Hirdetés

Szubjektíven a Nokia N97-ről. Meg úgy mindenről.

Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy kicsit megvilágítsam az N97 körüli hercehurca személyes indíttatású dolgait is.

Megkaptam, kibontottam, nagyon tetszett. Az első benyomásaim az összeszerelési minőségről, a formáról, a gombsorról és a használhatóságról kimondottan kellemesek voltak. Úgy éreztem, hogy minőségi termék van a kezemben, az alapfunkciók szintjén semmi problémát nem tapasztaltam, faszán ment a netezés, az üzenetírás, a fotózás.

Lehet, hogy a felhasználók egy része ennél többet nem is fog sosem használni.

Ők elégedettek lesznek.

Aztán teltek a napok, és kiderült, hogy szarakszik a kijelző lock, hogy néha behalnak a widgetek, hogy olykor eldobja a kimenő hívást, és hogy 4000 emailtől lehasal a teljes Symbian. Árnyalódott a kép, de még mindig szerettem. Voltam vele Villányban, noti helyett használtam, ha kellett, de már idegesítettek a marhaságok. És elkezdtem utánatúrni a neten, s kiderült, hogy nem csak én szívok. De az is kiderült, hogy jön a bugfix.

És vártam lelkesen, de csak nem akarta OTA-n befrissíteni.

Megírtam a cikket, nem hallgattam el a hibákat. Mint ahogyan sosem. A fórumban ígéretet tettem rá, hogy megfrissítem, s a cikket ápdételem a tapasztalatok fényében.

Hát nem egészen így lett, ezt tudjátok. Saját kézből most sem tudom, hogy a V11-es szoftver javított-e érdemlegesen. Külföldi fórumokban viszont azt láttam, hogy nemigen.

És most idemásolnám azt a hozzászólásomat, amit a plecsni-korrekcióval kapcsolatos fórumba írtam:

"Azért lett ilyen a teszt, amilyen, mert az N97-ben láttam annak lehetőségét, hogy jó készülékké váljon. Bíztató volt, hogy máris jön az új szoftver, s a vassal a telepen kívül más problémám nemigen akadt.

Megelőlegeztem a Nokiának az ajánlott minősítést.

Alig vártam már, hogy felrakjam az új szoftvert. Vagyok annyira elvakult hülye, hogy a kedves lefeküdt aludni, én meg még másfél órát pöcsöltem ezzel az egésszel, mert érdekelt, pedig hidd el, hogy lett volna jobb elfoglaltságom is. Nem sikerült, anyáztam, de gondoltam, hogy sebaj, majd holnap a kis notin megoldom.

Dolgom volt egész nap, de elvittem magammal a komplett cumót. És a komplett délelőttöm ráment arra, hogy sakkoztam, hogy mi legyen, hogy mit cseszek el én, mert magamban kerestem a hibát. És még mindig nincs kizárva, hogy bennem volt, nyilván nem vagyok tévedhetetlen. A délelőttből délután lett, de akkor már csak azon ügyködtem, hogy valahogy helyrepofozzam az USB felismerést az XP-ben.

És mindezek után azt gondoltam, hogy:
1. Kenjék a hajukra (ez volt a finomított verzió)
2. Ha én így bekarmolom, akkor más is be fogja
3. Csalódtam
4. Lehet, hogy egy Nokia szintű céghez képest egy senki vagyok. De ha már van egy mobilarena.hu nevű oldalam, akkor legalább azoknak megírom ezt a szívást, akik talán olvasnak minket, s a tesztjeink alapján (is) választanak maguknak készüléket
5. Tudnom kell belátni a tévedéseimet, s azzal, hogy ajánlott pecsétet adtam a készülékre: tévedtem.
6. A hír fél 5-kor ment ki, péntek délután. Most éjjel fél egy van. Számomra is megdöbbentő, de majdnem 4 ezer egyedi kattintás jött rá. Az sok.
7. Eszembe sem jutott WLAN-on frissíteni. Nem is értem, hogy mitől lehet az, hogy HSDPA hálón nem ajánlja fel, ha WLAN-on igen.

Nem az háborít fel, hogy nem működik. Hanem az, hogy erről mélyen kussol a t. Nokia, és a lelkes júzerek 170 lepedőért vesznek valamit, amivel együtt megkapják a bétateszteri állást is a Nokiánál, csak épp nem fizet nekik érte senki. Sőt."

Ez történt.

Bár talán a fentiek alapján (is) egyértelmű, de még egy dolgot szeretnék elmondani. A tesztkészüléket a partnerektől (XXL, Speedshop, stb), illetve a gyártóktól kapjuk. Partnereink fizetnek a megjelenésért (oldalsó bannerek), de a cikkekért nem. Így aztán semmiféle beleszólásuk nincs a tartalomba. A gyártók nem is fizetnek, ők néha reklámoznak kampányszerűen. De nekik sincs beleszólásuk.

Amikor 2003-ban elkezdtem ezt az egészet, akkor a Nokia épp igen szar passzban volt. Én csak meg akartam írni pár embernek a tutit. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ez erre a szintre jut, azt sem, hogy egyszer majd négy ember dolgozik mellettem-alattam ezen a tartalmi részt tekintve, és azt sem, hogy lesznek bevételek. Nem keressük itt mi magunkat véresre, mindenki dolgozik mást is főállásban (kivéve Bochat, aki tanul, meg Gamepodot szerkesztget).

Számomra nincs olyan pénz, ami miatt akárki is beleugathatna a tartalomba. Én arra tettem fel az életem (mert főállásban közöm nincs a mobilokhoz, az csak azért kell, hogy tudjak néha előrébb lépni az életminőségem kapcsán, az életem az Aréna), hogy mobil eszközökről objektívan és (remélhetőleg) szórakoztatóan informáljam azokat, akik nyitottak erre. Sokan vagytok, tök jó ezt látni. Azt gondolom, hogy ha tartjuk magunkat az elveinkhez, akkor egyre többen és többen lesztek.

Hiszek abban, hogy az objektív, szakmai alapokra helyezett újságírás az egyetlen járható út, ha az ember a gerincét is fontosnak tartja. Tévedni mi is szoktunk. De tanulunk belőle. A kritikát elfogadjuk, ha jogos. De nekem személy szerint az esik a legrosszabbul, ha valaki alaptalanul megvádol azzal, hogy anyagi okokból írok jót, vagy rosszat.

Sajnálom, hogy ti, akik olvastok minket, nem ismertek minket személyesen. És nem futólag. Mert akkor asszem nem lenne kétséges, hogy ez olyan távol áll tőlünk, mint Győzikétől a verseskötet.

Bog

Hirdetés