Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Baltazár123

    senior tag

    Ismerősöm társasházában 2 lakó venni akart vagy már meg is vette a villanyautót, városi használatra. Igen ám, de úgy gondolták, hogy a társasháznak kötelessége kiépíteni néhány (de legalább 2 :) ) töltő helyet persze közös költségen. Necces a helyzet állítólag, mert a 2 jómadárnak több haverja is lakik ott és ha kevesen mennének el a gyűlésre, de ők ketten + a haverok mind, akkor megszavazhatják.
    Ebből aztán parázs vita is lett, a legfontosabb, hogy miért közös költségen, de olyan apróbb dolgok is, hogy mégis melyik parkoló helyeket villamosítsák? Logikusan sorban kéne haladni nem elszórva, akinek éppen olyan autója van és a lakóknak meg meg kéne egyezni, hogy ki melyik helyre álljon, ami eleve nem tetszett az érintetteknek. Ment az üvöltözés ahogy hallottam :)
    Na majd rákérdezek ha legközelebb összefutunk, hogy hol tart az ügy.
    Nem gondolunk ebbe bele, de ebből még durva viták lesznek, ráadásul komoly költségek is vannak és ki fizesse?
    A másik gondolatom meg az, hogy jelenleg a villanyautók szaporításában érdekel a kormányzat, de ahogy elérik a kritikus tömeget és a kevesebb elhasznált üzemanyag miatt a kiesés már érezhető lesz akkor valamit kitalálnak és máris jelentősen drágulni fog a villanyautózás.
    A használattal arányos adózást nehéz lesz megvalósítani, mert ha ki is találnának valami bonyolult szabályozást, például saját mérőt nekik, de az ügyesek meg akkor simán megkerülik. Itt inkább egy szemét fix összegű adózás néz ki az elektromos autóknak, esetleg a teljesítménnyel arányosan.

    [ Szerkesztve ]

  • Baltazár123

    senior tag

    válasz suste #34 üzenetére

    "ha lenne egy olcsó/egyszerű megoldás a töltőkiépítésre, akkor szerintem nagyon is lenne létjogosultsága ezeknek"
    Szerintem a társasházakban ebből parázs vita fog kerekedni. Ahogy ismerősöméknél is közös pénzből akarják majd megvalósítani, ami szinte kizárt, hogy sikerüljön, kivéve ahol többségbe kerülnek. Ha meg saját pénzből, akkor majd lesznek olyan garázs tulajok, akik nem kérnek belőle és akkor meg elszórtan kell telepíteni a töltő helyeket még nagyobb lesz az egy főre eső költség.
    Az biztos, hogy ez egy brutálisan nagy üzlet lesz és lehet, hogy haveri cégeknek megjön a kedve a parkolóhelyek villamosítására. Ha így lesz, akkor majd egy politikus feltalálja a melegvizet és állami támogatás, kamatmentes kölcsönt stb ki fognak rá találni, persze csak akkor ha egy paraméterekkel jól körülhatárolt vállalkozói kör csinálhatja meg a munkát.
    Erre látok esélyt. Arra nem, hogy a társasházak közös költségen megteremtsék a töltés lehetőségét minden parkolóhelyhez. Családi házakban könnyebb a helyzet, mert világos, hogy ki fizet, csak ott is egy állami támogatás tudná átbillenteni a dolgot.

    Lami66: ha az autógyárak meg tudnának egyezni és egységesíteni az akksikat vagy legalább 4-5 alaptípusra lekorlátozni akkor ez lehetne egy jó megoldás. Minden benzinkút mellett egy akksi cserélő központ is. Egy gondot látok, ha telerakod csomaggal a csomagtartót, akkor először pakolni kell kifele és csak utána lehetne akksit cserélni.Ez eléggé kényelmetlen egy nyaralásnál mondjuk, de ezt is meg lehetne oldani biztosan valahogy.

    [ Szerkesztve ]

  • Baltazár123

    senior tag

    válasz BlackPriest #64 üzenetére

    3e autós? Szerintem 2 autós se tudna kultúráltan megegyezni, ha osztozni kéne egy töltőn.
    Nekem például nagyon praktikus lenne egy elektromos autó és használtan nézegetek, mert az újak horrorisztikus áron vannak. A használt autó árak, leginkább külföldről talán már értelmesnek mondhatóak, a töltés problematikája viszont elriaszt
    Többször megyek úgy be pestre reggel, hogy a lakásomig vonattal+10 perc séta és onnan tovább megyek autóval mert több helyre kell menjek időre és tömegközlekedéssel gyakorlatilag megoldhatatlan. Így elkerülöm a brutális dugót az M3 bevezetőn reggel. Erre a célra jelenleg egy kis régi suzukit használok, de egy elektromos autó lenne az ideális használtan, csak a töltést hogyan oldjam meg társasházban? Kérdezgetem ismerőseimet, hogy náluk van-e kultúrált megoldás, de nagyjából veszekedést mondanak meg amit itt a fórumon is, hogy lelógatják a kábelt az emeletről a teremgarázsba. Ezek nem opciók nekem.
    A neten is mennyi kép van arról, hogy a passaui rendszámú benzines mercik meg sportkocsik simán beállnak a jó széles elektromos töltő helyre, aztán b.szódjon meg aki ott szeretne tölteni. Nagyjából ez várható minden társasházban. Basszuskulacs, nálunk a srácnak beálltak a felszíni parkoló helyére, mert kifigyelték, hogy keveset volt ott az azt megelőző pár napban. Igen, mert a felesége szült és nála meg a gyerekénél volt éjjel-nappal a kórházban. Jöttek haza és már beállt a helyükre valaki, mert hát nem használták a saját parkolójukat. Épp ott voltam, nagyon durva ugatás volt egymással. Jön haza a srác a kisgyerekkel, rengeteg cuccal és nem tud megállni sehol, mert foglalt a saját helye.
    Ugyanez vár az elektromos autókra is szerintem, mert egy társasházban először csak néhány helyet kapnak és folyamatos veszekedés lesz, hogy ki álljon oda, meg benzinesek is beállnak oda, hiszen hohó, nem áll ott senki nappal, használjuk csak, beengedik a havert, ismerőst, szeretőt az "üres" helyre.

Új hozzászólás Aktív témák