Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • blattida

    nagyúr

    válasz Mezga Aladár #51192 üzenetére

    Honnan származik az infód, melyik változatról beszélsz? Én a l'auditeur-nél dolgoztam évekig, de annak is már több, mint tíz éve, a bishop pedig már akkor is létezett. Tudod, nem azt állítottam, hogy az a 10+ hallgatás azt jelentette, hogy mindegyik a tulajdonosánál történt, voltak külsős installációink, természetesen és már az én ottlétem alatt is volt belőle eladás (2 pár).
    Az Micro Utopiát évekkel ezelőtt hallottam utoljára, akkor is saját állványon és valóban nem hallottam sokszor, de nem is állítottam ilyet, annyira azonban ismerni vélem a hangját, hogy merjek róla nyilatkozni.
    A konkrét JR erősítődről nem beszéltem, én a JR hangról beszéltem, amikor azt mertem írni, hogy rokon a Krellel.

    Nem, nem rebbent és most sem rebben a szemem, viszont ebből a vallatás ízű kérdezz-felelekből kiszállok, mert a gyökere onnan ered, ahonnan a hatalmas terepjárók, böhöm bmw-k, mercedes-ek és a többi virtuális faroknövelő, ami számomra kifejezetten taszító.

    Nem kell bizonyítanom semmit, amiről véleményt írok itt is, azzal van saját tapasztalatom, amivel nincs, arról nem írok, pusztán azért nem fogok álvéleményt írni, hogy másoknál bevágódjak vagy úgy tűnjön, hogy én mindenhez értek vagy mindent ismerek.
    A nagyon új dolgokkal pedig kevesebb a tapasztalatom (ha visszaolvasol, akkor láthatod, hogy ezek közül alapvetően csak dac-okról nyilatkoztam), mivel az eltelt évek alatt családos és vallásos lettem és már sokkal kevésbé érdekel a hifi, a zene pedig eszközfüggetlen, érzelmi értelemben.

    A véleményemet pedig továbbra is tartom, mind a bishopról, mint a micro utopiáról és a többiről. A lelkiismeretem tiszta, a többi pedig nem érdekel.

    Gauranga! हरे कृष्ण हरे कृष्ण कृष्ण कृष्ण हरे हरे || हरे रामा हरे रामा रामा रामा हरे हरे||

Új hozzászólás Aktív témák