A Samsungnál a csúcsmobiloknál régóta megfigyelhető, hogy a legdrágább Galaxy S Ultra variáns arányaiban is erősen fogy, a hajlítható telefonoknál viszont eddig inkább a kedvezőbb árú Galaxy Z Flip vitte a prímet a Galaxy Z Folddal szemben. Egy friss, bennfentes információkra hivatkozó forrás szerint a koreaiak idén megpróbálhatják megfordítani ezt a felállást.
![]()
Sokak szerint már tavaly is izgalmasabb volt a Z Fold7, mint a Z Flip7 [+]
Az Ice Universe úgy hallotta: a Samsung állítólag 3,5 millió darab Galaxy Z Fold8 legyártását tervezi, míg a Galaxy Z Flip8 esetében 2,5–3 millió közötti mennyiség lehet a cél. Ha ez így alakul, akkor Ice szerint először fordulhat elő, hogy a Fold-széria magasabb gyártási tervet kap, mint a Flip. A fenti számok állítólag nem tartalmazzák a Galaxy Wide Fold munkacímen emlegetett modellt, amelynél korábban 1 milliós gyártási célt tippeltek. Emellett szóba került egy új Galaxy Z TriFold is, de az a pletykák szerint ez inkább alacsony darabszámú presztízstermék maradhat.
![]()
Ettől még a Z Flip7 remekül fogyott a pénztáraknál [+]
Fontos, hogy ezek egyelőre csak feltételezett gyártási célok: az, hogy végül a boltokban és a vásárlóknál milyen arányban landol majd a Fold8 és a Flip8, sok tényezőtől (ár, elérhetőség, kereslet) függ, és csak később lehet a számokra tippelni, melyek pontos lebontását a Samsung valószínűleg megtartja magának.

