Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Bargyu

    tag

    Szerintem ez az objektív/szubjektív vita egyrészt eldönthetetlen, hiszen a tudomány is fejlődik a kettő között van átjárás, másrészt pont ez az egész lényege, ezért szeretek hifizni.

    Veszek valamit, próbálgatom a rendszeremmel, hallgatom mindenféle zenével és igyekszem meghallani a nüansznyi különbségeket. Persze, hogy itt már belejátszik, hogyha valamit többedszer hallgatunk meg, ott a részletekre jobban odafigyelünk, hangulatunk, csendes környezet stb. Aztán lesz valami elgondolásom, hogy hogyan is szól, miért szól másképp, jobb-e, jobban tetszik és miért így vagy úgy.

    Ennek egy részét mérhetjük és vannak olyan különbségek, amelyek kategóriákat jelölnek ki, nem pontos vágással, de úgy általánosságban igen. Csúcs high-end vs belépő szint között azért elég nagy az egyetértés, hogy jelentős különbség van. Aztán, ahogy közelednek egymáshoz a különböző minőségi szintek úgy lesz egyre szubjektívebb, innentől pedig az az érdekes, hogy egy-egy fórumtárs hogyan vélekedik róla és a több, remélhetőleg sok száz véleményből már kialakulhat egy konszenzus, nem pontos, de szűkebben általános kép.

    A szakmai érvek nélküli fricskázás, tekintély alapú érvelés stb sajnos ezt a folyamatot teszi tönkre, így már nekem is csak ritkán van kedvem leírni, hogy cseréltem egy csövet és milyen változást hallottam. Pedig nagyon érdekelnek mások véleményei, de ha nem tartjuk tiszteletben egymás személyét és nem tudjuk leválasztani ezt a szakmai véleménykülönbségekről, akkor nem jó az irány. Elég, ha beleolvasunk egy angol topikba, ott is néha késhegyre menő vita megy, de emberi stílusban és nem baj, ha nincs egyetértés.

    Például én visszavittem a kölcsönkapott kábeleket és a Neotech ezüstkábelem helyett nagyon hiányzik az Audioquest Columbia. Nem is beszélve egy Sky-ról. Uff.

Új hozzászólás Aktív témák