Hirdetés

Drasztikus változást mutat a Sony mobilja az első képeken

Ha igazak a renderképek, inkább a OnePlus 10 köszönhet vissza a Sony új mobiljában, mint az előző pár Xperia 1.

Hirdetés

Március 26-án került fel a kínai Weibóra három kép, amin elvileg a Sony Xperia 1 VIII látható egy áttetsző védőtokban. Később ugyanezek a képek feltűntek egy vietnami oldalon is, ott azt írták, nem teljesen pontosak, de nagyon közel állnak a valósághoz. Az IMEI adatbázis adataiból kiindulva az biztos, hogy idén is lesz új Sony csúcskészülék, mellette pedig az Xperia 10 is frissül majd. Az Xperia 10-et egyébként pont a hetedik generációjánál rajzolta kissé újra a Sony, ha a Kínából érkező renderképek igaznak bizonyulnak, akkor az Xperia 1 VIII drasztikusabb változásoknak néz elébe.

Így nézhet ki az Xperia 1 VIII
Így nézhet ki az Xperia 1 VIII (forrás: Weibo) [+]

A képeken kapásból feltűnik, hogy a három hátlapi kamera a szokásos egymás alatti elrendezés helyett egy négyzetes emelvényen ül, elrendezésük pedig olyan, mint amit a OnePlus 10 Pro hátoldalán is látni lehetett. Marad a 3,5 mm-es jack, marad a kézzel nyitható SIM-tálca, az oldalsó gombba épített ujjlenyomat-leolvasó, de a kép alapján úgy tűnik, megy a szimmetrikus keret és érkezik a kijelzőbe lyukasztott előlapi kamera.

(forrás: Weibo) [+]

Ha emelünk a kép fényességén, jól kivehető felül és alul a felhasználók felé néző hangszórópáros, de az is, hogy érkezik a hole punch kijelző. A Sony eddig egyetlen telefont dobott piacra olyan kijelzővel, amin notch volt, ez az olcsó szegmensbe szánt Xperia L4 volt még 2020-ban.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés