Veletech 2013: óriási kütyüexpo idén is

Tisztelt Olvasóink, a 2010-ben Mobile Meeting néven indult, éves rendezvényünk természetesen idén sem marad el. Évről-évre egyre komolyabb ez az összejövetel, a tavaly már végleges nevét elnyerő Veletech kiállítás 2013-ban minden eddiginél nagyobb és látványosabb lesz  legalábbis ezen dolgozunk gőzerővel.

Egy kép a tavalyi kiállításról
Egy kép a tavalyi kiállításról

Idén április 28-án nyitja meg a kapuit a Veletech, egészen pontosan délelőtt 10 órától lehet bejutni a kiállításra, amely a budapesti Millenáris "B" csarnokában kap helyet. Azért esett erre a helyszínre a választásunk, mert tömegközlekedéssel remekül elérhető, illetve végre bőségesen lesz hely, hiszen a csarnokban maximálisan akár 1500 ember is tartózkodhat egy időben. Ennek megfelelően több kiállító is lesz, a pontos szám a rendezvény nyitásáig még bárhogyan változhat, de több mint 20 cég készül arra, hogy legfrissebb termékeit megmutathassa az értő közönségnek.

A helyszín
A helyszín

A koncepció négy éve változatlan: egy jelképes összegű (800 Ft) belépőjegy megvásárlása után nem csak arra van lehetőség, hogy a gyártói standokat körbejárják a látogatók és minél több körmönfont kérdést tegyenek fel a cégek képviselőinek, hanem egy 400 fős előadótérben számos kiállító prezentációkkal is készül, ahol természetesen szintén válaszolnak a közérdeklődésre számot tartó látogatói kérdésekre. A galérián a tavaly nagy sikert aratott modding verseny éled újra, élő barkácsolás és air-brush bemutatóval, lesznek IT-biztonsággal kapcsolatos előadások, illetve a Telenor támogatásával fiatal magyar alkalmazásfejlesztők is bemutatják applikációikat. A csarnok egyik sarkában régi mobiltelefonokat állítunk majd ki, és idén is meginvitáltuk az Infórumot, hogy a senior korosztályt erősítő látogatók számára szervezzen érdekes programokat.

A "B" csarnok bejárata
A "B" csarnok bejárata

A telekommunikációs gyártók szinte mind ott lesznek a kiállítások, azaz standot épít az Alcatel, a BlackBerry, a HTC, a Huawei, az LG, a Media-Tech, a Microsoft, a Nokia, a Sony, a Samsung és a WayteQ, de megnézhetőek lesznek az Olympus, a TDK, az MSI, a Cooler Master és a G-Form termékei is, valamint egy jókora Speedshop standon szinte minden meg is rendelhető, nem is beszélve a Ghoo és az Evolve termékek megtapogathatóságáról. A galérián a tavaly nagy sikert aratott modding bemutató után idén megrendezzük a modding hazai versenyét, melynek győztesei a nemzetközi mezőnyben is megmérkőzhetnek majd. Mindezt élő barkácsolás, elektronikai workshop és air-brush bemutató kíséri majd. Az Asus támogatásával egy látványos, folyékony nitrogénes tuningpárbajra is sort kerítünk, és természetesen idén is lehet "különösen ajánlott" pólókat vásárolni. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan most is lehet pusztán a belépőjeggyel értékes ajándékokat nyerni, amelyeket a nap végén sorsolunk ki, de ha terveink sikerülnek, akkor a belépőjegy megvásárlása önmagában is garantálhat apróbb kiegészítőket. Az idén 40 éves mobiltelefonról a Mobil Mementók kiállítással emlékezünk meg, saját, megőrzött telefonjainkkal is kiegészítve az egyébként is profi gyűjteményt.

Hirdetés

A kiállítói előadások pontos programja még szerkesztés alatt áll, de az biztos, hogy számos olyan előadót láthat a nagyközönség, aki külföldről repül ide, hogy a Veletech 2013 alkalmával első kézből tájékoztassa az érdeklődőket a legfrissebb újdonságokról és tervekről. Szinte teljesen készen van a rendezvény androidos alkalmazása is, amely segít a látogatóknak eligazodni a programok és a kiállítók között. A Facebookon itt lehet hozzánk csatlakozni.

Most pedig összefoglalva jöjjenek a legfontosabb információk:

A Veletech 2013 időpontja: 2013. 04. 28. 10:00 - 18:00
Helyszín a Millenáris "B" csarnok, térkép alant.


Nagyobb térképre váltás

Megközelíthetőség: Gyalogszerrel 5 perc a Széll Kálmán (Moszkva) térről. Itt pedig a következő viszonylatok állnak meg:

  • Kettes (piros) metró a.k.a. M2
  • Villamos: 4, 6, 18, 59, 61
  • Busz: 5, 16, 21, 21A, 22, 39, 91, 102, 128, 129, 149, 155, 156, 222

Autóval a Fény utca, a Kis Rókus utca és a Marcibányi tér felől. Parkolás a környéken vasárnap ingyenes, a Mammut I-II bevásárlóközpontban fizetős (de mindig van hely). A Kis Rókus utca felől a Millenáris saját parkolója is használható, de szintén fizetős.

A Veletech 2013-ra a belépés 800 Ft, 14 év alattiak és 60 év felettiek számára ingyenes. A ruhatár 200 Ft. A helyszínen büfé üzemel. Fényképet és videót készíteni nem csak szabad, de különösen ajánlott is.

Várunk minden kedves érdeklődőt április 28-án!

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

  • Veletech kisfilm és visszajelzések

    Eltelt némi idő a Veletech óta, de elkészült a kisfilmünk és a rengeteg visszajelzést követően most már tudunk mérleget is vonni.

Hirdetés