Az elődmodellhez képest jelentősen magasabb darabszámban értékesítettek az Xperia 1 VIII-ból a Sony hazai piacán és Európában is, állítja a cég az IT Media részére adott interjúban. Ez annak fényében érdekes, hogy a Sony már az Xperia 1 VII-et és most az Xperia 1 VIII-at sem értékesíti Európa összes országában, csak a legerősebb piacokra, így Franciaországra, Németországra, Nagy-Britanniára fókuszál telefonjaival. Az új modell ára Németországban 1500 euró körül mozog, Japánban is 200 000 jen fölötti összegért vásárolható meg a mobil. A cég azt mondja – nem meglepő módon –, hogy a DRAM és NAND árak növekedése miatt kellett hazai piacukon is árat emelniük új telefonjukon.
![]()
A Sony által kommunikált képek ezek és ehhez hasonlók voltak az új AI Camera Assistant funkcióról (forrás: Notebook Check) [+]
Az interjú érdekesebb része, hogy a Sony képviselői elismerték, az új AI Camera Assistant nevű funkcióról való kommunikációjuk totális zsákutca volt. A telefon bemutatásakor a Sony közösségi felületein világszerte megjelentek fénykép párok, melyeken az Xperia 1 VIII normál és AI kamerasegéd módjával készült fotók voltak láthatók bármilyen magyarázat nélkül. Jellemzően az AI segéd által készített fotók voltak a természetellenesebbek, ezt pedig a kommentelők éles nyelvvel klaviatúrával nem is voltak restek szóvá tenni. A Sony azt felejtette el közölni a fotók esetén, hogy az MI-vel felturbózott kamera asszisztens alapból nem aktív, nem is generatív módon nyúl bele a képalkotásba, hanem a felhasználói szokásokhoz igazítva kínál fel beállítási lehetőségeket és ment akár több képet is. Ezen képek között pedig mindig ott lesz az az eredeti, mely a telefon alap képfeldolgozó algoritmusával készül bármiféle szerkesztés nélkül.
![]()
Balra az Xperia 1 VIII és a benne található teleoptika, jobbra az Xperia 1 VII és saját teléje (forrás: IT Media) [+]
Van még egy fotó az interjúban, melyben egymás mellett látható az Xperia 1 VIII (piros) és Xperia 1 VII (lila) teleoptikája. Ennek mérete miatt kellett átrendezni a hátlapi jellegzetes kamerasávot a telefonon, túl nagy lett volna az ugrás lencseváltáskor, ha marad a szokásos egymás alá rendezett dizájn. Szóba kerül még az Xperia termékvonal teljes megszüntetésének kérdése, melyet a Sony határozottan cáfol, viszont arra a kérdésre, hogy lesz-e új Xperia 5, azt mondják, nem döntöttek egyelőre új középkategóriás eszköz bevezetéséről, mert az Xperia 1 zászlóshajóként és az Xperia 10 költséghatékony készülékként kielégíti a folyamatosan monitorozott piaci igényeket. Viszont az is szóba kerül az interjúban, hogy amíg lesz Sony készülék, addig abban megmarad a márka identitásához tartozó microSD foglalat és a 3,5 mm-es csatlakozó is.


