Hirdetés

Aktív témák

  • S80_f_index

    csendes tag

    válasz azigazforest #1600 üzenetére

    "Milyen info érdekel a cégről? Egyetértesz abban, hogy eddig kizárólag infót adtál a cégről, mellesleg nem is igazán hihető irányított sorsolásokról, felelőtlenül ingerlő fajelméletről, nem létező agymosásról és manipulált robotokról. A négy részes "Terminátor Trilógia", a "Mátrix" sorozat, az "Orion Űrhajó" és az "Idegenek a Földön" motívumai. Plágiumper az tuti, de ki kit fog perelni? :U ."

    Technikai tus :C

    Mellesleg azért meg tudom érteni dragonair indulatait. Nekem is volt nem egy olyan ismeretségem, amit annak okán számoltam fel, hogy az illetőt túlságosan is felszippantotta valamilyen MLM, és tényleg eléggé agymosottá vált.

    (igen, nem vagyok MLM-párti, de nem ítélem el azokat, akik MLM-mel foglalkoznak, egészen addig, míg nem hagyják figyelmen kívül az egyértelmű és határozott elutasításomat.)

    Ifjúkoromban, suli mellett dolgoztam mekiben, onnét ismertem két srácot (5, ill 7 évvel idősebbek, mint én). Az egyikkel együtt jártam egy kis ideig, aztán mindkettővel eléggé jó, haveri viszonyt ápoltunk.
    Mikor eljöttem a mekiből, megszűnt a kapcsolat mindkettővel.

    Aztán 2004-ben az egyikük megtalált. Bnet ügynök volt és mindenképpen be akart szervezni, pláne, miután megtudta, hogy a suli mellett egy bankban dolgozom. Nem mondom, hogy egyből antipatikus lett volna az egész tevékenység, de nem lett volna rá időm, másfelől pedig abszolút nem vagyok ügyes értékesítő, és nem is éreztem rá semmilyen motivációt, hogy azzá váljak. Mindenesetre a srác nem akart belenyugodni, hónapokig járt a nyakamra, rengeteget vitatkoztunk, aztán már veszekedtünk is. :(
    Végül sikerült annyira összeveszni, hogy 2007-ig nem is beszéltünk egymással. Ő eljött, a cégtől nemsokkal azután, hogy megszakítottam vele a kapcsolatot, azóta szerencsére megtalálta a helyét, teljesen mással foglalkozik, és abban nagyon jól helytáll. A haveri viszonyt is sikeresen visszaállottuk.

    2006 nyarán a másikuk került elő, iwiw-en talált meg. Mondanom sem kell, ő is egyből beindult, mikor kiderült, hogy bankban dolgozom (akkor már egy másiknál). Mindenáron be akart szervezni ő is, és nem is lett volna rossz időpont elkezdenem, ha tényleg látok benne valami fantáziát, hiszen ekkor a kamatadó pánik miatt nagyon sokan menekítették UL-be a pénzüket...
    Ő kisebb nagyobb szünetekkel másfél éven keresztül próbálkozott, néha már szinte zaklatásszerűen. A végén el is durrant az agyam, mikor eljöttem a banktól és a jelenlegi munkahelyemre jöttem dolgozni, még telefonszámot cseréltem, hogy ne akadjon a nyomora (mondjuk iwiw-en még ostromolt egy ideig, amíg le nem tiltottam, ahol csak lehet)
    Nemrég futottunk össze, most a Palládiumnál van. Konszolidáltabbnak tűnt, neki gondolom bejött a dolog. Vele viszont se bennem, se szerinte benne fel sem merült, hogy újra haverok legyünk.

    Boccs az önéletrajzi regényért, csak dragonair5 posztja visszaemlékeztetett a történtekre, és meg kell, hogy mondjam, a mai napig összeszorul a gyomrom, ha dragonair5-höz hasonló ügyféllel találkozom :(

    Svenska80

  • S80_f_index

    csendes tag

    válasz azigazforest #1588 üzenetére

    "naiv vagyok, az is akarok maradni :))"

    Kedves, de eléggé önveszélyes tulajdonság. :)

    Relax Island: röviden a története annyi, hogy egy biztosítási ügynök mert nagyot álmodni és alapított egy pénzügyi tanácsadó céget. Evvel eddig nincs is baj. A történet onnét vált érdekessé, hogy elkezdett munkatársakat toborozni, de nem ügynöknek szándékozott felvenni őket, hanem "hr-asszisztensnek", ill "hr-menedzsernek", és az lett volna a feladatuk, hogy toborozzanak új munkatársakat. Ami viszont necces volt, hogy a munkába állás feltételeként kellett kötni egy UL-t 50 000 HUF havidíjjal, az első díjat a munkavállaló fizette volna be, a többit állítólag már a cég, juttatásként.
    A leendő munkatársak közül azonban többen gyanút fogtak, és nyomozni kezdtek, illetve indiszkrét kérdéseket feltenni az "ügyvezető igazgatónak".

    Én ebben az esetben abszolút pozitívnak tartom a netes fórum, ill blog szerepét, annak ellenére, hogy tkp. lejáratták a Relax Island-ot.

    (bővebben: [link])

    "a fórum egy idő után sok-sok-sok hozzászólás után a valósághoz egyre jobban közelít? ezen a fórumon ezzel kapcsolatban kissé szkeptikus vagyok. De hajrá, szépen alakul ez is. fair play, az hát. Lehet hogy én vagyok tényleg túl naív, de én teljesen mást tapasztalok Bnetesként a Bnetben és minig csodálkozom ezeken a történeteken."

    Inkább azt mondanám, hogy a sok-sok hozzászólás árnyalja a képet (nyilván van köztük egy csomó irreleváns, 0 infótartalmú, indulatkitörés, etc.).

    "Ha ez most nem ez a fórum lenne, akkor hosszasan érdemesnek tartanám fejtegetni, hogy egy biztosító saját közvetítője hogyan próbálta korrigálni nyilvánvaló tévedését egy szerződéssel kapcsolatban. Visszaírást elkerülendő, fizetni akart az ügyfélnek. :F"

    Hidd el, én is ismerek ilyen sztorikat. :) Bár utoljára az egyikük amiatt lett elbocsátva, hogy nem vitt ki az ügyfélnek egy évfordulós levelet...igen, köztük is vannak feketeseggűek.

    "De persze értem, van probléma saját ügynökkel is, csak nem annyi. Mit értesz munkakörülmények alatt?"

    PL. azt, hogy a stiklizik, mint fent, felelőségre vonható igen könnyen. OK, erre nem jó szó a munkakörülmények. :)

    "Ezt a témát mindig egyszerűbben szoktam megfogalmazni egy jogi passzussal: "a közvetítőnek bármilyen ügyletben kizárólag eljárási felelőssége van, eredményfelelőssége nincs". Ha belegondolsz, jogi értelemben ezért mindegy is hogy kinek a megbízásából jár el. Az ügyfél szempontjából azonban tényleg nem mindegy. Erre a cikk sem ad választ, illetve megemlíti hogy ez "túlzott elvárás" lenne ha jól értelmeztem."

    Jogi értelemben sem mindegy. Ha alkusz, tehát az ügyfél megbízásából jár el, akkor van köztük alkuszi megbízási szerződés - ergo az ügyfél számon kérheti az alkuszon, ha nem olyan biztosítást köt neki, ami a legoptimálisabb, hanem azt, amiért több jutalékot kap.
    Ha többes ügynök, akkor a biztosító képviseletében jár el, és a Te szavaiddal élve "közvetítő", jogviszony az ügyfél és a biztosító között jön csak létre a biztosítási szerződéssel.

    [ Szerkesztve ]

    Svenska80

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz S80_f_index #1602 üzenetére

    Kedves vagyok és önveszélyes ;]

    Relax island nekem így elsőre is jó nagy átverésnek tűnik. Nyilvánvaló személyiségzavart tükröz. Orvosi egyetem nélkül is erre jöttem rá. Az álláshirdetés szövegét ha jól emlékszem már láttam élesben, csak a cégre nem emlékszem. Az ilyet tanítani kéne az általános iskolában. Mmint honnan ismerjük fel, ha át akarnak vágni.

    "Jogi értelemben sem mindegy."

    sehogy nem mindegy, csak nézzük az elvárható dolgokat és a biztosítékokat együtt.

    Az alkuszi szerződés számon kérhetővé teszi az alkuszt. -vis- Brokernet szerződéseket analízislappal lehet leadni, ez számon kérhetővé teszi a közvetítőt. Ezt anno még PSZÁF írta elő, mai napig PSZÁF gyűjti be. Elvileg ez rögzítené, hogy a valós helyzet felmérése alapján készült a befektetési összeg meghatározása. Én remegve olvasom át kétszer ezt a lapot a szerződés leadása előtt. Ezen kívül van még egy nyilatkozat is, amin újból meg vannak jelölve az ügyfél céljai és a UL meghatározott díja. mindkét dokumentum aljára oda kell biggyeszteni az ügyfél aláírását.

    SZóval előre nem kötünk megállapodást alkuszi tevékenységre, de két dokumentum is őrzi az ügyfél határozott befektetési szándékát. Elismerem, ez nem az ügyfélért van, hanem az ügy tisztaságáért.

    Most már tényleg érdekelne, amikor visszaírásokat intézel ezek a dokumentumok mennyit nyomnak a latba, egyáltalán előkerülnek-e ilyen esetekben. (elméletileg előkerülnek és döntő jelentőségűek)

    [ Szerkesztve ]

  • S80_f_index

    csendes tag

    válasz azigazforest #1603 üzenetére

    "Relax island nekem így elsőre is jó nagy átverésnek tűnik. Nyilvánvaló személyiségzavart tükröz. Orvosi egyetem nélkül is erre jöttem rá. Az álláshirdetés szövegét ha jól emlékszem már láttam élesben, csak a cégre nem emlékszem. Az ilyet tanítani kéne az általános iskolában. Mmint honnan ismerjük fel, ha át akarnak vágni."

    Tényleg eléggé beteg egy történet. Ettől függetlenül sajnálom azokat, akiket H.T. ügyvezető igazgató úr be tudott palizni....kettejükhöz személyesen is volt szerencsém.
    (az indexen sem volt titok, hogy az ügyben érintett biztosító alkalmazásában állok)

    Analízislap.
    Értékelendő dolog, de azért szerintem nem váltja ki a MIFID-et.
    Az általad emlegetett PSZÁF-előírás pontosan mire vonatkozik?
    Tavaly nyáron egyébként a PSZÁF körbeírta a biztosítóknak, hogy erőteljesen ajánlja részükre a MIFID bevezetését, de nem tudok róla, hogy valamelyik is megtette volna...

    Szerencsére én nem sok méltányossági ügyet intézek (mert rühellem őket :P ), de az analízis lap leginkább akkor játszik fontos szerepet, ha pl. kifejezetten hitelhez lett kötve az UL, de a hitel valamiért nem jött létre, esetleg jóval kisebb összegű hitelt kapott csak az üf. és ahhoz elegendő egy alacsonyabb éves díjú UL, stb.

    Nemrég pont egy ilyen ügyet intéztem, volt egy 750 E HUF éves díjú UL, 15M hitelhez szánták, aztán a bank kevesebbet adott, majd azt a hitelt az üf. vissza is fizette, majd a második évforduló után előállt egy visszamenőleges díjcsökkentési igénnyel, amit végül is méltányoltunk. Összeültem a kedvenc aktuárius kollégámmal és szépen kiszámolgattuk a csökkentett díjra vonatkozó költségeit, korrigáltuk a kezdeti egységeit, etc.
    Üf. és asszonkája + Bnet tanácsadója (minden cinizmus nélkül megjegyzem, hogy a hozzáértőbb kisebbséget képviselte) befáradt, én szépen elmagyaráztam nekik, mi hogy módosult, mire a drága üf közölte, hogy a bizalma megrendült a biztosítóban és akkor ő - bár tudja, hogy bukik sokat - de visszavásárolná a szerződést.
    Ja, és miért rendült meg a bizalma? Mert az ügyintézés időben elhúzódott. Igaz, bef. egység alapú korrekció volt, így őt anyagi kár nem érte, sőt tkp. jófejek voltunk vele...
    Néztem a Bnetes-t, neki is elkerekedett a szeme, szerintem kb hasonlóra gondolhatott, mint én....ha rajtam múlt volna, visszatörlöm a korrekciót, és vásárolja csak szépen vissza az eredeti paraméterekkel.... :N

    Svenska80

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz dragonair5 #1599 üzenetére

    .Ügynökök,ti jósok vagytok.Mindent tudtok előre--miért nem köttök a saját nevetekre a saját pénzetekből--gazdagok lehetnétek----20-év múlva.

    15 éves spórolás eredménye elég?Eljátszani,megsemmisíteni vagy megduplázni,triplázni vagy ahogy tetszik.(5 év után mínusz hét százalék a rendszeres díjban,közben élve az adókedvezménnyel és mindez bő 14 ezres BUX mellet)

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz Skyhigh #1592 üzenetére

    Nekem is van értékpapír számlám.A számlavezetési díj kemény 250HUF havonta,de a jutalék már0,43(0,3 is lehetne,de ahhoz kell futni egy kört),ellenben van minimum díj is,így százezrekkel már meggondolandó az ugribugri.Egy portfóliós biztosításos(nevezhetjük bármi másnak is)stratégiai(eseti-ezt is hívhatjuk bárhogy)számla esetében egy áthelyezés 425HUF minimum,maximum:4250HUF(elnézést,ha esetleg ezek az avivás díjak nem pontosak,de nagyságrendben ezekhez a számokhoz közelítenek)A lényeg,hogy nem egyértelműen fehér vagy fekete,hisz az utóbbinál,ha tűrhető "szamárvezetőd" van és tartjátok a kapcsolatot,akkor akár a nagyobb trendfordulókból el lehet csípni egy szeletkét,az meg ugye ily módon realizálható.

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz Széltoló #1606 üzenetére

    "A számlavezetési díj kemény"

    Jó hogy felvetetted.

    A UL-ek azért nem egyformák. Mindegyiknek más a költségszerkezete.

    Az alapján érdemes választani, hogy milyen akciókat akarsz vele csinálni és mit akarsz vele elérni. Más UL-t kell választanod ha sűrűn váltasz majd alapokat "százezrekkel már meggondolandó az ugribugri" és mást ha csak 20 év múlva akarsz legközelebb hozzányúlni; mást ha biztosítási védelemre is mész és mást ha csak befektetésre használod; mást ha esetin tartasz nagyobb összeget és mást ha a rendszeresen; mást ha nem vagy biztos benne hogy végig fizetni fogod és mást ha van rá sansz h előbb kiszállsz.

    Egy éves díj nem kevés pénz ennyi pénz sorsa megéri ezt a kis elemzést. :K

    "akár a nagyobb trendfordulókból el lehet csípni egy szeletkét"

    Legjobb, amikor a tetején szállsz ki és az alján vásárolsz bele. ;]
    Elméletnek ragyogó, az az igazság h ehhez tényleg jó számlasofőr kell :DDD

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz S80_f_index #1604 üzenetére

    "Az általad emlegetett PSZÁF-előírás pontosan mire vonatkozik? "

    Nem tudok előírásra hivatkozni. Bnet-ben nincs szerződés analízislap nélkül. Bármikor előkereshető. az összes kötési anyaggal.

    "az analízis lap leginkább akkor játszik fontos szerepet, ha pl. kifejezetten hitelhez lett kötve az UL"

    Az analízislapon nem csak a hitelhez szükséges felmérési infók vannak. 1ébként jogos, hogy a hitel igény megfelelően legyen rögzítve. Ebből már sok probléma volt, mivel a tőke mértékének egyezni kell a befektetés résszel futamidőben is egyeztetve. Az idevonatkozó szabályokat Bnet úgy szigorította, hogy a hitelhez kötendő UL kötés nem előzheti meg a hitelszerződés megkötését. Vagyis csak akkor lehet megkötni a hitelhez csatolt UL-t, ha a hitelbírálat pozitív és tudjuk a pontos összeget (már nem ér saccolni). Gondolom így most kevesebb munkátok lesz ... ;) ettől még a kedvenced maradhat a kolléga ;]

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz azigazforest #1607 üzenetére

    Pontosítok,mert közben utánanéztem: az értékpapír számlán a minimum vásárlási díj 250HUF(a havi számlavezetés is ennyi) és így akár játszani is érdemes,de a biztosítás további előnyei még ettől adottak.

    Nem választok más portfóliókat különböző célokhoz,esetleg a súlyozásukat alakítom máshogy.Nem szeretem az alapkezelő által fölajánlott kötvénytúlsúlyos és részvénytúlsúlyos alapokat,helyettük részvényalapokat és pénzpiaci alapokat használok(néha kötvényt),az ügyfél igényeihez igazítva,de nagy zuhanás után felhívom a figyelmét a részvénybe való borítás érdemességére-lehetőségére.
    Naponta többször vizslatom az indexeket és természetesen az esti biztosító által kalkulált értékeket is tudom és számon tartom.

    Biztosítást kötni igazából csak úgy érdemes, ha a vállalt futamidő végéig akarja-tudja az ügyfél fizetni.

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz Széltoló #1609 üzenetére

    "Nem választok más portfóliókat különböző célokhoz,esetleg a súlyozásukat alakítom máshogy."
    Úgy értettem, hogy célonként más más stratégia, ami néha más és más UL terméket kíván.
    [I]

    "helyettük részvényalapokat és pénzpiaci alapokat használok(néha kötvényt)"[/I]
    az alapkezelő portfólióinál jobbakat is ki lehet alakítani egyénileg. A standard portfóliók csak azoknak valók, akik nem és nem és nem akarnak odafigyelni a pénzükre. Na ők azok, akik a végén veszteséggel fognak kiszállni (és nagyon sajnálom őket).

    Pénzpiaci nem a legbiztonságosabb és általában nem védett

    Hozam realizálásra használhatsz garantált alapokat is ("all time high" alapok, nézz utána). A pénzpiacinál annyival tudnak többet, hogy a folyamatosan emelkedő garanciaszintek alá soha nem eshet be az árfolyam. Természetesen ezeknek az alapoknak lejárati időt határoznak meg. Ha ez előtt szállsz ki belőlük, csak a napi árfolyamuk érvényes, a garanciaszint nem. De ha végig bent tudsz maradni, a hozamodat mindig ide pakolva biztonságban van a lóvé.

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz azigazforest #1610 üzenetére

    http://www.aviva.hu/portfoliok/portfoliovalues/index.jsp?_form=page_1.jsp
    Olyan sokáig nem maradok biztonságban,hogy elérjem a hozamvédett lejáratát. Linkeltem egy pénzpiaci és concorde profitőr alap összehasonlítását az avivától.Lehet nem jó a példa,de ebben az esetben a pénzpiaci,mint egy jól megfeszített kötéltáncos szere,melyet enyhe emelkedésre állítottak:-)
    Ritkán írnak a többiek...azt hittem pezsgőbb az oldal...
    Ma a sajátomat(kizárólag a sajátomat) konzervativizáltam,mert mint április 20 környékén most is várok egy negatív korrekciót. Abból az esésből pár plusz egységgel jöttem ki.(ezt lehet ugyanennyivel elbukom:-)
    A direktben meg úszom az árral,majdnem egyenlő megosztásban: mol,richter,otp,hogy hadd legyen még motiváltabb a szamárvezető:-)

  • Skyhigh

    senior tag

    válasz azigazforest #1600 üzenetére

    Azért kíváncs vagyok, hogy mikor nyitod ki a szemed?
    Legbelül tuti, hogy tudod, hogy amiket leirogatnak negatívumok azok igen nagy részben igazak.
    Lehet, hogy az a feladatod, hogy teljels vállszélességgel a cég mellet foglalj állást, ezt nem is firtatom, de hogy ennyi hozzászólás nem gondolkoztat el az szomorú!

    Én egy másmilyen de hasonlóan kizsákmányoló cégnél voltam (IT oktatás felsőfokon no meg OKJ vizsga) Ahol egy vagyonért lehetett beiratkozni tanulni, aztán az oktatók feladata az volt hogy rávegyék a hallgatót vállaljon még 1 vagy 2 évet, hogy marad és képzi magát!
    Az első 2 évben őszintén hittem ez jó a hallgatónak, aki meg beiratkozik és nem jár és bukta a pénzét az a saját butasága miatt volt!
    A 3. évben elgondolkoztató lett amikor a tanárok fizetését megemelték ha sök hallgatót iratnak vissza új képzésre.
    A 4. évben bevezették, hogy az olyan tanárnak akinek nincs továbbtanulója csoportonként egy annak komolyan csökkentik a bérét, sőt ha egyáltalán nincs akkor ki is rugják!
    Azt nem is mondva, hogy egy OKJ vizsga max 30K a teljes képzés meg 500K-volt.

    Ebből az a lényeg, hogy több évig azt hittem jót teszek a megfelelő cégnél dolgozok és azoknak akik velem dolgoznak azoknak is jó. Aztán rájöttem hogy nem csak a munkatársakat szivetják, de a "befektetőket" hallgatókat is hiszen ezt a képzést ~100K-ból lehet kihozni vizsgával!

    A világon 3 féle ember létezik, aki tud számolni és aki nem...

  • anagylevin

    csendes tag

    Sziasztok!
    Hát eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy elolvassam a hsz-okat, úgy februártól. (Ezért ha leírok olyan észrevételt, ami már esetleg elhangzott, akkor bocsi az ismétlésért.) Volt benne hideg-meleg, ami a bnetet illeti.
    Magamról annyit, hogy januárban voltam a bázison és teljes odaadással, tágra nyílt szemekkel hallgattam az előadókat. (Mindig érdekeltek a pénzügyek, nem volt nehéz meggyőzni, előtte annyit hallottam a bnet-ről, hogy létezik..) A bázis közepén(!) már költöttem a fizetésemet, a vége felé már alig vártam, hogy telefonálhassak valakinek. Szakmai vezetőm szerint már az alapképzések alatt el kell kezdeni tárgyalásokat szervezni és új munkatársak felé nyitni.... Ekkor jött az első kérdés: mit is adok el t.képpen és mire is szervezem a munkatársalkat??? Majd választ kapok az alapképzéseken, heti 2 órában. Nem kaptam. Amit viszont hallottam azok a sikersztorik 2003-tól kezdődően, üb menete rogyásig és persze minden mellékmondatban, hogy csak rajtunk múlik(!), milyen sikeresek leszünk. A lóvé óriási, kaptam is a vakut a képembe...3-as pozi....hah, nagyon hamar megvan...heti 15 üb, gyerekjáték...nyár végére 5-ös pozi...és a zseton...csak győzzem elrakni. Na, szóval ilyenek – ahogy olvastam a fórumon, már úgy 70.000 kolléga átesett hasonlón. A bázist követő egy hónap múlva, nagy nehezen, már terméket is láttam!!! amit el kell adni. A lelkesedésem ekkor még mindig 100%. Tetszett a dolog. Az analízis, a pozícionálás, az üb menete, meg minden. Ekkor kezdődtek a telefonok, a barátoknak, családnak, ismerősöknek...stb, ahogy tanítják. Az első pár tárgyalásra eljött a szakmai vezetőm is, mondván majd ő megmutatja, hogyan is kell igazán. (A teljes kép kedvéért, ő azért elég sok dolgot elmondott, foglalkozott velem, negatív dolgokat nem nagyon említett, amit kértem tőle, többé-kevésbé megcsinálta..). Nem jött össze semmi. Ez megismétlődött úgy 40 alkalommal - nélküle – és nagy nehezen, 3 kötéssel kettes lettem. Itt kb. 2 hónapja meg is állt a történet.

    Az elmúlt időszakban a telefonom csendesebb lett, már ami a bejövő hívásokat illeti. Barátaim, ismerőseim egy része, nem nagyon hív vissza, ha látták, hogy kerestem őket, ha igen, akkor már 2x, 3x megismételtem a hívást. A szokásos poénos emailek el-elmaradnak. Akik tudják, mivel foglalkozom, személyes találkozások alkalmával megkértek, hogy erről inkább ne beszélgessünk, így is elég gondjuk van. Van, aki persze lazábban vette fel, de egy lépést már ők is tartanak. Az évek alatt felépített kapcsolatrendszerem torkán nehezen megy le a bnet. A család egyenesen elutasítja, nem igazán tudják hová tenni az új énemet.
    A zseton meg persze az ablakban – ha nincs üzlet, nincs lóvé. Ahogy tisztul a kép a vaku után, úgy még messzebbnek tűnik a cél. A költségek meg mennek.
    A heti képzéseken viszont minden rendben van, megy, a..mindig ugyanaz: ügyfelek hajkurászása (csak telefonáli kell, ennyi az egész!!!!); a részesedés a cégből; mi ezen az egészen a nehéz és bonyolult; válság?...ugyan már!....(nem is nagyon esik szó róla) mindenki alig várja, hogy befektethessen…meg ilyesmi.

    Hogy ne engedjem nagyon bő lére, egy-két észrevétel végezetül:
    1.) Én most még csinálom – bár igen gyengülő lendülettel - , mert szerintem alapvetően jó dologról van szó. Remélem barátaim, ismerőseim hallgatása csak átmeneti..
    2.) A rendszerbe nem kellene mindenkit berántani, mert a legtöbben csak lejáratják a céget. Nem föltétlen akarattal, lehet, hogy egyszerűen nem alkalmas rá – van ilyen! Egy csalódott munkatárs példája, szerintem legalább 100 emberhez jut el.
    3.) Aki belevág, mindenképpen megvan az esélye a sikerre. Én az elmúlt fél évben nem hallottam viharos előmenetelről…
    4.) Aki belevág, vegye figyelembe, hogy mit veszíthet a kapcsolatrendszerén, hogyan tudja ezt megfelelően kommunikálni, barátai, ismerősei felé.
    5.) Ha főállásban csinálod, legyen 3-4 havi lóvé tartalékod. Ha nincs, akkor ne kezd el, vagy csak mellékállásként.
    6.) Nem minden csak rajtad múlik. A legtöbben már hallottak a bnetről és nem mindenkinek pozitív gondolatok jutnak az eszébe. Ez nem az új kolléga hibája. Ha tetszik, ha nem, válság van és a válságban nehezebben döntenek az emberek 15-20 éves jövőről. Ez sem csak az új kollégán múlik.
    7.) A bnet a frappáns válaszokban nagyon nagy. Minden kérdésre van odaillő válasz – amiről sztem az sincs teljesen meggyőződve, aki mondja. Már szinte hallom a 6.pontra a reagálást: Negatív gondolatok a cégről? Hát állítsd be pozitívan! :) Vagy: nincs 3-4 havi lóvéd? Csináld úgy, hogy minél hamarabb kössél és legyen fizud! :D

    Remélem, a fentiekből lejön, hogy még nem vagyok teljesen kiábrándulva a cégből; sok mindenben viszont már elég bizonytalan vagyok.
    A „hogyanistovább” foglalkoztat.

    Várom a véleményeteket: levin

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz anagylevin #1613 üzenetére

    Levin,az Általad fel róttakat én is csak megerősíteni tudom. Az agymosó marhaságaikat én igyekeztem mihamarabb elfelejteni.

    Proli vagyok és maradok is,ezért a háttérben volt és remélem lesz is állandó
    jövedelmem,ezért nem fájt a fejem ha nem volt kötés és így számláznom sem kellett.

    Elmentem egy másik biztosító társasághoz,mert ott van egy kis alapfizu és rám dobtak pár meglévő ügyfelet is. Ezek az ügyfelek bizony nagyon meglepettek,hogy pár hetente hívom őket vagy sms-ben és emailben lehetőségekről vagy csak az aktuális számla értékérőről tájékoztatom őket. Nem istenítem a jelenlegi biztosításukat, nem bántom nagyon az előző tanácsadójukat, nem nyomulok,mert bőven van időm a bizalmukat megnyerni, hisz nem vagyok kötéskényszerben a pénztárcám miatt, de minden este nyugodtan fekszem le- lelkiismeret furdalás nélkül. A jelenlegi cégnél a befektetői oldalnak az oktatása oly gyönge,mint a harmat és látom a már egy- két éve tevékenykedő kollégákon,hogy egyszerűen félnek a részvény alapoktól. A rendszeres díjak befektetését is kötvény, ingatlan felé viszik. Nincs saját befektetésük- ha van is komolytalan összegekkel, nem érzik a saját bőrükön a tevékenységük hatását. Fentről meg visszavásárlásra buzdítják az ügyfeleket a tanácsadókon keresztül,(így realizálva az eddigi veszteségeket) természetesen azért,hogy legyen némi pénze új szerződést indítani az ügyfélnek,ami pusztán a főnökség és a tanácsadó zsebét gyarapítja. Áh...ez botrány és gyomorforgató...

    A Bnetet, ha elfogadsz egy tanácsot, ne csináld görcsösen. Ha módod van rá,akkor tevékenykedj más területen főállásban és ezt csak kezeld játéknak. Legyen saját befektetésed, portfólió plusszal és netes hozzáféréssel.
    Nem vagy rossz helyen és ha a saját erkölcsöd szerint csinálod,akkor ügy kevesebb az esélyed az eltévelyedésre.

    Volna még pár kesernye darabka bennem,de mára bőven elég ennyi is:-)
    Ui: remélem nem voltam sem pap, sem oktató...

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz Széltoló #1611 üzenetére

    A garantált alapokban a garancicaszintek miatt érdemes belépni, nem a hozam teljesítmény miatt.

    Ezekben az alpokban terméktől függően naponta, havonta, negyedévente átállítják a garanciaszintet. Illetve megemelik, ha az előző időszakhoz képest magasabb árfolyam is volt a legutolsó tárgyidőszakban.

    Tegyük fel 2002-ben indult az alap és 2009-ben jár le, 2003-ig elért legmagasabb árfolyam 0,92345 - a garanciaszint erre áll be abban a negyedévben. Ha 2007-ben az árfolyam 0,54235-re csökken, a legérdemesebb beszállni, mert biztosítva van, hogy a hátralévő 2 évre 58% hasznod lesz, ha nem szállsz ki az alap lezárása előtt. Ez persze mivel 2 év van hátra, csak éves 25%, de az azért szép.

    Na ezért jók hozamszatyornak a garantált alapok. A concorde profitőr garanciaszintjét nemrég állították.

    Az AVIVA pénzpiaci alapjában nincs ilyen ficsör

    "Ritkán írnak a többiek...azt hittem pezsgőbb az oldal..."
    Bocs :P

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz Skyhigh #1612 üzenetére

    "Azért kíváncs vagyok, hogy mikor nyitod ki a szemed?
    Legbelül tuti, hogy tudod, hogy amiket leirogatnak negatívumok azok igen nagy részben igazak."
    nagy részben :)
    a többi nem igaz?

    "Lehet, hogy az a feladatod, hogy teljels vállszélességgel a cég mellet foglalj állást, ezt nem is firtatom,"
    szerintem a fórum azért van hogy kiderüljön, mi igaz és mi nem. Egyszerűen csak Bnetesként visszapattintom azt ami nem igaz, vagy tájékozatlanságból eredő tárgyi tévedés. Nem védek én céget. Valami mást védek inkább és annak semmi köze a Brokernethez.

    Értem hogy haragszol valamelyik kizsákmányoló cégre, de ezzel párhuzamot vontál a Brokernettel, pedig ilyen oktatási szenyaság a Brokernetnél nincs (vagy tud valaki ilyenről? :U )

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz azigazforest #1615 üzenetére

    Már ezért érdemes volt fölugrani ide. Köszönöm!:-)

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz azigazforest #1615 üzenetére

    Na ezért jók hozamszatyornak a garantált alapok. A concorde profitőr garanciaszintjét nemrég állították.
    Még egy kérdés ezzel kapcsolatban: honnan tudhatom,hogy mi az aktuális garanciaszint?

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz anagylevin #1613 üzenetére

    Csatlakozom széltolóhoz, ne csináld görcsösen.

    "Mindig érdekeltek a pénzügyek, nem volt nehéz meggyőzni,"
    Ezek szerint mint tudod, a UL nem az egyetlen befektetési forma. A többit sem véletlenül találták ki. Amint jobban el tudod helyezni a pénzügyi világban, nagyobb magabiztossággal fogod felismerni, hogy milyen helyzetekre alkalmas egy UL. Amint ez megvan, sokkal hitelesebb leszel.

    "még nem vagyok teljesen kiábrándulva a cégből"
    Érthető ha hullámzik a lelkesedésed. Inkább keress utat! Nem csak saját ismerősökből áll a célcsoportod. Szerinted menne egy kis üzletszervezés, vállalkozás menedzsment, marketing kitekintés?

    [ Szerkesztve ]

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz Széltoló #1618 üzenetére

    házi feladat, de tényleg, én is épp most keresem. nézzünk körül a cégek honlapján
    Generali - Trendmax, Garantált, Excelsis
    Uniqa - még nincs (júli 1 től lesz)
    Allianz - chinamax (ne keresd, ez biztos napi, ezért nincs vele baj)
    CIG - Best select, Pénzpiaci
    AVIVA - Winner

    [ Szerkesztve ]

  • anagylevin

    csendes tag

    válasz Széltoló #1614 üzenetére

    Nem voltál kioktató, köszi a választ. :)
    Szerintem nem görcsösen csináltam/csinálom, hanem azokat az üb számokat próbálom tartani, amit "statisztikailag" súlykolnak a képzéseken, az 5 üb-ből 1 kötés. Hát mint írtam, ez az arány nem nagyon jött be...inkább a 20/1. Erre képzésen a következő válaszokaz kaptam: rossz időpontegyeztetés...nem megfelelő analízis....nem jó az üb menete....meg szóval ilyenek. Egyszóval minden sikertelenségnek kizárólag én vagyok az oka. :) A rendszer, - gazdasági környezettől függetlenül - jó, kiváló, én cseszek el mindig vmit. Ezért írtam, hogy a bnet nagyon nagy a frappáns válaszokban. Legutóbb pl. az volt a baj, -mikor elmeséltem a szakmai tanácsadómnak - hogy az ügyféllel az irodájában találkoztam, nem egy független helyen :) ...

    Jaja, csak megerősítem: mellékállásban kell csinálni, minimális költséggelráfordítással....mert a zseton nagyon megy.

  • anagylevin

    csendes tag

    válasz azigazforest #1619 üzenetére

    Nem egyszerű "hitlesnek" lenni egy olyan környezetben, ahol a csapból is az folyik, hogy minden UL bedől, az ügyfelek jó, ha a pénzüknél maradnak. Nekünk meg persze ebből van/kellene, hogy legyen a fizunk. Irgalmatlan médiakampány volt a UL ellen - nyilván ennek volt hírértéke, ezt ette a nép. A bnet meg hallgatott. Csak a képzéseken folyt a jól ismet lekesítés és néha egy mellékmondatban, hogy miért dőltek be a nyugdíjbefektetések. Tapasztalatom szerint kevesen olvassák a Haszon magazint, inkább a TV-re vannak rákattanva és annak jobban hisznek. Ekkor már kevés a "célok" és a "vágyak" bemutatása :) 1 elégedetlen ügyfél 1000-et csinál! Mi, magyarok meg különösen jók vagyunk ebben! :K

    "Szerinted menne egy kis üzletszervezés, vállalkozás menedzsment, marketing kitekintés?"
    Forest, ne haragudj, hogy ezt írom, de ez egy nagyon általános maszlag :) . Ha pár szóban, bővebben leírnád, megköszönöm.
    Lehet, hogy már írtad (akkor bocsi), mióta csinálod a bnetet?

  • anagylevin

    csendes tag

    válasz azigazforest #1620 üzenetére

    Sztem ezek közül csak a Winnner a garantált (a pénzpiacikon kívül)....vagy rosszul emlékszem?
    A hozama pedig nem a legjobb. Nem lehet mindent egyszerre: jó hozam és garancia is :)

    [ Szerkesztve ]

  • anagylevin

    csendes tag

    válasz azigazforest #1619 üzenetére

    ....csak még egy gondolat:
    Nem hiszem, hogy negatív lennék és kibúvókat keresnék a sikertelen kötéseim miatt (nem is mondta senki, csak ez jöhetett le az eddig, általam leírtakból).
    Egyszerűen csak azt érzem, hogy a bnetnek van egy bevált értékesítési/kommunikációs sablonja 1999 óta és ezt próbálja erőszakolni a mai napig. Közben meg megváltozik a világ körülöttünk. A csili-vili bázisok és Big Day-ek, autók helyett (ami azért eléggé cseszi a nép csőrét, hogy az "ő pézükből" mire telik), meg kellene jelenni a médiában (TV!) és nyílvánosan(!) megvédeni a bnet-et ért vádakat. Nyílvános(!) PR-vitákat kezdeményezni a kereskedelmi TV-k egyikén, ahol jogászok, közgazdászok érvelnek pro-kontra. Sztem ez lódítaná meg a szekeret és még mindig beleférhet az MLM rendszerbe. Részesedés a cégből? Jó ötlet, az értékesítés metódusa viszont ua. marad, csak még erőszakosabb. Több és több embert berántani a bázisra? Álláspontom szerint ez csak hatványozza az elégedetlenek számát és nehezíti a valóban dolgozni akarók helyzetét.
    ...gondoltam leírom, mert képzéseken ezt hiába mondanám, mert érkeznek a "frappáns válaszok", hogy miért is jó minden úgy, ahogy van. :)

    [ Szerkesztve ]

  • Széltoló

    csendes tag

    A házi feladatot nem csináltam meg,de akadt egy kis gondom: én eddig úgy tudtam,hogyha mondjuk kedden 15 óra előtt adok egy my avivás megbízást áthelyezésre,akkor az csütörtöki záró árfolyamon teljesül,de ez nem így van,mert ugyan teljesül,de csak a pénteki(azaz 3 munkanappal későbbi)árfolyamon. Így már nem is fogok tudni egységet gyarapítani az utolsó áthelyezésemmel.

    Levin, kitartó vagy és ez később akár a gyümölcsét is meghozhatja.

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz anagylevin #1623 üzenetére

    mióta csinálom? azóta biztos, hogy az első hsz-em itt megjelent. Ne haragudj,ezt minden személyes találkozó alkalmával elmondom ha kérdezik, itt nem tartom célszerűnek. itt nincs értelme,mert mindenki csak rángana rajta és semmiben nem segít senkinek. Nem én vagyok a másfél év alatt 7-es pozíciós csoda tanácsadó, mert soha nem voltam hajlandó kiénekelni más szájából a sajtot.

    Szabadulj be egy könyvesboltba és vegyél 2 hektár könyvet. nem akarok címeket mondani, inkább lapozz bele és ami tetszik vedd meg. Ezekből szépen összerakhatod, hogy mi volt eddig a hiányosságod, amiért 20/1 a kötési arányod. Egyébként az nem olyan rossz. Innen nehéz lenne megmondani mi a gáz, de azelőtt gyere rá mielőtt feladod, ne azután.

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz anagylevin #1624 üzenetére

    mindegyik védett alap amit írtam és a Concorde-t ki is felejtettem

    oké, azt aláírom, két védett alap közül jobb az amelyik nagyobbakat emelkedik, de a védett és a nem védett közül a védett a jobb a hozamok gyűjtésére és az is igaz, hogy a védett alapokba akkor legjobb a beszállás, amikor éppen jóval a garanciaszintek alatt vannak. pl mostanában

    Ezt az ügyfélszolgálaton kéne megkérdezni, elvileg az AVIVA T+2

    [ Szerkesztve ]

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz anagylevin #1625 üzenetére

    Ezt már sokan kritizálták. sztem Bnet tudja mit csinál, én ezzel nem foglalkozom, mert nincs ráhatásom. Ettől függetlenül elég szép eredményt ért el így is 99 óta

    Az elégedetlenkedők száma nem azért van mert bejönnek, vagy mert a Brokernetbe jönnek. azért van, mert egy ilyen rendszerben a másolódásnak nagyon nagy szerepe van. A tetején elég egyetlen rossz másolódás.

    Nem mondom, hogy minden jó úgy ahogy van. Minden van ahogy van. 2 éve még én is lelkiztem, hogy hogy nem jó és hogy lenne jobb. Nem azért nem újítok mostanában mert már nem érdekel, hanem mert rájöttem hogy valójában jól van kitalálva.
    Innováció helyett Én inkább megkeresem benne azt amit élvezni lehet etikus keretek között.

  • anagylevin

    csendes tag

    válasz Széltoló #1626 üzenetére

    Köszi szépen a bátorítást, remélem így lesz.

  • anagylevin

    csendes tag

    válasz azigazforest #1627 üzenetére

    Igazad van, valóban nem célszerű.
    Ami a 7-es pozis csodákat illeti, hát igen. Ami hozzám eljutott sztori, mindegyiknek van egy mázli, vagy egy időbeni ényezője is. Időbeni alatt értem, hogy elég korán kezdték. Mázli tényező, hogy találtak olyan munkatársat, aki betekerte nekik a 7-est. Mint már írtam, mostanában nem nagyon hallok ilyenről, csak arról, hogy "soha sem tudhatod". :D

    Könyvesbolt. A bnet redszere (MLM) miatt a legtöbb köny szerintem fölösleges. A siker a jópofizás, a hatásosság eredménye. Az adja el a képet, aki színesebben fest. Nem véletlen hallok/olvasok olyan sztorikat, hogy a bnetes munkatárs menekül a barátai, ismerősei elől...
    20/1-es kötési arány. Nem vagyok rá nagyon büszke. ui: ez legalább 100 telefon (mobil+vezetékes 10.000 Ft), találkozók, kávé, parkolás, esetleg ebéd, benzin...stb (15.000 Ft) és akkor kötök egy 300 ezres valamit 33.000 Ft bruttó jutalékért két hét alatt. Hát nem az év biznisze :) Tudom: csináljak 5/1-et, vagy 3/1-et és akkor már jó lesz :D

  • anagylevin

    csendes tag

    válasz azigazforest #1629 üzenetére

    Bocs, Forest, nem jött át akkor jól a gondolat:
    Ahogy látom, úgy találták ki a bnet rendszerét, hogy mindenki tudja (próbálja) csinálni, az is, aki életében nem volt a pénzügyi téma közelében sem. A barátokon, ismerősökön áll az egész értékesítés jó része. Rokonokból, barátokból, ismerősökből hirtelen ÜGYFÉL lesz. (Hideg hívásokra meg 100 emberből, ha egy alkalmas....) Egyetértek azzal, hogy ebben a formában nincs is szükség innovációra....ui. minek? Ebből a szűk körből a legtöbben megkötnek 2-3 szerződést plusz még magukra (!) egyet és akkor a bnet már elérte a célját. Az új munkatárs meg nem tud tovább lépni (kivéve azt a pár 7-es pozist, akik sztem jókor, jó helyen kezdték...savanyú a szőlő :) ), mert életében nem foglalkozott vele, tehát 2-3 hónapon belül abbahagyja. Akkor meg ott marad a sok ÜGYFÉL rokon, meg a saját szerződése a nyakán. Innentől érzi véleményem szerint átvágva magát a munkatárs és az ügyfél is. És ebben MAXIMÁLISAN igazad van: másolódik!!! A sok hülyeség, a hozzá nem értés, a felületesség...és még hosszan sorolhatnám. És terjed persze szájról szájra, nehezítve a dolgozni akarók és potenciálisan tudók munkáját.
    Innováció úgy sem lesz, mert mint írtam minek, nincs is rá szükség. Viszont (média)kommunikációra annál inkább. Mint írtam már, nyílvános vitákban érveljenek egymással szakemberek! (Ki sem merem mondani: esetleg reklám...?) A írott és netes média nagyon kevesekhez jut el. A tömeg a tv-nek hisz, onnan árad az ész.
    Egy hirtelen, a semmiből lett tanácsadó 8 órai(!) képzéssel a háta mögött célokról és érzésekről beszélve, beinjekciózva a "bázis-adrenalinnal" hamar kimerül és a kudarcokért minden esetben a céget és a rendszert hibáztatja (a bnet meg persze őt). Ezekből a csalódott munkatársakból van 70.000!!! Ez nagyon nagy szám és még nem is beszéltünk az ÜGYFELEKRŐL(!), akiknek a "szájából" a nem megfelelő tájékoztatás után "éneklik ki a sajtot"....és ez csak másolódik, másolódik....

  • anagylevin

    csendes tag

    válasz azigazforest #1629 üzenetére

    Még valami.
    Hiszek benne, hogy számtalan elégedett ügyfél is van, akikel korrekten, etikusan (vázolva a befektetések veszélyeit is!), szakmailag körültekintően kötöttek szerződést a hozzád hasonló munkatársak. Ha ez másolódna, már világcég lehetne a bnet..! Nem kellene ad-hoc ötletelni több és több munkatársról, részesedésről..stb.

    [ Szerkesztve ]

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz anagylevin #1633 üzenetére

    Az emberi butaság faktort ne hagyd ki a számításaidból. Rengeteg ügyfél csak azt hallja, amit hallani szeretne. Ha nem volna nagy ívű beetetés,akkor belőle ügyfél sem válna. Megint előjön az etikai kérdés: a tanácsadó kockáztassa a kötést holmi földre húzással, abban az esetben ha az ügyfél eleve csak föld fölött képes járni és gondolkodni?!
    Én megteszem és még "pofont" is osztok,mert perverzül élvezem ilyenkor a meglepett arcokat:-)(pl:csodák nincsenek és már akkor tűrhető,ha valamivel nulla fölött jövünk ki (ne volnék büszke rá, ha 20 év után éppen,hogy csak a befizetett pénz volna a számlán) futamidő végén,mert közben Önnek volt egy életbiztosítása és az adó visszaigénylés lehetőségével is élhetet,ami 20% volt,jövőre meg már 30%.Annyit kérek,hogy a portfólió pluszára is helyezzen el pénzt,egy komolyabb részvény esést követően.és innentől kezdve az egyébként odázható nagy vásárlásait tegyük függővé a részvényportfóliója alakulásától(hadd neveledjen a megilletődött ügyfelünk:-))
    Ezt a módszert is biztosan lehet kritizálni, de nagy közhely, ám igaz: különbözőek vagyunk:-)

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz azigazforest #1628 üzenetére

    Lehet,hogy én néztem- felejtettem el a megbízás dátumát. Naplót fogok vezetni erről,mert annyi az adat a fejemben,hogy elkezdtek keveredni.
    Forest, Te szoktál kis korrekciókat meglovagolni- amolyan brókeresen? Gondolok itt arra,hogy egy- két hétig konzervatív, aztán visszahelyez részvényalapba, közben az utóbbi esett, így olcsóbb, ezért egységeid száma gyarapszik.(portfóliós shortnak hívom:-))

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz anagylevin #1631 üzenetére

    Ők is csak "sohasemtudták"
    "Könyvesbolt. A bnet redszere (MLM) miatt a legtöbb köny szerintem fölösleges. A siker a jópofizás, a hatásosság eredménye. Az adja el a képet, aki színesebben fest. Nem véletlen hallok/olvasok olyan sztorikat, hogy a bnetes munkatárs menekül a barátai, ismerősei elől..."

    Semi szükség erre hangolni magadat. Az nem minden Bnetes üzletkötő. 1ébként jó felvetés arra, ki az aki TÉGED igazán ismer, elismer, elfogad, támogat. Néhány ismeretséget át értékel az ember, ez csak előny lehet.

    Önismeret és önbizalom, amiben könyveznék a helyedben. Még a végén ajánlani is fogok.

    A kötési arány javítható

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz anagylevin #1632 üzenetére

    Lesz innováció hidd el, mert ennek a tevékenységnek a sikere demográfiai és morális tényezőktől függ. Erre Bnet is rájött már. Legutóbbi szaktanácsadói képzésen azért a leghosszabb előadás etikai kérdéseket feszegetett - hogy ne verd át az ügyfelet. ennek ellenére érzek ellentmondást ebben a törekvésben és az üzletfejlesztési célokban.

    Ha én jól csinálom, nem érdekel a többi. Én tudom, hogy csak olya munkatársat tudok megtartani, aki ugyanjgy gondolja. Nincs szükségem a tetszelgők, szélhámosok ideiglenes egységeire és a néhány elégedetlen ügyfélre.

    A tanácsadó feladata az, hogy eloszlassa a ker. TV-k tévhiteit. Na ez az, amit ügyesen és korrektül is lehet csinálni. Az a véleményem, azon a fázison túl vagy, hogy rájöttél, mennyire jó a UL. Csoportosíthatod az ügyfeleidet kellemes és kellemetlen ügyfelekre - akikkel könnyű kötni és akikkel nehéz. Először keresd a könnyebbet, hirtelen megjavul a kötési arányod :)

    Ne csinálj csalódott ügyfeleket, a saját szerződéseden tapasztalj ki mindent!

    +1
    Legyél nyitott nem csak UL termékekben gondolkodni (NYESZ, pénztárak, tőzsde, bef alapok), hogy legyen összehasonlítási alapod a befektetések terén.

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz Széltoló #1634 üzenetére

    Egyetértek :R A pofon módszer jó már csak azért is, mert aki kicsit is belelát a pénzügyi kultúrába, láthatja hogy nem azért nem tud sok ember megtakarítani mert rossz helyzetben van, hanem azért van rossz helyzetben, mert nem tanították meg hogyan kell megtakarítani. Az teljesen más kérdés, hogy kiverték az ember kezéből a megtakarítás igényét is a sok szociális juttatással, aminek megvonását mostanában szinte egyetlen eszközként használnak a "KILÁBALÁSRA".

    Én ezt a módszert nem kritizálom. :C

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz Széltoló #1635 üzenetére

    Bef alapok nem erre valók és ha belegondolsz: két hetet mondtál. két hét alatt 14 db árfolyamod van. Ismersz olyan elemzőt, aki a chart 14 pontjából megmondja mikor kell venni és eladni? még egy normális alakzat sem rajzolódott ki ennyi pontból.

    A válaszom egyértelműen az hogy nem javaslom, egyébként szoktam. Van rá stratégiám, kicsit más mint amit leírtál. Én lehorgonyzok egy alapba, aminek értem a trendjét 1-2 hónap távlatában. Amikor ebben esni kezd az árfolyam, CSAK a hozamot teszem ki egy garantált alapba (amit ott is tartok lejáratig). Amikor az egész alap trendje esni kezd fél éves chartot nézve, a teljeset váltom.

    Jelenleg egy erre alkalmas oldalazó időszakra számítok legalább 1-2 hétig. Ilyenkor nagyon jók még a valódi shortoló alapok is, amik ezt oldalazó, vagy csökkenő árfolyamok mellett automatikusan csinálják helyetted.

    Az más kérdés, hogy beszállni mindig alul értékelt eszközbe érdemes, de ilyen felfogás mellett van-e türelmed kivárni egy alul értékelt eszköz emelkedését, vagy van-e szerencséd a legalját elkapni valaminek pont akkor, amikor TE keresgélsz. Ehhez kell egy kis makrogazdasági kitekintés és sokszor az is, hogy nagyon jól ismerd az eszközalapod összetételét, történetét.

    [ Szerkesztve ]

  • anagylevin

    csendes tag

    válasz Széltoló #1634 üzenetére

    Hát ja :DD ! Az emberi hülyeségről könyvtárnyi irodalmat lehetne összeszedni.
    hmm.
    Érdekes dolgot írsz a földrehúzásról. Igaz, nem először hallom, tanácsadói képzéseken nem ritka téma a tanácsadók között....meg persze az előadók is mondogatják. Igazolja a szavaidat az, hogy a sikertelen kötéseimnél az ügyfelek, szinte kivétel nélkül arról győzködtek (engem és magukat), hogy miért NE kössenek. :W Egy érv nem hangzik el részükről, hogy miért is lenne jó ez nekik, mit nyerhetnek csak én mondom. Lehet, hogy nem vagyok elég harcias, rámenős, érvelni a nagyobbnál nagyobb marhaságokra. Én az észérvekben hittem eddig és bíztam/bízok az emberek józan eszében. Nem szeretném, hogy pár év múlva táblákkal jöjjenek a lakásom elé tüntetni, hogy hol van a pénzük - főleg, ha barátokról, ismerősökről van szó.
    Ez a "perverz" dolog tetszik... :D

  • anagylevin

    csendes tag

    válasz azigazforest #1637 üzenetére

    Nem a ker. tv-k találják ki, riportokban lehetett látni a fölháborodott embereket; úgy 1 hónapon keresztül volt téma.
    Rengeteg pénzügyi reklámot, hírdetést látni, amik nagyon - nagyon hasonlók a bnet kínálatához: lakás, hitel, befektetés, mindenféle formája. Nekik ez valamiért megéri, pedig ők sokkal kisebbek (forgalom alapján - állítólag) és hát ők is tanácsadókkal dolgoztatnak.... A bnet meg hallgat legalábbis a médiában. Profi, kommunikációs szakemberek által kitalált reklámokkal szemben kell a mi tanácsadó kollégáinknak érvelni a bnet és szolgáltatásai mellett :DDD !
    Ki a fene hiszi el, hogyan lehet érvelni, hogy a bnet Európa legnagyobb független......stb, ha nem látni sehol? (Úgy hallottam, hogy már Talmácsit sem szponzoráljuk..legalább is eltűnt a Bokor utcai falról.) Akkor, amikor egy földből frissen kibújt püi cég főműsoridőben hírdeti magát!? Grafikonokkal? Számokkal? Mit produkált a cég 2008-ig? Megbízhatóság? És mindezt ki mondja? én, aki tegnap még segéd-reluxás voltam, ma meg már püi szakember?
    Mindegy, csak kijött belőlem :) Nem csinálnám még, ha nem hinnék benne.

  • anagylevin

    csendes tag

    válasz azigazforest #1636 üzenetére

    "Néhány ismeretséget átértékel az ember, ez csak előny lehet."

    Ezt sajnos néha fájóan teszem meg. Nehéz belátni, de szükség van rá!

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz azigazforest #1640 üzenetére

    Valódi shortoló alap? Pl?
    India ma a meglepetés ország:-) A fene egye,mert a Hang- Seng -et is fölhúzta én meg az ellenkezőjében vagyok érdekelt:-)

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz anagylevin #1641 üzenetére

    Gyakorta még azt is elmondom,hogy én mennyit keresek egy elindított biztosításon és gyorsan hozzáteszem, hogy ezért a pénzért nekem 20 éven át kell foglalkoznom vele és a biztosításával- szóval ha jól meggondoljuk,akkor még én teszek szívességet:-)

  • Széltoló

    csendes tag

    válasz anagylevin #1643 üzenetére

    Nem biztos,hogy örökre elveszített emberek ők- idő,idő... és, ha az Téged igazol,akkor az elveszettnek hittek is "haza találnak".

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz anagylevin #1641 üzenetére

    Táblák?
    ha jól csinálod, ez nem fordulhat elő
    nem bízol benne hogy sikerül? :U

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz anagylevin #1642 üzenetére

    oké, hiszel benne.
    nem mindig az észérvek győznek. vásárlói szokásokról rengeteg szakirodalom létezik. mindenki érzelmi alapon dönt. ezt a képességedet is be kell vetni ahhoz, hogy sikeres legyél.

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz Széltoló #1644 üzenetére

    Nem vagyok semilyen egyéb információ birtokában, csak azt tudom, hogy UNIQA tartogat két ilyen alapot is: FX és Abszolút hozam. ezekkel tavaly július óta kb +25% esett ki a présből. szerintem ennyi idő alatt ilyen helyzetben nem rossz. Ha nem shortoltak, akkor droggal kereskedtek. sztem inkább az előbbi. figyeld meg az éves chartokon, hogy amikor minden rizikós cucc esik, ezek mennek fel. fordítva is igaz, met akkor pedig rohadnak be e shortjaik

  • azigazforest

    csendes tag

    válasz Széltoló #1645 üzenetére

    ezért nem bízk benne, hogy foglalkozni fogsz vele

Aktív témák