Új hozzászólás Aktív témák

• #8123 marsu veterán (Darkwood) #8122

  Új Válasz 2009-11-14 22:51:55 #8123

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  marsu

  veterán

  válasz (Darkwood) #8122 üzenetére

  Pacsi Darkwood!

  Kellemes estét neked is és mindenkinek!

  Este van este van ....

  Este van, este van: kiki nyúgalomba!
  Feketén bólingat az eperfa lombja,
  Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
  Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
  Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
  Lomha földi békák szanaszét görögnek,
  Csapong a denevér az ereszt sodorván,
  Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

  Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
  A gazdasszony épen az imént fejé meg;
  Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
  Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
  Ballag egy cica is - bogarászni restel -
  Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
  Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
  Egy iramodással a pitvarba terem.

  Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
  Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
  Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
  Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
  Benn a háziasszony elszűri a tejet,
  Kérő kis fiának enged inni egyet;
  Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
  Mint csillagok közé nyájas hold világa.

  Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
  Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
  Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
  Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
  Körűl az apróság, vidám mese mellett,
  Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
  Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
  Az világítja meg gömbölyű arcukat.

  A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
  Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
  Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
  E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
  Legalább így szokta mondani az apjok,
  Noha a fiú nem imádságon kapkod:
  Jobban kedveli a verseket, nótákat,
  Effélét csinálni maga is próbálgat.

  Pendül a kapa most, letevé a gazda;
  Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
  Kutat az apró nép, örülne, ha benne
  Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
  Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
  Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
  Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
  Kinálják erősen káposzta-levéllel.

  A gazda pedig mond egy szives jó estét,
  Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
  Homlokát letörli porlepett ingével:
  Mélyre van az szántva az élet-ekével.
  De amint körülnéz a víg csemetéken,
  Sötét arcredői elsimulnak szépen;
  Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
  Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

  Nem késik azonban a jó háziasszony,
  Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
  Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
  Arra tálalja fel az egyszerü étket.
  Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
  De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
  Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
  Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

  De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
  Valami szegény kér helyet éjtszakára:
  Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
  Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
  Visszajő a lyánka, az utast behíván.
  Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
  „Isten áldja meg a kendtek ételét is,
  (Így végezi a szót), meg az emberét is.”

  Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
  Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
  Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
  Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
  Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
  Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
  Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
  Természete már ez magyar embereknek.

  De mikor aztán a vacsorának vége,
  Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
  Megered lassanként s valamint a patak,
  Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
  (1)Beszél a szabadság véres napjairul,
  S keble áttüzesül és arca felpirul,
  Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak -
  Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.

  Elbeszéli vágyát hona szent földére,
  Hosszu terhes útját amíg hazaére.
  (2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
  Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
  És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
  „Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.

  „Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja,
  Rátekint a vándor és tovább folytatja:
  Néma kegyelettel függenek a szaván
  Mind az egész háznép, de kivált a leány:
  Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
  Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
  Három éve múlik, hogy utána kérdez,
  Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

  Este van, este van... a tűz sem világit,
  Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
  A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
  Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
  Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
  Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
  Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
  S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

  Press any key to continue ...

Új hozzászólás Aktív témák