Új szövegbeviteli módszer érintőkijelzőre

A Digit Wireless újfajta szövegbeviteli módszert mutatott be érintőkijelzős vagy érintőbillentyűzettel rendelkező mobilokra, mely gyorsabb és megbízhatóbb gépelést kínál, mint a korábbi megoldások. A TRACE megoldás, mint ahogy azt a neve is sugallja folyamatosan követi az ujjak mozgását és speciális szótárak segítségével keresi ki a bevinni kívánt szót. Egy szó beírásához először meg kell érinteni az első betűt, majd az ujj felemelése nélkül kell áthúzni azt az összes többi betűn és csak a legutolsó jel megérintése után kell elengedni azt. A szó csak ezután jelenik meg a kijelzőn, a szünetek pedig automatikusan bekerülnek minden begépelt szó mögé. Ha a bevitel nem egyértelmű, akkor az algoritmus felkínálja az összes lehetséges variációt, de akár már a bevitel közben is felajánlhat szavakat, ha azok a már beírt részlet alapján egyértelművé váltak. A megoldás megfelelő szótárak segítségével tetszőleges nyelvre kiterjeszthető és természetesen mobiltelefonokon kívül érintőkijelzős terminálok és más eszközök számára is megfontolandó alternatíva.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés