Visszavonult az első erotikus iPhone alkalmazás

Az iPhone 3.0 rendszer bejelentése előtt is már ismertté vált, hogy az Apple korhatáros tartalmak elérését is lehetővé kívánja tenni online boltján keresztül, mely nem feltétlenül jelent pornográf tartalmú szolgáltatásokat. Korábban a túlságosa nyers nyelvezetű, vagy gyermekek számára nem való, durvább játékok forgalmazását is elutasította az Apple, melynek egyértelmű oka a gyermekek védelme. Az új Apple iPhone 3.0 szülői felügyelet funkciója segítségével azonban korlátozni lehet az ilyen tartalmak elérését, míg a korábbi operációs rendszerrel rendelkező telefonok és iPod Touch készülékek nem is engednek hozzáférést ezekhez a szoftverekhez.

Az első kifejezetten felnőttek számára készített, nyíltan szexuális témájú tartalmakat kínáló alkalmazás azonban csak igen rövid ideig volt elérhető az Apple online katalógusában ám nem a gyártó által került visszavonásra, hanem maga a tartalomszolgáltató vonta vissza, ugyanis szerveri egyszerűen nem bírták el a bezúduló érdeklődők által generált forgalmat.

 

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés