Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • fairi

    addikt

    válasz nyisziati #38 üzenetére

    1,
    Vallásszabadság akkor működik ha minden vallás elfogadja hogy vallástól való szabadság és a vallás megválasztása is szabad. Iszlámból kitérni bűn, iszlámból áttérni is bűn.
    Iszlamisták jól kihasználják a vallásszabadságot, és közben arra is használják hogy imaházakat toborzóirodákká változhassák ahol fogékony fiatalok beszervezhetőek a misztikus jihadra. Szeretik az európai szabályokat, de alkalmazni már nem. Még 2019-re se lett erre semmiféle megoldás.
    Kínában se semmiből jöttek az átnevelőtáborok, 2014-től kezdték a szélsőséges muszlimokat vagy gyanús egyéneket összevadászni. Egymás utáni terrortámadásból elegük lett. Kerestek egy kemény de működő megoldást. EU konform nem, működik? 2014-től semmi komoly, 2017 óta szó szerint semmi.

    "Már a svédek is kezdik elismerni, hogy az erőszakos bűncselekmények megnövekedése kapcsolatban áll a migrikkel. "
    talán 2050-re valami lesz a no go zónákkal

    3. kyna nem mindig volt egységes állam, a nyugati végek függetlenek akarnak lenni, pont az a része ami Európa felé mutat. és Közép és fél Kínában is vannak népcsoportok akik jelenleg erős kézben vannak tartva. Lakosság 10% nem han kínai!
    jelenleg "három gonoszt" határozott meg a kínai kormány: extrémizmus (politikai kilengés), szeparatizmus (kettő terület aktívan vágyik rá, siker esetén lenne még pár jelentkező lenne erre), terrorizmus (muszlimok radikalizmusa)

    Nem tengerentúli gyarmatokról van szó. Kína történelem során többször szétesett, han kínaiak fejében fixálodott: mi országunk része és mi nem. Turkesztán egy örök probléma volt. [link] Világos ez mindig han kínaiak sajátuknak hitték, csak az ott lakók nem értettek ezzel egyet sose. Ez egy 1800 éves sztori. Qing dinasztia idején 100 évig viaskodtak a területen élő Dzungarokkal, akiket végül 1755.ban majdnem teljes mértékbe kiirtottak, maradék népesség a ma ismert ujgorok. Ez a sztori még Han dinasztia idején kezdődött [link] mikor Európában Római birodalom volt, és máig aktuális!

    Kommunista párt akkor vesztené el legitimációját 1 milliárd ember szemébe ha ezekből engedne.

Új hozzászólás Aktív témák