Új hozzászólás Aktív témák

• #13 Eastman őstag Somatom #7

  Új Válasz 2021-12-08 00:11:19 #13

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Eastman

  őstag

  válasz Somatom #7 üzenetére

  A statisztikai valószínűsége annak, hogy egy analfabéta, aki Sowetóban nőtt fel a hetvenes években, egy szép napon összezárva találja magát egy krumpliszállító teherautóban a svéd királlyal és a svéd miniszterelnökkel, egy a negyvenötmilliárdhétszázhatvanhatmillió-kétszáztizenkétezer-nyolcszáztízhez. A fentnevezett analfabéta számítása szerint.

  ELSŐ RÉSZ

  Az ostobaság és a zsenialitás között az a különbség, hogy a zsenialitásnak vannak határai. ISMERETLEN GONDOLKODÓ

  1. FEJEZET

  Egy lányról, aki bádogviskóban lakott, és a férfiról, aki a halála után kiszabadította onnan

  Dél-Afrika legnagyobb bádogvárosának latrinapucolói, ha úgy vesszük, szerencsések voltak. Munkájuk is volt, fedél is került a fejük fölé. Statisztikai értelemben viszont nem volt jövőjük. Legtöbbjükre korai halál várt: tuberkulózis, tüdőgyulladás, vérhas, drog, alkohol vagy mindezek kombinációi. Néhány kivételes példány megérhette az ötvenedik születésnapját. Mint például az egyik sowetói latrinairoda főnöke. De addigra már valóságos roncs volt. Túl sok fájdalomcsillapítót szedett be túl sok sörrel, és túl korán kezdte, mindennap. Ebből kifolyólag egyszer visszaszólt a johannesburgi önkormányzat köztisztasági hivatalából kiküldött képviselőnek. Egy kaffernak, aki felkapta a vizet. Az ügyet jelentette, eljutott a johannesburgi főhivatal osztályvezetőjéhez, aki másnap, a reggeli kávézás közben bejelentette munkatársainak, hogy a B szektorban ideje lenne leváltani az analfabétát. A hivatalban amúgy nagyon kellemesen telt a reggeli kávészünet. Tortával köszöntötték a köztisztasági hivatal új segédmunkatársát, akinek Piet du Toit volt a neve, huszonhárom éves volt, most fejezte be tanulmányait, ez az első munkahelye. Az új embernek jutott a Soweto-probléma megoldásának feladata, Johannesburg város önkormányzatánál ez volt a gyakorlat. Az analfabétákkal a frissen beállt munkatársaknak kellettfoglalkozniuk, hogy szokják a gyűrődést. Hogy Soweto latrinapucolói tényleg írástudatlanok-e, azt valójában senki nem tudta, mindenesetre analfabétáknak nevezték őket. Iskolába csakugyan nem járt egyik sem. És bádogviskókban laktak. És pokoli nehezen értették meg, amit mondtak nekik.

  * * *

  Piet du Toit kényelmetlenül érezte magát. Ez az első látogatása a vadaknál. Apja, egy műkereskedő, a biztonság kedvéért testőrt adott melléje.

  A huszonhárom éves segédmunkatárs belépett a latrinairodába, és nem állta meg, hogy ne tegyen megjegyzést a szagra. Bent, az íróasztal mögött ült a latrinafőnök, aki most lesz kirúgva. Mellette egy kislány állt, aki az önkormányzat képviselőjének legnagyobb meglepetésére szólásra nyitotta száját, és azt felelte, hogy a szarnak sajnos megvan az a rossz tulajdonsága, hogy büdös. Piet du Toit fejében átfutott a gondolat...

  (...)

  Nombeko kiszállt a Land Roverből, és a mérnökkel együtt bement a vendéglőbe. Minden gondolata a közelgő szökése körül forgott. Hol lenne jobb, a konyhán keresztül, a hátsó kijáraton? És mikor? Valamikor a főfogás és a desszert között? Töprengését a mérnök szakította félbe, aki megtorpant, és ujjával épp őrá mutatott.

  – Ez itt micsoda? – kérdezte.
  – Ez? – felelte Nombeko. – Ez én vagyok. Akárhogy is hívnak.
  – Nem ezt kérdeztem, te hülye. Ami rajtad van.
  – Ez egy dzseki.
  – És miért van rajtad?
  – Mert az enyém. Ha szabad kérdeznem, nem ivott ma egy kicsivel több konyakot a mérnök úr a kelleténél?
  A mérnök abbahagyta a számonkérést, és a tárgyra tért:
  – Arról beszélnék, ha egyáltalán volna annyi eszed, hogy végighallgass, hogy ez a dzseki förtelmesen néz ki.
  – Ez az egy dzsekim van, mérnök úr.
  – Nem érdekel. Nem nézhetsz úgy ki, mintha egyenesen a nyomornegyedből jönnél, ha egyszer az ország elnökével találkozol.
  – Pedig pontosan ez a helyzet – mondta Nombeko.
  – Vedd le azonnal a dzsekidet, és hagyd kinn a kocsiban! És szedd a lábad, mert az elnök már vár.

  Nombeko megértette, hogy szökési terve e pillanatban zátonyra futott. Egyetlen dzsekijének korca tele van gyémántokkal, ebből fog élni élete hátralevő részében – ha a körülmények engedik, hogy éljen. Nélkülük, szökevényként, a dél-afrikai jogtiprókkal a nyomában... nem, akkor inkább marad, ahol van. Elnökök, kínaiak, bombák és mérnökök között. És bevárja sorsát.

  * * *

  A vacsora azzal kezdődött, hogy Westhuizen mérnök elmesélte az elnöknek a délelőtti balesetet a skorpióval, de megnyugtatta, hogy nincs baj, mert volt olyan előrelátó, hogy magával hozta az egyik szolgálóját, aki történetesen beszél kínaiul. Egy fekete, dél-afrikai nő, aki beszél kínaiul? Egyébként nem ugyanarról a nőről van szó, aki az elnök első pelindabai látogatása alkalmával felszolgált és közben véleményt nyilvánított a tríciumproblematikáról?

  P. W. Botha úgy döntött, nem firtatja a dolgot, amúgy is fáj a feje. Beérte annyival, hogy a mérnök megnyugtatta, a nő nem jelent biztonsági kockázatot, azon egyszerű oknál fogva, hogy soha nem hagyja el a kutatóközpont területét.

  P. W. Botha átvette a társalgás irányítását, mégiscsak ő volt az elnök. Azzal indított, hogy mesélni kezdte a vendégnek Dél-Afrika dicső történetét. Nombeko, a tolmács már beletörődött a gondolatba, hogy a fogságban töltött éveinek száma több is lehet az eddigi kilencnél. Az ellenkezőjével kecsegtető azonnali ötletek híján így aztán pontosan fordította, amit hallott. Az elnök folytatta elbeszélését Dél-Afrika dicső múltjáról. Nombeko szóról szóra fordította. Az elnök még tovább folytatta elbeszélését Dél-Afrika dicső múltjáról. Nombeko elunta, hogy még több olyan információval traktálja a kínait, amire annak semmi szüksége. Úgyhogy azt mondta neki:

  – Ha kínai úr óhajtja, fordíthatom tovább az elnök önelégült szövegét, az ország múltjának fényezését. De ha nem kíváncsi rá, elmondhatom, hova fog kilyukadni: oda, hogy nagyon jól értenek a korszerű fegyverek gyártásához, és hogy ezt maguknak, kínaiaknak is respektálniuk kell.
  – Köszönöm a kisasszony őszinteségét – mondta a kínai. – Teljesen igaza van, nem kívánok már több történetet végighallgatni országuk nagyszerűségéről. De akkor most fordítsa le, kérem, hogy hálás vagyok az érdekfeszítő történelmi előadásért.

  A vacsora folytatódott. A főfogás magasságában Westhuizen úgy érezte, ideje, hogy mondjon valamit a saját nagyszerűségéről is. Egy rakás technikai jellegű hazugságot hordott össze, amiben nem volt semmiféle rendszer. De olyan mértékben belebonyolódott, hogy még az elnök is elvesztette a fonalat (megint mellé szegődött a szerencséje, ami addig fog kitartani mellette, amíg el nem fogy).

  Nombeko küszködött egy darabig a mérnök zagyvaságainak fordításával, aztán abbahagyta, és azt mondta:

  – Nem terhelem tovább uraságodat a mérnök üres fecsegésével. A lényeg a következő: mára már tudják, hogyan kell atombombát építeni, többet meg is építettek már – annak ellenére, hogy a mérnök felügyeli a folyamatot. De nem látok egyetlen tajvanit sem a kertek alatt ólálkodni, és nem tudok róla, hogy akár egyetlen bomba is exportra készülne. És szeretném megkérni, adjon valamilyen udvarias választ az eddigiekre, aztán javasolja, hogy a tolmács is egyen néhány falatot, mert mindjárt éhen halok.

  (...)

  [ Módosította: koxx ]

  https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

Új hozzászólás Aktív témák