Sony hivatalos válaszban tudatta a Z5 Premium renderelési módszereit

A Sony az IFA kiállításon mutatta be a világ első, 4K felbontású kijelzővel szerelt okostelefonját, az Xperia Z5 Premiumot, ami 5,5 hüvelyken 8 millió pixelt jelenít meg, így pedig a képpontsűrűség eléri a 800+ ppi-s értéket. Mondani sem kell, hogy ezzel messze a csúcsra tört a japán gyártó, a második helyen a Samsung Galaxy S6 tanyázik 577 ppi-vel. Érdekes volt viszont, hogy a Berlinben kiállított telefonokról készített képernyőképek nem 4K, hanem 1080p felbontásúak voltak, fel is röppent a pletyka, hogy lehet még a Sonynál nem készültek a panellel, csak beharangozták az egészet. Az igazságra viszont gyorsan fény derült, valóban szuperéles képernyőt kapott a Z5 család feje, ám a vállalat némi kompromisszumra kényszerült annak érdekében, hogy a két napos üzemidőt tartani tudják.


[+]

Annál is inkább így van ez, mert a Snapdragon 810 chipsettel túlmelegedési problémák merültek már fel korábban is, és hiába jött már ki belőle a második verzió, még senki sem erősítette meg, hogy a Qualcommnak sikerült orvosolnia a dolgot. Márpedig egy 4K kijelző rendesen izzasztja az Adreno 430-at, aligha erre találták ki anno a lapkát. A Sony mindenesetre nem ült ölbe tett kézzel, és hivatalos közleményben tudatta az igazságot a Z5 Premium renderelési képességeiről:

"Az Xperia Z5 Premium 4K kijelzővel rendelkezik, 2160 x 3840 pixelt jelenít meg, ami az SID Standardnek köszönhetően lehetőséget biztosít a videók és képek valós idejű, 4K felbontásban való megjelenítésére. Minden más tartalom 1080p-ben vagy ennél alacsonyabb felbontásban renderelődik, hogy a megfelelő rendszersebességet és üzemidőt biztosítani tudja a készülék. A 4K funkció akkor lép életbe, amikor a leginkább szükség van rá."

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

  • Nem mindig renderel 4K-ban a Z5 Premium

    Trükközhet a Sony a Z5 Premium kijelzőjével az akkumulátor és az erőforrások kímélése érdekében, így bizonyos appokat 4K-ban, másokat Full HD-ban renderelhet.

  • IFA 2015: 4K kijelzővel robbant a Z5 Premium

    Tényleg hihetetlen az a részletgazdagság, amit a Z5 legdurvább, 5,5 hüvelykes változata nyújt, ugyanis 806 ppi-s a megjelenítője. Élőben sem semmi.

  • Sony Xperia Z3+ - nem lépett szintet

    A Sony Xperia Z3 javarészt már csak egy finomhangolás volt, de úgy tűnik, hogy a japán gyártó még a ráncfelvarrást is tudja ráncfelvarrni, nemrég előálltak a Z3+-szal.

Hirdetés