kellene.
    Még 1x régebben egy fiatal mérnök srácnál dolgoztam. Az apósától kapta meg a számomat akinél pedig piszok régen csináltam tetőt és garázst. Tegnap rám írt a srác hogy elhelyezkedett a Hiltinél! ÓÓÓ! Hát eszem a zuzzádat! Területileg is és szakmában is hozzá tartozok. Évente egy akkus géptest nagy kedvezményes vételét engedélyezik nekik. Mivel jövő hét elején akarok pont venni egy körfűrészt esetleg jól jöhetne ez a kedvezmény. :)) :DD Amellett hogy számomra elvitathatatlan a Hilti kiválósága az árát szinte lehetetlen megemészteni. Tudom hogy kell a zsé fejlesztésre meg az életútkövetésre meg bla bla... de ezek az árak. :W Ilyet veszek jövő héten, kedvezménnyel vagy teljes áron. Ez csak a géptest nettó(!) ára. Ebből még lejön egy szinte elhanyagolható 8% kedvezményem.
    Tegnap befejeztük az előtető belécezését és ma szerintem bedobjuk a bádogot és lecserepezzük. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nekiálltunk az előtetőnek és nagy részét a szerkezetnek be is nyomtuk. elég nagy szívás belebontani a kész nagy tetőbe és beleaplikálni ezt a pár négyzetmétert. Most ez van. Azért kicsit mazo vagyok ebből a szempontból mert szinte élvezem ezeket a geci munkákat ahol 2x át kell gondolni mit és hogyan csinálunk mert csak 1 dobásunk van.
    Tegnap reggel utánaolvastam és lehet a békát csak légteleníteni kell és működni fog. Legközelebb vasárnap lesz lelkierőm szerelni. Lehet még akkor sem.
    Szerelmemet az oviba azzal fogadták minap hogy Kati azt mondta kertes házba költözünk. HEH?! Mikor kérdőre lett vonva azt mondta már unja hogy itt lakunk. Én meg nem a Mészáros Lőrinc vagyok. :W
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap befejeztük a födémdeszkázást. Ma egy előtetőt fogok csinálni amit már rég meg kellett volna oldanom.
    Megjött a békámhoz az alkatrész és este még fáradtan nekiálltam összeszerelni. Sajnos valamiért nem emel. Valami szelep leragadhatott és otthagytam félbe. Majd ha kipihenten tudom átnézni akkor állok újra neki. Erre a héten nincs esély. Talán vasárnap... Este még leadtam az árajánlatot a szombaton megnézett munkára. Elvileg ma visszaszólnak hogy mehet e a dolog.
    Szerelmemék logon voltak tóparton. Boldi ügyes volt de még messze van attól hogy beszéljen.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Túl sokat pihentem és ezért tegnap jól el is fáradtam melóban. Fafödémet deszkáztunk és egy darabon gyártottunk is. Ma folyt.köv.
    A békámhoz nem jött meg még az alkatrész. :(
    Boldi az ovis leválasztó foglalkozásra sírva ment be de mosolyogva jött ki. Alakulgatunk... Ma logo Edina nénivel.
    Korán kell indulnom mert Budaörsön melózok. Jó hosszú az út mire odaérek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap délelőtt hamar elszaladt. Mise után kiszaladtam a létrákért és megigazgattam a felső lezáró bádogot. Apámnál kipakoltam és bevártam a kis családomat. Kicsit beszélgettünk apámmal és ő unokázott. Utána mekiben bezabáltunk és hazafelé lemostam táltosomat. Most kívül belül tiszta.
    Kíváncsi vagyok hogy megjön e ma a békám leeresztő szelepe. :F
    Ezen a héten visszatérek oda melózni ahol tavaly nyomtam pár hónapot. Jó ez a szabadúszósdi. 3 helyre is mehetnék és én választom ki épp hol dolgozok. + a saját munkáim.
    Édesemék korán mennek a tóparti óvodai leválasztó csoportos foglalkozásra.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap elkészültek a tömítések a békámhoz DE(!) a leeresztő szelepet úgy ahogy volt ottfelejtették a tömítésgyártónál. :W Már meg sem lepődök ezen. Kíváncsi vagyok hogy oldják meg ezt a helyzetet mert háromezer párszáz lesz a tömítés fuvarköltséggel. De ki állja majd a plusz idejutást? Ekkora összegnél ez már totál bukta lesz nekik. Remélem nem fognak arra várni hogy majd a következő megrendeléssel elhozzák. :W
    Ennyit a szerelésről. Még reggel elmentem egy munkát megnézni amit ha megnyerek akkor hamarosan el tudnék kezdeni. Egy tetőjavításos munka. Cserép le- szarufákra rámagasítás hogy beférjen 20cm szigetelés és jó fólia után új cserép vissza.
    Ebéd után átmentünk Csókakőre a várba. Mindenki élvezte a kirándulást. Képekben.:
    csajok
    kis családom
    A legrosszabb mind közül
    Boldival és Adrival
    Oroszlános
    Az én szerelmetes gombócom épp kedvenc kalácsát tolja befelé. :DDD
    Az Igazival!
    Ma mise után kiszaladok a létrákért ahol a héten dolgoztam és apámnál találkozunk a családdal. Utána alakmegtartó kezelésre megyünk a mekibe. ;] :P :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap ovi után vásároltunk és még volt időm mielőtt a rendelőbe mentünk kiporszívózni táltosomat. Vagyis egy réteg koszt kiszedtem belőle de annyira azért nem lett tiszta. Most ez így jó. majd valamikor még lemosom.
    UH.-n kiderült hogy csak az egyik csomónál vannak erek de az sem annyira vészes. Majdnem hülyének nézték szerelmemet hogy kiszedeti pedig nem zsibbad és nem fáj neki. Mindezt lúdtojás nagyságú gombócokra értették. Szűkebb ujjú pulcsit már elég nehezen vesz fel emiatt. Azt mondták ne foglalkozzon vele amíg nem fáj vagy zsibbad. :Y :W
    Rendelő után elmentünk megnézni Katicát hogy úszik. Utolsó alkalom volt és egész jól ügyeskedett. Persze még nem tud úszni de ismerkedik a vízzel. Pár pocsék videót készítettem és jók is becsúsztak.
    Elvileg ma megjön a brekkancs tömítése. Tegnap felhívtam őket és akkor vették gyártásba. Lassan izgulhatok hogy mennyibe fog kerülni ha úgy kell gyártani hozzá . :U
    Ebéd után átmegyünk Csókakőre a várhoz kirándulni. Múlt héten jelezte Adri hogy soha nem megyünk sehová kirándulni. Ez egy közeli teszt lesz hogy bírja Boldi a kiképzést.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap reggel gyorsan kiszórtuk a gyerekeket oviban és utána szaladtunk a rendelőintézetbe. Egész gyorsan végeztünk a sebészeten. Ránéztek szerelmem gombócaira és 2 db.-ot meg kell nézni UH.-val is mert van ott verőér is. Azonnal bejelentkeztünk UH.-ra és szerencsénkre volt egy mai visszamondott időpont 11.-kor. Tehát ma UH. és utána ha még lesz sebészet akkor visszamegyünk oda is. Talán kap időpontot műtétre is szerelmem. Délután lemostuk Masnit mert nagyon retkes volt már szegénykém.
    Ma rendelő után megyünk Katicának az úszását megnézni. Készítek pár rövid videót hogy későbbiekben vissza tudjuk nézni ahogy ügyeskedik.
    Remélem ma megjönnek a "béka" tömítései és délután össze tudom szerelni. Tegnap délelőtt még azzal foglalatoskodtam a pincében hogy szállíthatóvá tegyem az emelőt. Szerintem sikerült is a művelet de addig ez nem derül ki amíg nem tudom összeszerelni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap reggel Boldira vigyáztam amíg szerelmem fodrásznál volt. Utána lementem a pincébe hogy szétszedjem a raklapemelő békát. 31 évvel ezelőtt nem úgy rakták össze hogy 1x majd egy idióta szét akarja szedni hogy megjavítsa. Elképesztő hogy minden össze volt gyógyulva rajta. :W Vért izzadtam amíg szétszedtem. Elmentem a helyi hidraulika kereskedésbe és leadtam a dugattyút és a házát hogy készítsék el a tömítéseket, és a leeresztő szelepet is. Valszeg itt szivárgott az olaj mert mint egy műanyag olyan állagú volt a gumitömítés és az is porladt. Elvileg holnapra meglesznek a tömítések. Úgy akarom összerakni hogy a húzófogantyúja leszerelhető legyen ezáltal táltosomban kényelmesen tudjam szállítani.
    Délután közösen mentünk az oviba a gyerekekért.
    Ma korán indulunk hogy időben oda érjünk az SZTK.-ba sebészetre. Édesem zsírcsomóit el kell kezdeni kiszedetni mert egyre nagyobbak. a héten nem dolgozok már mert holnap Katicát nézzük meg nyílt napi úszáson.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap sikerült befejeznünk ezt a munkát. Ma még a tegnapelőtti fáradtságban vagyok benne. Majd kipihenem magamat. Bébiszitterkedek mert édesem fodrászhoz megy. Vigyázok Boldira addig amíg megkopasztják szerelmemet. Holnap majd meglátom elmegyek e melózni. Szerelmemet kellene sebészetre elkísérni mert 7db. zsírcsomója van amit ki kellene műtetni belőle.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál hulla vagyok! Tegnap bevertük az egész 80m2 zsindelyt. Mondjuk ebben nagy szerepe volt annak hogy szegbelövővel nyomtuk és nem kézzel kopácsoltunk. Mára maradt egy kis bádogozás és lambériázás. Megpróbáljuk befejezni mert holnap délelőtt szerelmem fodrászhoz megy és nekem Boldira kell vigyáznom. Ha mégsem tudnánk elkészülni akkor a fodrász után elmegyek és befejezem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szombaton a csodálatos időben befejeztük az OSB-t és felszórtam a bádogot. Amíg bádogoztam addig a gyerekkel felhordattam a zsindelyt a tetőre és szétrakattam. Ma már dübörögni fog a zsindelyezés. 80m2 sík egyszerű felületről van szó. Kíváncsi vagyok mennyit tudunk beütni belőle. Nyilván a szegbelövő fogja nyomni a szeget mert öreg vagyok hogy szegelgessek.
    Tegnap lent voltunk a játszón a gyerekekkel. Nagyon élvezték ezt a príma tavaszias időt. A reggel persze szokásos módon zajlott. Mise után apámnál beszélgettem egy órácskát mindenféléről.
    Ma 8-ra mennek ismét szerelmemék csoportos foglalkozásra Boldival. Vajon mennyire fog sírni a kis drágám?
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok. Tegnap nem csak léceztünk hanem párhuzamosan az OSB.-t is leraktuk. Ez azért elég rendesen égette az üzemanyagot. A szegésbe is belekezdtünk és nagyjából egy 2 órás munka van hátra még a bádogozás előtt. Ma remélem nagy részét fel tudom dobni a bádognak és akkor hétfőn már zsindelyezek. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre itt a jó idő! Tegnap először nyomtam pólóban a munkát. Befejeztük a szerkezetépítést ami közben a bal kezem középső ujjára ejtettem az egyik oszlopot és belilult a körömágyam. Fáj is mint állat. Lambériáztunk és nekiálltunk lécezni. Ma belécezzük és beszegjük a tetőt. Holnap leszórjuk az OSB.-t és ha marad rá idő nekiállok bádogozni.
    Szerelmem a kontrollok előtt már hetekkel ideges. Végre lehiggadt ami mindenkinek jó.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap egész normális időben végeztünk a GOKI.-ban. Nincs új a nap alatt. Minimális átszivárgás van a gradtnál és jobb kamrában a nyomás is kicsit magas. Tulajdonképpen mérési hibahatár környékén vagyunk. Legközelebb szeptember 18.-án megyünk amik után összeülnek a sebésszel hogy a 3 éves graft ami elvileg 2 évet kellett volna hogy kibírjon cserélik e nagyobbra. Megjegyezte a doktornő hogy 3 éves korhoz képest kicsi. Ezt mi is tudjuk hogy lemaradásban van....
    Ma folytatjuk a munkát. Lambériázunk és a tető elejét fogjuk befejezni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk kereken 13 évesek az én szerelmemmel. Rendületlenül imádom őt és az azóta született gyermekeinket is! Ma a legkisebbet visszük szívkontrollra a GOKI.-ba. Szerencsére jobban van már mert tegnap kapott gyógyszert a torkára. Nem dobhatunk el súlyos indok nélkül egy ilyen vizsgálati időpontot mert hónapok múlva kapnánk másikat.
    Tegnap sikerült a végleges fóliát rátenni a szerkezetre ezért ma nyugodtan mehetek én is Boldival a vizsgálatra. Kaptam egy emelőbékát tőlük mert vettek egy újat és ez nem kellett nekik. Nem emelt de lehet csak nem volt benne olaj. Töltöttem bele és most működik. Ennek ellenére lehet egy tömítés ereszt valahol. Mindegy mert megcsinálom. A kennelnél is jól jött volna ha beljebb tudjuk húzni a cserepet raklapostól.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már szinte menetrendszerűnek tűnik ha jön a hidegfront Boldi lebetegedik. Most is így történt. Már este hőemelkedése volt de éjszaka már nem is evett. Mandulája valszeg ismét begyulladt. Ma irány a doki. Jó hogy holnap GOKI.-ba kell menni kontrollra. Ez is ilyenkor történik velünk. Az első telünk amin nem kapjuk az RSV. oltást és meg is lehet nézni hogy betegségből betegségbe esünk. :W
    Tegnap sikerült egész korán beszerezni a faanyagot. Még ott maradtam és meggyalultam ami látszó szerkezet. Ma úgy kell igyekeznünk hogy szabadon ne maradjon semmi aminek árt az eső. Mondjuk nem ígértek csapadékot de ez bármikor megváltozhat.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap mise után apámnál átöltöztem és utána mentem dolgozni. A csodaszép időben sikerült lebontani nagyjából a héjazatot de még valszeg bontanunk kell egy keveset hogy megfelelően elő legyen készítve a terep. Hamar végeztünk is. Ma reggel megyünk az anyagot intézni és bízom benne hogy ki is hozzák délelőtt hogy délután már tudjuk gyalulni a látszó részeket.
    Édesemék Adriért mentek és utána papáztak. Gyerekek nagyon jól érezték magukat. Ma korai indulásos ovi lesz mert tópartra kell érnie 8-ra édesemnek. Első ovielőkészítós foglalkozás szülő nélkül. Izgulunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi pihenőnap után ma dolgozni fogok. Reggeli mise után átöltözök apánál és felveszem a gyereket majd irány a munka. Szerintem gyorsan végezni fogunk mert a felület nem nagy csak sok rétegű. Egy Ondoline réteg után egy hullámpala réteg és végül lécezés és szarufázat lebontása. Anyagot összeírjuk és holnap reggel a fatelepen kezdünk.
    Édesemék mennek Pestre papához ahová Adrit odaviszi az apja. Nagyjából együtt érünk haza majd.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma pihenőnapot tartok mert elég fárasztó volt ez a hét. Tegnap elég jól haladtunk a szerkezetépítésben. Élek és vápák felkerültek, azon kívül 20 csonkaszarufa is. a maradékot már ők befejezik.
    Remélem hogy a merci nem ennyivel jobb a ferkánál mint a szabadedzéseken mutatták mert akkor az idei szezonnak annyi. :W Majd mindjárt az időmérőn meglátjuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég nehezen ébredtem fel. Ezek a frontok kikészítik a fejemet. Tegnap ahhoz képest hogy semmilyen csapadék nem volt várható, kaptunk fagyott esőt és esőt is a nyakunkba. Kukim kivolt! Persze egy kis viharos széllel fűszerezve ami nálam tényleg a csúcs. :(((
    Még pár héttel ezelőtt ennél a tetőnél voltam segíteni belécezni és akkoriban néztem hogy a tető egyik végén van egy trapéz alakú kiugró amin nincs még szerkezet. Egy csúcsfalnak megy neki a rajta lévő tető. Na ez a tető megvárt engem. Tegnap amíg kollégám bádogozott erre kellett tetőszerkezetet építenem. Idegileg pont jó volt a szar időben még ezzel szopnom. Nyilván megoldottam de azért érezhető hogy ezeken a napokon amíg segíteni vagyok a problémás dolgokat kell megcsinálnom és nem csak lazulni. Nem baj mert nem szeretek meló közben csak ténferegni. Nyomjuk és haladjunk.
    Ma nem oda fogunk menni hanem visszatérünk a szerkezetépítéshez. Hiányzik még 2 vápaszaru és 4 hosszú + 2 falatnyi élszarufa beépítése amit jó helyre és magasságba/irányba kell beépíteni mert ezek határozzák meg a tető végleges formáját. Ezután lehet majd fosni a csonkaszarufákat. Ma vagyok utoljára mert vasárnap már a saját kis munkámat kell készítenem.
    Úgy hallom esik az eső. Ó de vidám lesz ez a mai nap is.... :(((
    Ma viszi el az apja Adrit akiért most édesemék mennek az egész családdal. Beugranak apósomhoz és ott lesz minden unoka. A lányok már teljesen be vannak sózva.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok ismét. Tegnap szép áztató eső rombolta a hangulatomat. Inkább ez mint a szél. Azért egész jól haladtunk a szerkezetépítésben. Ma nem oda megyünk mert nagy elmaradást kell behoznia a kollégának. Most egy másik tetőnél bádogozásban fogok segíteni neki. Majd meglátjuk mi lesz. Még holnap tudok neki segíteni mert szombaton pihenni fogok. Vasárnap kezdődik a saját melóm és nem szeretnék totál hullán odaesni.
    Nagyjából sikeres volt a korai ovibamenéses tesztüzem édeseméknek. Még pár percet faragni kell az időből de menni fog. (kell) Azt elfelejtettem lejegyezni hogy a logon Edina nénitől el akarták venni a mi kis Boldizsárunkat de ő nem engedte! Minden gyereket elvettek tőle és újakat kapott helyettük de a mi kis cicaborsónkért harcolt. Ő volt eddig az egyetlen ember aki "szóra" bírta idegenben. Nem engedhetjük meg magunknak hogy egy olyan embertől elvegyék aki be tudott férkőzni a bizalmába és megnyílt előtte. Kedden pl. kártyákon képekre kellett zsetonokat tenni amit úgy szerezhetett meg ha a fejlesztő könyvben lévő ábrára mondott valamit. De a fő motiváció az volt hogy a kártyán lévő képnek a hangja magnóról szólt amit Ő kezelhetett. Azt a gombmániás mindenit neki! A gombnyomásért mindent megtett. Edinának ilyen szuper ötletei vannak hogy szóra bírja Boldit. Elképesztő!
    szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok. Tegnap szerkezetet építettünk elég nagy szélben és födém egy szál se. ma ugyanezt folytatjuk. Látszik hogy jön a tavasz mert többen kezdenek felhívni munka ügyben. Itt is maradhatnék de eszem ágában sincs. Ezen a héten segítek és vasárnaptól a sajátomat végzem. Már van azutánra is lehetőség de ide is visszatérhetek pár napra ha úgy tartja kedvem.
    Mivel hétfőn 8-ra megy majd tópartra édesem Boldival csoportos foglalkozásra ezért ma tart egy korai keléses és korai indulásos napot a lányokkal. Ezt teszt jelleggel. Kíváncsian várjuk hogy mi lesz belőle.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi nap hamar elszaladt. Egész délelőtt úton voltunk Boldival. Tóparton felmérték gyógypeden hogy állunk 3 évesen és azt kell mondjam hogy utolértük a korosztályát. Egyedül a beszéd az amiben zérón állunk. Az egyéb feladatokat tökéletesen megoldotta. Egy dolog nem ment neki az pedig a madzagra golyó fűzés. Ott is átdugta a lyukon a kötelet csak nem fogta meg amikor kiért és így nem tudott rácsúszni a golyó. ezt majd itthon gyakoroljuk. Mindent elsőre megértett és aszerint végezte el a feladatot. Büszkék voltunk a kis cicaborsónkra. Emiatt nem is lesz már jövő héttől gyógypedünk hanem helyette óvoda előkészítő csoportos foglalkozásra megyünk hétfő reggelenként és megpróbálnak több logopédiát kiharcolni a beszéd beindítására.
    Raklapokat visszavittük és ma elvileg dolgozok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Iszonyat szél fúj és ez meg is határozta az éjszakánkat. Mindenki rosszul aludt mert Boldi kifejezetten érzékeny erre. Még jó hogy ma nem dolgozok mert szétmenne az agyam.
    Tegnap mise után apámnál pakolgattam. Mondta az öreg gyűjtsem egy helyre azokat a dolgokat amik nekem kellhetnek még. Nem sok minden akadt mert a jobb cuccai már elkallódtak és csak a vacakok maradtak meg. Szinte mindenem van már ami valaha kellhet ami meg nincs azt veszek. Délután a kedvenc hobbimnak hódoltam. Mosógépet szereltem. ;] Az a bizonyos pár forintos vacak gumibak kb. eddig bírta. Az egyik fele elkopott és elkezdett ütni a dob. Megfordítottam hogy még egy darabig kibírja de rendeltem másikat máshonnan, hátha kapok gyári darabot. Ez valami gyenge utángyártott lehetett. Itt történetesen kemény 60 huf. az ára. :DDD
    Ma megyek édesemékkel gyógymasszázsra és Anitához tópartra. Táltosommal megyünk mert felnyalábolom a kennelnél hagyott raklapokat és visszaviszem. Nem hagyjuk ott a betéti díjat mert abból lesz az egyházadó fizetve. Holnapra van már meló. Volt kollégámnak megyek segíteni pár napot. Isten tudja mit fogunk készíteni. Majd alakul. Legalább nem lógatom itthon a lábamat.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap délelőtt elmentem édessel vásárolni. Vettem egy aksi töltőt mert ma apámnak az ezer éves töltőjét vissza fogom adni. Ez azért sokkal kisebb helyen is elfér. Eddig nem volt a pincerészünkben dugalj és kénytelen voltam kialakítani egyet. Szerencsémre leválasztó kapcsoló van amibe volt direkt nulla és fázis is. Vettem egy lengő aljzatot és rákötöttem. Nagy dolgokat nem csinálok a pincébe de ilyen töltéseket legalább meg tudok ejteni. Az egyik aksit fel is töltöttem készre. Közben pakolgattam és rendszereztem azokat az anyagokat amik innen onnan megmaradtak. Egész jó kis készletem van már.
    Ma mise után megyek apámhoz és rendet rakok a szerszámos kamrájában. Leválogatom azokat a cuccokat amik esetleg nekem kellhetnek a munkámhoz. Közben beszélgetek az öreggel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most az én drága szerelmem betegedett le! Kukim kivan!
    Tegnap reggel bementem és megvásároltam pár cuccot ami a következő munkámhoz fog kelleni a tulajdonossal. Sajnos teljesen elzárkóztak a holnapi kezdéstől ezért csúszik egy teljes hetet az akció. Remélem akad valami más majd jövő hétre.
    amikor hazajöttem reggeli után édesemmel és Boldival visszamentünk Fehérvárra szandált venni. Mivel nagyon befelé dől a kis tappancsa ezért mindenképpen jó minőségű szupinált talpú cipő jöhet csak szóba. Véletlenül találtunk rá egy nagyon barátságos kis cipőboltra ahol direkt ezekkel a lábbelikkel foglalkoznak. Családias hangulat és segítőkészség. Ezek után csak ide fogunk járni . Utána bementünk a Pepcoba pár ruháért szerelmemnek és a lányoknak. Mindenki kapott valamit. Én a Praktikerből egy zégergyűrű fogót. Kinek mire van szüksége. ;] :DDD
    Itthon délután én elmosogattam és édes pakolt.Rájöttem hogy többet kell a házimunkában segítenem ha rendet szeretnénk. Majd igyekszem segíteni őt.
    Ma a pincében rendszerezem a visszahozott anyagokat és táltosomból kipakolok. Ki kellene takarítani a téli cuccokat belőle.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Megvolt a tesztút táltosommal. Szükség is volt rá mert végeztünk és el kellett hurcolkodnunk. Tetőcsomagtartó nélkül halott ügy lett volna ez. ilyen lett
    Szépen látszik hogy a vágott cserép nem üt el színben a többitől mert bevezettem egy újítást. Közvetlenül a vágás után lefújattam minden vágottat kompresszorral. Ezt valszeg továbbiakban is alkalmazni fogom.
    Ma reggel elszaladok a következő tetőbontásos munkámhoz beszerezni ezt azt a tulajdonossal és utána jövök haza. Majd vissza Fehérvárra szandit venni Boldinak a lábára édesemmel.
    Sajnos nem tudom elkezdeni azt a melót csak jövő hét végén.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap megjött a generátor ezért hamarabb el is jöttünk melóból hogy be tudjam építeni. Szerencsére jól működik. 13,9V alapon és lámpával 13,75V . Ezt úgy gondolom rendben van. Nagy szükségem volt már táltosomra mert azon van tetőcsomagtartó és ma valszeg szükségem lesz rá. Úgy néz ki befejezzük a munkát mert tegnap sikerült a cserépfelrakáson kívül még az egyik oldalát is bevágni. Ma befejezzük a vágást és lekúpozzuk az éleket. Ennyi.
    Szerelmem is örül hogy visszakapja a kocsiját mert nehezebb neki a gyerekeket rendezni. Ma Boldit viszi vissza a dokihoz. Szerencsére már jobban van de most édesem kapta el tőle ezt a torokfájós szarságot.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sikerrel megjártam tegnap a melót oda vissza de nem kapcsoltam lámpát hogy ne egye az áramot. Boldi lebetegedett ezért ők nem mentek logora. Orvosnál jártak ahol kiderült hogy most épp gégehurutja lett. Mivel ez is vírus ezért nem kapott semmit rá. Ma Masnival megyek melóba mert nem kell a stressz . Tegnap feldobtuk körbe a a bádogot. Amíg én ezzel vacakoltam addig Imrus behordta a cserepet. Ma feldobáljuk az egész cserepeket és nekiállunk vágni. A héten mindenképpen be kell fejeznünk hogy neki tudjunk állni a másik melónak ami bontásos.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nagyjából úgy történt minden ahogy lejegyeztem. Már töltöm délután óta az egyik aksit amit ma reggel elvileg beszerelnék táltosomba. Azért csak elvileg mert az akku lefogató csavarhoz kellene a krovának a toldószára ami épp a melóhelyen hagytam. Szóval nekivágok a félig jó akksival az útnak és csak minimális fogyasztót fogok használni. Még lehet lámpát se kapcsolok hogy csak a gyújtás merítse az akkut. Melóhelyen azonnal kiszerelem és felteszem töltőre. Ha nagyon gáz a dolog akkor holnap Masnival megyek munkába.
    Boltunk Anita néninél fejlesztésen. Azért már elég nagy csibész Boldi. Nem nagyon hagyja magát befolyásolni. Amihez nincs kedve arra nehezen lehet rávenni. Ma Edina nénihez és Zsuzsa nénihez mennek logora és gyógymasszázsra.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi délelőttöm ráment arra hogy elmentem Adriért Pestre. Délután vért izzadtam mire a felsőmaró forgórészét kinyomtam a csapágyból ami beállt mint a gerely. Van 3 csapágylehúzóm de alig tudtam ráfogni a házra. amikor sikerült végre akkor már sima ügy volt.
    Ma Boldival megyek én is fejlesztésre. Hazafelé veszünk csapágyat és egy csatorna darabot mert számításaim szerint kevés lesz. Pár apróságot is veszek még melóba és bemegyünk apámhoz az aksitöltőért mert az ígért hétfő-keddi eső szerencsére nem jött meg. A töltögetős módszerrel fogok elmenni munkába holnap.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap amint tudtam lementem táltosomat megnézni. Szépen beindult és sajnos rámérve kiderült ami majdnem biztos volt hogy a generátor mondta fel a szolgálatot. Telefonálgattam de sajnos csak úgy tudtam alkatrészt szerezni hogy nagyjából szerdán ér ide. Ebből adódik hogy hétfő-kedd maradok mert fejlesztésre kell vinni Boldit, és szerdán még Masnival megyek melózni. Ha megjön az alkatrész este még megszerelem táltosomat és akkor már csütörtökön azzal mehetek melóba. Volt egy olyan kósza ötletem hogy megpróbálom 2 akksival és egy akkutöltővel megoldani a munkába járást de ezt egyelőre elvetettem. Majd alakul.
    Ma mise után megyek újra Pestre Adriért mert ismét az apjánál van. Délután a felsőmarómat szedem szét mert csapágyas lett.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok! Ez a hét totál lemerített úgy hogy kedden nem is dolgoztam. Tegnap sikerült befóliáznunk és lelécezni. Közben meg kellett küzdeni az irdatlan széllel és némi esővel is. A szél teljesen kiborít úgy hogy egyedül szerencsétlenkedek a fóliával.
    Ma reggel leszaladok és bebikázom táltosomat. Rámérek műszerrel van e töltés. Ha nincs akkor körbetelefonálok honnan tudok alkatrészt szerezni hozzá és elszaladok érte. Hétvégén mindenképpen meg akarom javítani táltosomat hogy hétfőn tudjak menni vele dolgozni. Ha nem sikerül akkor hétfő-kedd kiesik mert édesemnek kell Masni hogy el tudja vinni tópartra Boldit.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sajnos beszart táltosom. :O Tegnap reggel már néztem hogy nem gyullad ki a töltésjelző lámpa de elmentem vele. Hazafelé még elindult de a kúton már úgy kellett belökni. Elértem hazáig de offolt a töltésem. Generátor vagy aksi. Muszáj elmennem dolgozni mert jön az eső és tegnap ugyan felállítottuk a tetőt és le is lambériáztuk de lefóliázni már nem tudtuk.Valaki ilyet készít a kutyuskáinak.
    belülről.
    Totál leégett minden energiám mire áthordtunk mindent és felépítettünk.
    Mai terv az hogy lefóliázzuk és belécezzük. Jön az eső és azelőtt legalább a fóliát rá kell dobnunk nehogy elázzon.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap úgy döntöttem hogy még itt a földön lelambériázom a tetőt és akkor a helyén kevesebbet kell vágni.Kész állapot.
    Épp csak elég lett a lambériám de azért szerencsém volt. Utána szétszedtem atomjaira az egészet. [kép]
    Még lefúrtam a papucsok alsó részét és ma fogjuk felállítani a helyén. Nem lesz egyszerű napunk de ha minden igaz az időjárás majd segíteni fog nekünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap egész napos fejtágításon voltam. Bitumenes szigetelésről és napelemrendszerekről. Már zsongott a fejem a sok infótól. Szerintem egyelőre még drága ez a napelemes rendszer és hosszú a megtérülési ideje.
    Hazafelé még bementem egy szerződést elrendezni.
    Ma folytatjuk a tetőépítést. Úgy döntöttem hogy még itt a földön be is lambériázom és akkor ott fent a helyén már nem kell vacakolni vele.
    Édesemék a tóparton újabb logos fejlesztőt kaptak. Sajnos Edina néni idejét lefelezték és a másik fél órát átadták Zsuzsa néninek aki eddig nem fejlesztette Boldit. Tegnap nem volt hajlandó megszólalni a kis cicaborsónk. Egyre dacosabb.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nagyjából elkészültünk a szerkezetépítéssel és a festéssel. Már kivolt a kuki a 3x festéssel. Készült pár nem túl jó kép Imrus telefonjával.
    1
    2
    Itt a földön könnyebb megépíteni. Mivel tartjuk a mértani alakzatok szabályait ezért túl nehéz dolgunk nincs ezen a téren.
    Ma fejtágításra megyek Veszprémbe. Lapostető szigetelés és napelem beépítés lesz az előadás témája a Bramacnál.
    Édesemék tóparton voltak Anitánál. Ő vette át a mozgásfejlesztést Eszter nénitől. Zsuzsa néninél is voltak gyógymasszázson. Ma Edina nénivel logo.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elszaladt ez a hétvége is. Nem dolgoztam. Szombaton elmentünk cipőt venni a lányoknak. Meglepően gyorsan végeztünk és hiszti sem volt. Vasárnap mise után elmentem apámhoz aki adott kölcsön egy lombszívót takarításhoz. Utána elugrottam egy helyre munkaügyben ahová megyünk ha itt végeztünk.
    Persze estére belázasodott Kati . Ő ma nem megy oviba. Édesemék tópartra mennek Boldival mert a himlő miatt régen nem voltak fejlesztésen.
    Mi folytatjuk a szerkezetépítést.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap őrült szél fújt ami idegileg teljesen kikészített! Azért leszabtuk a 3 egész pár szarufát és a 4 élszarufát, majd visszabontottuk és lefestettük őket hogy hétfőn már a készre festett anyaghoz tudjunk hozzádolgozni. 4-kor jöttünk is haza mert elegem lett.
    Ma pihizünk és elmegyek édesemmel vásárolni. A torokfájásom is kiújult. Egyszerűen nem tudok meggyógyulni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap összeállítottuk a szelemeneket és a sarokmerevítőket. Feldobtunk egy egész pár szarufát is és ma folytatjuk a szabást. Megjött az újabb kanna festék így már lehet erőltetni a festést is. Mondjuk most épp esik az eső de talán tudunk fedett helyen is valamit csinálni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A sok állás miatt kicsit bepunnyadtam és ezért eléggé elfáradtam a tegnapi munkában. Én mindent meggyalultam, a gyerek pedig lefestette azokat a dolgokat amivel ma kezdünk hogy megszáradjon. Sajnos a festék nagy része elfogyott és rendeltünk pluszba ami remélem ma meg is jön. Sokat kell kenegetni ami viszi az időt rendesen. Ma már összeállítjuk a földön a keretet és remélem rászabjuk az egész szarufákat is. Ha minden jól megy esetleg még egy két élszarufa is bekerülhet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnapi napom felemásra sikeredett. Egy tárgyalással kezdtem ami 5 percig tartott mert a gazda által megálmodott összeg közelében sem jártam. Majd megoldja maga. Utána polikarbnátoshoz mentem egy másik kisebb munka miatt árajánlatért. Erre ma kapok választ hogy mehet e. Utána beugrottam a fatelepre és már ott volt az extra anyagom. A fa ki volt szedve és összekészítve ezért tulajdonképpen dolgom nem volt itt se. Hazafelé beugrottunk apámhoz. Velem volt szerelmem és Boldi is, akit következetesen Boldizsárnak hív apám. Úgy látszik tetszik neki a neve. :D Pár percet maradtunk és indultunk is haza. Itthon be kellett néznem táltosom motorházteteje alá mert elég benzinszag jött befelé és a fogyasztása is megnövekedett. Egy túlfolyócső volt megrepedve. Remélem emiatt volt. Bepakoltam mindent mára és már csak indulnom kell. 8-ra ott a faanyag. Ma jönni fog már velem Imrus is. Hosszú szünet után tudok neki munkát adni.
    Ma van a hófordulónk. 155 hónaposak vagyunk. Úr isten! :Y Már ilyen régóta imádom az én kacsámat?! :B
    SZép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap lefestettem minden lambériát 3x és ma már várom a faanyagot. Vagyis reggel elmegyek tárgyalni egy kisebb munkát, onnan a polikarbonátoshoz megyek árajánlatot kérni, és hazafelé bemegyek a fatelepre megnézni megjött e az anyagom. Ami ott van azt kiválogatom. Lehet szerelmem és Boldi is velem tart. Utána hazajövünk. Holnap reggelre kérem majd a kiszállítást.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi nap nagyjából úgy alakult ahogy terveztem. Mondjuk egy tárgyalás holnap reggelre csúszott. Ma megpróbálok minden lambériát lefesteni hogy holnapra ne nagyon maradjon festés. Majd alakulnak a dolgok. Elvileg kedden jön meg a fa amit gondolom szerda reggel szállítanak majd ki.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nagyon nehezen jött össze a festés. Nem volt nyitva a fatelep de szerencsére ismerem a tulajt és odaugrott kiadni a lambériát. 4 köteggel tudtam lefesteni a 11-ből mert 3x át kellett kennem hogy a szín passzoljon. Ma reggel mise után azonnal indulok Pestre Adriért. Közben megállok a levegőcsőért amit vettem. Már a 3. 20 métert veszem mert mindnek van valami hibája. Most gumit veszek ami remélem végre ideális lesz a munkámhoz. Még 2 helyre el kell ugranom kisebb munkákat megnézni és közben felveszem Adrit. Lehet veszek egy fúrógépet is. Majd alakul. Jó ha délre hazaérünk majd.
    Ha jó idő lesz lehet lemegyünk kicsit a gyerekekkel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ez az éjszaka totálkár volt! Boldi most aludt el négykor mert annyira viszketett neki a teste hogy nem tudott aludni. Végigordította az éjszakát szóval ma éjszaka a lányokkal fogok aludni. Szegény szerelmem. Ő semmit nem aludt. Most készülődik boltba mert Sárival nem akar vásárolni menni a hisztik miatt. Adrit elvitte az apja Pestre én pedig megyek dolgozni mert megjött a festék. Nyitásra megyek a fatelepre és felveszem a lambériát, majd onnan megyek Velencére festeni. Majd meglátom hogy fog száradni a festék de nem leszek egész nap.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap kiderült ami majdnem biztos volt már előtte is hogy bárányhimlős lett a kis cicaborsónk. Pár pöttyel indult de sajnos ez lett belőle. Szegénykém nagyon vakarózik. :(
    Én voltam egy napot segíteni lécezni volt kollégámnak. Sokan voltunk és be is fejeztük volna ha nem fogy el a fólia. A torkom tk. lett. Beszélni alig tudok és ha jön egy tüsszentés akkor majd ki akar szakadni a fájdalomtól. :W Ma úgy néz ki nem tudok elmenni lambériát festeni mert nem jött meg a festék. Még ha reggel megérkezik akkor elszaladok de ez közel sem biztos.
    Tegnap lement a Valentin nap amit idén kihagytunk. Csak Adri kapott 4 fiútól csokit és gumicukrot. Vigyáznom kell lassan rá mert túl sok fiú legyeskedik körülötte. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Természetesen nem úgy alakult a tegnap ahogy terveztem. Boldi reggelre belázasodott és hányt. Elkezdett bepöttyösödni és kiderült hogy bárányhimlő gyanús. Egyelőre csak gyanú mert ma viszi édesem dokihoz. Így hogy lebetegedett nem mentünk sehová. Lányokat védi az oltás és mi pedig voltunk gyerekként. Ez nem azt jelenti hogy nem kaphatjuk el hanem azt hogy nem pöttyösödünk be. Heveny torokfájással zajlik le aki már volt. Jelentem én is beleestem. Nyelni alig tudok úgy fáj a torkom. :W
    Ma elmegyek dolgozni és meglátjuk. Hangom az nincs, szóval beszélgetni nem nagyon fogok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nagyjából kifizettem minden anyagot. Megvettem és kivittem az összes bádoganyagot. Még akadtak problémák a fa körül mert sima félnútos gyalult anyagot számoltak de nekem az nem tetszik. Nagy kavarás volt hogy abban az árban rendes lambériát kapjak mert nagyot nőtt ezeknek az anyagoknak az ára. Úgy néz ki sikerült rendeznem de ez majd pénteken derül ki. A festéket csütörtökre keverik ki mert persze az sem egy mezei szín. Remélem meglesz és pénteken el tudok menni már lambériát festeni. Kötőelemek és oszloptartók is megvannak. Még lehet ma elugrunk édesemmel Győrbe mert túl jó árban van dobtáras szeg. Veszek vagy 2 dobozzal mert ez tökéletes lambériához.
    Ma még a lányoknak jelmezt kell rendezni farsangra. Ez egy ilyen futkározós hét.
    Tegnap amíg az anyagot intéztem kitettem szerelmeméket logon. Úgy néz ki marad Edina néni nekünk. Ez jó hír. Ezeken a napokon kicsit beszédesebb Boldi.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap össze vissza futkároztunk anyagért. édesemék is velem jöttek mert ők meg a kórházba mentek Nelli nénihez GYOD-os papírt kitölteni. Ma folyt.köv. Ma bádogot rendezem és a faanyagot fizetem ki. El kell ugranom Martonvásárba talpakért és közben kidobom tóparton édeseméket logóra. Hazafelé felszedem majd őket. Ez a piszok szél irtózatosan fúj!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap szokásos reggeli menetrend után kimentem Velencére tárgyalni. Igazából csak lefixáltuk a rpészleteket és elhoztam az anyagra a lét. Ma bemegyünk és minden anyagot megrendelek hogy mielőbb tudjak kezdeni. Kicsit együtt leszek szerelmemmel. Neki is be kell ugrani Nelli nénihez a kórházba mert újabb nyomtatványt kell kitöltetni a GYOD.-hoz. El is fog menni a napunk szépen erre.
    Meglátogattak apósomék minket. Gyerekekkel jól érezték magukat. Közösen főztek édesem és az Éva. Jó volt.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap sikerült befejeznem a csatornázást. Magam sem gondoltam erre mert állványoznom is kellett. Ma ezért pihenek és autót fogok szerelni. Napok óta nem lehet elindítani masnit. Szét kell szednem a gyújtás körül és megcsiszolgatnom ezt azt. Előtte viszont elviszem szerelmemet vásárolni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap elegem volt a fejtágításból. A homlokzati hőszigetelés volt a téma. Volt mondjuk szárazépítészet is de nem jelentős. Az ami engem érintett az a bitumenes lemezek tetőszigetelésnél való használata. Erről 2 előadás is volt. Már tiszta kockára ültem a seggemet. Icopaal-os csomagot nyertem a helyes toto kitöltésével.
    Ma bádogozni fogok menni. Két 10 méteres egyenes szakasz vár rám amivel megpróbálok ma végezni de lehet holnapra is átcsúszik valamennyi munka.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap egész nap fejtágításon voltam. Tetőkonferenciát tartott az építőanyag kereskedés amin végighallgattam a Tondach (továbbiakban winnerberger) Terrán, Creaton, Bramac területi képviselőit az új tetőteret érintő hőkibocsájtási értékek betartása érdekében milyen terméket ajánlanak. Ezek a PIR rendszerek elképesztően drágák amit szerintem nehezen lehet majd a megrendelő torkán lenyomni. Volt Knauf , Fakro (tetőablak) és Austrotherm előadás is. Mindenhonnan bezsebeltem egy pár ceruzát,tollat és collstokot. Ma épületszigetelési konferenciára megyek a repi cuccok miatt. Tegnap nyertem egy szuper kis Fakros polár pulcsit. Remélem ma is nyerek valamit. :))
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap 1 körül végeztünk a 2. ablakkal és még egy másikat megjavítottunk. Ma év eleji tűzépes buliba megyek. Minden évben van de soha nem megyek el. Most beadtam a derekamat hátha kapok valami jól használható repi cuccot.
    Édesemék Edina néninél voltak logon. Nemsokára át kell adnia Boldit másnak. Ezt nagyon sajnáljuk mert ő volt az első aki "szóra" bírta idegenben a kis cicaborsónkat.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap akkorát szívtam a tetőablakcserével hogy le se jegyzetelem! Majdnem eret vágtam magamon! A kettőből csak egyet tudtam kicserélni és mára maradt a másik. Keresetem egyenlő lesz a nullával. :W
    No comment.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap mise után csak röviden ugrottam be apámhoz mert siettem egy tárgyalásra. Végre valami kis saját munka van kilátásban. Nyilván el kell fogadni az árajánlatot hogy legyen belőle valami de megmozdult valami. Amíg nem lesz saját addig azokkal kell beérnem amit lepasszolnak mint ma ezt az ablakcserét. Nem szólom le mert ebből is van valamennyi pénz. Remélem sikerül ma befejeznem és megjön a csatornatartó vas is hogy a bádogozást mihamarabb meg tudjam oldani.
    Úgy volt hogy délután kicsit lemegyünk a gyerekekkel de folyamatosan esett az eső.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nem jött meg a csatornatartó vas ezért felesleges lett volna elmennem dolgozni. Kitalálta szerelmem hogy fessük ki az előszobát a rengeteg maradék festékből. Rábólintottam de annyira nem vagyok még jó erőben hogy menet közben egy nagyobbat pihennem kellett. Még jó hogy nem mentem el dolgozni mert nem bírtam volna. Itt látszik mennyire levert ez az átkozott betegség. Sári is visszabetegedett. Újra lázas mint a hét elején. Boldinál nem játszhat a doktornő a szíve miatt. Ott azonnal antibiotikumot kell adnia hogy ne verje fel a láz a vérnyomását, de a lányoknak csak kézrátét, majd ha nem javul jöhet az antibiotikum. Boldi 2 nap alatt teljesen meggyógyult, vs. Sári egy hete folyamatosan lázas. Majd hétfőtől jöhet az antib. neki is, csak éppen újabb itthon töltött hét lesz.
    Délután meglátogattak anyósomék. Elmesélte és megmutogatta milyen szép az új konyhája. Mi megnéztük és meghallgattuk miközben azon mosolyogtunk hogy próbálja meg Boldi felhívni magára mama figyelmét. Nehéz volt mert a konyha fontosabb sztori mint az unoka akit nem látott karácsony óta. Tetőt akarnak cserélni és cserepet próbálnék szerezni hozzá nekik ha nem egy irreális összegben gondolkoznának. Abból max egy átlagos minőségű ponyva jönne ki és nem cserép. Majd eldöntik mit akarnak.
    Úgy volt hogy holnap meglátogatnak minket apósomék de full beteg az egész család. Édesem kijelentette hogy ide betegen nem jöhetnek mert már közel két hete ezzel szívunk! Meg is lepődtem milyen kis karakteres asszonykám van. ;]
    Mivel én is szarul vagyok ezért hétvégén döglődök. Hétfőre vállaltam 2db. tetőablak cserét és addig meg kellene gyógyulnom. Talán megjön a csatornatartó vas is és akkor azt is meg tudom csinálni keddtől. Időjárásfüggő a munka.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma már annyira jól vagyok hogy el tudjak menni kicsit dolgozni. Nincs nagyon más választásom mert a héten egy percet sem dolgoztam még. Hétfőn elmentem de leszakadt az ég és hazajöttem. Ez éppen kapóra jött aznap mert Sári lebetegedett. Mivel Boldit féléves neurológiai kontrollra vitte édesem ezért én vittem Sárit orvoshoz. Míg ott voltam az óvónő telefonált hogy mehetek Katiért is mert belázasodott. Hazafelé felvettük őt is.
    Kedden elindultam de menet közben rám szóltak hogy ne menjek. (hablaty ok) Ha már otthon voltam én vittem Katit orvoshoz. Ez a két dokilátogatás azt eredményezte hogy a betegek annyira megfertőztek hogy én is lebetegedtem. :W Ugyan nem volt mit csinálnom de mára van egy kis bádogozásom ami lehet az állapotom miatt áthúzódik holnapra is. Majd alakul. Közben hogy egy kis kiegészítő pénzt keressek el kellett adnom egy-két felesleges dolgot amit az évek alatt összevásároltam. Nem úgy alakul ez a tél ahogy szerettem volna.
    Édesem úgy néz ki megkapja a GYOD.-ot ezért kicsit több pénzt fog keresni. Ez mondjuk soha nem jönn rosszul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap feleslegesen mentem el melózni mert mire odaértem esett az eső. Hazajöttem és itthon azzal fogadott édesem hogy Sári lebetegedett. Mivel ő ment tópartra neurológushoz féléves állapotfelmérésre Boldinak és vittem el a háziorvoshoz. Míg a dokinál voltunk telefonáltak az oviból hogy Katica is lebetegedett. Hazafelé felvettem őt is úgyhogy most már nagyjából minden gyerek beleesett ebbe az átkozott influenzába.
    Boldi előrébb lépett a vizsgálat szerint. Úgy néz ki Anita néni veszi át Boldi mozgásfejlesztését Eszter nénitől és így megpróbálják 2 hosszabb napba belesűríteni a fejlesztéseket. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap reggel a szokásos vasárnapi menetrend volt. Mise, és utána apámhoz benéztem pár szóra. Átbeszéltük az elmúlt két hetet mert múlt héten nem voltam nála. Délután tortáztunk.
    1
    Az ünnepelt
    A leghuncutabb
    A leginkább "anya"
    És akivel már nem lehet bírni.
    Szerencsére nem jött be az időjósoknak az eső ezért szerintem tudunk dolgozni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap semmi nem történt velünk. Elmentem vásárolni édessel és Boldival. Nem rajongok érte de picit együtt lehettem szerelmemmel. Napközben élveztük a lakás melegét és lányok szobájában rendet raktak. Ma Boldinak megüljük a szülinapját. Most csak torta lesz mert nem állunk valami fényesen. Majd ha kicsit összeszedjük magunkat bepótoljuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap hű táltosom elvitt melóba és haza is hozott szépen. Annyira durván hideg volt a szél miatt hogy délelőtt fontolgattam a hazajövetelt. Mivel mindenki maradt ezért én sem adtam fel a dolgot. Hétvégén nem melózunk.
    Boldiék Eszter néninél voltak mozgásfejlesztésen. Kiderült hogy új terapeutát kapunk mert Eszter nénihez érkezik egy két órás fejlesztendő lurkó és két egyórást át kell adnia másnak. Köztük volt Boldi is. Sajnálom mert a kis kukacosunk nehezen szokik meg új terapeutákat. Tegnap még az is kiderült hogy hidro egyelőre nem lesz mert Szandra néni terhes lett és ezért nem medencézik. Elvileg kapunk helyette mást de még átszervezés alatt vannak a dolgok. Amúgy is emberhiánnyal küzd a szakambulancia és nehezen megoldható a terápiák megtartása. majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem akarom elkiabálni de mintha meg tudtam volna javítani táltos paripámat. Kicseréltem újra a gyújtókábeleket de akkor még ugyanolyan vacak volt. Tovább kerestem a hibát és már feladtam hogy ez teljesen behalt. Feljöttem a neten megnézni a tünetek alapján mi lehet a gond. Találtam egy oldalt ahol ugyanez a hibajelensége volt valakinek. Ott egy kiszakadt membrán miatt ömlött a motorba a benzin amit nem tudott elégetni. Lementem újra és szétszereltem a befecskendezőt. Volt tartalék fej is de azok meg se nyikkantak. A régivel elindult. Kihúztam a nívó pálcát és érezhető volt az olajban a benzin jelenléte és hogy sok van benne. Leeresztettem és a 3,5L motorolaj helyett volt benne 6L benzines híg olaj. Mivel nem mentek a hengerek lepumpálta ami nem égett el. Jobb híján visszatöltöttem ebből a szmötyiből 3 litert és újra mentem egy kört. Egy ideig 1-2 hengerrel kevesebb ment de 2.ban addig húzattam óvatosan amíg be nem ugrott az összes. Mentem vele 40km -t és megjavult. Hazajöttem és vettem bele olajat. Így most friss olaj is került bele. Remélem most egy darabig nem lesz vele gond. Elvileg ma megyek dolgozni de épp hóvihar tombol odakint.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma extrakésőn vagyunk mert nem kell rohanni. A tegnapi hóesés nagyjából be is tett a tetőkészítésnek. Nem voltam dolgozni ezért reggel elmentem a családdal oviba majd a védőbe. 3 éves státuszt vették fel Boldiról. Hazafelé beugrottunk a kormányablakba lakcímkártya hosszabításra és végén boltba. Elég jól elszaladt ezzel a délelőtt. Ezek után lementem táltosomat szerelni. Azt sejtettem hogy a gyújtás körül van valami gebasz de sok lehetőség nincs mert elektronikus a gyújtásrendszer. Egy marék gyújtókábellel el tudtam azt érni hogy nagyjából 2000rpm felett minden henger megy de alapjáraton még mindig kihagy. Megrendeltem az új kábelszettet ami ma meg is érkezik. A kipufogóval kell még valamit kezdenem mert a hátsó dob totál lyukas. Megpróbálom majd megragasztani és befoltozni.
    Ma doktornőhöz megyünk ovi után. Ki kell tölteni a GYOD-os papírt hogy kapjon édesem otthonápolásit. A GYES.-t meghosszabították ezért addig amíg Boldi nem jön egyenesbe az ő fő feladata.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap beszart táltosom. Nagyon nehezen indult el de azért elevickéltem vele melóba, de hazafelé már alig tudtam eljönni. A 4-ből pár henger nem megy. Igazából pont mára érett meg egy melóváltás és ez feltette az i re a pontot. Ide egyelőre nem kell autóznom. Persze megnézem hétvégén mi lehet a gond de most nincs rá idegzetem. A hó esik ezért lehet nem is megyek dolgozni. Ha ez így lenne akkor autót fogok szerelni. :(
    Boldi gyógyulgat de nagyon nyűgös.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Majdnem elfelejtettem lejegyezni hogy ma 3 éves a mi kis Boldizsárunk! Arany szívét isten éltesse!
    .

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap Boldi kapott az orvostól antibiotikumot mert nagyon csúnya a torka és estére már jobban is lett. Szerencsénk van hogy ilyen gyorsan és jól reagál a gyógyszerre.
    Munkám terén hamarosan váltani fogok. Ez itt nem megfelelő nekem ezért lépnem kell. Ilyenkor télen nehezebb de nem lehetetlen. Szerencsére hiány van a jó szakemberekből és olyanokból akik teljesen fel vannak gépesítve még nagyobb hiány van. Elsősorban a saját utamat szeretném járni de ahhoz még kevés a meló hogy abból eltartsam a családot.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Lebetegedett Boldi. Már szombaton lázas volt de vasárnapra durvult a helyzet. Édesem is beleesett és lehet Sári is. Vidám hétvége volt úgy hogy ha fent volt Boldi akkor sírt és semmit nem tudott csinálni szerelmem. Ma irány a doki! Minden fejlesztés el fog maradni a héten emiatt.
    Én reggel mise után azonnal mentem Pestre Adriért. Elég vacakok voltak odafelé az utak de visszafelé nem volt gond. Délelőttöm szinte rá is ment. Délután pihiztem. Kiderült hogy Imrus nem akar mostanában többet jönni az építőiparba dolgozni ezért mától egyedül dolgozok újra. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már megint esik a hó! :W Kukim kivan vele. Tegnap befóliáztunk és még apróságokat csináltunk de még elég sok minden van hátra.
    Ma mise után egyenesen megyek Adriért Pestre. Remélem azért a főbb utakat takarítják rendesen.
    szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap végül elmentünk dolgozni mert elállt az eső. Az egyik oldalát lefóliáztuk és ma benyomjuk a másik oldalát is.
    Tegnap elvitte az apja Adrit magához ezért holnap lesz egy pesti köröm is. Nem örülök neki de ez van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap parasztfödémet készítettük el és felállítottuk a szerkezetet. Ma fóliáznunk kellene de esik az eső. Ha eláll mehetnénk is de ki tudja mi lesz.
    Édesem elkezdte intézni a gyes hosszabbítását. Míg Boldit fejleszteni kell és én elő tudom teremteni a megélhetésünkre valót addig neki ez marad a fő feladatköre. Reméljük az Úr ad erőt és munkát is hozzá. Ha ma nem dolgozok elmegyek velük Eszter nénihez mozgásfejlesztésre.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit túlaludtuk magunkat. Ezek a frontok elég rendesen kikészítenek. Tegnap nem úgy haladtunk mint ahogy számítottam rá. Mára csúszott a szarufa állítás. Lécezni és fóliázni is kellene mert holnapra esőt ígérnek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végül dolgoztam. A tulajdonos eldöntötte hogy cserélni kell a tetőt és kész. Le is bontotta a kollégáival így azzal nekünk nem kell foglalkozni. Kétfelé dolgoztunk mert 4-en voltunk. Én a szarufákat szabom és a másik rész a szelemenekkel foglalkozik. Ma folytatjuk.
    Boldi logon nem volt hajlandó megszólalni. Most kicsit megakadtunk idegenben. Itthon többet gagyarászik de azért ez még nagyon messze van a beszédtől.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap reggel amíg szerelmem elvitte a gyerekeket oviba és vásárolt én mosogattam és takarítottam. Vasárnap nem volt rá érkezésünk ezért reggelre csúszott. Délelőtt elmentünk közösen Anita nénihez gyógypedre. Egész ügyes volt Boldi de a végén már nem nagyon akart együttműködő lenni. Hazafelé felhoztam a régebbi gérvágómat és megszereltem. Régóta rossz volt de nem foglalkoztam vele. Egy vezeték volt szétcsúszva benne amit össze kellett kötnöm. Most már az is üzemel. Délután elszaladtam a gyerekekért az oviba és utána már nem sok minden történt velünk.
    Ma időjárásfüggő a munka a bontás miatt. Én mennék de lehet akiknek besegítek betojnak. Ezt nem látom előre. Ha maradnék ma is akkor délután megyek logora Boldival én is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit később vagyunk. Ez a piszok szél miatt vacakul aludtam. Tegnap semmi érdekes nem történt velünk. Apámmal kicsit többet beszélgettünk. Ilyenkor átfutjuk a politikát is. A családban páran egyformán gondolkodunk de ritkán kerül szóba. Hazafelé felvettem szerelmeméket és elmentünk vásárolni.
    Ma közösen megyünk tópartra mert elvileg holnap kezdünk dolgozni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap délelőtt felszaladtam a postára befizetni a csekkeket. Ezren voltak kb. de kivártam a soromat. Hazafelé felcipeltem a gérvágómat és kiderült hogy ha szét akarom szedni kell egy vékony 13-as csőkulcs. Irány vissza a barkács boltba és utána tudtam csak nekiállni szétszedni a masinát. Tulajdonképpen az asztalát szedtem csak szét mert a csúszó részeken bedolgozta a koszt a csapágyakba és ezért nehezen járt. Mindent kipucoltam és megzsíroztam. Most jó lesz egy darabig.Délután semmittevés volt.
    Ma mise után apámhoz beugrok beszélgetni és csak utána jövök haza. Itthon pakolunk és takarítunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap sikerült egész normális időben befejeznem a lambériázást. Hétvégén pihenek és a gépeimet szerelgetem. A ráfagyott hó és latyak miatt pl. a gérvágóm sínrendszere elkezdett szorulni ami miatt szét kell szednem és megpucolni mielőtt tönkre megy. Szerintem ez lesz a mai feladatom. Hétfőn vagy kedden belefogunk egy tetőbe de elég veszélyes a dolog mert bent laknak. majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnap délelőttöm felejthető volt. Magam sem értettem miért haladok olyan lassan. Ebéd után viszont kisütött a nap és behoztam a lemaradásomat. Mára már csak 1 db. maradt és apróságok amit be kell fejeznem. Persze ma meg a szél fogja az idegeimet borzolni.
    A héten szinte mindenki lemondta a fejlesztést mert lebetegedett. Ma sem megy szerelmem tópartra mert Eszter néni csak délelőtt lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap egész jól haladtam de fél 4 után elfogyott az erőm. Itt látszik hogy egyedül dolgozok és mielőtt lemenne a nap teljesen elfogyok. Azzal a plusz egy órával sokkal tovább jutnék és kevésbé fáradnék el. Ez van. A 7 ablakból már csak 2,5 van hátra. Persze éjszaka ismét hullott egy kis hó ami szintén hátráltatja a munkámat. A héten mindenképpen be kell fejeznem mert hétfőn egy másik munkába kezdünk bele.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap délig egész jól haladtam de fél 12 körül elkezdett szakadni a hó és negyed 2-kor fel kellett adnom a melót mert behavaztak a gépeim. Ennek így semmi értelme nem volt ezért hazajöttem. Édesemék sem mentek logora mert Edina néni lebetegedett. Amúgy sem mert volna abban a szakadó hóban elindulni tópartra. Annyit nem ér az egész hogy összetörje az autót vagy magukat. Ma szünnap van nekik. Én megyek és remélem az időjárás megkegyelmez. Majd alakul. Egyedül elvagyok és nem idegeskedek (csak az időjáráson) .
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap elég szívás volt egyedül melózni a hidegben de azért amit meg akartam csinálni az elkészült. Igaz hideg volt de legalább a nap sütött. Ma úgy nézem a csapadék fogja az életemet keseríteni de azért elmegyek mert nyomni kell.
    Szerelmemék is belevágtak a fejlesztésbe, igaz hidro nem volt mert Szandra néni lebetegedett. Anita néninél gyógypeden ügyes volt. Ma délután Edina néninél logon lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Valami van a gépemmel mert csak 3x-ra tudtam beindítani. A win7 valamiért bootolás közben ledermedt. Már bent volt az asztal csak az egér tetű lassú volt és csak gondolkodott. Érthetetlen. Lehet megfázott? :F :DDD
    Most megy de ki tudja meddig.
    Tegnap reggel mise után apámmal beszélgettem pár szót és ellapátoltam a havat hogy ki tudjon jönni. Utána itthon reggeliztem és lementem készíteni egy szögben állítható vezetősínt a fűrészgépeimhez hogy gyorsabban tudjak szöget vágni pl. a lambériára. Ma ki is próbálom meló közben. Szükségem is lesz rá mert a fiam lebetegedett és ezért egyedül fogok dolgozni. Nem tudom hogy fogok haladni de muszáj erőltetni akármilyen hideg is van mert holnapra meg havat és esőt jósolnak.
    A fát is leszedték a lányok és takarítottunk. Most nagyjából rend van (ki tudja meddig)
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szerencsére tegnap estére elállt a hóesés és napközben olvadt is. Nem olyan vészes a helyzet mint amilyennek elsőre tűnt ezért holnap simán dolgozhatunk.
    Végül nem mentünk le havazni mert a lányok megmakacsolták magukat és nem voltak hajlandóak elpakolni a szobájukban. Szerelmem kijelentette hogy addig nincs lemenetel amíg rend nincs a szobájukban.
    Mi elmentünk közösen a boltba és beugrottam a bariboltba rezgőfűrészhez lapot venni amivel talán gyorsabban haladunk.
    Ma van Boldizsárunk neve napja és vízkereszt is. Ha minden igaz le fogjuk szedni a karácsonyfát és el tudunk pakolni. Templom után kicsit beugrok apámhoz dumcsizni és utána jövök is haza.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap elmentünk dolgozni, és milyen jól tettük. Nem volt olyan borzalma az idő mint gondoltam. Egy extra szívásos "kutyaól" körbelambériázást csináltunk és ebből van még 6db. Persze mára leesett a hó ezért (IS) meg azért mert Imrusnak nincs kedve dolgozni, nem megyünk.
    Lányokkal ma biztosan havazunk egyet. Közben letakarítom az autókat is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nem dolgoztunk csak elindultunk. Menet közben jött a telefon hogy felesleges mert akiknek segítek fáznak. (heh?) Azért elszaladtunk és megnéztünk egy javítási munkát de majd tavasszal visszatérünk rá. Mondjuk megfáztam én is. Ma 6-kor telefonálok lesz e kedvük dolgozni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Már itthon vagyok.
    Teszek egy privát bejegyzést amit minden évben meg kellett volna tennem hogy statisztikailag tudjam követni az életünket. Mondjuk jobb későn mint soha.
    O -353
    I -3
    OI-7

    V-27
    Ö-13
    .-154

    500

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokták volt mondani hogy szar a hideg szél nélkül. Megvót-megvan. :W Tegnap is szívatott és úgy hallom ma is részünk lesz ebben az áldásban. Tegnap 2 tetőablakot cseréltünk ki jobbra. Még belülről hozzá kell igazítani a burkolást de szerintem az nem ma lesz. Ha minden igaz ma megyünk vissza lambériázni.
    Gyerekeknek megkezdődik a suli és az ovi.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák