Hirdetés

Hirdetés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma nem dolgozok hanem kifestjük a lányok szobáját. Kollégám hosszúhétvégézik a balcsin ezért van most pár napom amit hasznosan kell eltöltenem. Mai terv az hogy kipakoljuk a szobát, lemélyalapózom és lefestem fehérre. Majd glettelés ahol kell és pihi. Holnap színezés és bordűr majd a végén padlószőnyeg kitakarítása kárpittisztítóval. Ez a terv. Vasárnap mise után zúzok Pestre Adriért és a visszapakolásban már ő is segíteni fog. Én meg kialszom magamat.
    Tegnap körbelambériáztuk a tetőn a ragalját. Készítettem pár vacak képet. Utca felől.
    Egy részletkép.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég fáradt vagyok. Ez a festés totál kikészít idegileg. Bármit csak festést NE!
    Reggel kipakoltunk, majd végigkentünk mindent mély alapozóval és fehérre lefestettünk mindent. Lányok no comment... Sári fél négyzetméteren kenegetett mindent. Az alapozó feloldotta még az előző alatti festéket is, a diszperzitből pedig sikerült egy festékpúpot építenie függőlegesen. Glettelni is kellett egy keveset. Színek már megvannak. Mosható Hérát vettünk gyárilag kikevert színben így könnyebb lesz pótolni ha kevés lenne. Nagyjából 25 ropiból megvan ez a szoba. Ha a színt felfestjük és felragasztjuk a bordűrt, kiterítjük a szőnyeg padlót és megpróbálunk szerezni kárpittisztítót hogy valahogy kinézzen. Most nincs pénzünk újat venni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre készen vagyunk! Az az egy nyomorult szoba helyett inkább összeütnék valamit fából mert ez a festés nem az én asztalom. Egész hamar befejeztük mert a színt elég volt 1x felkenni. Szépen befedett elsőre is és nem volt szükség 2. körre. Utána baszakodás a bordűrrel és végre takarítás. A kárpittisztítónak volt feladata mert ahogy kinézett a gyerekszobában a padlószőnyeg. :Y Kakaó volt a víz amit leszívott a gép. Ma amíg elmegyek Adriért addig visszapakolnak szerelmemék és utána a kékszobai padlószőnyeget is kitakarítjuk. Van még pár puff és szék amit ki kell pucolni és egyelőre kész vagyunk.
    Ma templom előtt át kell állnom apám kocsijával a másik utcába hogy ne legyen útban az útfelújításnál.
    Ma van a csilliomodik hónapfordulónk édesemmel. Imádom az én mindenemet! Sok párt látok magunk körül de nem is értem ha mi vagyunk az origó akkor ők miért vannak még együtt? Semmi szerelem nincs bennük. Én a mai napig úgy nézek az én kacsámra mint első nap. Lehet öregszem?!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Eltelt ez a hétvége is. Kicsit csinosodtunk és Adri is hazakerült. Zanzásítva ennyi történt a 3 nap alatt. Ma folytatjuk a tetőt a lécezéssel. Igyekeznünk kell az első sor fóliával körbeérni a mai napon mert holnap jön a bádogos felütni a csatornát és ahhoz bizony kell neki a terület. Jó húzós napunk lesz ez a mai is. Igyekeznünk kell mert jövő héten végeznünk kell itt hogy tudjunk tovább menni.
    Ma édesemék rehabra mennek és hazafelé bevásárolnak suli és ovikezdésre.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok. Tegnap léceztünk és ez megint a tömegmunka amiben el lehet fáradni. Ezt nyomjuk még ma és holnap is.
    Rehabon nagyon megdicsérték a mi kis kukacosunkat. Kriszta néni felvetette hogy esetleg készíthetnénk Boldinak egy olyan "falat" amin van pár dolog amivel elvacakolhat. Kapcsoló, zárak, reteszek. Szóval a feladat adott. Megpróbálok valamit fabrikálni neki. Az isire is bevásároltak édesemék. Táska kivételével minden meglett.
    Szép napot mindenkinek.
    Szerk. Ma GOKI! Szerelmemen már látom tiszta feszült. Boldizsár meglát egy fehér köpenyt és ordít. Katinak is az 5 éves státusz felméréséről ki kellett jönnie a védőből mert annyira sírt. Gondolom ma mi lesz... EKG.-szaturáció és UH. Lesz ordítás bőven.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit le vagyok taglózva. Még emésztem a tegnapot. Nem túl jó híreket kaptunk a GOKI.-ból. Nem találták az én kis Boldizsárom bal oldali aortáját. Vagyis meglett de van benne egy szűkület és a végén lévő billentyű is vacakol. Ez nem az a billentyűs cső amit beépítettek neki. (homograft) Most egy stagnált állapotban van, amit mi úgy látunk hogy jól van a kis drága, miközben a felszín alatt megy a küzdelem. A szív 4 billentyűjéből egy meg sem volt neki és ez a második is vacakol. Ha rosszabbodik a helyzet 1 éven belül újabb nagy műtét. Bal oldali aorta plasztika és bill. plasztika/csere. Komolyan kérdezem- MIÉRT? Nem térek magamhoz... Édesem már megemésztette de rajtam most lesz úrrá a kétségbeesés. Már látom magam előtt azt hogy a műtét közben a hirtelen beállt nyomásváltozás következtében összeomlik a homograft is és azt is cserélhetik. Kérdés az hogy kibírja e a szívecskéje azt hogy ekkora javítást végezzenek rajta. :( A homograft tökéletesen és gyönyörűen teszi a dolgát. Az a truncus arteirus communis betegség, ez pedig egy másik attól független "meghibásodás". Érthetetlen hogy a sors mit oda nem nyom ennek a kis legénynek. Egy napot nem élt még gyógyszerek nélkül és még előtte az egész élet.
    Munka: kit érdekel...
    Tegnap hazafelé a GOKI.-ból felvették Katicának a tortáját és délután amikor hazaértem megünnepeltük a szülinapját a kis drágámnak. Tortával a lányok.
    Ajival Katica. (háttérben a frissen festett szoba)
    Az égész boldog családom.
    Az én nagy harcosom Adrival.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit megnyugodtam mert Boldin látom hogy "semmi" baja. Egyre többet gagyarászik és oldalazva a fal mellett szépen megy már magától. Szerintem karácsonyra menni fog .
    Tegnap befejeztük a lécezést és körbeütöttük a fél tetőn a szellőzőszalagot. Ma befejezzük ezt és pár lyukat befedünk gyalult pallóval hogy ne költözzenek be a madarak. Ha jut még rá idő kiméregetjük és kicsapkodjuk a cserépsorokat. Holnaptól cserepezés ha minden jól megy.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég fáradtan ébredtem pedig tegnap csak az első kontyot cserepeztük be. Nem azt nyomtuk egész nap ez csak levezetés volt. Ma viszont egész nap a cserepezést fogjuk tolni. Nem szeretem de szükséges rossz. Ma és holnap ez várható.
    Vasárnap ha jó idő lesz elmegyünk strandra. Adrival semmi közös programunk nem volt egész nyáron mert mindig az apjánál volt amikor valamerre mentünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Késésben vagyok mert édesemmel pár szót beszélgettünk kávé után. Délután amikor hazaérek a ricsaj miatt nehezen tudunk kommunikálni.
    Tegnap cserepeztünk. Ez égeti ám a powert teljes erővel. Ma elvileg feldobjuk az összes egész cserepet és hétfőtől vágjuk az éleket és vápákat.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap végre felszórtuk az összes egész cserepet a helyére és hétfőtől már vágjuk. Hamar haza is értünk ezért még valami maradt a szombatból is. Elmentünk a kis családdal egy fagyit elnyalni és kicsit együtt lenni.
    Ma templom után találkozunk apámnál és onnan megyünk bevásárolni. Hazafelé beugrunk a strandra és ott pihizünk a gyerekekkel. Ha hazaérünk a futamra akkor hazaérünk, ha nem akkor nem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar elszaladt ez a vasárnap is. Reggel templom után elmentem apámhoz és kimenekítettem az autóját ismét mielőtt körbeássák a közműépítők az utcában. Azután az Auchannál találkoztunk a családdal és vásároltunk. Vettem pár cuccot és Kriszta néni tanácsára délután készítettem egy matatófalat hogy Boldi miközben vacakol vele esetleg egyre többet álljon úgy hogy nem támaszkodik. Még ma vesz rá édesem tükröt és egy két érdekesebb dolgot.
    Vásárlás után hazafelé beugrottunk a fehérvári strandra egyet pancsizni. Kép Már azért nem volt az az igazi strandidő. A víz is hideg volt, de legalább a belépőjegy vicces 1500ft-ba került az egész családnak.
    Ma már vágjuk a cserepet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A derekam eléggé hasogat. Gondolom meghúzódhatott mert eddig nem fájt. Tegnap nagyon jól haladtunk a cserépvágással ami megcsillantotta azt a lehetőséget hogy akár ma be is fejezhetjük ezt a munkát. Jó volna mert előbb tudnánk átmenni egy másik melóra. Vagy esetleg szusszanhatunk egyet a következő munkára.
    Tegnap voltak itt az óvónők családlátogatáson. Sári elvonult mert nem érdekelte őt túlságosan ez a dolog. Még jó hogy hozzá jöttek. Katica viszont nagyon örült nekik. Várja már az ovikezdést nagyon.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit fáradt vagyok de örülök hogy tegnap befejeztük a tetőt. Képeket ma lövök mert egy másik martoni munkát megyünk befejezni és előtte oda ugrunk a létráért és a bakokért. Sajnos 2db. kúpcseréppel és egy kúpelosztóval kevesebb lett ezért még majd vissza kell mennünk egy fél napra amikor felhúzzák a kéményt és annak a helyét körbe kell zárni.
    Ma édesék szokásos neurológiai vizsgálatra mennek Boldival a tópartra. Igazából nincs félni valónk mert látjuk hogy egyre okosabb és egyre többet gagyarászik. Nyilván azért a drukk bennünk van hogy hátha találnak valami rendellenes dolgot.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Mondanám hogy letudtuk a befejezetlen Martoni munkát de egy érdekes közjátékba kerültünk. A fővállalkozó aki tudta hogy a hét második felében megyünk oda befejezni a tetőt tegnap odamozdított egy másik alvállalkozó csapatot hogy fejezzék be és mi már készen lássuk. Egy apró porszem került a gépezetbe mert egy nappal korábban értünk oda és összefutottunk a másik csapattal. Az egész arra ment ki hogy erre való hivatkozással lehúzzanak minket. Köszöntünk és mentünk. Ez a magyar építőipar. Újabb fővállalkozó került feketelistára nálunk. 2 kiló mínusz.... No comment.
    Még reggel készítettem pár vacak képet a tetőről amit befejeztünk. Egy a pár közül.
    Hazafelé beugrottunk a félbehagyott térkövezéshez és azt csinálgatjuk a hét hátralévő részében. Hétfőn állunk neki egy tetőfelújításnak Csopakon.
    Édesék voltak a tóparton neurológusnál. Mindennel elégedett volt a doki. Szépen fejlődik Boldi és nincsenek agyi problémák nála. Majd azért járnunk kell gyógypedagógiára hogy a beszéd rendben legyen ovira.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugodt mederben csordogálnak ezek a napok. Elvagyunk mint a befőtt ezen a térkövezésen. Valszeg holnap végzünk is vele és mindenki örül. Tulaj srác azért mert elkészült, mi pedig azért mert letudtuk.
    Itthon is nyugalom van. Adri megkezdi a sulit de lányok csak hétfőtől mennek oviba.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma később keltem mert tegnap tovább maradtunk hogy ma ne kelljen menni. Egyelőre befejeztük ezt a térköves etapot. Majd folytatjuk egyszer később vagy a srác befejezi azt a kis maradékot. Még nem tudjuk.
    Ma pihinap van. Lézerkonzolom elkészült végre. Még össze kell raknom mert darabokban van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap későn ébredtünk ezért mielőtt elmentem a templomba már nem kapcsoltam be a gépet. Tulajdonképpen a futam után ültem le először a gép elé. Hol vannak már azok az idők amikor napi több órát bambultam és vagy játszottam vagy neteztem.
    Szombaton semmi nem történt velünk. Pihengettem a lányok pedig rosszalkodtak. Tegnap reggel a mise után én elszaladtam vásárolni és apámnál találkoztunk a kis családommal. Kicsit papáztak a gyerekek azután mentünk ruhát venni a lányoknak. Rákészültünk az ovira és isire. Majdnem 1 óra volt mire hazaértünk. Délután már nem sok minden történt velünk.
    Ma megyünk Csopakra egy tetőfelújítást megkezdeni. Ez egy tipikus nem szeretem meló de muszáj elvégezni.
    Sári megkezdi a mai nappal az ovis pályafutását. Szegény óvónénik. ;] Édesem egyedül fog menni rehabra tornázni a kis cicaborsónkkal. Végre oda tud figyelni rá és nem kell állandóan Sárit hajtani.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Idejét nem tudom mikor aludtam át utoljára az éjszakát egyben. Ma végre sikerült és mégis teljesen tompa vagyok. Tegnap nekiálltunk a tetőfelújításnak. Annak ellenére hogy 93-ban készítették sírni tudnék a minőségétől. Nincs egy normális pont a tetőn amitől el tudnánk indulni. Ezen a munkán úgy fogjuk magunkat átrágni nyögve nyelősen. Muszáj volt elvállalnunk mert ez a srác ad még jó pár munkát nekünk ami jól fog jönni.
    Tegnap megkezdte ovis szereplését a mi Sárink. Délelőtt sikerült sokkolnia az óvónőket egy laza órás gigahisztivel. ;] :DDD Majd ebédre lehiggadt de édesem amikor hazahozta itt a kocsiban is levert egy hisztit ami a lépcsőházban fetrengős földöndobálós hisztivé fajult. Mikor lehiggadt mintha mi sem történt volna feljöttek. Ilyenkor nem kap áramot az agya?
    Amikor még minden rendben volt (sziiiiijjjjaaaa Szandra néni ;) )
    Az extrém fos képminőségért szerelmem felel.
    Édesemék kettesben mentek Boldival rehabra. Kriszta néni megdicsérte bár a kis kukacos nem volt együttműködő. Azért az jó hír hogy van önálló akarata már és nem hagyja holmi nő befolyásolni azt. Ez egészen addig fog tartani amíg nemileg érett nem lesz. ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ismét jól aludtam bár a tegnapi nap elég katasztrófa volt. Ahogy szedtük le a régi fóliát elkezdett kiömleni a szigetelés gyanánt beletöltött hungarocell zúzalék. Fél napon keresztül porszívóztuk ki hogy ne lepje el az egész környéket az a szemét rocell. Ma már talán valami érdemi munkát is tudunk végezni amivel előrébb léphetünk. Ezek a felújítások ilyen szopás munkák mert előre nem látható dolgokba simán belefuthat az ember.
    Sári második napján már csak egy pici sírás volt. Ő bent szeretett volna játszani miközben a csoport kint volt. Persze ez nem lehet. Hamar beletörődött. Reméljük ma már nem lesz hiszti.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit később vagyok mert kint beszélgettem édesemmel a konyhában. Ilyenkor amikor a siserehad alszik akkor tudunk igazán dumcsizni.
    Tegnap extraszíváson estünk át ami abból adódott hogy rettenetes a sík és hogy ott izgultak a tulajdonosok mert jön az eső. Végül sikerült befóliáznunk és nem esett egy csepp eső sem. Ma a felét takarhatjuk ki hogy folytatni tudjuk a munkát de legalább már nincs rinyálás ha jön az eső mi lesz.
    Sárinak 3 apróbb sírás volt csak az oviban de hamar megbékélt. Azt mondta itthon hogy Katit szerette volna de őt nem nagyon érdekelte mert játszott a barátnőivel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál szívásban vagyunk ezzel a tetőfelújítással. Tegnap pl. egész nap áztunk miközben a tulaj ki-be rohangált hogy azt nézze mennyire takartuk ki a tetőjét. Az a baj hogy a fólia alatt kell rendbe hoznunk a síkot mert a fólia felett már nem rakhatok 10cm-t a sorléc alá. Tehát két szélső szarufa tetején 5x5 ellenléc-hosszában kihúz a 14 méteren a zsinór és amit az mutat annyit kell alátenni. Vannak olyan gödrök ahol 5x5 alá újabb 5x5 az egyik végén, és a másik végén 1cm. Törném le a kezét aki ezt a szerkezetet "összeheberkülte" ! Az biztos hogy a szakmai könnycsatornáim megtisztulnak mert folyamatosan "rivunk"! Már az ellenlécet kipaklizás után 140-es tányérfejű csavarral szúrtuk le és a fólia utáni 5x5-t 8x200-as teltfejűvel szúrjuk le minden második közben. EMBER! Vannak helyek ahol az eredeti síkhoz képest 15cm.-t emelkedtünk hogy egyenes legyen, és van ahol csak ötöt! :W
    Édesemék tegnap táplálkozási tanácsadáson voltak Boldival. Persze semmit nem tudnak azzal tenni ha nem akar enni. Amúgy gyógypedagógus a nő és felmérte hogy állunk . Nagy örömmel mondta hogy az első felmérése óta milyen hihetetlenül sokat fejlődött a kis cicaborsónk. Semmi jele nincs szellemi fogyatékosságnak. Nehezen emésztettük volna meg ha az alapbetegsége mellé még valami ilyesmit is adott volna a sors neki.
    Ma még kicsit szigetelünk amivel remélem 10-ig végzünk és utána remélem tudunk már lécezni.
    Sári egész jól kezd beszokni az oviba. Tegnap már nem volt panasz rá.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap túljutottunk a szomszéd felöli oldal krízispontján és beléceztük. Reggel még egy kis szigetelés bejátszott de utána csak a lécet kellett felverni. Itt látszik meg a pár napos szopás eredménye hogy szép egyenes lett minden irányban a sík. Még hétfőn visszaépítünk két tetőablakot és egy tetőkibúvót utána mehet vissza a cserép.
    Ma viszont helyben egy ívelt fordulós kétkarú lépcsőt fogunk zsaluzni. Ha nem végzünk akkor holnap befejezzük.
    Sári már annyira beszokott hogy az oviban akart aludni. Hétfőtől maradhat a kis ördögfióka. Talán mintha szelídülne kicsit.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál hulla vagyok! Tegnap este fél 8-ig nyomtuk hogy befejezzük a lépcsőzsalut de végül nem készültünk el. A sötétedés miatt fel kellett adnunk a küzdelmet. Szó szerint küzdelem mert a balf@sz tervező az egyetlen falra amire ki tudtuk rajzolni a "kart" rossz méreteket adott meg. Kivételesen a lépcsőnek kihagyott hely és a magassági méretek stimmeltek de a többi... Persze annyira befáradtam hogy este nehezen tudtam elaludni és éjszaka is szarul aludtam. Fél 3-kor már teljesen felébredtem és alig tudtam kivárni hogy végre kelthessem a szerelmemet.
    Ma reggel mise és utána megyek apámhoz átállni a rom kocsijával, majd rohanok haza hogy be tudjuk fejezni a zsaluzást. Nagyjából egy másfél órás meló maradt el. Utána táltost szerelem és sietek fel mert apósomék jönnek látogatóba.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma sem aludtam valami jól de legalább nagy vonalakban kipihentem magamat. Tegnap úgy zajlott minden ahogyan lejegyeztem. Gyerekek örültek a papának és mi is örültünk mert hoztak ezt azt nekünk.
    Ma visszaépítünk 2 tetőablakot és egy tetőkibúvót, majd nekiállunk cserepezni. Remélem jól fogunk haladni és holnap délután már a másik tetőről szedjük lefelé a cserepet.
    Édesemék ma rehabra mennek Boldival.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most épp esik az eső így nem tudom megyünk e dolgozni. Tegnap beépítettük a tetőablakokat és az oldal 2/3-át lecserepeztük. Ma nagyjából 2 óra alatt befejeznénk ezt az oldalt és nekiállnánk bontani a másik felét. Majd alakul.
    Édesemék rehabon voltak Boldival. Szépen fejlődik a kis kukacos. Persze nem volt együttműködő Kriszta nénivel de ezt már megszokta.
    Sári először aludt bent az oviban és minden rendben volt. Óvó néni azt mondta hogy igényli Katica látótávolságban legyen tőle de szépen alakul. Hiszti már nem volt.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap az eső miatt nem mentünk dolgozni. Legalább kicsit együtt tudtunk lenni édessel. Közösen vittük a lányokat oviba ami nálam az első olyan eset volt amikor 2 csemetét kellett öltöztetnem. Szerencsére nem éltek vissza a helyzettel és jól viselkedtek.
    Nekem is szükségem volt némi pihenésre a nagy hajtás után. Ma megyünk már mert nyomni kell a melót.
    Tegnap Boldizsárunk elérte végre valahára a 8 kilót! Nagyon örülünk hogy végre gyarapítani tudjuk a súlyát. Írtak fel neki egy olyan fehérje szert amit a vizébe keverve nem változtat semmit azon. Sem az állaga, sem a szaga, sem az íze nem változik ezért be lehet neki adni. Tulajdonképpen egy hete szedjük és azóta tapasztalunk napi apró súlynövekedést. Azóta 2 nap volt csak stagnálás és visszaesés nem volt. Esténként egy virslit is megeszik elcsipegetve. Kell is az energia a járáshoz. Szerencsére örökmozgó és minden érdekli. Kis csibészke már most.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap befejeztük a hátsó oldal cserepezését és leszedtük az elejét teljesen. Ma csak annyit bontunk le amit vissza is tudunk fóliázni mert délutánra valami hidegfront érkezik esővel. Kukim kivan ezekkel a tetőfelújításokkal. 2x annyi munka van vele mint egy új tetővel, mindamellett még arra is kell figyelni hogy ne ázzanak be.
    Itthon minden rendben van. Telefonáltak a rehabról hogy Boldi csizmácskája elkészült amit jövő szerdán át is vehetünk. Kíváncsian várjuk hogy mennyit segít a járásában neki.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap a Balaton felőli oldalon munkálkodtunk. Az a borzalmas szél amivel küzdöttünk nem volt magyar embernek való. :( A fogópár feletti részt bontottuk ki és egyengettük meg majd lefóliáztuk. Ma haladunk lefelé ezen a vonalon. Holnap 3 tetőablakot építünk be fűzfőn.
    Tegnap édesem bement a t-mobilhoz és elintézte az előfizetését. Lejárt a hűsége és most át kellett kötni mert az a csomag megszűnt amiben volt. Én is átkerültem a számlájára így most ő fizeti az enyémet is.
    Az első 8 kilós kép Boldiról Lusta voltam felrakni aznap...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy riasztott fel édesem ma reggel. Nem szeretek így ébredni mert azt sem tudom hol vagyok. Azért már a kávé megtette a hatását és oszlik a köd.
    Tegnap bontottunk-szigeteltünk-fóliáztunk és léceztünk. Ma 3 tetőablakot rakunk be egy másik helyen palába. Nincs még egy ilyen utálatos dolog mint a pala. Sajnos ez van. AZt kell csinálni amiből pénz jön be.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok! Tegnap nem sokkal dél után már itthon voltam mert gyorsan haladtunk az ablakbeépítéssel.
    Ma reggeli mise után átállok apám kocsijával és elugrok tárgyalni. Egy ragalja kiszellőztetést nézek meg. Nem nagy ellenben jó cumis munka.
    Úgy van hogy édesemék bejönnek a gyerekekkel és vásárolni megyünk de szakad az eső és így nem mozdulnak ki .
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap mise előtt átálltam apám kocsijával mert utána szaladtam tárgyalni. EGy kisebb hétvégi munkát szereztem amit ha úgy alakul hétvégén meg is csinálok. Mivel esett az eső így jöttem is haza és itthon tespedtem.
    Sajnos a ferkák elintézték Seb vb.-ét.
    Ma nagyon meg kell nyomnunk mert estétől esni fog újra az eső és minél több mindent meg kell csinálnunk mielőtt elkezd szakadni. Még van 2 sor fóliázás és lécezés+ a ragalja kialakítása. Hosszú napnak nézünk elébe.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok! Tegnap addig maradtunk amíg be nem fejeztük a lécezést. Szerencsére túljutottunk a bontásos részen és már csak ennek az oldalnak a lecserepezése van hátra. Ha az időjárás kegyes lesz hozzánk akkor holnap végzünk ezzel a szemét melóval. Egyelőre a nagy esőzés nem jött be az időjósoknak mert itt egy csepp sem esett.
    Tegnap rehabon voltak édesék. Kriszta néni nagyon megdicsérte Boldit. Most egész együttműködő volt a kis kukacos. Holnap mennek a kis csizmáért ami kicsit megemeli és előrébb dönti a boka fölötti részt hogy ne ennyire katonásan a sarkán járjon. Reméljük segít neki és ezzel hamarabb megtanul járni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk kitudja hány hónaposak az én nagy szerelmemmel! :DDD Férfiból vagyok ezért elég legyen annyi hogy 20.-át megjegyzem .
    Tegnap szakadó esőben toltuk a cserepezést. Nagyjából a felét letudtuk és mára maradt a másik fele. Ha esik ha fúj ma be kell fejeznünk mert tovább kell lépnünk erről a szemét munkáról. Mostanában hallani sem akarok tetőfelújításról! Szerencsére kaptunk egy kis zsetont is amire már nagy szükségünk volt.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Pont ma egy éve volt Boldizsárunk truncus csőcsere műtéte. Ilyenkor azért rám szakadnak azok az agyam legmélyebb fiókjába elzárva tartott emlékek amitől azonnal sokkot kapok. :( Ekkor még nem tudtuk hogy újabb műtétet kell végrehajtani mert a lyukas szivecskéjé egyre rosszabbul működik. Kegyetlen napok voltak ezek!
    Ma már igazi huncut kisfiú mint az egészséges társai. Persze ez csak a felszín, mert akármikor kritikussá válhat az a bizonyos aorta szűkület amit előbb katéterrel majd nyitott mellkassal rendeznek. Már a tudat hogy újabb műtétre kell készülnünk letaglóz teljesen.
    Tegnap voltak rehabon szerelmemmel és elkészült az ortopéd csizmácskája ami hosszú lett. Bejelölték és miután levágják postán küldik el. Elvileg holnap vagy hétfőn fog megérkezni.
    Tegnap végre túljutottunk ezen a szemét tetőfelújításon. Ma neki állunk egy új tetőnek amivel ismét sietni kell mert a következő helyen is már ránk várnak.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap elmentünk dolgozni de csak átmértük a házat és átvettük a munkaterületet. Folyamatosan esett az eső és elegünk lett belőle. Ma már száraz idő ígérkezik aminek már ideje volt. 11-re itthon is voltam és kicsit be tudtam segíteni édesemnek. Elmentünk a gyerekekért és Boldi szívszülinapi tortájáért. Megünnepeltük ezt a napot is. kép róla
    Kollégám elkérte a parkolópályán lévő Stihlemet aminek a szervizelésének már többször nekifutottunk és egy rakás pénzt rálocsoltam de mégsem megy. Most úgy tűnik meglett a hiba de nem kiabálom el. Majd ma kiderül.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész tűrhetően aludtam. 1x felsírt Boldi mert ő már kelni akart és szerelmem visszaparancsolta, de ettől eltekintve nyugalomban telt.
    Tegnap végre nem esett az eső és nagyjából haladtunk is a munkával. Talpszelemeneket rakosgattuk és vésegettük a kármikat. Ez unalmas és lassú meló amit meg kell csinálni hogy a későbbiekben a szerkezetállításnál a segítségünkre legyen. Ma is megyünk és folytatjuk ezt a folyamatot. Ha szerencsénk van akkor körbeérünk vele.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem aludtam valami jól. Tegnap lerántotta a hosszabítóval kollégám a fal tetejéről az egyik legfontosabb akksis Hiltimet és az a betonon kettétört. Talán egy burkolatcserével menthető a gép de nem tudom mennyibe fog fájni, de az biztos hogy nem lesz olcsó. Megint a figyelmetlenség... A láncfűrészem úgy néz ki megjavult. Egy gépem rendbe jött egy elhalálozott.
    Talpszelemeneztünk de nem értünk körbe. Elkezdett pötyörögni az eső és mivel elegem volt a napból eljöttünk.
    Ma pihizünk . Reggel elmegyek templomba és utána átállok apám kocsijával. Ha kazaértem megpróbálom szétszedni a törött gépet hogy felmérjem a károkat. Vagy így vagy úgy pótolni kell mert ez az egyik legtöbbet használt masinánk a láncfűrészek után.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem sok mindent tudok lejegyezni a tegnapi napról. Reggel a szokásos módon telt el. Mise, és utána apámhoz mentem átállni az autójával. Hazajöttem és pihentem. Délután lementem és kicseréltem Masniban az irányjelző relét és nagyjából ennyi. Szétszedtem a Hiltit hogyha kapok hozzá burkolatot azonnal meg tudjam szerelni. Szerencsére 3 része van csak amit ráadásul úgy terveztek meg hogy pofon egyszerű legyen szerelni. 5 perc volt szétkapni és az összeszerelése sem tarthat tovább 10 percnél.
    Ma remélhetőleg körbeérünk a talpszelemennel és a szintezését fogjuk csinálni. Reménykedem hogy körbeérünk azzal is.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Még majdnem csak alszok. Arra riadtam hogy lefőtt a kávé. Többnyire én ébresztem szerelmemet de ma ő ébredt előbb.
    Tegnap körbeértünk a talpszelemenekkel és nekiálltunk gyalulni. Meghoztak egy IPE240-es 630cm hosszú gerendát amit beszenvedtünk a helyére. Felhívtam a Hiltit alkatrész ügyben és kiderült nincs eladás. Beviszem és megcsinálják,átnézik és ami kopott kicserélik majd adnak rá 3 hó garit. Mindezt csillió pénzért. Szóval ma reggel kimegyünk melóhelyre és visszaugrok a Hiltihez leadni a gépet javításra. 3 napos határidővel javítanak mindent vagy ingyen van a szervizelés.
    Tegnap rehabon voltak Boldival édes. Teljesen használhatatlan volt a kis kukacos. Hisztizett és nem volt kedve semmihez. Hazafelé vettek neki kis cipőt mert ebben az időben nem volt más lábbelije csak a szandi.
    Katica az ovival elkezdett járni úszni tanulni. Egész héten mennek majd. Nagyon élvezi a dolgot.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma is elég durván fárasztó nap lesz . Fafödémet építünk dög nehéz fákból. Tegnap körbeszinteztem a talpszelement amíg 2 gyalugéppel ment a födémgerenda gyalulása.
    Reggel beadtuk a Hiltihez a gépet javításra. Ma vagy holnap hívnak fel egy árajánlattal mennyibe fog fájni. Mivel csak külön a burkolatcserét nem kérhetem ezért lehet a plafonösszeget kell majd kiperkálni érte. Ha ez így lesz legalább lesz egy teljesen felújított masinám.
    Boldinak megjött a lábrögzítője. Szerencsére nem akarja levetni és simán eltűri. Ezt én fotóztam. ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Csak a szokásos fáradtan ébredős reggelek egyike ami addig fog tartani amíg el nem készül a szerkezet, majd akkor folytatódik amikor cserepezni fogunk.
    Tegnap nagy része felkerült a födémgerendáknak. Ma még párat feldobunk és utána lelambériázzuk a terasz feletti részt. Neki kell állnunk a tetőszerkezetnek ott ahol tudunk mert sajnos a deszkázatot ami a födémet burkolja legjobb esetben is csak kedden kapjuk meg.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma hamarabb ébredtem és hallgattam a NAt.geo.-t. 4-kor szegény szerelmemet felébresztettem hogy főzzön kávét. :DDD Nem morog rám mert megszokta.
    Tegnap kis födémlambériázás és székszelemen állítás megkezdése. Ma befejezzük a széket és nekiállunk szabni a szerufákat ami anyag van, mert pont a 7 méteres fák hiányoznak.
    Édesemék tóparton voltak egy olyan foglalkozáson ahol a gyerekek idegenektől való félelmét oldják játékosan. Több gyerkőc van a szüleivel. Boldinak ez a 2. alkalom volt hogy ott volt. Élvezi a csoportot. Hétfőn torna Kriszta nénivel, és csütörtökön csoportterápia Anita és Ildi nénivel. Úgy néz ki ez lesz az alap mostantól.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Bréking. Most csesztek le hogy nem Ildi néni hanem HÉDI néni. (már süket is vagyok) ;]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma ráértünk később kelni mert felesleges dolgozni menni. Az az anyag ami pont kellene az legkorábban kedden érkezhet és ezért nem kell sietnünk. Ez nem azt jelenti hogy lógatom a lábamat mert elugrok egy kis utólagos cseppentőlemez beépítésre. Ha szerencsém van akkor ma végzek is ezzel a szopós munkával, ha nincs szerencsém akkor holnap is betart.
    Tegnap befejeztük a szék állítását és pár szarufát rászabtunk. Lassan haladunk mert pont azok az anyagok hiányoznak amik ebben a szakaszában kellenének a tetőnek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap meg is oldottam azt a kis munkát amit beterveztem ezért ma pihi. Reggeli mise után megyek apámhoz majd találkozunk a mekiben a családdal és onnan átvonulunk pár rongyot venni édesemnek. Azután vagy elmegyünk még bevásárolni vagy jövünk haza. Ennyi a terv. Futamra nagyon nem vagyok kíváncsi mert szerintem eldőlt .Seb a végéről indul és ki tudja meddig tud majd felkapaszkodni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nem sok minden történt velünk. Szokásos vasárnap reggeli forgatókönyv zajlott. Mise, és utána apámnál megvártam amíg beér a család. Most kivételesen a mekiben találkoztunk és evés után átmentünk vásárolni pár felsőt édesemnek. Persze lányok is kaptak 1-1 ruhát. Senki nem lehet mostoha ilyenkor. Amíg a lányok válogattak én Boldival járkáltam . Már nem marad el a fenekén a kis kukacos. Mindenáron menni akar és felfedezni a világot.
    Délután semmi nem volt már. Többnyire pihentem. Ma folytatjuk a tetőszerkezet építését abból a fából ami van még.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi napsütésben lassú ütemben készült a tetőszerkezet tovább. Kollégám elkapott valami nyavalyát ezért be volt lassulva. Azért haladgattunk valamelyest. Pár csonkaszarufát építettünk be és éleket is raktunk. Ma körbeérünk az élszarufákkal és utána már mehetnek a mezei szarufák.
    Édesemék rehabon voltak Kriszta néninél. Az első olyan alkalom volt hogy a kis csizmájában tornázott. Nagyon nagyon megdicsérte a tornász. Ügyes volt és együttműködő.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy néz ki elállt az eső. Tegnap délután eláztunk és kénytelenek voltunk egy órával előbb abbahagyni a munkát mint terveztük. Élszarufák a helyén vannak és megkezdtük a csonkaszarufák berakását is. Elvileg ma reggel megérkezik a deszka és a maradék 7 méteres fa is. Majd meglátjuk hogy alakulnak a dolgaink.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap elfelejtettem lejegyezni hogy az első évfordulója volt Boldinak a 3. komoly szívműtétjének. Ez volt az amikor elkezdett tágulni a lyuk a szívecskéjén belül és a vér össze vissza áramolt. Tulajdonképpen ez volt az a műtét amivel annyira megjavították hogy most ilyen kis cserfes legényke. Persze még messze nincs rendben a "motor" de örülünk annak hogy tünetmentes. Isten éltesse a mi kis Boldizsárunkat.
    Tegnap egész jó tempóban haladtunk a csokaszarufákkal. Estére megjött a hiányzó anyag is így már be is tudjuk fejezni a szerkezetet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap körbeértünk nagyjából a csonkaszarufákkal. Már csak a 10 db. "kölökszarufa" hiányzik és az egész párok. Ma ha jut rá idő beverjük azt is de elsősorban deszkáznunk kell a födémet mert kapunk kölcsönbe egy szegbelövőt. Ha holnap is megyünk akkor akár be is fejezhetjük a szerkezetet.
    Lányok esténként teljes erővel idegelik édesemet. Ráadásul most kicsit le is van betegedve és ilyenkor duplán érzékeny a csínytevésekre.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák