Hirdetés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre itthon van mindenki és a saját helyén aludt. Boldi nehezen bírta az éhezést de átesett a CT.-n. Igaz a fél 9-ből fél 11 lett mire bevitték őket de gond nélkül vettük az akadályt. Márc. 19 után mehetünk személyesen a leletért mert alá kell írni. Pár száz méterre van a GOKI de nem postázzák át nekem kell felmenni érte 100km.-öl. Papáékkal a viszonyt szépen takarékra kell tekerni és több ilyen nem lesz. Folyamatosan éreztették hogy nem kívánatos személyek pedig a saját vére. Egy megfelelően távoli időpontban fogják majd csak meglátogatni édesék.
    Mi végeztünk a Bramac képzésen. Oklevelet és egy mellényt kaptunk.Ezt készítettük Hétfőn és kedden 7°képzésre megyünk mert csak akkor adhatunk 15 év rendszergaranciát ha ezt a tanfolyamot elvégeztük. Valamikor áprilisban rendszermesteri vizsga lesz. Remélem sikerül mert tavaly a 6 vizsgázóból csak 1 kapta meg a papírt.
    Ma megyünk vissza és belécezzük az alsó tetőt- Ha tudunk még az OSB.-t is feltermeljük és nekiállunk lefedni. Jó volna ha holnap végeznénk teljesen. Majd meglátjuk.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap egész délelőtt arra vártunk hogy elálljon az eső. Igaz közben pakoltunk és takarítottunk hogy azt se kelljen később megcsinálni. Mikor úgy éreztük hogy eleget vártunk akkor eljöttünk haza, erre eláll az eső! :W
    Egy nap ment is a levesbe. Össze kell kapnunk magunkat hogy a héten végezzünk mert a tervező is volt kint aki pár módosítást kért. Nem nagy dolgok de pár órás meló amihez vagy lesz anyagunk vagy nem, arról nem is beszélve hogy ezek nem voltak a rajzon tehát elvileg plusz pénzt kérhetnénk rá amit úgysem fogunk megkapni mert lefelé alkudták a munkadíjat. Na mindegy. Legyünk túl ezen a melón mert már a kukim kivan vele.
    Édesemék ringatón voltak. Vittek virágot a konduktoroknak és a recepciósoknak is. Egyedül ők tették ezt meg és senki más. Sajnálnak egy csokrot venni azoknak az embereknek akik a gyermeküket megpróbálja felzárkóztatni? 500ft volt a Lidl-ben egy csokorka amiből mindenki kapott egy szálat. Próbáljunk meg már emberként tekinteni rájuk és nem azt szajkózni hogy ez a dolga és ezért kapja a fizetését. :(
    Ma lécezünk és OSB.-zünk be kell hoznunk a tegnapi napot mert már tényleg nagy a lemaradásunk. Mivel iskolaszünet van Pákító is jön velünk. Volt a Bramac tanfolyamon is mert van rá lehetőség hogy kikérjék az isiből ha szakmai dologban vesz részt. A Bramac igazolta is neki a 2 napot vezérigazgatói aláírással. ;] Oklevelet kapott mint mi is és egy mellényt. Inkább nadrágot adtak volna mert az jobban kopik. Remélem a 7°-os képzésen kapunk egy rend ruhát.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap behoztuk a lemaradást mert a jó időben jó volt dolgozni. Ma mindenképpen be akarjuk fejezni a tetőt mert már így is sokáig elhúzódott ez a munka.
    Sajnos édesem lebetegedett. Csúnyán köhög és emiatt nem tud aludni. Legkorábban kedden tud elmenni orvoshoz mert a hétfői napot teljesen lefoglalja Boldi fejlesztése.
    Tegnap elvitte Adrit az apja. Délelőtt szemészeten voltak itt az sztk.-ban és romlott a szeme de azt nem tudták kimérni hogy van egy törés is az egyik szemében és arra bifokális lencse kell. Pesten a Vision-ban kimérték rendesen és el is készítették a szemcsit rá. Nem volt olcsó de az apja állta. Ennyit a magyar egészségügyről. Esetleg valahová húzhatnánk még fel egy stadiont....
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap végre végeztünk! Nagy küzdelem volt és ráment az egész napunk de túlléphetünk és végre vissza mehetünk Veszprémbe befejezni az ottani munkát. Csináltam pár fotót.
    Utca felőli oldal.
    Szomszéd utcából.
    kert felől
    Igazából ízlések és pofonok mások de szerintem semmi ház formája nem lesz ennek az épületnek. Passzív ház lesz ha elkészül lemezfedéssel 73 milliós költségvetéssel ami már biztosan nem lesz tartható mert a tető is jócskán drágult.
    Ma mise után megyek Pestre Adriért és sietek haza mert megígértem az én Katicámnak hogy lemegyek vele bicózni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem sok mindent tudok írni a tegnapi napról olyan gyorsan elszaladt. Reggeli mise után egyből zúztam Pestre Adriért. Mikor hazaértünk lementünk családostól kicsit bicózni és addig amíg lent voltunk édes elszaladt Boldival vásárolni. Kellett már ez a kis napsütés. Az idő még csalóka volt mert azért annyira nem volt meleg és a szél is fújt. Délután már nem sok minden történt. Nekiálltam készíteni egy táblázatot hogy x fokos tetőnél y fokos az él/vápa hajlásszöge és z fokra kell állítani a sáskalábat a siftervágásnálk. Mondok egy példát.
    30°-os tetőhajlásszögnél az élszarufa 26,5°-on áll és a sifternek a két vágási szöge: függőleges 60°a keskeny oldalon 40,9°. A sifter hosszának kiszámításához tartozó fok ami fix ezen a tető hajlászögön 49,1°. Számítása a következő ( letöltöd ezt a programot) Angle 1-be beírod a 49,1°-ot és Side 1-be az élszarufától mért kármipontot.(hosszú sarkon) A két értékből megmondja (Side 2) hogy a főfán mérve milyen hosszú lesz az adott csonkaszarufa hossza.
    Tudom ez így kicsit nyers de haladnunk kell a korral. :DDD Ezek a hajlásszögek állandóan kötődnek egy adott tetőhajlásszöghöz ezért 5°-ként elkezdtem kiszámolgatni amit majd esetleg kinyomtatok és beteszem a kocsiba. Ezután már csak egy dolgot kell beszerezni és mindent ki tudunk szabni a zsinórpadnál (ami mostantól nem is kell hiszen mindent ki tudunk számolni szögfüggvényekkel).
    Vagy ezt
    Vagy ezt.
    Az árak horror magasságban vannak.
    Úgy látom a mai hétfői program elmarad mert Katica belázasodott. Amióta Boldi nem kapja az RSV.-t azóta szinte folyamatosan beteg ő is és a lányok is. Sajnos kéthetente kimarad a hidro és a torna mert valaki lebetegedik.
    Én ma és holnap fejtágításra megyek a Bramachoz. 7°-os rendszerképzésen leszünk.
    SZép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap elég hosszúra nyúlt a tanfolyam. Negyed 6-ig voltunk és ma korábban is kell mennünk. Délelőtt elméleti rész volt de 11-től már nyomtuk a tetőmaketteken a munkát. Első variáció. TOP RU fólia kéményátvezetés wakaflexel.
    Második variáció Prémium wu hegeszthető fólián kéményátvezetés sarokzárással. Itt kötelező volt összehegeszteni mindent mindennel.
    Elképesztő anyagok még elképesztőbb áron. Mivel a megyénkben csak 3 embernek van garanciális jogosultsága erre a 7°-os cserépre nagy eséllyel a vizsga után ki fognak ajánlani minket is ilyen tetőkhöz. Itt aztán nem lehet az árral szégyenlősködni mert nagyon sok munka van ezzel a héjazattal.
    Édesék nem mentek tópartra mert Katit kellett orvoshoz vinni. Valami vírust nyelt be. Holnap nekem kell vissza vinnem mert szerelmemék beszédindítóra mennek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit később vagyunk . Boldi rosszul aludt és ez kihat ránk is. Tegnap befejeződött a fejtágítás és a gyakorlati dolgok. Sok új anyaggal ismerkedtünk meg ami nagyon drága ellenben szuper vízzárósság érhető el vele. Kaptunk oklevelet hogy hivatalosan is rakhatjuk a Bramac 7°-os rendszerét ami lehet a későbbiekben jól fog jönni. Mivel korábban végeztünk vissza ugrottunk Pákozdra az elvileg befejezett tetőhöz amit még mindig nem voltak hajlandóak átvenni mert még plusz alá kellett ékelnünk a talpszelement keményfa proknikkal hogy nehogy behajoljon. Mindezt azért mert a kőműves balfaszul húzta le a betont. Remélem már több gond nem lesz mert kiakadok teljesen.
    Ma nem dolgozunk mert kollégámnak dolga van. Nem is baj mert Katit vissza kell vinni dokihoz és ezt meg tudom oldani én miközben édesék mennek beszédindítóra.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sárin és rajtam kívül mindenki lebetegedett. Katica reggelre újra belázasodott és este is lázas volt. Doktornőtől kapott antibiotikumot amitől remélem megfordul rajta ez a nyavalya. Adri délután lett rosszul az ünnepségen ahol néptáncoltak. Ő is pont ugyan ebbe esett bele. Szerelmem meg már régóta beteg a torkával. Remélem a 4 napos ünnep alatt kigyógyulnak mert ez nem túl jó így.
    Szerelmemék beszédindítón voltak. Boldi jól érzi magát ezeken a terápiákon és szívesen részt vesz a feladatokban. Fejlődik szépen a beszéde. Már hangokat hallat de csak itthon, mert máshol néma marad.
    Ma rendrakás és takarítás a kék szobában. Ha jól lesznek a lányok és olyan idő lesz akkor esetleg lemegyünk bicózni kicsit.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Még jó hogy szakad az eső mert úgy alakult hogy a héten nem fogunk már dolgozni. Simán mennek el a hetek és nyakunkon van a sok meló. Nem örülök ennek. :(
    Mondjuk az egy pozitívum hogy be tudok segíteni édesemnek a gyerekvigyázásba.
    Tegnap kipakoltuk a kék szobát és rendet vágtunk. Kicsit át is rendeztük és felfúrtunk a falra egy szekrényt ami eddig a földön volt. Több hely lett és jobban be lehet menni a szobába. Ma az egyéb helységekben rendezkedünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem tudom ma megyünk e dolgozni mert kollégám ujja kificamodott és most be van kötözve. Azt írták az idő is meghülyül szóval nem tudom... Én ilyenkor már megőrülök! Szeretek a családdal lenni de már ez a 4. nap amikor itthon ülünk miközben a következő tetőnél várnak ránk. Nyugtatom magamat hogy majd a sors elrendezi de nehezen megy.
    Tegnap kitakarítottunk és elrendeztük a halom papírunkat. 5 évnél régebbi összes hivatalos dokumentumot kukáztunk. Szép kis adag tüzelő lett. Mára már nem maradt szinte semmi tennivaló.
    SZép lassan megfordul az egész családon a nyavalya. Kati is jobban van és Adri is túljutott ezen a kórságon. Boldinak jön a foga felül és egész nap nyüszög.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap mégis elmentünk melózni, igaz 11-kor abba kellett hagynunk mert szarrá áztunk addigra. AZért arra jó volt hogy kicsit átmozgassuk magunkat és a tulaj is lehiggadjon hogy nem vesztünk el.
    Itthon már nem történt semmi. Mára viszont újra leesett a hó! Arcom leszakad! :W
    Ma a reggeli mise után megyek apámhoz és ott bevárom a kis családot. Együtt átmegyünk nadrágot venni nekem és édesemnek is mert teljesen tönkre mentek. Nyilván valami apróságot mindenki kap majd.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    És szakad a hó! Ez nagyon nem jó hír! Még nem tudom hogy érdemes lesz e így egyáltalán elmennünk dolgozni. :(
    Ha nem megyünk akkor elkísérjük szerelmeméket a terápiákra. Még nem voltam velük akkor amikor hidrón voltak és kíváncsi vagyok milyen foglalkozás.
    Tegnap reggeli mise után apámnál bevártam a családot és elmentünk vásárolni aminek a vége az lett hogy ruhát nem vettünk de a lányok kisírtak egy babát és egy lovat. Ennyi! Fél napunk el is ment erre a semmire.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk 12 évesek a szerelmemmel! Nem semmi kort értünk meg közösen és még mennyi van hátra?! Ilyenkor azért átfut az agyamon hogy mennyi minden történt velünk ebben a 12 évben. A legszembetűnőbb hogy lett 3 közös gyermekünk akiket mindketten imádunk és összeházasodtunk. Elképesztő hogy minden gond ellenére és annak ellenére hogy közel sem úgy néz ki egyikünk sem mint rég ugyan úgy imádom őt és a nagy Ő-nek tartom. Egy egész kis apró ünneplésre készülünk pár szelet sütivel aminek jó részét a gyermekek fogják felfalni miközben nem tudják és nem is érdekli őket miről szól ez a mai nap. Köszönöm hogy vagy nekem drága Mónikám!

    Tegnap mivel nem dolgoztunk az időjárás miatt elmentem tópartra én is rehabra. Egész jól elvolt Boldi a vízben de utána Kriszta néninél már azért nem volt kedve a kötelező dolgokhoz, a masszázst pedig végigordította.
    Ma már muszáj mennünk mert nagy a lemaradás.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Jól eső fáradtság van rajtam. Tegnap végre normálisan tudtunk dolgozni azt leszámítva hogy a tetőt le kellett vakarni a hótól és a péntek-szombati eső belefagyott a cserepek hornyába és válogatnunk kellett melyiket lehet most beépíteni. Ettől mondjuk az idegeim leoldottak. Nagyjából 10-kor tudtunk nekiállni dolgozni emiatt a hátráltató tényezők miatt. Ma folyt köv. Ha minden igaz ma jön a bádog is és akkor már kétfelé fogunk dolgozni. Én vágom a cserepet kolléga meg bádogoz. Majd alakul. Az a cél hogy húsvétra teljesen végezzünk mert várnak a következő helyen.
    Ma már végre mehet Kati is oviba. Már mindenki erre várt mert nagyon unatkozott itthon.Úgy néz ki Sári teljesen megúszta ezt az egész családot érintő betegséget. Engem csak súrolt de mondjuk én nem tehetem meg hogy lebetegedjek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól haladtunk tegnap a cserépvágással. Ma remélem befejezzük az összes belső oldalakat és akkor nagy része megvan a vágásnak amitől tartottam. Egy erős hajrával még kész lehetünk húsvétra. Majd meglátjuk. A munkával egyelőre érkezik a fáradtság is. Sok volt a kihagyás és betunyultunk. Ezen még át kell majd lendülnünk és akkor normális tempóban tudunk haladni.
    Tegnap Boldival beszédindítón voltak édesem. Van egy új kislány aki mindenkitől mindent elszed. Remélem a mai ringatón nem lesz ott mert így is csupa kezelhetetlen rossz gyerek jár oda. Szegény cicaborsónk a legszelídebb közülük aki amúgy is nehezen oldódik fel és nyílik meg de a rosszaságok teljesen lenullázzák. Szülők persze szarnak a gyerekükre. Nem szeretem az ilyet... :(
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap teljesen kipurcantunk. Napnyugtáig nyomtuk a melót és ez aztán teljesen levette az erőmet. Tulajdonképpen a belső oldalakat szerettük volna készre vágni és ez eddig tartott. Ma nekiállunk az utcafrontnak. Beszórjuk a cserepet és holnap Pákitóval bevágjuk nagy részét.
    Tegnap Boldizsárunkat Hédi néni felmérte. Ezek rendes hivatalos szakvélemények. Azt mondta hogy Boldi nagyon fogékony és sokat fejlődött ezért azt fogja javasolni a bizottságnak amikor összeülnek, (neurológus-gyógytornász-logopédus-gyógypedagógus) hogy személyre szabott egyéni fejlesztéssel próbáljuk felzárkóztatni . Ez +heti két órát jelent. Egy óra logopédia és egy óra gyógypedagógia. Ezzel akár óvodára azt a szintet is elérheti hogy teljesen normális ovis lehessen. Heti 7 óra különböző terápiára fogunk járni de nem érdekel! Mindent meg kell adni a mi kis kukacosunknak hogy teljes életet élhessen. Ez nem is lehet kérdés. Reméljük a sors ad egy kis időt nekünk a műtét előtt hogy minél magasabb szintre jussunk el és akkor talán kisebb lesz a zuhanás. Munkát is adjon hozzá amit ki is fizetnek... ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit túlaludtuk magunkat ezért kevesebb időm lesz netezni. Nem nagyon szeretem a cserepezést mert nagyon fárasztó így 2 embernek. Ráadásul ma ketten megyünk Pákítóval. Éleket fogunk szabni és egy vápát is bevágunk ha minden jól megy. Majd meglátjuk hogy mire jutunk. Jó volna ha jövő hét csütörtökre végeznénk mert nagypéntektől keddig nem lesz bank és hiába utalják el a zsetont nem kapjuk meg . Ehhez viszont össze kell szednünk magunkat és bele kell rántanunk.
    Tegnap feldobtunk 4 raklap cserepet de még mindig van mit elpakolni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég vacakul vagyok ezért lehet ugrik a ma reggeli mise és apám. Úgy látszik engem most ért be az a kórság ami eddig a család többi tagját faragta. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult hogy fizikailag is lemerültem.
    Szóval marad az ágyból F1 idénynyitó nézése.
    Tegnap bevágtuk azokat az éleket és vápa egyik felét amit még pénteken megraktunk cseréppel. Pákító aztán tud jó képeket lőni... :DDD
    Hazafelé elugrottunk Almádiba egy gyári keretes fűrészért amit potom egy ezresért szinte elloptam. Csak a lap 5 rugó bele és még a keret is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Lábadozok. Az éjszaka is elég vacak volt. Éjfélig a hideg rázott és miután beöltöztem egy idő után izzadtam. A tegnapi napom ugyan így zajlott le. Amikor fáztam vettem egy forró fürdőt és vettem be cataflamot. Teljesen használhatatlan voltam. Most mintha jobban lennék de kell is mert dolgozni kell menni. A héten túl kell esni ezen a munkán mert már várnak minket a következő helyen.
    Édesemék tópartra mennek Szandra nénihez hidróra de torna nem lesz csak masszázs.
    SZép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy néz ki megmaradok. A tegnapi napom nagy szívás volt mert teljes erőtlenség ült rajtam. Azért bevágtuk az utolsó vápa oldalt és a hátsó kis kontyot Pákítóval.
    Ma a hátsó nagy oldalt terítjük be cseréppel és vágjuk be azt a pár élt. Persze csak akkor ha sikerül és elég lesz a cserép.
    Tegnap Jól érezte magát Boldi a medencében. 1 órácskát maradhatott mert az utána jövő gyerkőc nem ment. A masszőrt végigordította.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól vagyok. A munka lassan de biztosan helyreráz. Tegnap végül nem tudtunk bevágni mindent de ma tényleg befejezzük az összes vágást és addig kolléga már elkezd lekúpozni az egyik felén a háznak.
    Édes volt bent a NAV.-nál hogy javítsák ki az adóbevallását de az enyém nélkül nem lehet ezt megtenni ezért lesz még egy köre neki. :W
    Ebben az évben nagyon meg vagyunk csúszva pénzügyileg. Csak vegetálunk és nem tudunk kilábalni a gödörből. Remélem ez a helyzet hamarosan változni fog mert ez teljesen felőröl minket idegileg. Főleg szerelmem emészti nehezen ezt a dolgot. Azt mondjuk én sem értem hogy van munkánk és amikor végeztünk miért nem fizetik ki azonnal. A boltban sem egy hónap múlva kell kifizetni a kenyeret. Holnap teljesen végezni fogunk itt Veszprémben és kíváncsi vagyok mikor fognak utalni. Attól sem lehetünk boldogok mert visszafelé kell pótolnunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma mindenképpen befejezzük a tetőt. Karnyújtásnyira vagyunk a kész állapottól. A kúpozás nagyjából 70%-ban kész és már csak apróságok vannak hátra.Fel kell tenni a lefolyókat és egy darab csatornát befordítani. Rendet kell vágni és mindent bepakolni a kocsiba.
    Tegnap voltak beszédindítón édesemék. Boldi nagyon jól érzi magát ezeken a terápiákon csak vannak nagyobb gyerekek akik kevésbé problémásak és ezek sokszor félrelökik a mi kis cicaborsónkat. Nyilván szoknia kell a harcot de a szülők nagyjából leszarják mit csinálnak a gyerekük és sokszor megy a telefonozás. Ez mondjuk annyira nem tetszik. Ma ringatóra nem mennek mert szünet van az oviban és egy ilyet nem lehet bekockáztatni hogy Sárival és Katival a ringatóra bemenni. Na az lenne az igazi pákk helyzet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre végeztünk Veszprémben! Természetesen szinte végig szakadó esőben kellett nyomnunk. Készítettem pár használhatatlan képet. Utcafront.
    Udvar felől
    Természetesen ez az eső jó volt arra hogy az éppen gyógyuló megfázásba visszaessek. Már várnak ránk Fehérváron de ki tudja mikor tudunk odajuttatni faanyagot. Igyekszünk de ez a 4 napos ünnep betesz mindennek. Az utalás se jött már át amitől kifejezetten lelombozódtam. Most 4 nap fekvés és lábadozás jön hogy végre kimásszak ebből a kórságból.
    Még szerdán édesem elintézte a NAV.-nál az adóbevallását. Kap vissza pénzt amit hiába ott adta be azonnal kivárják a 30 napot és utána utalják. Még ez is... :(
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit tovább aludtunk. Nincs miért korán kelni mert senki nem megy sehová. Nemsokára édes megy majd vásárolni de ennyi. Tegnap pakolgatott és takarított szerelmem ami ma már csak nyomokban lelhető fel. Lányok kaptak egy zsák ruhát egy kedves ismerőstől és azzal van beterítve a szoba. Én pihengettem. Délután lementünk egy kicsit bicózni de Sári két esése után fel is jöttünk.
    Mára ugyanez a semmittevés van tervbe véve. Lassan de biztosan gyógyulgatok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Csendben elmúlt ez a szombat is. Tulajdonképpen semmi említésre méltó nem történt. Unalmamban felhoztam a szintezőmet és megpucolgattam. Ugyan nem volt koszos de áttörölgettem. Édes elment boltba és bevásárolt 2 napra.
    Semmi ünnepi hangulatom nincs . Ma mindenképpen megyek misére mert múlt héten kimaradt. Apámhoz is bemegyek mert rég voltam nála és vannak történések amit átbeszélek vele. Tegnap a híradóban hallottam hogy ügyfélkapunk is át lehet jelentkezni a választásokra és meg is tettem. 4 éve felvittem Pestre a körzetébe édest de most átkértem ide a szavazólapját., A magamét is áttetettem bár nekem jó lett volna a saját körzetem is. Jövő héten még mise előtt elviszem apámat leszavazni és mi pedig közösen megyünk a szerelmemmel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap semmi nem történt velünk. Reggel elmentem misére. Elég sokan voltak a húsvét miatt a templomban. Még jó hogy korábban mentem mert elfoglalták volna a helyemet. Mise után apámnál eldumáltunk laza 2 órácskát és mindent átbeszéltünk.
    Délután édesemnek engedték a lányok hogy befonja a hajukat és én pedig le tudtam fotózni őket.Imádom a két rosszaságot!
    Boldi már nehezebb eset mert nem akar megállni. ezt tudtuk csak kihozni belőle
    Ma már meglocsoltam szerelmemet egy kiemelten büdös kölnivel. ;] Olyan fini wc illatosító jellege van. :DDD
    szép húsvétot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Reggel meglocsoltam a csajokat hogy ne hervadjanak el és szerelmemet meglocsoltam éjszaka is biztos ami biztos. ;] Amúgy nem történik semmi velünk. Egy kósza gondolattól vezérelve összecsavaroztam pár bútorlapot a gyerekeknek mint egy sarok hogy játszani tudjanak vele de semmi érdekes.
    Ma mennek Adriért Pestre szerelmemék és ha már ott vannak beugranak a CT. eredményért a Heimbe. Ugye csak a 21. században vagyunk ahol alap az internet és nem hajlandók még csak postázni sem az eredményeket, és az onnan pár száz méterre lévő GOKi.-ba sem küldik át egy épp CT.-re oda hozó gyereket mentővel a visszaúton. NEM! Nekünk kell felkutyagolni érte és majd nekünk kell bevinni a doktornőnek. Rárántanak az E receptre mikor az alapok sincsenek rendbe téve. :(((
    Mi egyelőre nem tudjuk elkezdeni a tetőt ahol már nagyon várnak minket mert nem tudtuk még elrendezni a fát hogy ott legyen. Ez elég szomorú helyzet. Azonnal kezdhető munka csak éppen a fa nincs ott.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap elmentek Adriért Pestre szerelmemék. Hazafelé beugrottak a kisebb lányoknak tavaszi cipőért mert nincs nekik. Végre megjött a veszprémi pénz ezért éhen már nem fogunk halni. Sajnos a fáról még semmi hír. Ha átjön a faanyag kiírás akkor ma bemegyek egy 3. fatelepre és kérek onnan is árajánlatot.
    Ma megyek szerelmemékkel beszédindítóra a tópartra. Arany pici kukacosunk remélem élvezni fogja a terápiát és ügyeskedik.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre történik valami. Tegnap elmentem beszédindítóra Boldival és az én Mónikámmal ahol nagyon nem volt kedve a kis kukacosnak együttműködni. Lehet sok volt a kihagyás és ezért tartózkodott. Ma elmarad a ringató szóval ez a hét lement össz vissz 1 foglalkozással. Én előtte és utána faanyagot rendeztem amivel úgy né ki sikerrel jártam. Elég normális áron jutottunk fához ami nagyon szuper. Ma reggel megyek leelőlegezni és ha szerencsénk van akkor még a héten ki is hozzák a nagy részét. Neki kell állnunk mielőbb mert csúszásban vagyunk. Addig amíg oda nem ér a fa, addig besegítünk egy kollégának cserepet vágni mert ő még jobban el van úszva mint mi. Majd ő meg visszasegíti nekünk amikor mi leszünk megszorulva.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap reggel elrendeztük a fát és miután kimentünk volna segíteni kollégának kiderült hogy nem tudja kinyittatni az építkezést így ennyi is volt a napunk. Én még visszamentem édessel és Boldival cipőt venni a kis kukacosnak. Sikerült nagy nehezen fűzős lábbelit venni mert mindenhol csak tépőzáras volt amit viszont levesz a kocsiban.
    Ma reggel 7-re ott a faanyag és állhatunk neki a munkának . lehet csak reggel dolgozunk mert kolléga temetésre megy. Mondjuk azt mondta majd megpróbál ellógni róla. Neki senkije aki meghalt ezért sanszos. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kb. 4 óta fent vagyok. Ennek szerelmem nem nagyon örül mert egy idő után felébresztem őt is hogy menjen ki kávét főzni. Én fejben már dolgoztam egy keveset bár ma nem megyünk. Kolléga versenyre megy én meg egyedül nem megyek el. Tegnap megjött reggel a faanyag és ő ment is temetésre én pedig maradtam gyalulni és alapcsavarokat lefurkálni. Én sem maradtam végig és eljöttem miután végeztem.
    Ma elugrok csavarokat venni de semmi különös nem lesz. Szerintem ha jó idő lesz lemegyünk bicózni egyet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma korábban keltem mert fél 6-kor már indulok is apámhoz hogy nyitásra elvigyem szavazni. Az öreg kérte hogy még hajnalban vigyem el hogy ne keljen a tömegben vacakolnia. Utána megyek templomba és elugrok pénzért amiből holnap kifizetjük a fát amit hoztak pénteken. Lehet beugrok a bolhapiacra templom után kicsit nézelődni és turkálni hátha kifogok valami normális dolgot.
    Tegnap nem sok minden történt velünk. Még a délelőtt elugrottam csavarért hogy hétfőn legyen mivel rögzítenünk a tetőt. Remélem az idő segít majd és jó tempóban haladunk majd a szerkezettel.
    Mindenki menjen szavazni!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy látom ezt a választási törvényt nagyon faszányosan írták meg. Oké hogy nyert a fidesz de kétharmad? :Y El kell gondolkodnia az egész ellenzéknek mit akar.
    Tegnap reggel elvittem szavazni apámat nyitásra és utána mentem csak misére. Még kinéztem a bolhapiacra és utána kimentem az építkezéshez hogy az E napló meg legyen nyitva. Megkeserítik az életünket ezzel a vacakul működő rendszerrel. Szerda óta próbáljuk elindítani és talán mostanra értük el hogy hivatalosan tudunk dolgozni. Elképesztő.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elkezdődött a szerkezetépítős fáradtság. Ez annyit tesz hogy a dög nehéz fáktól a sarkam azonnal kipurcan. Ez még legalább két hétig így lesz. A hátsó résznek nekiálltunk és egész jól haladtunk. Pákító is velünk lesz a héten ami most jól jön mert ezer szerszámot kell ki be pakolgatni és sokszor kell leszaladni ezért azért.
    Tegnap voltak szokásos maratoni hétfőn a rehabon Boldi és édesem. 9-kor lépnek be és fél 1-kor lépnek ki. Szerelmem teljesen elkészül idegileg ilyenkor. A kis kukacost is megdolgoztatják rendesen ezen a napon. Megkaptuk a szakvéleményt róla és szerencsére csak enyhén vagy kissé van elmaradva adott területeken. és mindenhol behozható a korcsoport. Ilyenkor azért nagyon örülök. Van értelme ennek a rengeteg terápiára járásnak és talán látjuk az alagút végén felsejlő fényt.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap egész jól haladtunk a tetővel. Ott volt a tulaj srác is aki sokszor feltartott a sztoriival de elnézőek vagyunk. Párszor eső elkapott minket de hamar elállt és tudtuk folytatni a munkát. Ma egy gyalult részt fogunk készíteni.
    Édesék beszédindítóra mennek Hédi nénihez.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Újra elkezdett fájni a sarkam. Ez annak a jele hogy túlterheltem. Ez csak a sima szerkezetépítős fájdalom. Majd ha már nem dolgozunk nehéz anyagokkal akkor elmúlik a fájdalom. Ez történetesen nem ma lesz mert tegnap megjöttek az extra anyagok amiben rengeteg 20x20-as gerenda van, köztük 10méter hosszúak is. Neki is állunk a helyére masszírozni őket.
    Tegnap beszédindítón nagyon jól érezte magát a kis kukacosunk. Ma ringatóra mennek szerelmemmel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma későn ébredtem mert éjfélkor kipattant a szemem és nem tudtam visszaaludni. Ha már fent voltam kiszámoltam a cserépre a szerkezetszélességet és átgondoltam az extra anyagokat hogy illeszkedik ebbe a képbe. Kettő után aludhattam el addig járt az agyam.
    Tegnap befejeztük többé kevésbé az alsó tetőt és nekiálltunk a felsőnek egy 7 méteres 20x20-as gerenda már a helyén van és elvileg ma egy 10 méterest is felegerészünk a helyére. Szemünk biztosan kiugrik de megoldjuk.
    Édesemék ringatón voltak és most nem érezte magát olyan jól Boldi mert egy kislány elvette azonnal azt a játékot amivel játszott. Ezzel be is tett a hangulatának. Hétvégén jönnek apósomék. Remélem szombaton és nem vasárnap.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma nem mentünk dolgozni mert eléggé elkészültünk az erőnkkel. Tegnap szarufáztunk és banális hibákat vétettünk aminek a javítása sok időt vitt el. Ezek azok a jelek amikor meg kell állni és nem szabad tovább tolni a biciklit mert a helyzet eszkalálódni fog.
    Ma és holnap a családdal vagyok és kúrálom a szűnni nem akaró köhögésemet. Pakolnunk és takarítanunk kell mert holnap jönnek a papáék és a lakás romokban hever.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most kezd többé kevésbé hatni a kávé. Úgy riadtam fel 3/4 5-kor hogy kelni kell . Tegnap délelőtt elmentem csavarokat venni a tetőhöz délután pedig lementünk a gyerekekkel bicózni Katit megpróbáltuk megtanítani két keréken tekerni de fél pedig simán menne neki támasztókerekek nélkül. Bicózás után összepakoltunk és kitakarítottunk. ma jönnek apósomék hozzánk látogatóba ezzel lőttek a napközbeni szunyókálásomnak.
    Reggel a mise után rohanok apámhoz és ott fogom megnézni a forma1-et. Közben átbeszéljük a heti történéseket. Nagyjából a futam elég is lesz rá. Utána fogok csak hazajönni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elment ez a tegnapi nap is. Én reggel mise után mentem apámhoz és nála néztem meg a futamot. Torpedó Josh elintézte Vettel futamát. :((( Közben beszélgettem apámmal mindenféléről. Amikor hazaértem már itt voltak a papáék. Hoztak mindenféle kaját és közös főzést rendeztek. Most van egy halom kajánk aminek nagy részét el kell pusztítani mire megromlana. Jól érezték magukat és a gyerekek is.
    Ma hosszú napra megy édesem a tópartra mi pedig folytatjuk a tetőt. ha az idő engedi és elbírjuk akkor feltesszük a 10 méteres fákat.
    Szép napot mindenkinek

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál hulla a lábam! Tegnap felkínlódtuk végre a 10 méteres 20x20-as gerendákat ketten. Ráadásul ami feljebb van még egy átmenő csapra is rá kellett emelni ami nem lötyögött...Most épp semmi más nem tartja a helyén a fát csak pár centi csap. Alig tudtuk ráütni. A derékszelemen 10 méteresnél meg 9 cm-t kellett levésni a betonkoszorúból. :W
    Agyam eldobom! utcafront. Ma alátolunk még két lábat és szórjuk a szarufákat. Még a képen jobbra esnek 7 méteres 10x18-as szaruk amik nehezebbek lesznek de utána könnyülünk. Jaaa mégsem mert a garázson 8 méteres szarufák vannak. :W Pákkk!
    Édesemék tóparton voltak extra napon. Egész használható volt most a kis cicaborsónk. Nagyon meg lett dicsérve milyen ügyeske.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Még csak két nap telt el a hétből de már most totál hulla vagyok. Tegnap a 7 méteres fákkal egerésztünk és a 20x20-as gerenda alá szabtunk 2 oszlopot. Rohan az idő mi meg alig haladunk. Ma újabb szelemen darab és 4db. szarufa. Ezzel fent kész lesz a szaruzat és mehetünk a garázsba szelemenezni. Jó volna nagyjából összedobni a garázs szerkezetét még a héten de erre nem tudom mekkora az esély mert úgy néz ki hétvégén megint nem dolgozunk.
    Ma beszédindítóra mennek szerelmemék. Valami hőfokgondja van Masninak mert hamar melegszik. Töltöttünk vizet utána és remélem nem lyukas a rendszer sehol.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Most kapom az infót hogy nem mennek beszédindítóra mert Katicát viszi felmérni hogy iskolaérett e. Persze nem engedjük isibe mert csak 6 éves lesz és játsszon az oviba még egy évet.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap befejeztük a felső részen a szarufázást és nekiálltunk a garázs résznek. Az már nem olyan magas ezért gyorsabban fogunk haladni. Esélyes hogy a héten elkészüljünk a szerkezettel. Majd alakul.
    Katica még nem bizonyult iskolaérettnek ezért marad még egy évet. Mi is így gondoltuk de az óvónők erőlködtek rajta. Mondjuk mindenképpen itt tartottuk volna de most már szakvéleményünk is van róla amibe nem köthetnek bele.
    Ma ringatóra mennek édesemék.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk szerelmemmel 145 hónaposak. Ez aztán hosszú idő és még mindig ugyan úgy szeretem! Elvileg 2 év után elmúlik a szerelem és valami szeretet féleséggé alakul át ragaszkodással keveredve de valami mutánsok lehetünk mert nálunk ez nem így alakult. Ezt mondjuk én sem értem. :F
    Tegnap nagy lépést tettünk abba az irányba hogy ma be tudjuk fejezni a szerkezetet. Pár apróságot leszámítva kész is leszünk.
    Édesemék ringatón voltak és nagyon jól érezte magát Boldi. Hédi nénire úgy néz mint aki szerelmes. Ez nagyon jó hír mert elvileg ó lesz majd a logopédus aki foglalkozni fog vele.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szabad hétvégénk van mert befejeztük a szerkezetet. Jól is fog esni a pihenő és kicsit a gyerekekkel lenni. Képeket majd hétfőn készítek.
    Mára semmi tervem nincs. Pakolgatunk és lemegyünk a gyerekekkel a játszóra. Esetleg fagyizunk is bár én határeset vagyok mert még mindig köhögök. Már közel 1 hónapja nem tudok kikeveredni ebből a göthösségből.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap semmi különösebb dolog nem történt velük. Délelőtt itthon voltunk délután pedig lementünk a gyerekekkel bicózni és fagyizni. Tanítgatom Katit biciklizni de nagyon fél, pedig közel lenne hogy egyedül tudjon menni. Lőttem pár képet mielőtt lementünk. Lányok
    Szerelmem és Boldizsárom
    Ma reggeli mise után beszaladok apámhoz és jövök haza. Délután ismét lemegyünk kicsit a gyerkőcökkel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar leszaladt ez a hétvége is. Egész kipihent vagyok ami jó. Ma már lambériázunk és fóliázunk.
    Tegnap a reggeli menetrend a szokásos volt. Mise és utána apámnál dumcsiztunk egy keveset. Itt hon pihiztem majd délután lementünk bicózni. Kati egyelőre feladta a két keréken való bringázás megtanulását és visszaszereltem a kitámasztókat. Kis játszótér és fagyizás a végére. Utána itthon takarítás következett. Most pár óráig rend és tisztaság lesz.
    Ma hosszú napja lesz szerelmeméknek. Hidroterápia-gyógytorna-gyógymasszázs és hazafelé Nelli néninél szívkontroll a kórházban.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap már lambériáztunk és fóliáztunk. Persze elfelejtettem elvinni a fényképezőt és Pákító telefonjával készítettem pár vacak képet. Az utcafront
    Az udvar felőli rész.
    Direkt a nagy teraszt fedtük be mert tudtuk hogy jön az eső és legyen hol dolgoznunk ha ez bekövetkezik. Most mondjuk esik ezért itt tudunk majd egerészni. Szerintem egységesre átvágjuk az összes 5x5-öt. És még hiányzik 2db. kakasülő.
    Szerelmemék kimerítő napon vannak túl. Boldi végig nyunnyogta az összes foglalkozást és a végére volt egy kis Nelli néni. A nyomásértékei stabilan olyanok amilyenek. Nem jók de azért nem is kell azonnal beavatkozni. A graftban az áramlási sebesség növekedett ami annak a jele hogy kezdi kinőni a kis kukacos. Mondjuk még nem vészesek az értékek de lassan elkezdhetünk készülni az újabb műtétre. Igazából csak anyagilag tudunk készülni rá mert idegileg képtelenség az ilyenre rákészülni.
    Ma fóliázás lécezés folyt.köv. Jó volna ha a hátsó részen túl tudnánk lenni.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák