- Xiaomi Watch 2 - fast fashion
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Motorola Moto G24 Power - hol van az erő?
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Volkswagen ID.7 menetpróba
- Megjelent a Moondrop audio-fókuszú telefonja Kínában, lesz globális verzió is
- Bemutatkozott a Polestar Phone
- Nothing Phone 2a - semmi nem drága
- Készülőben a Xiaomi 2021-es csúcsmodelljeinek HyperOS frissítése
- Poco F5 - pokolian jó ajánlat
Hirdetés
-
3 évre zárnák börtönbe a legnagyobb kriptotőzsde korábbi vezetőjét
it Az amerikai ügyészek keményebb, 3 éves börtönbüntetést akarnak elérni, miután Changpeng Zhao, a Binance korábbi vezérigazgatója bűnösnek vallotta magát a pénzmosásellenes törvények megszegésében.
-
Lenovo Essential Wireless Combo
lo Lehet-e egy billentyűzet karcsú, elegáns és különleges? A Lenovo bebizonyította, hogy igen, de bosszantó is :)
-
Baladins - Megjelenési dátumot kapott a PC-s kiadás
gp A jövő hónapban esedékes premiert az év folyamán a konzolos verziók követik majd.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Gh0sT
addikt
Nos…
Talán nem ide való a téma, talán túl komoly, esetleg sokaknak szokatlan, mégis bátorkodom megnyitni. Az előző topic kudarcából tanulva megkérnék mindenkit, hogy mellőzze a felesleges blőd hozzászólásokat! Köszönöm!
Bár nem vagyok sem filozófus, sem pszichológus – őszintén szólva egyiket sem tanultam soha – mégis nagyon érdekel a két fenti témakör. Olvasgatva a PH!-t nap mint nap találkozok olyan emberekkel, akiknek a hozzászólásaiból arra lehet következtetni, hogy másképp élik mindennapjaikat, másképp viszonyulnak a világhoz. Gondolkodásuk, világszemléletük eltér a megszokottól. Nem olyanok mint a nagy átlag…
Igen, persze… Mindenki más és más… Mégis vannak dolgok, amik megszabják egy ember értékét… Mitől leszünk értékesebbek? Hol van az a pont, amikor kiemelkedünk a tömegből és mire van szükség mindez megvalósításához?
Hol kezdődik a tudatos élet? Egyáltalán mi számít tudatos életnek? Mi a helyzet az értékrenddel, a morális szabályokkal? Mi az egyén és hogyan illeszkedik a társadalomba? Megannyi érdekes kérdés, amit nagyon sok szemszögből meglehet világítani. Nincs pontos definíció, csak sok-sok közelítő magyarázat, amelyek féligazságokat tartalmaznak.
Legyen ez egy olyan topic, ahol kifejtheti mindenki saját véleményét, mert minél több pontból vizsgálunk egy adott problémát, annál közelítőbb magyarázattal szolgálhatunk annak megértésében.Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Kezdeném is talán én...
Egy kérdésem lenne az illetékesekhez: mi a kötődés? Miért szükséges? Egyáltalán mire vezethető vissza a hiánya?Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Ha a racionalitás talaján maradunk, akkor valóban el lehet jutni a szintre, hogy ''ugyan mi értelme van ennek az egésznek?''. Kérdés, hogy bármit fel lehet-e fogni ép ésszel és ez-e a célravezető módszer?! Egyáltalán egy érzést mennyire lehet ''ésszerűsíteni''?
Visszatérve a kötődésre egy két példa erejéig:
Tekintsünk el a családtól és korlátozzuk az emberi kapcsolatokat a barátokra, ismerősökre, illetve koncentráljunk a párkapcsolatokra. Trivilális, hogy van egy olyan lépcső ahol elkezdődik valami sokkal mélyebb mint haverság, ismeretség. Hogy ez a lépcső kiben hol van meg, az egyén és természet függő. Viszont eltolódhat-e ez olyan mértékben, hogy a barátság fogalom valakiben nullára redukálódjon. Ergo lehet-e olyan magasan a képzeletbeli mérce amit nem tud senki sem megütni és nem tud egyik ''kategóriából'' eljutni a másikba? Helyes-e az, ha a szememben minden ember egyenlő? Ha nincs barát, nincs kötődés... Legalábbis nem akkora mértékű, hogy minden gondolkodás nélkül le tudjak róla mondani...Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Nem érzed azt, hogy a párodhoz való ilyesfajta ragaszkodás gyengévé tenne?
Visszakanyarodva emvy gondolatmenetéhez. Azért kötődik valaki, mert talán fél... Viszont mi van azokkal akik pont a félelem miatt nem mernek kötődni? Ha elveszítek valakit aki hozzám közel áll, az irtózatos fájdalmat tud okozni, függetlenül annak okától...
Szvsz a kötődés ha kezdetben talán azért is van mert valaki fél, később átcsaphat az ellenkezőjébe. Azért nem kötődik mert fél... Tudja, hogy milyen és tudja hogy mit veszít ha veszít...Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Ha valakiben nincs meg az igény az már nem feltétlenül emberi. Ha valóban az ösztönökben gyökeredzene az érzés, akkor azt kiírtani szvsz nem lehet, vagy csak nagyon eltorzult ember képes erre.
Inkább másképp fogalmaznék az egyértelműség kedvéért. Ha az emberei kapcsolatokra való igényemet le tudom szorítani - pusztán racionalitási alapon - olyan szintre hogy ne legyen szükségem rájuk minden pillanatban az miként értékelendő? Ez egyfajta előrelépés, megerősödés, vagy valami teljesen negatív magatartásforma? Nem feltétlenül arra gondolok, hogy magasra teszem a mércét, mert miért is tenném. Nem akarom/szeretem az emebereket egymással összehasonlítani. Mégis vannak olyanok, akikben megfog valami. Ők se nem barátok, se nem haverok. A kettő közötti mezsgyén leledzenek...Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
''Azért kötödünk hogy tudat alatt önmagunkat erősítsük, keressük önmagunkat a másikban.''
Ezt külön kiemelném, mert egy nagyon érdekes mondat.
Tény, hogy önmagam megerősítése az egyik legfontosabb dolog... Ennek egyik folyamata az önmegismerés. Tisztán látni a miérteket a cselekedetek és gondolatokat. De: miért keresném másban is magamat? Ez is egyfajta tudat alatti cselekvés lenne? Miért nem azzal vagyok elfoglalva, hogy őt megismerjem? Vagy rajta keresztül szeretném magamat még jobban kiismerni?
Bah, mennyi hülye kérdésem van...Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Rendben. Tegyük fel, hogy igazad van és valóban azoknak a társaságát keresem, akikkel valamilyen szinten tudok azonosulni. Vegyünk egy elég abszurd példát: mi van, ha nem találok ilyen embert? Mi van ha úgy érzem egyedül maradtam? Joggal gondolhatom, hogy eltévedtem a világban? Esetleg tartsam fenn a korábbi elképzeléseimet és forsítsak hátat mindennek azzal a jelmondattal, hogy ''márpedig akkor is én vagyok a normális''? Az én értékrendem a követendő, az én elveim a helyesek... (ezt most pusztán elméleti alapon kérdezem)
Vonzalom, kötődés párhuzamba állítása: miért tartod erősebbnek a vonzalmat?Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Ugyanakkor az eltérő vélemény új megvilágítást adhat egy általam ismert dolognak, amiből következhet az, hogy korábbi elveimet átértékeleve teljesen más álláspontra jutok. Találkozik a véleményem egy olyan emberével, aki nekem a szöges ellentétem.
Én fontosabbank érzem azt, hogy olyanokkal legyek körülvéve, akik mást képviselnek mint én. Ebből tanulhatok. A kicsi darabokból fog összeállni a nagy egész.Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Felvetődik bennem a kérdés, hogy a közösség által végzett hasznos tevékenység mennyivel lesz hasznosabb mint amit én magam - teljesen egyedül - viszek véghez? Az a baj, hogy logikai csapdába kerültem ezzel a gondoltamenettel.
Ha nem kötődök -- egyedül vagyok
Ha egyedül viszek véghez dolgokat -- nem feltétlenül szolgálom a köz érdekeit
Ebből viszont az jön le, hogy önző vagyok. Ez pedig nem jó...Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Ha nem racionálisan állsz hozzá, akkor mégis hogyan? Érzelmi alapon? Ösztönösen?
Ez azért nem tetszik nekem, mert szvsz a nők pontosan ilyenek sok esetben. (Most ez nem ellened irányul) Viszont az ilyesfajta hozzáállás szerintem még nem vezetett tartós eredményre.Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Válasz erre a hozzászólásra: (talán jobban kapcsolódik ehhez a témához)
Bővebben: link
Képzeld el a következőt: éled a hétköznapi, szürke életed mint megannyi ember. Van életcélod, vágyaid, elképzeléseid. Viszont egy nap találkozol egy olyan emberrel, akinek - úgy érzed - szüksége van rád. Segítesz neki, felkarolod, mert tudod jól, hogy amit teszel az neked százszorosan fog megtérülni. Elsősorban nem magadért cselekszel, de amikor látod, hogy mindez rád is milyen hatással van, akkor próbálod tudatosan fenntartani kettőtök kapcsolatát. Mondjuk azt, hogy beleszeretsz és egyenrangú társként éled vele mindennapjaidat.
Aztán egy este szembesítenek azzal a ténnyel, hogy mindaz amit adni próbálsz többé már nem érték. Nincs rád szükség, feleslegessé váltál... Egy olyan szakadékba zuhansz, ahol magadra maradsz az érzéseiddel és gondolataiddal. Agyad folyamatosan zakatol, hogy MIÉRT??? És elkezded keresni a választ... Elindulsz egy olyan úton, ami számodra még nincs kitaposva. Tudod, legbelül érzed, hogy valahol valami nem volt és nincs rendjén az életedben és reménykedve teszed meg elős lépéseidet egy szebb jövő felé. De mégis honnan tudnám, hogy amin elindultam az nem egy zsákutca?
Egy dolog, hogy definiálni tudom mindazt ami nekem fontos... Nekem... Már megint ott vagyok hogy ego...
Hogy éles határvonalat állítsak az ÉN és a MI közé, mondanék egy példát. Örömmel tölt el a tény, hogy embereknek segíthetek. Nem is ezzel van a probléma. Ha jól veszem ki szavaidból, akkor ebben kellene keresni egyfajta teljes boldogságot. Az, hogy megpróbálok a társadalom egy ''hasznos'' tagja lenni még rendben is van. De van valami ami ennél jóval kisebb és jóval erősebb. A neve párkapcsolat. Belekóstoltam és tudom milyen. Egyszerűen nem elégít ki az a fajta boldogság, amit sok-sok emberből meríthetek, mert nincs egyvalaki akiért bármit megtennék. Még szükségem van valakire, aki melletem van, aki fontos nekem. Nem tömegre, nem barátokra, hanem egy emberre...
Ugyanakkor azt is tudom, hogy ez így nem helyes... Vagyis honnan tudnám? Önmagammal kerülök ellentétbe, mert tudom mire vágyok, de vágyam tárgyának nem látom értelmét. Mi marad akkor? Marad a sok pici boldogság darab, amiket sok-sok embertől kapok és megpróbálhatok ebből felépíteni magamnak egy hatalmas boldogságot, de ez mégsem olyan, mintha egy embertől kapnám mindezt... Önzés lenne ez is?Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Ez a halál téma nagyon érdekes. Mostanság gyakran kérdezem meg magamtól, hogy egyáltalán minek élek?! Válaszolni mondjuk nem tudok rá egyelőre, meg kipurcanni sem nagyon szeretnék, de - hülyén fog hangzani - felkészültem rá.
Amikor ''kicsi'' voltam, sokszor képzeltem azt, hogy én soha nem fogok meghalni. Kicsattantam, tele voltam élettel. Most meg már lassan féllábbal a sírban vagyok...Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Sajnálom, épp a napokban kerestem, mert nagyon érdekes témákat boncolgattál.
Más:
vati a #126-os hsz-ben már elkezdte pedzegetni a lényeget, ami engem is érdekel. Tegyük fel, hogy szimpatizálok az általad leírtakkal és belátom (részben vagy egészben), hogy az a fajta életszemlélet, amit képviselsz közel áll hozzám. Mégis hogy lehet ezt az állapotot fenntartani kishazánkban? Nem zárkózhatsz el teljesen a világtól... Vagy mégis? Egyáltalán hogyan lehet megtalálni a harmóniát aközött ami benned van és aközött ami rajtad kívül van?Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Nem, nem a cselekedetekre és gondolatokra akartam rávilágítani. A cselekedet egy megvalósult gondolat. Egyfajta következmény, így szinte mindegy hogy melyikről beszélünk. Egy és ugyanaz a kettő, csak míg a cselekedet valamilyen szintem megfogható, addig a gondolat marad elméleti síkon.
Igazából nem tudom, hogyha már mozgatórugóról beszélünk, akkor minek is lenne célszerű az ok okozati összefüggését vizsgálni. Úgy el vagyok tévedve, hogy még...
Az érzés nem jó, mert ösztönös.
A gondolat nem jó, mert túlságosan racionális.
Mi maradt akkor?Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Lehet, hogy nem a miértekre kellene folyamatosan keresni a választ, mert a válasz maga ott van bennünk, csak nem látjuk, mert kevés időt fordítunk magunkra? És lehet, hogy egy ilyen kérdésre nem tudsz választ adni szavak formájában, hanem egyszerűen csak érzed?
Szerk.: ejj, de nem tudok már fogalmazni...
[Szerkesztve]Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
''Önzés ez is – érdekes,hogy azt amikor pl: kedvesek,odaadóak vagyunk a partnerünkhöz,úgymond szeretjük.A figyelmünkkel megajándékozzuk arról nem gondoljuk,hogy önzés.Pedig vizsgáljuk csak meg! Ritka az önzetlen „befektetett” figyelem,sokszor igénylünk valamit érte,esetenként hasonló intenzitású figyelmet,energiát,szeretetet,mert mi szeretjük őt.Az az ember aki tényleg önzetlen(ne tessék féreérteni,én nem vagyok még ilyen) az észre sem veszi,hogy nem viszonozták a figyelmét,kedvességét,de ettől még tud 1 partner felé(is) kedves,odaadó,szerettel teli,figyelmes lenni.''
Ez egy igen érdekes téma, úgyhogy engedelmeddel egy kicsit boncolgatom.
Két részre bontanám az általad írtakat:
1. kedvesség, odaadás, segítségnyújtás, stb. bárkinek
2. ugyanez a partner felé
Lehet, hogy sajátosan élem meg ezeket a dolgokat, az is lehet, hogy mindenki így éli meg ahogy én, szóval arra akartam kilyukadni, hogy most személyes életérzések fognak következni. (Lehet majd érte kövezni! )
1. Furcsa mód, még ha az ''utolsó embernek'' is segítek nem várok érte viszonzást. Függetlenül a kettőnk közötti kapcsolat mélységétől, felületességétől amit teszek azt azért teszem mert örülök hogy segíthettem. Egyáltalán azt sem tudom elképzelni, hogy ezért nekem ''el kellene várnom'' valamit cserébe. Adom, mert amit adni tudok, arra nekem nincs ''szükségem'', nem okoz gondot.
2. Ez már kicsit neccesebb rész. Két szóra hívnám fel a figyelmet:
a.) elvárom
b.) kiérdemlem
Az a.) esettel nem szeretnék foglalkozni, mert szerintem párkapcsolatban helye nincs. Viszont a b.) már sokkal vonzóbb számomra. Nem tudom miért, de ha én adok valamit a kedvesemnek, akkor azzal mitegy szeretnék kiérdemelni hasonló figyelmet, odaadást, törődést. Míg ugyanez nincs meg az 1-es esetben, itt már komoly tényezőként játszik. Kérdésem, hogy ez mennyiben lenne jogos? Nagyon vékonynak érzem a határvonalat az elvárom és a kiérdemlem kategória között. Néha már-már inkább azt mondanám, hogy elvárom. De mégsem, mert milyen alapon. Jól esne, ha kapnék vissza valamit abból, amit adok. Nem ugyanazt, nem ugyanolyan intenzitással. Elég lenne a töredéke, csak egyszerűen jól esne a visszajelzés és pozitív megerősítés.
Paradoxnak érzem a helyzetet. Míg egy vadidegen emberrel tudok teljesen önzetlen lenni, addig azzal, aki nekem talán a legfontosabb, azzal nem. Miért van ez? Normális dolog, vagy olyan amin célszerű még csiszolgatni?Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Lehet, hogy félreérthető voltam:
Nem úgyanúgy viselkedek. Egyszerűen több energiát fektetek bele egy kapcsolatba, és az a kérdés, hogy ezért a többletért jogosan várok-e valamit cserébe? Hülye kérdés tudom, mert miért ne várnék, de miért várnék akármit is ezért?Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Látom elszaladt a téma egy kicsit a keleti filozófia irányába, amit – bevallom – nagy örömmel tapasztaltam. Remélem, hogy console kolléga és Sir Pocok továbbra is képviselteti magát itt a topicban és megosztják velünk nézeteiket.
Én sajnos abszolút nem tudok ilyen „idegen” és számomra különös dolgokról írni, csak a mindennapi életből merítek tapasztalatot. Ebből adódóan talán felszínesnek is tűnhet az újabb kérdésem, amit fel fogok vetni:
Milyen érzés feleslegessé válni? Egyáltalán ki mikor érzi azt, hogy feleslegessé vált? Hogyan fordulhat elő ez, és kiből mit vált ki?Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
válasz Nowhereman #200 üzenetére
A topicot? Vagy mit?
Én személy szerint jó pár napja magam alatt vagyok teljesen. Ilyenkor születnek meg a ''világmegváltó'' gondolataim. Képtelen vagyok szavakba önteni ami a fejemben van, úgyhogy hagyom őket egy kicsit csendesedni és ülepedni.Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
''De most komolyan, annál többet mi sem tehetünk, mint gyermekeinknek megfelelő értékrendet adunk tovább... ''
Esetleg elveted a gyereknemzés gondolatát is... Vagy ha már elkezdenek tömörülni a normális emberek, akkor tüntetőleg csak egymás között szaporodjanak, fenntartva ezzel egy ''érinthetetlen és tiszta'' közösséget.Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
Nah, de jó hogy feljött a topic, úgyis akartam már írni ide...
Ráadásul most egy fél évvel ezelőtti saját postomra válaszolok...
A kötődés (kimondottan a párkapcsolatra vetítve) szvsz önmagunk el nem fogadása. Maga az a folyamat, hogy ''keressük az igazit'' azért van, mert (úgy véljük, hogy):
1. az ember társas lény, tehát szüksége van valakire
2. birtoklási vágy
3. nem vagyunk képesek saját magunk egyedül megélni a ''teljességünket'', úgy gondoljuk hogy KELL mellénk valaki
4. szexualitás
És nem, nem vagyok depressziós, sem negatív, egyszerűen csak jól érzem magam a bőrömben.Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
-
Gh0sT
addikt
És mi van a korlátlansággal? Vagy mindez csak egy festői kép, melyet soha nem lehet elérni? Magyarán tágíthatom a korlátaimat, de a teljes korlátlanság állpotát nem érhetem el?
Ha már itt tartunk, akkor a halál után vajon vannak határaink? Nem lehet, hogy a felfogásunkkal teremtjük a korlátokat és folyamatosan ennek a falába ütközünk?Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
Új hozzászólás Aktív témák
- AMD Radeon Pro W7900 48GB GDDR6
- ZBook Firefly 14 G9 14" FHD+ IPS i7-1255U T550 32GB 512GB NVMe SSD IR kam gar
- PowerColor RX 6800 XT Red Dragon 16GB GDDR6 256bit - Számla + Garancia, Ár alatt! BeszámítOK!
- MacBook Pro M1MAX 64gb ram 1TB SSD Áfás
- Konzolok karbantartása - hűtőpaszta csere - takarítás (minden 10. karbantartás INGYENES)