Hirdetés

Hirdetés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ismét túlaludtuk magunkat. Én 4 óta óránként felriadtam de 7-kor gondoltam úgy hogy most már elég! Kávén túl vagyok és próbálom össze szedni a gondolataimat mi is történt tegnap de nem jut semmi eszembe. :D
    Tegnap délelőtt rám tört valami megmagyarázhatatlan depresszív állapot amitől nem sokat szóltam édeshez. Ez olyasmi dolgok halmazából adódott mint pl. abból hogy régóta nincs munkám és úgy éreztem hogy édes is mintha kicsit zárkózottabb lenne a terhesség óta. Nem ölelhetem meg úgy ahogy régen és nem csókolhatom meg úgy ahogy szeretném. Aztán sikerült megbeszélni a dolgot amiből persze nagy békülősszex kerekedett. :D ;] Ő is megértett és próbál picit változni és én is megértem őt és hagyni fogom. Ha dolgozok nincs ilyen mélypont mert a munka teljes egészében lefoglal.
    A nagy szél miatt nem takarítottuk ki táltit. Talán majd ma de ez sem biztos mert még azért lengedezik a szél. Itt ha mozog a levegő akkor a por nagyon száll. Hiába porszívóznánk mert a nyitott ajtón vissza fújná a szél a koszt.
    Délután megnéztük a Fekete hattyút. Szerintem tiszta agyrém az a film. :W Este gyors ágyba bújás és néztük azt a magyar filmet a tv2-ön. Jobban szeretek egy magyar filmet megnézni mint egy szar amerikait amit már 100x leadtak valamelyik adón.
    A mai napunk teljesen talány. Többnyire pihenünk és várjuk cuncikát haza. Nagyon hiányzik!
    Legutóbbi kép amikor felhajítottam a sövényre. Háttérben hű táltosom.kép
    Közösen nézzük hajmosás után az egyenes beszédet. :D kép
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon szarul aludtam. Sokat forgolódtam és fel felébredtem. Éjszaka erős szél fújt lehet ezért sem aludtam jól.
    Tegnap sem volt valami jó idő ezért ismét csúszott az autótakarítás. Sokat tévéztünk és filmet néztünk. Olyanok vagyunk már mint a macskák akik rengeteget pihennek és henyélnek.
    Tegnap este felhívott Imrus nagy fiam. Felvették az első helyen megjelölt Hangszíntér művészeti szakközép iskolába mozgóképi animációkészítő szakra. Ebben nem vagyok biztos mert lehet grafikusnak.Suli Nem is tudom mit mondjak. Én szerettem volna ha egy kétkezi munkát választ amiből tutira megél és el tudja tartani majd a családját. Nyilván örülök vele együtt hogy olyan szakra felvették amit igazán szeretne és amihez tehetsége is van! Remélem ebben is van valami pénzkereseti potencia. Hiába... Én már csak ilyen földhöz ragadt f@sz vagyok. :DDD
    Zsani informatikus akar lenni. Ez nem is tudom honnan jött neki de jó hogy informatikusokkal dunát lehetne rekeszteni. Ez van. Neki nem jeleztek még vissza hogy felvették e.
    Tegnap este 6-kor hazatért arany pici cuncikánk! Nagyon boldogan tért vissza! Örülök neki hogy már nem hangolják ellenünk ott.
    Édes nagyon szépen gömbölyödik. Igazi gombóc kezd lenni a hasa. :DD
    Ma telefonálok párat de nem tudom lesz e belőle valami.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Teljesen nyugodtan aludtam és ezt többek között annak tudom be hogy ma végre dolgozok! :DD Lehet ez csak egy napos munka de mégsem ülök itthon és ez máris boldoggá tesz. :C Itt elsősorban nem is csak pénzkérdés hanem az hogy végre mozgok. Teljesen eltunyulok télen a munkahiány miatt.
    Tegnap nem takarítottam táltost mert nem volt annyira jó idő. Majd valamikor máskor. Ha esetleg több napot fogok most dolgozni akkor lehet elviszem a porszívót magammal és ebédszünetben kiszívatom.
    Reggel beszéltem volt asszonnyal hogy mi is történt Imrus felvételién. Az elmeséltek alapján egész ügyes lehet 60 fő jelentkezett 25 helyre és ő benne volt. Na nem a tanulmányi eredménye alapján. Felvételin 3 rajzot kellett készíteniük adott témákra és vinniük is kellett saját rajzokat. Ezek alapján vették fel művészeti szakra. Hmmm. Még a végén valami művészféleséget nevelnek belőle amikor én precíziós fémipari szakmát akartam neki. :DDD
    Tegnap éreztem először hogy mozog a pindurkám. Odatapasztottam a fülemet édes pocakjára és megnyomta a pocak. Ez az első kommunikáció apa és gyermeke között. Nagyon boldogan aludtam el ettől!
    Nemsokára indulunk. Közösen visszük cuncikát oviba és kiteszem édest a pennynél én pedig indulk dolgozni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hulla vagyok! Tegnap kellemesen elfáradtam és éjszaka sem aludtam jól mert viharos szél fúj odakint ami nem hagyta cuncit aludni és ez kihatott ránk is.
    Úgy néz ki hogy most egy pár napig lesz folyamatosan munkám de sajnos kevesebb pénzért. A semminél ez is jobb és legalább dolgozok. Tegnap 3 velux ablakot építettem be és fogopárazást folytattam. Innen mentem el haveromhoz tetőt csinálni. Most visszatértem befejezni. Ma már szigetelünk és lambériázni fogunk.
    Ez hogy dolgozok magával hozta azt hogy kevés időt tudunk édessel együtt tölteni. Ez jövő héten még kevesebb lesz mert lehet délutánra megy dolgozni. Azért ebből a szempontból elkanászodtunk. Jó volt együtt lenni és ez most nagyon fog hiányozni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kezdek ébredezni. A sarkaim fájnak de kezd oldódni a téli fásultság bennem. A munka lazítja a letapadt izmokat szépen. Táltosnak sem tett jót a heti egy elindítás. Úgy néz ki most huzamosabb ideig lesz munkám.
    Tegnap befejeztük a fogopárkiváltást és beszigeteltünk. Ma már lambériázunk.
    Édesék ovi után a szemészetre mentek mert fájlalta a szemét cunci de nem találtak nála semmit.
    Gyerkőc egyre többet kapálózik a pociban. Édes munka közben leült és ez nagyon nem tetszett a pocaknak. Sikerült sok rugdalózással rávenni édest hogy álljon fel mert neki ez a póz kényelmetlen. Már most utasítgatja az anyját. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Átestem a holtponton. Ma már nem hullán ébredtem pedig éjjel 3x fent voltunk. Cuncinak kiesett a foga és fél a fogtündértől. Édes csempészett egy levet a párnája alá hogy a fogtündér ma fogja hozni az ajándékot a fogért mert tegnap délután tudta csak meg hogy hozzánk is kell jönnie. Persze ettől bestresszelt a kis drága hogy mi lesz ha éjszaka jön. Arany kis puncókánk. :DD
    Tegnap lambériáztunk ami jó kis meló. Egy jó srác segít nekem akivel régebben is dolgoztam. Jó a hangulat és jól is haladunk. Mi kell még? A vaterán találtam körfűrészt amilyen nekem kellene. Lehet megbeszélem a főnökkel hogy hitelezze meg és majd levonja.
    Édes szépen gömbölyödik. Egyre többen megjegyzik a vevők közül a pennyben hogy kismama. Aggódnak hogy dolgozik stb. Jól esik hogy így figyelnek rá. Nagyon szeretik őt a vevők. Nem bunkózik és nem mufurc mint pár kollégája amit meghálálnak.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon izgatott vagyok! Potom pénzért találtam egy jó körfűrészt! :DD Persze azonnal le is ütöttem. ;] gép Édes örül hogy ezzel nyitottam a reggelt. :DDD
    Tegnap szépen lambériázgattunk. Egész jól haladtunk. Egy helyiséget meg is csináltunk. Ma is dolgozunk aminek örülök mert a sok álldogálás után végre kicsit dolgozok.
    Cuncika picit köhög. Hirtelen jött ez a tavasz és a sok vírusnak nem tudott ellenállni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már fent vagyok egy ideje és olvasgatok. Édest vissza küldtem aludni mert éjszaka sokszor fent volt cuncinál. Ott aludt nálunk a vendég betéten mert este pici hőemelkedés beugrott és elég szépen köhögött. Sok orrfújás kellett éjszaka mert nem kapott levegőt és nem tudott tőle aludni. Ettől persze mi sem aludtunk jól.
    Tegnap korán végeztem. Csak 2-ig kellett lennem és a délután egy része megmaradt nekünk. Ma pihenőnap. Holnap ráfizettetem édessel az eladó számlájára a körfűrész árát és remélem szerdára már itt is lesz. Ha minden rendben a géppel akkor egy egész jó üzletet kötöttem. :D
    Amíg alszik a család addig leszedem a szomszédok következő 2 évadát mert már csak 2 rész van vissza abból amit letöltöttem amit ma valszeg meg is fogunk nézni mert nagyon izgi. Épp a tegnap nézett rész utolsó jelenetében leszúrták Mágen dokit. ;] Jujj de izgulok mi lesz vele. :DDD
    Mivel beteg cunci ezért akármilyen idő lesz nem takarítunk autót.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ultrapocsék éjszakánk volt! Cunci felébredt és nem hagyott minket aludni. Most persze tiszta hulla vagyok és édes se épp a frissesség mintaképe. Majd valahogy túléljük ezt a napot.
    Tegnap hajnalban felszaladtam a pékhez hogy ne betegedjen le jobban cunci a hideg sétában. Délelőtt már kutya baja sem volt. Szerencsére nem érte el a betegség csak kicsit. Éjszaka köhög még de láza nincs. Ma nem megy oviba mert továbbképzés van az óvónőknek. Édes szabadnapos és ehelyett vasárnap délután kell majd bemennie. A penny úgy spórol hogy kirúgta az összes hétvégést és visszatér a régi rendszer amikor mindenki van az egyik hétvégi nap és hét közben van a második szabadnapja. Még valahogy ki kell húznia pár hónapot amíg beindul az építőipar utána készülhet nyugalomban a szülésre. Szívem szerint már most sem engedném dolgozni de a pénztárcánk nem engedi.
    Most hogy elkezdtem dolgozni kicsit engedünk a téli szorításból és végre elmehet fodrászhoz a szerelmem! Nagyon vártuk már mindketten ezt a pillanatot. Tavalyhoz képest kerek 1 hónappal előbb el tudtam kezdeni dolgozni ami nagyon nagy előny! Már kikalkuláltam fejben hogy az augusztusi szülésig mennyi kell összespórolnunk hogy jövő télen ne legyen gond a megélhetéssel, mert szülés után szerintem nem tudunk majd félre tenni. Sajnos előtte lesz műszakis tálti és a két gyermekem is elballag az isiből ami mind mind kiadás. Majd valahogy kigazdálkodjuk.
    Ma korábban indulok és korábban jövök mert ez a hét a nemszeretem délutános hét. Igaz ma nem dolgozik édes de legalább lesz egy közös esténk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most éjszaka is kiesett 2 óra cunci köhögési rohama miatt. Lassan kezdek hozzá szokni hogy 2 rövidet alszok.
    Tegnap nem semmi napom volt! Menny és pokol. Reggel kiderült amikor vettem fel a nadrágom hogy amikor vartam sikerült össze varnom a szárát ezért nem tudom beledugni a lábam. Nagynehezen elhárítottam a hibámat majd Fehérvár előtt kifogyott a benzinem. :Y :W Oké hogy nem jelzett benzint a mutatóm de bíztam benne hogy beérek a kútra. Előkaptam a stihl benzinemet és azzal értem be a kútra. Nagyon selymes lett táltosom hangja a spéci olajtól. :DDD
    Délután szólt volt asszony hogy kaptam egy csekket az önkormányzattól amit be kell fizetnem. Megbüntettek a súlyadó elmaradásom miatt. Nyami! Ez volt a rossz része, a jó pedig az hogy este telefonáltak hogy megnyertem egy munkát ami igencsak rámfér már. Épp itt volt a volt kollégám aki itthon üldögél még és felajánlottam neki hogy eljöhet velem dolgozni ha van kedve. Miért ne segítenék rajta ha megtehetem? Örült neki mert keres egy kis pénzt. Ennyi... Nem vagyok sem haragtartó sem irigy. Ha picit beindul nekem akkor segíthetek neki is.
    Körfűrészt befizettem és be is pozitívezett a tag. Remélem ma ideér a fűrész. Volt kollégám szorult helyzetét kihasználva lehet megveszem a makita naggyalúját nyomott áron. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egy hajszállal jobb éjszakánk volt a mai ami azt jelenti hogy nem voltam fent 2 órát csak sokszor pár pillanat szakította meg az alvást. Ez már előrelépés számomra de édes sokat volt át cuncinál mert köhögött. Ma délelőtt aludnia kell mert nem fogja bírni a délutános szakot.
    Tegnap még lambériáztunk de ma nem jön a segítségem ezért másik munkahelyre megyek. Nagyon élesedik a helyzet mert erősen úgy néz ki hogy annyira megindult a főnökömnek hogy vasárnap is kell menni dolgozni. Most pár hét nagy hajtás tutira lesz. Ennek azért örülök mert anyagilag helyre állunk. Kell is a pénz mert már vettem egy körfűrészt (ami remélem ma megjön) és vennék egy gyalugépet is és ez a két gép több mint 100 rugó. ;] Édes kiemelten örül mert még szinte el sem kezdtem dolgozni de én már ennyit elköltenék. :DDD
    Édes tegnap fodrásznál volt. Szépen levágták a haját rövidre. Nekem rövid hajjal jobban tetszik mint hosszúval.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Éledezek... Ma 2,5 óra alvás esett ki cunci köhögése miatt. Nem tehet róla de attól én még nem aludtam. A kávé nagyon lassan hat csak.
    Tegnap egész nap földet lapátoltam mert nem volt a kollégám és egyedül nem tudtam szakmunkát csinálni. Ezt is el kellett végezni és korábban eljöhettem.
    Megjött a fűrész! Ilyen üzletet sem kötöttem még soha. :Y Szinte makulátlan alig használt állapotú a gép. Nálam nagyon sokat ki fog húzni valszeg. Korongot kell rá vennem mert ami rajta van az nem keményfémlapkás. Ha már veszek akkor lehet a 235-ös helyett 250-est szerzek. Akkor 93mm-t érne át. Mivel a gérvágómon ekkora korong van ki is fogom próbálni ráfér e. ;] Újonan egy ilyen gép több mint 100 rugó.
    Tegnap reggel édes bevallotta hogy nagyon fájdogál már a hasa de nem merte elmondani nekem mert annyira mondtam hogy dolgoznia kell. Eszem megáll! Jó hibás vagyok de azért szólhatott volna. Én azonnal ki akartam íratni táppénzre de ő még azért ledolgozza a jövő hetet is. Nem örülök neki de ez van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Éledezek. Éjszaka csak 1x voltam fent és akkor sem órákat. Már rám fért egy normális alvás.
    Tegnap reggel bementem anyósomhoz némi alkatrészért az új körfűrészemhez de semmit nem tudtam használni belőle. A gérvágó eredeti korongja 254mm átmérőjű ami csak úgy férne rá a gépre ha leszerelném a biztonsági burkolatot. Ezt most hanyagolom mert nem szeretném tönkre tenni. Marad a 235-ös vagy esetleg 240-es korong vétele rá. A párhuzamvezető sem jó ami egy régi fűrészemről maradt. Ez van. Ezzel az úttal az ördögnek tartoztam.
    Tegnapi nap nem nagyon kellett megszakadnunk. Többnyire a markológépnél kellett segédkeznünk ami az alapot ásta. Idén már tutira lesz 2 új tetőm ami remélem sokasodni fog.
    HA minden igaz ma átjön volt kollégám a számtek gépért amit itt hagyott hogy tegyek rá rendszert neki. Remélem meg tudom kaparintani jó árban a makita nagy gyalugépét. ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég régóta nem volt egyben éjszakám de a mai ilyen volt! :DD Ki vagyok simulva mint akin egy úthenger szaladt át. Egész más érzés így munkába menni.Tegnap a délelőtti tengi lengi után délután végre gipszkartonozhattunk amit ma be is fejezünk.
    Végül nem jött át kollégám a gépért de össze futottam vele. Majd ma jön át mert beszélni szeretne velem munka ügyben. Lehet pár munkát megcsinálunk közösen. Ebben lesz olyan amit ő szerez és olyan amit én. Meglátjuk. Gyalugépet nem adja el nekem. Majd ha égető lesz akkor veszek máshonnan. Fél szemmel a vaterán leszek és lecsapok ha lesz egy olyan vétel mint a körfűrész volt. Akarok még ezt azt venni de csak akkor ha lesz rá való. Első a jövő télre való spórolás és a gyereknek hogy meg tudjunk venni mindent.
    Édes egyre kisimultabb. Megtudta hogy az országban az 5. helyen áll a móri penny scannelésben az országban. Ez nem kis mértékben édes stabil magas értékének köszönhető. Már csak 1 hetet húz le és végre csak a terhességre koncentrálhat.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma mégsem kell mennem dolgozni ezért ráértem 5-kor felkelni. :DDD Aludtam volna tovább de már 4 óta azt nézem hogy mikor kelhetek fel. Dologidőben nincs lustizás. ;]
    Ha már így alakult valszeg kitakarítom végre táltosomat. Remélem olyan idő lesz ami ezt engedi.
    Tegnap befejeztük a gipszkartonozást és jöttem is haza. Hétfőn máshová megyünk majd. Kollégám nem volt át tegnap sem. Már félre raktam a gépét mert nagyon gyengécske és még netezni sem lehet normálisan vele.Édesék még durmolnak. Lehet letöltöm a house-t és megnézem addig.
    Tegnap délután cunci és édes hivatalos volt egy szülinapi zsúrra. Cunci óvodástársa volt az ünnepelt. Nagyon jól érezték magukat. Többen is voltak. Képet lehet majd holnap teszek fel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Éjszaka 2-től óránként fent voltam és néztem mikor lesz már reggel. Persze amikor reggel lett és csörgött az óra akkor tudtam volna aludni.
    Tegnap délelőtt elvitte az apja cuncikát. Most kerek egy hétig nála lesz. Majd vasárnap megyünk érte édessel. Édes délután dolgozott. Az utolsó délutános szakát nyomta le. A héten délelőttös lesz és befejezi a pennys pályafutását cirka 2 évre.
    Délután átlátogatott volt kollégám és eldumáltunk szépen. Megegyeztünk hogy ha van munkám akkor segít nekem és ha neki van akkor én segítek neki. Ez amolyan kölcsönös segítségnyújtási egyezmény.
    Most megyek pókra vadászni mert édes befosott.. :DDD
    Ma sem valószínű hogy a szakmámban dolgozok de ez annyira nem izgat. Munka legyen és fizessék meg.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nagyon elfáradtam! Egész nap betont talicskáztam ami teljesen kimerített. Ma szerintem ugyan ez lesz a menü. Nem érdekel mert az a fő hogy dolgozok. Pénzt keresek és nem érzem magamat feleslegesnek.
    Napok óta éreztem hogy tálti valamiért nem megy rendesen. Nagyon kellett neki a gázt nyomni és ez igencsak megnövelte a fogyasztásomat. Sajnos megint befogott a fék ezért reggel szét kellett szednem. Estére sokat javult de ma reggel lehet megint szét kell szednem. Majd meglátom mennyire melegszik fel.
    Édes szépen gömbölyödik. ez a dolga. :D Egyre többet mozog a picúr.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész tűrhetően aludtunk. Édes már úgy fordul mint kombájn a föld végén. :DDD Erre persze mindig felébredek de kibírható. Megölelni már nehezen tudom mert a pocak közénk áll.
    Tegnap a szokásos betonozós nap volt. Ma zsaluzok és utána feltehetően ismét betonozás lesz. Újabb munka került látómezőbe. Majd oda is elmegyek tárgyalni mert ezt kezdem unni. Majd alakul. Most hirtelen sokasodni kezdtek a dolgok.
    Édes tegnap felhívta az anyukáját és 2 hét múlva közösen mennek ultrahangra. Örült a felkérésnek és azonnal kitalálta miért keresi. Elvileg akkor már tudni fogjuk mi lesz a neme a lurkónak.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Fél 4 óta fent vagyok de csak fél 5-kor keltem ki az ágyból. Tegnap szereztem egy cd.-s autórádiót és a bekötését nézegettem mert nem olyan csatlakozó van rajta mint a fordon. Nagy gond nem lehet max valami elfüstöl. :DDD Úgy látom a délelőtti programom meg van. Sajnos ma nem kell menni dolgozni. Gyorsan beszerelem a rádiót és édessel leszek.
    Tegnap koszorút zsaluztam és betonoztunk. Semmi extra csak a szokásos. Édes este felhívta cuncikát. Már nagyon várta a telefont a kisebbik szerelmem! Valami táncoló egereket kapott az apjától és azt mesélte nagy lelkesedéssel. Együtt örülünk vele!
    Vissza kell dőlnöm mert húz a fejem. Nem tudom miért vet ki az ágy ilyen korán mikor még aludhatnék.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma végre dolgozhatok! :DD Tegnap délelőtt megpróbáltam beszerelni az autórádiót de nem adott ki hangot ezért visszaszereltem a régit. Még jó hogy nem adtam érte pénzt. Annyi biztos hogy előbb utóbb veszek bele egy normálisabb zenedobozt amivel tudom a saját zenéimet hallgatni mert a rádiók sokszor elviselhetetlen számokat adnak. A nap többi részét henyéléssel töltöttük. Egy kényelmes sétát is beiktattunk édessel amire nagy szükségem volt és nagyjából ennyi történt.
    Ma és holnap dolgozok én is és édes is. Az utolsó két műszakját nyomja le szerelmem.
    Vasárnap megyünk cuncikáért de előtte bemegyünk Fehérvárra kicsit sétálni. 20.-án leszünk 6 évesek de mivel dolgozok ezért vasárnap ünnepeljük. Még Pesten is el kell mennünk tárgyalni munkaügyben. Remélem össze jön az a meló mert a mostanival nem vagyok megelégedve. Szerencsére van másik lehetőségem is és nem kell beragadnom ide.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugisan aludtunk. Persze már egy ideje fent vagyok de ez lényegtelen. Ma van édes utolsó napja! :DD Mindketten nagyon örülünk ennek. Sok vevő elbúcsúzott tőle. Nagyon szeretik őt mert mindig kedves ami a többségről nem mondható el. Ezt meg is hálálják a vevők. Valahol jól esik hogy ennyire figyelnek rá. Sokan kérdezték eddig is hogy hogy van és hogy bírja ezt a hajtást. Két és fél éve teljesen idegenül érkeztünk ide és mára eljutottunk oda hogy cunci is teljesen beilleszkedett és édes is Mór részévé vált. Én meg hozzájuk tartozok és mindenki tudja hogy az enyém ez a két kacsa. :D
    Tegnap végre szakmunkát végeztem. Egy lépcsőzsalut kezdtem el amit ma be is fejezünk. A pincébe egy kétfordulós lépcső fog levezetni ezt kellett rajz nélkül az adott körülményekhez igazodva megszerkeszteni. Itt így mennek a dolgok. Nem érdekel mert meg tudom csinálni és ezzel is növelem az értékemet. Ilyenek miatt hívnak ide vissza dolgozni. (gondolom)
    Holnap megyünk cuncikáért Pestre. Már nagyon hiányzik. Ma este sírós videót kell felvennünk mert megígértük neki. A videón sírni kell hogy mennyire hiányzik nekünk. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit túlaludtam magamat ezen a reggelen. Édes még szépen durmol. Ma szabadnapos vagyok. :D Bemegyünk édessel Fehérvárra csavarogni és onnan fogunk Pestre menni tárgyalni és cunciért.
    Nagy nap volt a tegnapi! Édes 2 évig nem fog menni dolgozni. Nagyon örül annak hogy végre tisztán a terhességre tud koncentrálni és ránk. A pocaklakó nagyon aktív! Szépen cseperedik és bizony már jelzi ha valami nem tetszik neki. Mondjuk ha édes megfordul az ágyban a másik oldalára akkor rúgkapál és ha nem tud ő is elhelyezkedni olyan pózba ami neki is kényelmes akkor addig rugdossa az anyját amíg kénytelen visszafordulni. Már most ő irányít. Tiszta apja lesz. ;]
    Tegnap a lépcsázsalu alját fejeztem be és bevasaltuk. Nem maradtam végig mert 2-kor legem lett. Déltől egyedül dolgoztam és teleszaladt a kukim. A korai hazaérkezéstől jutott időnk a pompás időben kéz a kézben sétálni egy nagyot édessel. Imádok andalogni vele. A mai délelőttünk egy része is így fog telni.
    Persze reggel még gyorsan megnézem a forma1-et. Sajnos a ferrari a holdról fog indulni. Azért megnézem a futamot hátha csoda történik.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Éjfélkor felébredtem és azután már nem tudtam rendesen aludni. 3-tól meg már totál ébren vagyok. Már fejben ledolgoztam 3 napot és készültem egy újabb munkára is mit hogyan kell majd csinálni és mire kell figyelni. Egyre rosszabb alvó leszek ahogy öregszem. Vajon mi lesz majd 10 év múlva? Alszok 2 órát 3 részletben? :F
    A tegnapi napunk nem teljesen úgy sikerült ahogy terveztük. Reggel megnéztem a futamot. Egész jól sikerült Alonsonak aminek örültem. Azért nem annyira gáz az autó mint ahogy az időmérőn mutatkozott. Azután gyors reggeli és zúztunk be Fehérvárra. Tulajdonképpen édes ilyen kettesben szerelmesen andalgósra tervezte ami meg is volt de fejben folyamatosan dolgoztam és ez bizony kicsit tompított az együttlétünkön. Benéztünk a torosfesztiválra is ami egy nagy nulla volt. Alig lézengtek páran de legalább minden nagyon drága volt. Kicsit sétálgattunk a jó időben és indultunk is Pestre. Előbb munkaügyben mentem tárgyalni majd mentünk cunciért. A munka úgy néz ki megvan aminek nagyon örülök. Minél több lehetőségem van annál könnyebb lehet a boldogulásunk. Majd alakul. Még csak tavasz van és már több munka talált meg mint tavaly egész évben. Mivel édes nem dolgozik már ezért nyugodtan vállalhatok bármilyen munkát mert nem kell figyelnem arra hogy hazaérjek időre.
    Hazafelé megálltunk a mekibe enni mert mindannyian éhen akartunk halni. Jó volt végre hazaérni. Cunci is rendben van. Egy egy pici minihiszti volt lefekvés előtt de ez érthető. Az apjánál mindent lehet de itt jól kell viselkedni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk 6 évesek édessel! :C Egész jól bírja velem. A mindennek a teteje hogy még gyereket is akart tőlem. Fúj de perverz. ;] Imádom őt/őket! :R
    Most hogy itt ülök végigfutott rajtam hogy a 6 év alatt miket ki nem állt ez a kapcsolat. Tilosban indultunk majd két és fél éve összeköltöztünk. Amik még eszembe jutottak azt nem írom le mert 18+ karikát kellene kitenni. :DDD
    Nehéz az elmúlt éjszakáról és a tegnapról ezek után írni. Nem sokat aludtam. Éjfélkor már fent voltam utána pedig 3.-ig csak nyűglődve aludtam. azután pedig semmit. Legalább fejben felkészültem a mai napra és az elkövetkező munkákra.
    Tegnap befejeztük a lépcsőzsalut és még némi földmunkát végeztünk. Ma sok minden mással együtt lesz betonozva a lépcső is. Este átjött volt kollégám és fixáltunk egy munkát amit közösen csinálunk meg. Érdekes helyzet volt. Sokáig itt volt ezért lemaradtam minden híradóról. Nem örültem neki. Majd ma pótolom.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon jól aludtam! Majdnem 7 óra egyben?! Nyami! Úgy látszik két nap szar alvás után a szervezet kénytelen pihenni mert kinyúvadok.
    Tegnap zsaluztunk és bebetonoztunk mindent. 3 után végeztünk nem tartottak ott minket. Ez jól jött mert hazafelé megvettem táltiba az olajat és a szűrőt. Persze rossz légszűrőt kaptam megint. :W Reggel még beugrok a tescoba venni motoröblítőt és valamelyik nap lecserélem az olajat. Jövő hétten Pestre fogunk járni dolgozni és előtte mindenképpen le akarom cserélni az olajat mert már most 12 ezer kilométer van az olajban. Nem húzhatom tovább.
    Ma nem tudom mit fogunk csinálni és nem is nagyon érdekel. Szerintem valami zsaluzás és utána betonozás.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész tűrhető éjszakánk volt leszámítva édes 2x-i odarohanását cuncihoz. Tegnap új munkahelyen voltam ahol a tulajdonos meg akart szabadulni a tengerimalacától és én elhoztam cuncinak. Nagy volt az öröm de éjszaka felébresztette. Nem is tudom mit írjak még. Már szinte szokásos zsaluzás-betonozás napunk volt. Ma talán valami mást foguk csinálni de még ez sem biztos. Szerencsére vasárnaptól tetőmunkám lesz. Már nagyon várom!
    Édes hétfőn megy ultrahangra anyukájával. Ha minden igaz kiderül kisfiú vagy kislány növekszik a pocakjában. Mindenki azt mondja fiú mert csúcsos a hasa. Persze ezeket a jóslatokat nagyon "imádjuk". :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásos fel felébredős éjszaka volt. Édes 1x úgy kirobbant mellőlem hogy azonnal felriadtam. Cunci inni akart és édes ilyenkor bepipul teljesen.
    Most hat a kávé. Édes itt ül mellettem mi kellhet még?
    Tegnap kora délutánig egy mobil wc.-t csináltam. Nagyon jól sikerült! Kár hogy nem fényképezős a mobilom mert készítettem volna pár képet a remekműről. Végre egy kis változatosság. :DDD ;] Délutánra azért jutott némi betonozás is. Ott kezdek ma reggel de utána megyek csatornázni a némákhoz.
    Szépen barnulgatok. A tavaszi napfény megteszi áldásos hatását. :D A tengerimalacnak nagyon örül cunci. Vett neki édes mindenféle jót nehogy bármiben hiányt szenvedjen.
    És még a GTX680 is megjelent. De jó hogy nincs ilyesmire se időm se pénzem. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már mindenki fent van mivel ma nincs ovi. :DDD ;] Mindenki Cocit zaklatja aki persze tűri. :DD
    Tegnap mégsem csatornáztam hanem kerítést építettem és ma sem fogok ereszt építeni hanem központi falazás lesz.
    Megérkezett az első licitem a szegbelövőmre. Úgy néz ki lesz cédésautórádijóm. ;] :C
    A mai napot még valahogy kihúzom és holnaptól jobb munkán leszek. Ez teljesen saját szerzemény amitől megőrül a főnököm. Mivel kényszerhelyzetben vagyok ő nagyon jól jár. Olcsón és jól elkészülnek az ácsmunkái. Ha viszont lelépek nagyon drágán tudja csak elvégeztetni a munkákat és ettől picit ideges. Nagyon nem mozgat mert nekem is meg kell élnem valamiből és egy GTX 680-at valahogy össze kell szednem. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Én kis naiv azt hittem hogy ha egy órával kevesebbet alszunk az óraállítás miatt akkor nem ébredek fel előbb hanem pont jókor. A belső órán sajnos ugyanúgy átállt és már fél4 óta fent vagyok. :W Érthetetlen.
    Tegnap falaztunk. Kicsit belekóstoltam ebbe a munkafolyamatba is. A körfűrészemre édes vett egy nagyon király makita korongot. Nyami! Már nézegetem a rádiókat a kocsiba. Úgy várom a pillanatot amikor tolhatom a saját zenéimet melóba menet miközben én is ordítva énekelem . ;] :DDD
    Ma új munka. Csak leszedjük a cserepet és jövünk is hogy mindenkinek maradjon egy kicsi a vasárnapból.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már feléledtem! Elég hulla voltam még reggel az ébredésnél de a kávé kezdi feloldani a jeget. A tegnapi cserépleszedésben nagyon elfáradtam. Nem elsősorban a munkában hanem abban is hogy egy nem idős ámde rossz állapotban lévő tetőn nagy magasságban kellett dolgozni. Ez duplán fárasztott mindenkit. Ma már a szerkezetet javítjuk. Még nem tudni hogy ez a könnyebbik vagy a nehezebbik része a dolognak.
    Ma tudjuk meg elvileg hogy fiú lesz e vagy kislány a gyermekünk. Édes anyukája jön és közösen viszik cuncit oviba. Majd utána mennek a sorsdöntő ultrahangra. :DD Picit izgulok bár teljesen mindegy milyen nemű lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már fél 3 óta dolgozok. ;] Nemcsak a mai napot hanem az egész munkát végigvettem. Egy 4 éves tetőt javítunk ami majdnem szétesett és láttunk csodát hogyan lehet szart készíteni. Pár ősz hajszálam lett de ma már javítunk! A keze törjön le annak az embernek aki ilyen munkát végzett! :W
    Tegnap kiderült hogy kislányunk lesz! :C Már nevesíthetjük a pindurkát.Katica Én mondjuk nem látom de ebből a doki megmondta hogy lány. Még nem 100% mert a köldökzsinór ott volt a lába között de nagyon nagy esély van a puncisra. :DD
    Édessel tartott anyukája is az ultrahangra. Nagyon örült neki hogy láthatja. Remélem ettől közelebb kerültek egymáshoz mert nem annyira aktív a kapcsolatuk. Az oviban is ez volt a nap fő híre. Édes délben ment cunciért és azonnal mindenki rárontott hogy milyen babát vár. Arany pici szerelmem nagyon boldog lett hogy a tesó is lány lesz. :C Még jó hogy 90 kiló vagyok mert 3 csajhoz már kell valami élősúly nehogy elnyomjanak. Már most látom hogy mi lesz ha mindhárman egyszerre fognak beszélni vagy veszekedni. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most kivételesen végigaludtam az éjszakát. Óra előtt keltem fel mert cunci már negyed órával előbb felébredt. Már itt van velünk és csacsog. Cocit már meg kellett etetni mert éhen akart halni. Egész nap eszik és kakál. :DDD
    Tegnap nagyjából befejeztük a szerkezetjavítási munkákat és ma már erősítjük a szerkezetet. A székállást építjük újra és a lakatosoknak segítünk egy vasgerendát feltenni a helyére. Nagyjából ez a terv.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Persze már az óra előtt egy órával fent voltam. Nem értem miért nem tudom alvással kitölteni az éjszakát.
    Tegnap elvégeztük azt amit terveztem és jöttünk is haza. Mivel messze dolgozunk ezért nem erőltetem hogy sokáig maradjunk inkább csináljuk meg amit épp aznapra terveztem és jöjjünk. Ha korábban végzünk mint 5 óra akkor ne vacakoljunk és még jut idő a családra is és kevésbé fáradunk el amitől következő nap esetleg jobban és hasznosabban dolgozunk. Van aki inkább percre betartja a munkaidőt és előrébb tart mint én de közel a negyvenhez vannak már fontosabb dolgok is az életben mint megszakadni plusz X nyereségért. Kezdjük összevakarni a tetőszerkezetet. Már közel úgy néz ki mint ahogy akkor kellett volna kinéznie mikor 4 éve elkészült. Ma fogópárazni fogunk. Erre 2 napot szántam hogy rendben legyen teljesen. Szerintem 2 laza nap megleszünk ezzel a munkával és szombaton már lécezhetünk.
    Édesék rendben vannak. Szépen gömbölyödik Katicától. :D Remélem vasárnap tudok már képeket feltenni róla és cunciról is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem aludtunk jól. Cunci már 2 óta fent van és ezáltal mi sem aludtunk. Nyami! Ráadásul az eső is esik. Még az a szerencsénk hogy a fólia alatt dolgozunk így kevésbé ázunk. Ma végre befejezzük a szerkezeterősítést és javítást. Kár hogy nem fotóztam le hogy milyen volt és milyen lett. Van közte különbség.
    Ma lezárul a szegbelövő aukcióm. Kíváncsi vagyok rá hogy érkezik e még licit rá vagy kikiáltási áron kel el. Minél többet adnak érte annál jobb autós rádiót tudok venni táltiba. ;]
    Volt kollégámmal kölcsönös segítségnyújtási megállapodást kötöttünk. Ha nekem van munkám ő segít nekem ha pedig neki akkor én neki. Így talán mindketten könnyebben átvészeljük ezt a válságot. Most én segítek neki, de április végén neki lesz munkája és akkor ő nekem. Ez nem pusztán a pénzről szól hanem arról is hogy minél több tetőt megcsináljak/junk egy évben ezzel a rutinomat növelve. Nekem sem mindegy hogy mennyi tetőt készítek és mennyit betonozok. Persze egyeztetek főnökömmel akinél szintúgy 2 tető van amit nem akarok elszalasztani. Majd alakul.
    Ma közösen megyünk Pestre. Édes viszi cuncit az apjához és majd busszal hazajön vagy megvár minket amíg végzünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Az hogy cunci az apjánál van nem azt jelenti hogy jól is aludtam, pedig azt hittem. fél 2 felé megébredtem és fél 4 óta már csak az óracsörgést vártam. Ez az 1 órra piszok nehezen telik el. Ilyenkor átgondolom a napi munkát és hogy mire kell odafigyelni. Bezzeg miután édes felkelt kávét főzni egy pillanat alatt visszaaludtam.
    Tegnap befejeztük a tetőszerkezet javítását és ma már lécezhetünk. Hétfőn lesz majd szabadnapunk mert Zolinak dolga van. Már nagyon várom mert 2 hete folyamatosan dolgozok. Megpróbálom enyhíteni azzal hogy picivel előbb eljövünk és nem dolgozzuk ki a teljes napot de nagyon fáradok.
    Édesék velünk jöttek és velünk jött haza is. Vetettem vele egy normális cipőt magának mert a régi egy vacak volt és tönkre is ment. Hogy érzékeltessem milyen arányban költünk én egy 100 rugós gyalugépet szeretnék venni. :DDD ;] Elvitték a szegbelövőt 7 rugóért tehát csak nagyon minimálisat kell rápótolnom az árára. :DD Persze édes haja kihullott erre a hírre.
    Már most várom a jövő év elejét amikor biztosan megint beugrik 1-2 hónap itthonlét és akkor nagyokat babázhatok Katicával! :B 38 éves fejemre most érzem azt hogy érett vagyok egy gyermekre. Ki érti ezt? :F
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Újra és újra foglalkoznom kell az alvásproblémámmal mert egyszerűen nem tudom magamat kipihenni. Már ott tartok hogy esetleg altatóval kellene aludnom mert ez így elég gyászos. Minden éjfélkor felébredek hogy már reggel van. Persze ilyenkor szétb@sz az ideg hogy még jó pár órát kellene aludnom és ezért nehezen alszok vissza. Fél 4-kor pedig kipattan a szemem és csak forgolódok. Ennek meg is van az eredménye mert délután 5 körül már képtelen vagyok bármire is koncentrálni a fáradtság miatt .Érthetetlen...
    A tegnapi napról egy jelző jut eszembe: BORZALOM! :W Amikor fóliázunk akkor tombol a szél amitől teljesen kiakadok! Elvileg a szélárnyékos oldalon voltunk ami annyit jelent hogy nem 1000x csak 100x próbált letépni minket a szél amivel nagyon erősen roncsolta a közérzetünket. Minden létező nyúlványunkkal kapaszkodtunk és téptük a vitorlaként szálló fóliát. Nemcsak őszültem de hullott is a hajam! :W :W :W
    Ma már remélem nem lesz ilyen szél mert totál kiakadok.
    Édes picit túlerőltette a lábát és fáj neki. Ha nem javul akkor irány a doki. Cunci ma érkezik haza aminek nagyon örülök.Holnap közösen visszük oviba édessel! Az lesz az igazi kikapcsolódás számomra. :DD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam! Kisöpörtem minden munkát mára a fejemből. (ez nem igaz mert már dolgoztam picit :P ) Ma csak a családnak fogok élni! Édessel elvisszük cuncit az oviba és vásárolgatunk. Sokat pihenünk és szomszédokat nézünk. Több rész House-al el vagyok maradva ezért abból is megnézek legalább egyet.
    Tegnap a hátoldalát beléceztük a háznak. Nagyon nyögve nyelősen ment a munka. Talán a fáradtság, talán a szél, talán az hogy bontani is kellett és ez rombolta a munkakedvet. Nem tudom de gyászosan haladtunk. 3 napot szántam a lécezésre de már most látom hogy 4 lesz belőle ha nem 5. Eddig minden úgy alakult ahogy terveztem de a lécezés lassabban halad. Ez van.
    Ma kiderül lesz e normális áron nagy gyalum. ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem aludtunk valami jól. 2-kor fent volt mindenki és nehezen tudtam visszaaludni. Ez már úgy látom így marad.
    Tegnap nagyot pihentem és sajnos ez ma sem lesz másként mert nem tudunk elmenni dolgozni. Zolinak ma még pénzbehajtási dolga van és annyira későn szólt hogy nem tudtam helyette embert szerezni, egyedül pedig semmit nem tudok csinálni. Ezzel elég kellemetlen helyzetbe hozott és az ütemtervem is teljesen felborult. Húsvétra szerettem volna teljesen befejezni cserepezésre a munkát de ez úgy látom ugrott. Felesleges ennem magamat a dolgon mert változtatni nem tudok rajta.
    Ha már így alakult elkísérem édest a nőgyógyászhoz. Teljes kivizsgálás lesz neki hogy minden rendben van e bent.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Jól aludtam ez pedig annak köszönhető hogy tegnap mégis elmentem dolgozni. Akkor vagyok nyugodt ha dolgozhatok még ha egyedül is. Kóros eset vagyok. :DDD Jó nagyot szívtam mert egyedül nem nagy öröm fóliázni és lécezni de a lelkiismeretem megnyugodhatott hogy egy ilyen szép napon mint a tegnapi nem lógattam a lábamat itthon.
    Édes elvitte Katicát orvosi vizsgálatra. Minden rendben van vele. Azt mondja szerelmem hogy olyan kis nyugodt baba. Keveset mozog és inkább pihenget. Na persze van amikor kirúgja az oldalát a lányunk de ez kell is hogy tudjuk minden rendben van vele.
    Ma folytatjuk erőltetett menetben a lécezést hogy holnap estére kész legyünk. Utána még 12 tetőablakot be kell szórni szombat estére és akkor többé kevésbé kész leszünk cserepezésre.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész tűrhetően aludtam. Nem ébredtem fel az éjszaka közepén ami nagy öröm volt számomra.
    Tegnap léceztünk. Ma addig fogunk maradni amíg be nem fejezzük mert több napot nem tökölhetünk vele. Holnap már a tetőablakokat építjük be amit szombat estére be kell fejeznünk! Valahogy tartani kell az ütemtervet mert kedden vissza kell mennem dolgozni a másik helyre mert ott is tetőt kell készíteni. Közben egy kis zsaluzás is beugrott amit majd vasárnap nézek meg. Valahová azt is be kell zsúfolni.
    Ma édesék velünk jönnek. Cuncinak szünet van és megy az apjához. Majd vasárnap tér vissza hozzánk.
    SZép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon hulla vagyok! Tegnap az eső érkezése előtt be kellett fejeznünk a lécezést. Ez nemcsak az esőnek szólt hanem már a pofám ég hogy 5 napig lécezünk cirka 200m2 ami teljesen egyenes sík. :W Meg is érkezett éjszaka a vihar hozzánk. Ma meg holnap tetőablakokat rakunk be. 12 db. van belőle.Ezt mindenképpen be kell építenünk szombat estére hogy ütembe legyünk.Szerintem esélyes a dolog.
    Gyalugépeket is nézegetem. Valamit mindenképpen veszek. Lehet hogy vastagolót veszek inkább. Majd meglátom.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál hulla vagyok! A tegnapi időjárás nem volt kedvező számunkra. Megcsináltuk amit terveztem de 4 után végeztünk vele. Ez sajnos előre vetíti hogy ma nagyon sokáig leszünk mert mára 6 ablak és egy tetőkibúvó maradt. Még egy U alakú szelement is fel kell állítanunk ami szintén egy közel órás akció lesz. Nagyon meglepődnék ha ma 6 előtt el tudnánk indulni haza.
    Kedden vissza kell mennem pár napot dolgozni a főnökömnek és szombaton cserepezünk itt. Elég zsúfolt hetek előtt állok. Ha befejeztem tartok egy lyukas hétvégét amit csak édesnek szentelek mert nagyon hiányzik! Most munka van amit nem lehet abba hagyni mert elvégzi más. Ilyen ez az átkozott építőipar. Télen hónapokat lógatom a lábamat azután nyáron elhagyom a kukimat annyi meló van. (szerencsés esetben) Ha minden össze jön és sok meló lesz akkor télen építhetek egy jó gépet magamnak. i2500K-Z68-GTX680 Valami ilyesmit szeretnék. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hulla fáradt vagyok és coci ébresztett. Egész éjjel nem evett és nagyon sírt hogy nála bizony már reggeliidő van.Már 2x adott neki édes de még mindig sír. Elképesztő mennyiséget zabál. :DDD
    Tegnap befejeztük az ablakok berakását és egy alátámasztást is készítettünk a teraszhoz. Szerencsére időben végeztünk és nem fáradtam el annyira. Most 2 nap pihi a húsvét miatt. Ma bemegyünk Fehérvárra tárgyalni és veszek egy lapot procival és rammal. Lehet vinyát és vga.-t is szerzek hozzá. Csak 2 gép van itthon és ez áldatlan állapot. ;] Édes persze nagyon örül ennek. :DD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Coci 6 órakor menetrend szerint vinnyogni kezdett hogy ő bizony már reggelizne!Itt a kis piszok... ;] Ilyenkor természetes reakcióm hogy édest megböködöm hogy menjen és adjon neki kaját mielőtt kiakadok teljesen.
    Tegnap szuper napunk volt! Reggel nagyon fújt a szél de kitakarítottam táltost mert már hullaszag volt benne. Miután szép tiszta lett bementünk vele Fehérvárra tárgyalni. Először vettem egy szuper kis félgépet egy intel 865Pe-s lap egy HT-s 3 Ghz-es prescottal és 2x256 megácska rammal. Már azzal nyomulok és mit ne mondjak a 2800+os AMD után ez egy űrugrás. ;] Most itt az asztalon van összedobva és a mai nap folyamán még beszerelem egy házikóba. Miután felmarkoltuk a cuccot mentünk tárgyalni. Szereztem egy kisebb teraszzsalut amit egy tető követ majd és ha szerencsém van itt is tetőcsere lesz. Ajánlottak egy fix munkát is amit édes nagy bánatára de lehet elvállalok. Majd erre alszok még párat.
    Elugrottunk a mekibe enni pár falatot és apámat is meglátogattuk. Beszélgettünk vele egy kicsit ha már bent jártunk a városban. Sajnos az idő borzalmas volt ezért nem tudtunk sétálgatni. Pár képet teszek fel amit régóta ígérgetek.
    Édes 18 hetesen.
    Édes 22 hetesen. Szépen gyarapodunk. ;]
    Cunci és coci. :DDD
    Ma pihizünk és várjuk haza cuncikát. Elvileg délelőtt hazatér hozzánk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Coci egész éjszaka randalírozott és kikényszerítette hogy édes oda rohangáljon. Ez nem állapot! Ma este a kék szobába zárva fog aludni hogy ne halljuk. Azt hittük hogy valami gyomorrontása van de az interneten utánaolvasva nem olyan jeleket produkál amit írnak. Most normálisnak tűnik.
    Tegnap reggel meglocsoltam édest és Katicát is. Gépet szereltem addig édeske aludt még egy picit. Most a gép már házban van és remekül üzemel.Elmentünk vásárolni a non-stopba és vártuk haza cuncikát. 11 után ért haza. Még gyorsan festettek édessel pár tojást és vártuk a locsolókat. Zoli átjött Gergővel meglocsolni őt. Nagyon izgatott volt tőle. Olyan kis szégyenlősen állt ott ahogy hallgatta a locsolóverset. :D Mi ittunk egy sört és megbeszéltük hogy ma milyen bádogot kell vennie.
    Az este a szokásos napirend szerint zajlott már. Még felhívtam Zsani lányomat mert tegnap volt 15 éves. Nagy eséllyel felveszik ide hozzánk a Táncsics gimibe informatika szakra.
    Ma visszatérek ideiglenesen a "törzshelyemre" dolgozni. Remélem idén összejönnek azok a saját munkáim amikkel picit több pénzt fogok keresni ezzel könnyítve az életünket. A kilátások biztatóak. Majd alakulnak a dolgok. Most úgy néz ki a sors kegyeltjei lettünk amit ki kell használnunk. :U
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hulla vagyok! Coci hajnalban már éhen akart halni és majdnem szétszedte a dobozkáját.
    A tegnapi munka a szokásos nyomor volt. Úgy vártak mint a messiást. Koszorúzsaluzás volt soron amit rohadtul utálok! Ma még ott kezdünk és amint megjön a faanyag zúzunk át tetőt készíteni oda ahonnét coci származik. azért az már finomabb meló lesz. Egyszerre meg akarnak csináltatni velem minden munkát hiszen 2 hétig nem voltam. :DDD
    Tegnap kaptunk egy szuper gyerekágyat ingyen. Amíg ettem édes megpucolta cuncival és össze is állítottam. Most a babák vannak benne amíg Katica édesben növekedik. Lassacskán mindent megszerzünk. Tegnap volt a védőnőnél édes és azt mondták hogy minden móri lakcímmel rendelkező újszülött kap 70 rugót. Nyami! Mondtam is édesnek hogy megvan az új vga ára. Persze elküldött gondolatban anyámba... ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma éjszaka mindenki fő elfoglaltsága az alvás volt ezért tudtam aludni én is. Még coci sem nyünyörgött hogy éhes.
    Tegnap kicsit káosz napom volt. Reggel átmentünk a zsaluzásból hogy nekiállunk egy tetőnek de inkább vissza mentünk zsaluzni mert még sehol nem álltunk. Én megmondtam hogy kell 1 nap a zsaluzásra hogy be tudjuk fejezni de nem hittek nekem. Ekkor a főnök felnyomta magát agyilag és 2 segéddel besegített nekem hogy megmutassa semmi nagy dolog nincs ebben a zsaluzási dologban. Mindenki tippelhet hol nyomta ki a beton a zsaluzatot. ;] :DDD Sajnos a szakmai önérzetem nem hagyta hogy legalább az utcafronton ne hozzam helyre az elbaszott zsalut és némi betoneltávolítás után visszanyomattam és normálisan megcsináltam a zsalut. Legalább mindenki látta hogy felesleges kapkodni mert nem lesz jó vége. Persze utána kusban volt a főnök. Na ezek az apró kis jelenetek amik bearanyozzák a napomat egyáltalán nem hiányoznak.
    Tegnapelőtt tipp-mixen játszottunk és nyertünk. Ebből vettem is azonnal egy cédésautórádijót. :DD Ilyet. Nem mai darab de 7 rugót megért. Ha ma is nyerünk akkor akksit kap ajiba hű táltosom. :D
    Ma elvileg tetőt fogunk készíteni de ki tudja még.
    Édes szépen hizogat. Már 6 kilót gömbölyödtünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész kipihent vagyok. Ez többnyire annak tudható be hogy tegnap ez eső miatt potyára mentem el dolgozni. Odamentem és mivel szakadt az eső hazajöttünk. Persze délben már nem is esett az eső de ez a mi formánk. Ma újra próbálkozunk. Azért egy haszna volt ennek a felesleges útnak mégpedig az hogy be tudtam hangolni az autórádiómat. :DDD Beállítgattam a hangszintet és a balanszt is. Sajnos az első hangszóróim még a gyári vacakok és ezért a nagyobb kakaót a hátsókra kell adni hogy ne recsegjenek. Még valami nem stimmel a vezetékezéssel mert mintha az egyik halkabban szólna de ezzel most nem foglalkozom. Van pár szám amit többféle módon megírtam mert az mp3.-nál teljesen más hangszínek jöttek ki . Most Flac.-ból alakítottam Wma-ba a neroval és azt fogom hallgatni munkába menet. Sajnos van amikor kicsit ugrik a cd. Mondjuk csodát nem várok ennyi pénzért. Majd alakul.
    A mai napot nem tudom hol fogom eltölteni. Az biztos hogy holnap menni fogok maszekolni amit remélhetőleg vasárnap befejezek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Fél2-kor felébredtem és már dolgoztam fejben amit azzal tudtam csak leállítani hogy bekapcsoltam a tévét. Szerencsére az hamar hatott és vissza tudtam aludni. Ha legközelebb felébredek azonnal be fogom kapcsolni a tévét mert tele van a kukim azzal hogy nem alszom ki magamat rendesen. :W
    Tegnap végre tetőt készítettünk. Nem ment zökkenőmentesen de azért haladgattunk. Ma visszatérünk a maszekmunkára.Nagyon bízom benne hogy bármennyire ígérik nem fog esni az eső se ma, se holnap. Ha mégis esni fog nagyon becumizunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam annak ellenére hogy közel sem annyira haladtunk tegnap mint amire számítottam. Azt hittem hamar felszórjuk a bádogot és befejezem a terasz burkolását és már indulhat is a cserepezés. Ehelyett épp csak befejeztük azokat a munkálatokat ami a cserepezéshez szükséges. Ma már csak a cserepet kell szórni de ez sem lesz egyszerű mert menet közben vissza kell építeni pl. szellőzőstrangok kivezetéseit is. Majd alakul. Az már biztos hogy ma nem fogunk végezni, már csak az a kérdés hogy annyi marad e hogy hétfőn ketten be tudjuk fejezni vagy jövő hétvégére csúsztatjuk át a befejezést. Meglátjuk mi lesz.
    Most a nagy gépen vagyok mert új lemezt kell írnom a régi helyett ugyanis közfelháborodás tárgyát képezte az hogy rákerült pár Belga szám is. ;] Most meg pár szám Jazz+az és Republic. Ma ezt fogjuk hallgatni az úton.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák